A nemzeti sajtó reklámhadjárata, házi-hülyénk érdekében

A jobboldali média kiváló munkát végez a politikai ingyen reklám területén. Igaz, őket megfizetik, ám nem az, nem azok fizetnek, akiket reklámoznak, hanem a konkurencia. Egészen furcsa logika ez, hiszen, ha a reklámozott csak a saját köreiben kapna hangot, akkor a fél ország azt sem tudná, hogy létezik. Sok névtelen futóbolondnak van követője, így fel sem tűnnék, ha ez az egy sem kapna nyilvánosságot… Sok fogyatékos szaladgál ugyanis a világban Napóleonként, Caesarként, s van aki Ferenc Józsefnek, Sztálinnak vagy Hitlernek tudja saját magát, de mégsem uralkodó, nem diktátor, csak egy szerencsétlen hülye, aki nem engedi gyógyítani magát, illetve nem is tudja, hogy gyógyulnia kellene. Tudom, hogy a mi hazai házi-hülyénkkel kicsit más a helyzet, hiszen elég sok érdekességet hadar el, egy-egy rohama közben. Persze, őt is fizetik. Ám, akik fizetik, azok nem adnak neki olyan nagy teret, mint a mi bölcsességtől mentes nemzeti sajtónk, amely a Megafontól a Mandineren és a Pesti Srácokon át, a Bayer Show-ig, hatalmas teret ad, a kezelésre szoruló reklámozottnak.

Mintha szerződésük lenne valamelyik pszichiátriával a beteg megfigyelését, és a betegről készülő jelentések terjesztését illetően. Pedig, nem erről van szó! Mindössze arról, hogy ezzel a háborodott elmével remekül lehet elterelni a figyelmet bármiről, és nem kell a földig sem hajolni a megírandó témáért, mert az állandóan adott. Mintha az ember egy bolondházban sétálna, és nagy gonddal megírná a betegek – normálistól mindenben eltérő – cselekedeteit, viselkedését. Ám, ez esetben el sem kell menni a bolondházba, mert a mi házi-hülyénk, a televíziós csatornákon át házhoz jön, a jobboldalinak hitt TV-csatornák hathatós segítségével. A jobbos írott sajtó pedig, úgy tülekedik autója körül, mint Edison budapesti látogatásakor. És kérdezik, és kérdezik, de nem veszik észre, hogy a házi-hülye nem is érti, mit akarhatnak tőle. Tőle, aki sajátos érzésvilága szerint maga a világ ura, a mindent tudó és mindenható. Igaz néha begörcsöl és megharagszik, új témát adva a jobboldali dilettánsoknak, a magukat újságírónak gondoló hölgyeknek és uraknak. E kérdést illetően, maga a bolond is tévedésben van, ugyanis „újságírókról” beszél, amikor a Dunába lökést, a sajtó rendezvényről való kidobását, és a média trágár elutasításait halljuk. Miért vonom kétségbe – ez esetben – a kormány által futtatott jobboldali ifjú titánok, „újságíróként” való emlegetését? Mert amikor president Herr Weber udvari bolondja megszólal, ezek a „nemzeti tollnokok” úgy csöngenek minden mondatán, mint Kim Dzsong Un katonatisztjei, akik kis notesszel követik a diktátort és írják/isszák „bölcs” szavait. Amíg persze Kimet kivégzés terhe mellett kötelező ekként követni, addig a magyar házi-hülyét nem volna kötelező és nem is érdemes… de a jobboldali sajtót, a nemzeti schreibereket irányítók úgy érzik, hogy a lejáratás liberális, proli módszerét alkalmazva eredményt érnek el, e jobb esetben az árulásait fel sem fogó házi-hülyét illetően. Pedig nem! Az a hozzáállás, amely a nemzeti média részéről övezi ezt az említett bolondot, kontraproduktív. Állandóan a figyelem középpontjában tartják a jellem és erkölcs nélküli niemandot, szétkürtölik azokat az állításokat, amelyekkel ez a beteg szórakoztatja a rajongóit, de egyáltalán nem kötik le a normálisan, a valós bajokról és megoldandó problémákról még gondolkodni képes Olvasót. Noha, ezt a témát és ennek a félkegyelműnek a politikai üzelmeit öt mondattal le lehetne zárni, egyszer és mindenkorra.

Erről a klinikai esetről legföljebb egy pszichiátereknek szóló nemzetközi szaklapban, doktori disszertációban volna szabad értekezni. A nemzeti sajtóban semmiképpen! Van baj elég, nélküle is… és akadna ezer más, amiről írni kellene. Ha azonban ez a kötelező, akkor a nemzeti sajtót, a jobboldali kommunikációt irányítókkal vannak súlyos szakmai, szellemi és erkölcsi problémák!

2026-ig még volna időnk a média újra tervezésére… mert ha ez a bölcsességet és szakmai tudást bátran nélkülöző „hozzáértés” így marad, az akár bajt is okozhat...

Stoffán György        

Hihetetlen emberi aljasságok…

 

Az emberi faj nagyobbik része, a teremtés legocsmányabb, legrosszabbul sikerült, értelmileg minden állatnál alacsonyabb szinten lévő kreatúrája. E súlyos megállapításomat, földi életünk mai állapota igazolja.

Az emberiség egész történelme a háborúk, a pusztítás, az önzés, a kapzsiság, az irigység történelme, azaz, a legaljasabb emberi tulajdonságok történelme, amelyből jottányit sem tanultunk. A bevált, jól működő és hagyományokra épülő világot megváltoztatni akarók, a szabadságra hivatkozva olyan drámai helyzeteket teremtettek, amelyek birodalmakat döntöttek meg, milliók életét vették el, országokat csonkítottak meg vagy töröltek el a föld színéről. A normális élet, a szeretet, a tudás, mit sem számított, ha pénzről, hatalomról, területszerzésről, fegyvergyártásról, nemzetek kiirtásáról volt szó.

Minden háború után fogadkozások, szerződések „garantálták” azt, hogy soha többé nem lesz ehhez hasonló… és mégis lett. Évtizedek, évszázadok sérelmeit kaparták elő szúette, poros almáriumokból, hogy újra és újra pénzt csinálhassanak emberi életek kioltásából, a pusztításból.

Ma sincsen ez másképp. Csupán a háborúcsinálók szervezetei, neve, módszere változik, de a háborúcsináló mindig ugyanaz: a pénzhatalom, amely behálózta sátáni szellemiségével a világot, annak vezetőit és szisztematikusan elbutított követőit.

Államszövetségek, pénzügyi, gazdasági együttműködések mentén, a társadalmaknak hazudozva készítenek elő ma is egy világégést, amelybe minden belepusztul ugyan, de néhányan azt hiszik, hogy már ma értenek a kőbaltakészítéshez, és mint ilyen „szakemberek” meg is maradnak egy végső pusztulást követően. Istenről, Feltámadásról, békéről nem eshet szó, mert a végtelenül primitív és tudatlan, sátáni világhatalom ezt tiltja. És a társadalmak újra és újra elhiszik a hazug ígéreteket, a politikusok pénzért és hatalomért bárkit és bármit kiszolgáltatnak a háborúcsinálók számára, és képesek mindenre, ha előnyük származik belőle. És származik. Hiszen politikus még nem halt éhen… Az árulás, a hazudozás, az emberi butaság, a teljes elproliasodás világát éljük és nem is számíthatunk semmi jóra, mert egy kiválóan előkészített és remekül megírt forgatókönyv szerint történik minden. És egyetlen ország sem kivétel, mert nem lehet kivétel. Csupán elterelő cirkuszok vannak, hogy a nép még hitelesebbnek lássa a körülötte történő döntéseket, eseményeket. Ami egy helyütt népirtás, az másutt jogos önvédelem, s ami egy helyütt gyilkosságsorozat, az másutt természetes lehetőség.

A hazugság, az árulás, a népirtások örvényében haldoklik a világ, buta, primitív és embertelen eszmék mentén, erkölcstelen és aljas emberek vezetésével. Egy hatalmas színpadon játszódik a finálé, és a forgatókönyv szerint történik minden, akár az orosz, akár az amerikai főszereplőt nézzük. A „rendező” nem enged improvizációkat előadni.

És mi, akik nem értünk egyet és nem támogatjuk ezt a „szép, új”, egy kézben tartott, atomháborúval, pusztulással fenyegető világot, döbbenten, de magabiztosan állunk e mai történések előtt. Magabiztosan, mert mi vagyunk a leggazdagabbak és a legvédettebbek. Mert hiszünk és remélünk. Ha pedig, e szörnyek miatt földi pályánkat be is vagyunk kénytelenek fejezni a villanást követően, úgy egy sokkal boldogabb és egészen más élet vár ránk. És egészen bizonyos, hogy ezekkel a sátáni szörnyekkel ott nem találkozunk többé! Persze, jobb (lett) volna még itt a földön meglátni azt a mennyei békét és szeretetet, amiben remélünk, amit hiszünk…

Stoffán György        

"Törvényes" keresztényellenesség, Keleten és Nyugaton egyaránt - Moszkva és Washington teljes egyetértésben, csak másképp

 

Egyik kutya, másik eb! – mondhatnánk, amikor a két nagy ellenség, az USA szenátusa és az Orosz Duma, hasonló módon és hasonló, aljas törvényi eszközökkel, durván támad keresztény társadalmára. Mindegy milyen indokkal, csak rúgni lehessen a Jézus-hívőkbe, a keresztény egyházakba, és különböző állami tiltásokkal korlátok közé lehessen szorítani a keresztény társadalmakat, azaz, a társadalmak keresztény közösségeit. Ez azért is megrendítő és elutasítandó, mert a legnagyobb közösséget a keresztények alkotják mindkét - az alábbiakban ismertetett - törvénytervezet országában. Tehát, a tiltás és a végül majd a teljes betiltás, az egész társadalomra kihat és a sokat emlegetett Schwab-féle új világot vetíti elénk, azt szolgálja… mind az USA-ban, mind Oroszországban. Ez pedig azt igazolja, hogy nincs kétpólusú világ, nincs ellenség... csak pénz van, és egy sátáni, világuralmi törekvés… 

(Stoffán György)

AZ EGYIK HÍR: 

AZ USA BE AKARJA TILTANI A BIBLIA AZON RÉSZEIT, AMELYEK MEGEMLÍTIK, HOGY JÉZUS KRISZTUST ZSIDÓK ÖLTÉK MEG

Az év elején a republikánusok vezette képviselőház törvényjavaslatot fogadott el, amely megtiltja a "politikailag nem korrekt" bibliai szakaszok felszólalását, beleértve azt is, hogy Jézus Krisztust zsidók ölték meg. Az USA be akarja tiltani a Biblia azon részeit, amelyek megemlítik, hogy Jézus Krisztust zsidók ölték meg Az Antiszemitizmus Tudatosságról szóló Törvény néven ismert jogszabály a Gázai övezetben Izrael népirtó akciói miatt az egyetemeken zajló tiltakozások kitörésére adott válaszul. Célja, hogy elhallgattassák a diákokat és tanáraikat attól, hogy felszólaljanak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) által lemészárolt palesztin nép védelmében. A jogszabály tartalmazza az antiszemitizmus „kortárs példáinak” listáját, amelyek betiltásra kerülnek, ha elfogadják. Az egyik bemutatott példa a Rep. Marjorie Taylor Greene (R-Ga.) Izrael gázai akciói ellen. További példák közé tartozik a „klasszikus antiszemitizmushoz kapcsolódó szimbólumok és képek (pl. olyan állítások, hogy zsidók ölték meg Jézust vagy a vérvád meséje) használata Izrael vagy izraeliek jellemzésére”. A törvényjavaslat azt is megtiltja, hogy „azzal vádolják a zsidó állampolgárokat, hogy lojálisabbak Izraelhez, mint saját nemzeteik érdekeihez”, valamint állításokat „egy világméretű zsidó összeesküvésről és/vagy a médiát, a gazdaságot, a kormányt irányító zsidókról” és „összehasonlítani a kortárs izraeli politikát a náci politikával”. A képviselőház túlnyomó többséggel megszavazta az antiszemitizmusról szóló törvény elfogadását, 320:91 arányban. A 91 ellenszavazó közül 70 demokrata és 21 republikánus volt, ami azt mutatja, hogy a „jobboldal” túlnyomó többségben minden áron támogatja Izraelt, míg a „baloldal” szkeptikusabb a cionista állammal szemben. Amellett, hogy az „antiszemita” beszédet minden formájában betiltja, az Antiszemitizmus Tudatosságról szóló Törvény azt is megköveteli az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumától, hogy fogadja el az „antiszemitizmus” nagyon tág meghatározását, amelyet a  Nemzetközi Holokauszt Emlékezés Szövetség (IHRA) használ. Greene, azon kevés republikánusok egyike, akik a törvény ellen szavaztak, az X/Twitter-en úgy nyilatkozott, hogy „az antiszemitizmus helytelen”, de nem támogatna olyan jogszabályt, amely „elítélhetné a keresztényeket antiszemitizmus miatt, csak, mert hisznek az Evangéliumban amely azt tartalmazza, hogy: „Miután Júdás kiszolgáltatta Jézust a zsidó hatóságoknak, Annáshoz vitték, aki a hivatalban lévő főpap, Kajafás elődje és apósa volt, hogy rövid, előzetes kihallgatásnak vessék alá (Jn 18,13); azután, kb. az első kakaskukorékolás idején, a Kajafás palotájában összeült nagytanács elé vitték, ahol részletesen kihallgatták, amikor hazug vádakat, megszégyenítést és személyes sértéseket kellett elhordoznia (Mk 14,60–65; Lk 22,63–64); amikor hajnalodott, újra bevitték a nagytanács elé, amely halálra ítélte Őt (Lk 22,66–70); onnan Pilátus elé vitték, aki rövid kihallgatás után ártatlannak nyilvánította (Jn 18,33–38); a zsidók azonban hallani sem akartak a javaslatáról, hogy szabadon bocsássa; Pilátus ezért Heródes (3) Antipáshoz küldte, aki a páska-ünnep idején szintén Jeruzsálemben tartózkodott, mivel Jézus az ő bírói illetékessége alá is tartozott; ez azonban csupán kigúnyolta Jézust, és ítélet nélkül visszaküldte Pilátushoz (Lk 23,2–12); ekkor Pilátus felkínálta a zsidóknak a választás lehetőségét: szabadon bocsátja Krisztust vagy Barabást; a zsidók inkább a gyilkos Barabást választották; meghiúsult Pilátusnak egy további próbálkozása is, hogy Jézust mégis szabadon bocsássa, mivel a zsidók megfenyegették, feljelentik a császárnál, ha nem teljesíti akaratukat; így Pilátus engedett a nyomásnak; a katonák megkorbácsolták Jézust és kigúnyolták; majd kivezették a városból és keresztre feszítették. (Mk 15,16–24). ”

Forrás:https://www.ziuanews.ro/stiri/congresul-sua-vrea-sa-interzica-par-i-din-biblie-care-men-ioneaza-ca-iisus-hristos-a-fost-ucis- zsidók 1585272

Citeşte mai mult pe aparatorul.md: SUA vor să interzică părți din Biblie care menționează că Iisus Hristos a fost ucis de evrei https://www.aparatorul.md/sua-vor-sa-interzica-parti-din-biblie-care-mentioneaza-ca-iisus-hristos-a-fost-ucis-de-evrei/

ÉS A MÁSIK HÍR…

OROSZORSZÁGBAN BE AKARJÁK TILTANI A VALLÁSI SZERTARTÁSOKAT AZ OTTHONOKBAN

Oroszország: Meg akarják tiltani a vallási szertartásokat az otthonokban! 2024. október 30-án az Orosz Állami Duma megkapta azt a törvénytervezetet, amely a vallási istentiszteletek betiltását javasolja lakóházak nem lakáscélú helyiségeiben, valamint korlátozza a rendszeres szolgálatok végzését magánlakásokban.

BIZTONSÁGI ÉS KÖZBIZTONSÁGI KOCKÁZATOK

A törvényjavaslat kimondja, hogy a nem az épületekben lakó nagy csoportok – köztük az illegális migránsok – gyakori összejövetele növeli a térség bűnügyi helyzetének rontásának kockázatát, háztartási konfliktusokat okozhat, valamint megsérti a tűzbiztonsági és közrendvédelmi előírásokat. A törvényjavaslat háttérdokumentumában az is szerepel, hogy „a lakosokat különösen aggasztja az épületek udvarán tartózkodó gyermekek biztonsága, valamint az idegenek nagy csoportjainak a gyermekeket ellátó szociális intézményekhez való közelsége”.

VALLÁSI SZERVEZETEK REAKCIÓI

Az oroszországi protestáns szervezetek képviselői arra figyelmeztettek, hogy a javasolt új korlátozások korlátozhatják vagy akár meg is szüntethetik a vallási szervezetek vallási szertartások tartásához való jogát. Azzal érvelnek, hogy a jogalkotási kezdeményezés jelentős mértékben korlátozza a vallásszabadságot és a hívők azon jogát, hogy szabadon imádkozzanak és találkozzanak. Korábban újabb feszült vallási helyzetről számoltak be, amelyben az argentin orosz ortodox egyház képviselői megpróbálták átvenni az irányítást egy, a Külföldi Ortodox Egyház (ROCOR) tulajdonában lévő imahely felett, ezzel is hangsúlyozva a globális ortodox közösségben növekvő feszültségeket. Ha elfogadják, úgy ez az orosz törvényjavaslat, jelentős hatással lehet a vallási szervezetek istentiszteletének módjára és az oroszországi nagyvárosokban élő hívők lelki életére.

Forrás:https://tass.ru/obschestvo/22405289

Citeşte mai mult pe aparatorul.md: Rusia: Se vrea interzicerea slujbelor religioase în locuințe https://www.aparatorul.md/rusia-se-vrea-interzicerea-slujbelor-religioase-in-locuinte/

Czeglédi Andrea: Egy interjú margójára

 

Pár évvel ezelőtt, amikor az olvasó a pedofília témájával találkozott egy cikkben, szemérmesen félrefordította a fejét és ignorálta a témát, mintha ilyesmi nem is létezne. Igaz, olyan cikk, olyan újságíró is csak elvétve akadt, aki egyáltalán megemlítette ezt a szörnyű aberráltságot. Ez azonban alaposan megváltozott, hiszen mára felkapott témává vált és a híroldalakon naponta botlunk akarva-akaratlan ezekbe a „botrányokba”. Azért az idézőjel, mert a keresztény ember számára például, egy házasságtörés botránynak számít, amíg a pedofília a legutálatosabb, halálos bűnnek.

A legfelkavaróbb talán éppen ezért a kalocsai egyházmegyében folytatásos regényként tálalt - és itt nehezen találom a megfelelő kifejezés – szodómia. Maguk az esetek is mélységesen felkavaróak, de az ezek köré épülő sajtónyilvánosság még gyomorforgatóbbá teszi az egészet, a legmélyebb megbotránkozást kiváltva minden normális, keresztény emberben.

„Megtisztulásnak” nevezni éppen olyan, mint amikor arra hivatkoztak, hogy a máglyahalál a halálra ítélt lelki üdvéért történő jó cselekedet. Ez valójában megrontás. Megrontják az én lelkemet, a közösségekét, a társadalomét. A bűn borzalmas, ezért a büntetésnek, egyházinak és világinak, joginak is hasonlóan borzalmasnak kéne lennie, ám, a legtöbb esetben nem ez történik. Helyette a társadalom lelkét, erkölcsét, hitét mérgezik. Remek példa erre a bicskei ügy, amely ezt a lavinát látszólag elindította, és amelyben a valódi pedofil felfüggesztett börtönbüntetést kapott és most vígan él Svájcban – iskolabuszt vezet. Természetesen, csak azért, mert szereti a gyerekeket… Amíg ő ekképpen megúszta, addig az ügy politikai eszközzé vált, megbuktatta az államelnököt, összeugrasztotta az ország népét, viszályt keltett a református egyházban és sorolhatnám még a negatív hatásait. Valójában, mindenki bűnhődött, kivéve az igazi vétkest. A bűnbak szerepét az az erdélyi igazgatóhelyettes kapta, aki a bírósági jegyzőkönyvek alapján nem vett részt a cselekményekben és a vád ellene „a vallomás megváltoztatása kísérletének gyanúja” volt. Egy gyanúért, egy feltételezett kísérletért ült éveket… Persze, egyik remek oknyomozó sem vette a fáradtságot, hogy ennek utánanézzen, amint annak sem, hogy nem ő volt az intézmény egyetlen igazgatóhelyettese. És a másik igazgatóhelyettesnek is ugyanazt írta le a fiatal, amit K. Endrének. Érthetetlen tehát, az egész. Vagy mégis merjük megérteni?

Ez a fordított, furcsának nevezhető ítélkezési mód jött ma is szembe velem, amikor döbbenten olvastam a Válaszonline Bábel Balázs kalocsai érsekkel készített interjúját. (https://www.valaszonline.hu/2024/11/15/babel-balazs-ersek-kalocsa-bese-gergo-katolikus-egyhaz-interju/) Az érsek nyíltan válaszolt az összes, neki szegezett kérdésre, csak éppen a pedofíliát sikerült kissé elbagatellizálni, ám, Bese Gergő ügye alaposan ki lett vesézve. Ismét és álságosan! Mindez állítólag azért, mert Bese közszereplőként közbotrányt okozott. Ráadásul, elhangzott, hogy az egész sajtóhadjáratot ez az ügy indította és nem a jóval korábbi pedofil ügy, amelyben már ítélet is született.

Amíg Mészáros István esetét egyszeri kihágásként említi az érsek és szinte megsajnáljuk annak alapján, ahogyan Bábel elmeséli, hogy általános helynökből „mezei” templomigazgató lett, addig Bese ügyét közbotrányt okozó orgiának nevezi. Érdekesnek találom, ahogyan az érsek az efféle bűnöket kategorizálja. Amíg a gyermekmegrontók egy-egy mondat erejéig szerepelnek, addig Bese neve szinte minden mondatban elhangzik. Ez azért is felettébb furcsa és szokatlan, mert Bese jóval a sajtó okozta cirkusz előtt teljes bizalommal hozzá fordult ügyével és végig védte az érseket, állva a botrány okozta vihart, teljes mellszélességgel.

Az véletlenül sem fordult meg senkinek a fejében – hiszen a sajtó ezt nem is engedte volna –, hogy Bese igazat mond, amikor arra utal, hogy becsapták és tőrbe csalták. Pedig, könnyen előfordulhatott, hiszen nem volna egyedi az eset. Történt már olyan, amikor papot tőrbe csaltak, elkábítottak és aztán meztelen fotóival zsarolták.

A bicskei esetből, és a Bese Gergővel történtekből csupán annyi szűrhető le biztosan, hogy a bűnbak szerepét bárkire kioszthatják, amíg a valódi bűnösök részben, vagy teljesen megússzák. A valódi vesztesek a hétköznapi emberek, akikből így lassan kivész a bizalom, a hit és a szeretet is. A társadalom reményvesztetten, gyűlölködve éli sivárrá tett hétköznapjait és csupán ezek a rettenetes esetek érik el az ingerküszöbét még… egy ideig. Az egyház egyik főpapja pedig, cinkosul és cinikusan „terel”, lovat ad ezeknek a lélekgyilkosoknak a feneke alá, akik a „kicsinyeket” megbotránkoztatják. Pedig, mi ismerjük, tehát nekik is ismerniük kellene Jézus e kérdésben tett kijelentését a malomkővel és a tengerrel… „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6)

Úgy tűnt az interjú olvasása közben, hogy mintha ez a rész kimaradt volna mind a kérdező, mind a válaszadó emlékezetéből. Lelkük rajta! A lényeg, hogy „nem volt tabu”... Kérdezni bármit lehetett!

A kapitalizmus, az embertelenség kígyófészke - ma is!

 

Amikor a kapitalizmus és a demokrácia házasságot köt, akkor megszűnik a szeretet, az alázat, a család egysége, a gyermeki lélek fejlesztése, az Istenbe vetett hit… és maga a haza iránti elkötelezettség is. Ami pedig, ebben a társadalmi, gazdasági rendszerben a politikusokat, a kormányokat és az őket kiszolgáló fullajtárokat illeti, ott még drasztikusabb, embertelenebb és gondolkodásra képtelenebb társadalmi réteget hoz létre, amely rövid idő alatt, az egész társadalmat lezülleszti. Tekintve, hogy az erkölcsi normák a pénzimádattal, a pénzszerzés szabadosságával teljesen megszűnnek, és mindent az anyagi javak megszerzése ural. Nem szolgálat többé a miniszteri, az államfői beosztás, így az egész államgépezet a saját gazdagodására összpontosít úgy, hogy közben a törvények, de még a jog is ennek az erkölcsét és hitét vesztett felső körnek a céljait szolgálja.

Minden olyan társadalmi cél és érték mellékes, amelyet nem lehet pénzben kifejezni, amelynek nincs ára. Tehát, maga az ember, a polgár sem érték, ha nem tud felmutatni szerzett vagyont, vagy ha rászorul a szociális támogatásra. Teherré válik. Persze, a szép szavak és a megtévesztő támogatási programok is a kapitalizmus kígyófészkeire, azaz, a bankokra helyezik a hangsúlyt, s nem igazi támogatást adnak, csupán lehetőséget egy-egy hitel felvételére, amely lehet diákhitel, munkáshitel, önrészes autóvásárlási hitel, babaváró és sorolhatnánk. A hitelfelvételnek vannak kritériumai, amelyek sok esetben a legrászorultabbakat zárják ki az úgynevezett támogatási lehetőségekből. Unalmas lenne, ha állításaimat példákkal illusztrálnám, de bizonyára sokan vannak olvasóim között olyanok, akik saját bőrükön tapasztalták meg azt, hogy a támogatások valójában nem is támogatások, csupán a kapitalizmus ál-szociális szemfényvesztései.

Ugyanis, a rendszerváltás után egyetlen kormány sem törekedett arra, hogy valós erkölcsi nevelésben részesítse az akkori fiatalságot. Csupán arra volt lehetőség, hogy a kommunista diktatúra romjaira építsenek föl szedett vetett anyagból egy új és megújított oktatási rendszert, amely voltaképpen nem a tudást, a műveltséget igyekezett átadni, hanem a kapitalista rendszer cselédeit, segédmunkásait, a későbbi rabszolga utódokat kezdte kinevelni. Ennek a drámai hozadéka, a technikai fejlődéssel megfejelt mai család, mai fiatal, mai tanügy. A család, mint a társadalom igazi alapja, a kapitalista munkaadók – rabszolgatartók – követelései, a Munka Törvénykönyve súlyos, munkavállalóellenes hiányosságai és munkásellenes passzusai okán, ki sem fejlődhetett. Sok esetben pedig, a megélhetésért vívott harc okán, rosszabbá vált a családok helyzete, mint a kádári rendszerben volt, ugyanis a munkásságnak nincs semmilyen képviselete. A szakszervezetek is csupán politikai, pénzhajhász szervezetekké váltak, és ma már semmi közük nincs a munkavállalók érdekeihez. Politikai bohócok, politikai érdekek mentén, tüntetésszervezők. A gyermekek nevelésére a családokban alig maradt idő, és ha nincs hadra fogható nyugdíjas nagyszülő, akkor a gyermekek az utcán nőttek/nőnek fel… Nincsenek ifjúsági közösségek. Ezeket a mobiltelefonok nyomkodása helyettesíti.

Az erkölcsi nevelés, a szép és jó utáni igény is kialudt, mert nem nevelték bele a fiatalokba, nem adta át az idősebb generáció sem otthon, sem az iskolákban. Mert már ők is csak a töredékét kapták annak, amire a maga korában gróf Klebelsberg, a nemzeti kultúra fejlődésének az építményét tervezte. A gyermeki lélek, maga a gyermek csak a körülötte lévő rohanó, kizsákmányoló világot látta, látja, és kevés gyermeknek adatott/adatik meg, hogy egyházi közösségben, hittancsoportokban, cserkészek között megtalálja a maga kulturáltabb és igényesebb társaságát. Ugyanakkor megkopott a hűség fogalma is. Ezernyi házasság bomlik fel. Egy-egy iskolában már az is különlegességnek számít, ha a gyermek szerető családban, anya és apa mellett él.

Amikor tehát arról beszélünk, hogy támogatjuk a családokat, akkor ezek a támogatások csak egy vörös vonal fölött értendők. Ergo: nem a valóban rászorulók jutnak segítséghez, hanem azok, akik a maguk erejéből is eljutottak egy bizonyos szintre és a maguk erejéből képesek tovább is lépni.

A gyermekvállalás „támogatása” is hasonlóan rossz gondolatmenet alapján működik, és nem igazán hatásos, hiszen az abortuszok száma nem csökkent. Ennek is az erkölcsi nevelés hiánya a legfőbb oka. A legújabb ostobaság, amely a Mi hazánk politikusától ered - tíz évenként 100 ezer forinttal jutalmaznák azokat a házaspárokat, akik tíz év után is együtt vannak… mutatja, hogy ebben a pártban is a jólétet a pénz jelenti... a házastársi hűséget gondolják pénzzel kifizetni, jutalmazni. Beteg elképzelés, ami nem vezet sehová! 

Nem az a fő cél tehát, hogy a család, a hűség, a szeretet, a lemondás, a gyermek iránti kötelességtudat végre újra formálódjék a társadalom tudatában, hanem az, hogy miként lehet pénzzel megváltani ebben a rothadó világban a már-már visszafordíthatatlan állami és egyházi mulasztásokat, hibákat, bűnöket. Vesszőparipám az ének-zeneoktatás, a művészettörténet, a bibliaismeret (a hit és erkölcstan) visszaállítása, mert álláspontom szerint csak így lehet újra életet lehelni a hitét vesztett, kapzsi, irigy és gyűlölködő társadalomba. A félelmem azonban az, hogy a mai politikusok és politikai erők, saját indokolatlan jólétükben már nem látnak „le” a plebsz mélységeibe, és felfogni sem tudják, hogy hittel, lélekkel, szolgálattal, erkölcsi felelősséggel tartoznak azért a népért, nemzetért, amelynek a „szolgálatát” a választási kampányban, egészen a szavaztok számlálásáig vállalták. Mert az ostobán hangoztatott demokrácia nem ad lehetőséget a visszahívásukra, így teljesen fölösleges betartani az ígéreteket… és ők ehhez tartják magukat. Számukra a választások után a jólét jelenti a boldogságot és ezt fokozzák a bűnös életig: a hedonizmus, némelyeknek a pedofília, a homoszexualitás árnyalatai, a kapzsi vagyongyűjtés. A másik félelmem, látva a közoktatás és a szakképzés súlyos helyzetét, a hozzá nem értés itt-ott megnyilvánuló tényét, az abban résztvevők anyagi „megbecsülését”, megalázását, aggályaim vannak arra nézve, hogy van-e egyáltalán, néhány kivételtől eltekintve, olyan szakember, aki valóban az erkölcsi nevelést szolgálni, kidolgozni a megvalósítás terveit, meghozni az ehhez szükséges törvényeket. Hiszen, a társadalom ma azt látja, hogy a dologtalan, választott ócska hazaárulók is 2-3 milliót visznek haza a parlamentből havonta, a vállalkozók pedig, ott verik át a kuncsaftokat, ahol csak lehet, az árak indokolatlanul az egekbe szállnak, de az iskolák személyzete – A-tól Z-ig – „funzlizni” kénytelen a hónap végén, addig erkölcsi normákat ne is várjunk el senkitől. A dráma folytatódik, az erkölcsi problémák mélyülnek és nincs kapaszkodó, mert az a vallás volt, de ma már vagy nincs, vagy kétségekkel terhelt. Ennek tudható, hogy ma már az egyházi fenntartású iskolák is csak nevükben egyháziak. Az ezekben folyó erkölcsi, hitbéli nevelés csak hajszálnyira különbözik az állami iskolákétól. Jobbára divatiskolákként működnek, amelyekben, akárcsak másutt, előtérbe került ezekben az intézményekben is az anyagi haszonszerzés, pestiesen szólva, a rongyrázás. 

A kapitalizmus tehát, igen messze áll a kereszténységtől, az emberségtől, a szolgálattól. Ha pedig, nem lesz valamilyen lelki, szellemi megújulás és továbbra is mindent pénzben mérünk, akkor kiüresedik a világ, megszűnik a család, az érzelem, a kultúra, a műveltség, a maradék házastársi hűség, a gyermekvállalás etc. Ez esetben joggal szállhatják meg Európát azok, akiket a kapitalizmus kiagyalói, Európa, az európai nemzetek pusztítói, a keresztény értékek sárbatiprói ránk küldenek. Ezért viszont senkit nem lehet hibáztatni, mert mi tesszük értéktelenné, semmivé önmagunkat a pénz uralmán, a rossz emberi tulajdonságokon és erkölcsi értékeink megsemmisítésén keresztül.  

Isten óvja Magyarországot! Isten óvja a Kárpát-hazát!   

Stoffán György         

Hömpölygő trágyalé…

Az utóbbi hetek, hónapok olyan infernális képet mutatnak Magyarországról a médián keresztül, amelytől az embernek hányingere, undora lesz. Ugyanis egészen világos, hogy valaminek, valakiknek az érdekében, védelmében, hömpölygő trágyaléként ömlenek a társadalomra a szexualitás aberrált, bűncselekményekként számon tartott formái. A „tényfeltárók” összezagyválva tényeket, feltételezéseket, téves és helytálló információkat adnak közre, mit sem törődve azzal, hogy kit és hogyan vádolnak, rágalmaznak. A valódi bűnelkövetők megnevezése mellett, hamis állítások jelennek meg, és immár nem a gyermekvédelemről van szó, hanem mindenről, ami deréktól lefelé befolyásolja a beteges hajlamú, a szexualitásban határt nem ismerő, erkölcstelen bűnözőket. A bűnözőket alaposan összemossák a természet által "megbüntetett", a külvilág felé tisztességesen élő, gondolkodó emberekkel. 

Valakik érdekében történhet mindez, hiszen ilyen sokrétű és hosszan tartó, elvek és az igazság keresése nélküli médiahisztéria nem volt még kicsiny hazánkban. Ártatlan és bűnös papok nevei, aberrált celebek nevei, ártatlanul börtönre ítélt ember neve hangozik el szakmányban, de a konkrétan pedofil bűnözőként, csupán felfüggesztett börtönt kapott bicskei szexuális ragadozó, nem szerepel sem a közmédiában, sem a tényfeltárók cikkeiben, megnyilvánulásaiban. Folyamatosan előkerül Bese Gergő és Kónya Endre neve is, akikkel kapcsolatban nem ismerik, vagy nem akarják ismerni az igazságot. Hiszen, ha a tényfeltárók őszinték volnának legalább ebben a két ügyben, akkor be kellene vallaniuk - hogyha nem hazudtak szándékosan, megbízásból, akkor - minimum tévedtek. 

Ez, arra enged következtetni, hogy itt feltehetően nem igazi háború zajlik a szexuális ragadozók ellen, akik gyermekeket rontanak meg és gyermekekkel kereskednek, hanem egy irányított, elterelő cirkusz, amitől – mint mondtam – az embernek, látva a mesterkéltséget, a hamisságot, hovatovább hányingere lesz.  

Igaz, vannak olyan beteglelkűek, akik direkt élvezik ezt a hömpölygő, dögszagú tárgya levet, akik hatalmas gyűlölettel szólnak a botrányos ügyekhez közösségi oldalaikon, ám a normális ember számára elviselhetetlen a mindennapos, feltehetően megrendelt ál-gyermekvédelem, a kibeszélés, nevek emlegetése, a bíróságok által nem hitelesített „tanúk”, újságíróknak tett vallomásai. Hiszen tudjuk, hogy hazánkban a gyermekvédelem drámaian rossz… illetve nincs, vagy nem úgy van, ahogyan lennie kéne. Azonban mégsem megoldások, tervek, törvénymódosítások születnek, hanem kenegetik a dolgot, egymásra mutogatnak a hivatalok. A gyermekvédelem ma többnyire üzlet. Rossz törvényekkel, sok helyen embertelen „hálózattal”. Hiszen, normális körülmények között élő gyermekeket szakíttatnak el a rendőrséggel szerető családi közösségeikből a megfontoltan rossz törvények miatt/okán, és adják oda roma nevelőszülőknek, akik nem kis összegekért vállalnak efféle „rabszolgatartást”, mint azt láthattuk egy videó felvételen, amelyen egy országgyűlési frakcióvezető beszélgetett egy ekként elrabolt gyermekkel és édesanyjával. Olyan történet volt ez, mint a svédországi hivatalos gyermekrablások. Csak ott homoszexuális pároknak adják a családokból ilyen-olyan ürüggyel elrabolt gyermekeket…

Valami tehát, nincs rendjén – Magyarországon! Ha őszinte volna az elszántság és a harc, a gyermekvédelem iránti elkötelezettség, akkor az igazi bűnösöket kellene végre megnevezni! Akár ismert jobboldali politikusokról, akár ismert baloldali politikusokról van szó. Ugyanis, ezekben az ügyekben a valós, fajsúlyos bűnözők neve még nem került elő! Csupán, egy-egy ügyet kivéve, a már hosszú évek óta közismert nevek – csokorba szedve – kerültek nyilvánosságra, immár sokadszor…

Ám, nem csak a szexuális aberrációk szégyenteljes, 2024-es őszét éljük. Bármerre nézünk az országban, mindenütt belefutunk valamilyen törvénytelenségbe, sikkasztásba, korrupcióba, milliárdos csalásba, a szociális szférában, a szegények bőrén való bűnös meggazdagodás ügyébe, és mindenütt megjelenik a fenyegetőzés is, ha az újságíró valódi kérdéseket mer föltenni a feltételezett, még hivatalban lévő elkövetőknek. Ezek a bűnözők azonnal politikusokra, jó politikai, megkérdőjelezhetetlen minisztériumi kapcsolataikra hivatkoznak (hamisan) amellett, hogy meglengetik a fenyegetéseket is. Erkölcsileg mélyponton van a hitét vesztett, pénzcentrikussá vált, a kapitalizmus minden embertelenségét meghonosító Magyarország! 

Ma már nem lehet tudni, hogy ki-kivel van, ki-kinek dolgozik, ki-kinek a megbízottja, melyik ellenzéki párt kikkel játszik össze és az újságírók kinek az utasításait követik, amikor – sok esetben –, logikátlanul, a következmények vizsgálata nélkül „teljesítenek”, jó pénzért…

Jó volna végre egy kicsit megnyugtatni a közéletet, és egy időre felfüggeszteni a társadalom egymásnak ugrasztását, a gyűlöletkeltést. Jó lenne egyenesen, és csakis az igazat írni, közölni… ha már... Jó lenne, ha az újságírók nem képzelnék magukat mindenhatónak, mindent is tudónak a politikai oldalakon és nem akarnának beleturkálni a társadalom agyába, ítélőképességébe… ahogy jelenleg, immár hónapok óta teszik. Ugyanis az, amit ma a média tesz a társadalom békéje ellen, visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, és a célt, azaz, a gyermekvédelmet sem ezen az úton lehet elérni. Ez az út pontosan az ellenkezőjéhez vezet. Az igazság Isten kezében van, és - mint azt Jézus ígérte -, mindenképpen kiderül: „Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.” (Lk 8,17;12,2)

És akkor azok, akik ma őstehetségnek, hősnek, harcosnak képzelik magukat, de hazugságokkal keverik a valóságot, így generálva társadalmi feszültségeket, gyűlöletet, keresztényellenességet, kétségeket, épp úgy belebuknak, mint azok, akik a bűnt elkövették. 

Stoffán György  

„Csicska, g…i magyar” – avagy az integrálódó hazai kisebbség - Kérdéseim a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez

A népek, azaz, az utazóközönség már előre rettegnek attól, hogy a MÁV kalauznélküli szerelvényeket indít a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon. Nos, a minap megtapasztalhattuk, hogy mindegy, van-e kalauz vagy nincsen kalauz a vonaton. Ugyanis az Ercsiben lakó, ingázó terroristák ezt nem tartják döntő fontosságúnak a saját életvitelük szempontjából. Ha van kalauz, ha nincs kalauz, ők olyan magatartást tanúsítanak, amiért egy olajpadlós városszéli kocsmában igen nagy pofonok járnak. Azonban, a tömegközlekedés kamerái előtt/alatt ez a megoldás veszélyes, mert kis honunkban e kisebbségnek nagyobb respektje van, mint a magyarnak. Ezt bizonyította a vonatot Ercsinél elhagyó kisebbségi, amikor a magyarokról alkotott véleményét a kalauz szemébe vágta, a címben szereplő szavakkal, kipontozás nélkül. A kalauz mindössze csak annyit jegyzett meg, hogy a trágár hangoskodást – amelyet a vele utazó három gyermeke előtt, mintegy tanítgatva őket ismételgetett igen hangosan –, fejezze be, mert erre itt senki nem kíváncsi. A kalauz a további vita elkerülése érdekében és talán félelemből is, bevonult a vezetőállásba, hiszen halálosan megfenyegette a kisebbségi. A három kisebbségi gyerek felbuzdulva a kedves papa kivagyiságán, a vezetőállás ajtaját ütötte verte, közben a „C” jelzésű felnőtt kisebbségi, az utasokat parasztozta, csicskának nevezte és egyéb kedves szavakkal illette. A munkából fáradtan hazafelé utazók persze, egy szót sem mertek szólni, hiszen a törvény nem a magyar többséget védi. Az utastársak elmondása szerint, ez a jelenet, kisebb-nagyobb dramaturgiai változásokkal, minden olyan napon megismétlődik - az esti járatokon -, amikor az Etele Pláza nyitva van. Mert ma már nem a Camponába járnak „beszerezni”... 

Kérdéseim a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez: – Ha ilyen, az emberi méltóságot és magyarságot súlyosan sértő trágárság okán, hirtelen felindultságból vagy csupán nevelő szándékkal odamegy valaki a kisebbségihez és pofán csapkodja néhányszor, azt a jog önbíráskodásnak vagy önvédelemnek ítéli?  Mit tehet a békésen utazni vágyó magyar, ha egy kisebbségi a hangoskodásával, trágárkodásával és a magyarokat gyalázó szavaival zavarja az utazóközönséget? A közrendet biztosítani hivatott szolgálat csak akkor lép, ha már vér folyik? Remélhetőleg ilyen és ehhez hasonló esetekben a testi fenyítést a bíróság is önvédelemként értékeli, és nem a sértett magyar félt ítéli el, mint ahogy ez eddig a hazai – sok esetben megkérdőjelezhető – joggyakorlatban szokás volt. 

És csak kellő tisztelettel megemlíteném: - Nem sikerült két hét alatt rendet csinálni, 14 év alatt... 

S. Gy.

Czeglédi Andrea: Körmönfont hazai keresztényüldözés

 

Kép: MTVA

A keresztényüldözés a jobboldali sajtó egyre gyakoribb témája, ám, sajnos szinte kizárólag a határainkon kívül történő eseményekről szólnak a hírek. Pedig, a keresztényüldözés egy ideje hazánkban is felütötte a fejét, vagy talán meg sem szűnt 1945 óta…

Nem! A jelenben nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan az tőlünk keletebbre, vagy akár nyugatabbra zajlik. Itt nincsenek templomban elkövetett merényletek, nem gyújtanak fel templomokat és nem gyilkolnak papokat sem… – egyelőre.

Itt minden rendben lévőnek tűnik. Az emberek nyugodtan járhatnak templomba, a gyermekek szülei választhatják a hittanoktatást, épülnek és szépülnek a templomok és kolostorok, vannak egyházi iskolák.

Csakhogy, az új, globalisták által erőltetett világegyházon kívül egyre inkább fogy a levegő azon hívek körül, akik a szüleiktől és nagyszüleiktől örökölt hitben képzelik el hétköznapjaikat, életüket és a gyermekeik életét is. Valójában ez ugyanúgy problémája a nem keresztényeknek is, de maradjunk mégis a Krisztusban hívők gondjainál.

A leginkább támadásnak kitett Magyar Katolikus Egyház az, amely a Szent László-i örökség okán, a jelen korban is kiemelkedő és egyedülálló a világon. Talán éppen ezért áll folyamatos támadások kereszttüzében. A vatikáni politika miatt amúgy is nehéz, szorongatott helyzetben lévő egyház naponta szembesül itthon a több oldalról rámért támadással. A baloldal támadásait, vádjait már szinte természetesnek véljük. Ennél azonban sokkal veszedelmesebb, a keresztény bőrbe bújtatott ellenség. Azt mondják, az ördög ott támad leginkább, ahol a hit és a szeretet. És ez igaz lehet, hiszen számos eset történt és történik, ami megbotránkoztatja a jámbor híveket. Ahol a gonosz felbukkan, ott az ima volna az egyetlen ellenszer, de egyre ritkábban tapasztalhatjuk meg, hogy a hívek egységesen, összefogva imádkoznának a papságért, a főpapokért és az Egyházért. Ha az egység megrendül, a gonosz erőre kap. Az egyház és a hívek szemmel láthatóan egyre távolabb kerülnek egymástól. A hívő ember gyakran marad egyedül élete nehéz pillanataiban, nem kap vigasztalást és segítséget, lelki támaszt, ahogyan az még nagyszüleik korában megszokott volt, ám, a hívek is egyre ritkábban állnak ki a papokért, segítve őket hivatásuk beteljesítésében, akár csak egy imával is.

A legveszélyesebb támadások éppen az úgynevezett „jóakaróktól” és az önjelölt „hitvédőktől” érkeznek, akik bőszen kritizálnak, modernkori inkvizítorként tetszelegnek. Sok esetben sajnos, igazuk van, valós, megoldandó problémákra hívják fel a figyelmet. Miért hiteltelenek ők mégis sokunk szemében? Mert csakis és kizárólag a Magyar Katolikus Egyházat kritizálják, és sohasem a bajok igazi forrását. Sohasem kritizálják az egyre inkább eretnek tanokat hirdető jelenlegi vatikáni vezetést, sem a más országokban elharapódzó, nyilvánvalóan a katolikus hitet megtagadó közösségeket.

Mások, hasonszőrű kritikusok, az emberek egyik legprimitívebb gyengeségét, az irigységet felhasználva hangolják a közvéleményt az egyház ellen, indulatot szítva az amúgy is elproliasodott és egyre hitetlenebbé váló társadalomban. Ma elég kihangsúlyozni azt, hogy valaki látszólag gazdag, jól él, és máris rázúdul a tömeges gyűlölet.

Ezek a fentebb felsorolt aljaskodások is eléggé komolyak és nehezen kezelhetőek, egyre több embert távolítva el az Egyháztól és ezáltal Krisztustól, ám, a támadássorozat újabban szintet lépett.

A Katolikus Egyházat alapjaiban megrázó szexuális botrányok jelentik ma az igazi csemegét, és nem csak a baloldali, liberális sajtó, valamint a bulvár számára.

Ha jó belegondolunk, az ötlet a Vatikánból származik, hiszen éppen ott kezdték a transzparencia jegyében ezt a fajta, a teljes hiteltelenséghez és lejáratáshoz vezető liberális őrültséget a folyamatos és indokolatlan bocsánatkérésekkel, valamint a vélt vagy valós bűnök nagydobra verésével.

Egyre több ilyen hír, történet lát napvilágot. Hol egyik, hol másik ország sajtója hangos az efféle botrányoktól. A laikus számára, aki egyebet sem hall, olybá tűnik, hogy a Katolikus Egyház maga az erkölcsi fertő.

Amely jelenség máshol feltűnik, az – ha jó, ha rossz –, előbb-utóbb hazánkat is utoléri. Az utóbbi hetek, a katolikus papok botrányaitól voltak hangosak. Fő szószóló, természetesen, ebben az esetben is néhány igazhívő és jóakaró. Az esetek valóban megtörténtek és az ügyeket az igazságszolgáltatás a helyén kezeli, a bűnösöket elítélik. Csakhogy, azt nem írta meg senki, nem tárgyalták hosszan, beszélgetős műsorokban, hogy mi az, ami nem történt meg. Egyrészt, vannak esetek, amelyekről eme „bátor igazságharcosok” mélyen hallgatnak, mintegy fedezve néhány igazi bűnelkövetőt. Nagy hírveréssel rikkantják világgá ezeket az eseteket. Egyszerű és rizikómentes vállalkozás, hiszen a Magyar Katolikus Egyházat mára már megfosztották minden lehetőségétől.

Másrészt, nem kért bocsánatot egyik „igazságfeltáró” sem azoktól, akik a bűnösök mellett ezt a nagy „igazsághadjáratot” megszenvedik.  

Ugyanis, joggal kérik vissza az elherdált bizalmat azok a papok, akik alázattal teszik a dolgukat, a naponta csendben lelkeket mentők, a tanítók, a betegeket látogatók, a családokat segítők, a hivatásra készülők, és sorolhatnám tovább, hiszen hosszú a lista!

Napokon, heteken keresztül zajlott a csámcsogás és a lejáratás, undorítóan beteges részletezéssel. Ez nem gyermekvédelem, ez így, ilyen formában nem jóakarat. Ez annál inkább a Magyar Katolikus Egyház teljes lejáratása, híveinek lemorzsolása és azon mártír papok emlékének a sárba tiprása, akik az életüket feláldozták. Ezek a hitvédők véletlenül sem említik a jó példákat, amikor a kalocsai érsek egyházmegyéjében történtekről értekeznek látszólagos szakértelemmel. Nem intik az alkalmatlan vezetőt olyan követendő elődök szellemiségével, mint Prohászka Ottokár, Mindszenty József, Zadravecz István, Csiszér Elek vagy Márton Áron. Nem a megoldást keresik, vagy kérik azt a Fennvalótól, hanem térdig gázolnak az erkölcstelenség mocsarában. Mint az ingoványba, úgy rángatják bele az egyházat és a híveket egyaránt az általánosított lejáratásba. Ez éppen olyan, mintha két-három eset után a hírverés okozta felháborodás hatására kijelentenénk, hogy az összes pedagógus ilyen és olyan, ezen túl nem engedjük a gyerekeinket iskolába. Ez persze, nem igaz és az iskola is kötelező, nem opcionális, mint a templomba járás vagy a hittantanulás, de remekül érzékeltethető ezzel az utóbbi idők súlyos egyházellenes kirohanásainak lélektani hatása.

Amiről senki sem ír, az a hivatásuknak élő papok nehéz helyzete és mindennapi küzdelmeik. Kevesen vannak, ezért a legtöbben félmegyényi területen rohangálnak faluról-falura, közösséget szerveznek, hittant tanítanak, napi négy-öt misét celebrálnak – sokszor segítség nélkül. Ezernyi jó hír, jó példa, hősi erény és közöttünk járó szentek is lehetnének e jóakarók cikkeinek alanyai, zenghetnének a műsorok az egyház tetteiről és címlapon lehetnének azok az egyházi személyek, akik ebben a hazug és aljas világban a szeretet és az őszinte hit útját járják. Nem a történelmi idők kiválóságait kell csupán megismertetni, hanem a mai mindennapok hőseit, a hivatásukat teljesítőket, a példaképeket. Ám, feltehetően nem ez a cél. Nem ezt akarja olvasni a társadalom, nem ez fokozza a gyűlölködést. Az aberrált, keresztényellenes, katolikus „jóakarók” pedig, újságírói nagyságuk elismerése reményében jobbnak látják, ha zaftos pletykák, már-már pornográf leírások főszereplőivé teszik a kétezer éves kereszténységet, papokkal, püspökökkel, sekrestyésekkel és harangozókkal egyetemben. Mert ez a sikk, ez a cél, ez a parancs.

Más jóakarók, hitvédők a másik, Krisztust követő felekezetet ostorozzák olyan páratlan gyűlölettel, amelyet maga Néró császár vagy Sztálin is megirigyelhetne… – törvényen kívül, a szeretet jegyében.  

Jó volna végre, ha a Magyar Katolikus Egyház nem lenne többé célpont, s nem a keresztényeken, papokon és más egyházi személyeken köszörülné a tollát a jobb-, és a baloldali média. A társadalomnak ma példamutató életpályák ismeretére, jó példákra, szeretetre és Krisztus tanításának megismerésére van szüksége. A kérdés csak az, hogy akik ma gyűlöletkeltő nagy hitvédők, jóakarók, tudják-e mi lenne a dolguk és ismerik-e a keresztény hit alapigazságait?

 

A koncert véget ért…

 

Olyan ez, mint Haydn 45. fisz-moll Búcsú szimfóniája… Egy-egy zenész feláll, meghajol a közönség előtt még utoljára, és kivonul a koncertteremből… Most Szörényi Szabolcs tette le a gitárt. Ám, amikor egy-egy zenész, letéve hangszerét kivonul a teremből, magával visz valamit belőlünk… de amennyit elvisz, annyit hagy is. Önmagából, abból a kincsből, amellyel élete során elárasztotta azt a generációt, amely lassan hallgatóként, közönségként, barátként is elhagyja a koncerttermet. Hiszen, együtt voltunk a kezdetektől a mesterekkel, és a mi szívünket, lelkünket, érzelmeinket és elköteleződésünket az ő zenéjük is acélozta. A népzenei motívumok, az előadásmód, a hangszerelések, és a dalszövegek mind-mind muníciót jelentettek a számunkra. S ahogy ők búcsút intenek, mi is érezzük, hogy bár a muníció még ott van velünk, de az erőnk fogy, s lassan átadni sincs kinek azokat az erényeket, azt az érzésvilágot, amely egyfajta igazságot akart, és hitt is benne. Ám, csak egy álom volt az egész, hiszen a világ megcsalta azt a generációt, azokat a generációkat, akik az Illés és a Fonográf zenéjére, zenéje által szerették meg a népzenét, az értékes gondolatokban elmélyülve váltak igaz magyarokká, emberekké… Most itt állunk, s könnyes szemmel nézünk a távozó zenész után, aki letéve gitárját, búcsút intett. És lassan mi is készülődünk, hiszen a mi koncertünk is befejeződik. Az utolsó tételeket éljük…

Itt-ott még fel-felhangzik egy-egy szeretett régi nóta, s olykor pár fiatal is csatlakozik, mert a nagyapa, apa, sokat hallgatta velük ezeket a lelki, szellemi csodákat. Fiatalságunk nagy koncertjének a tételeit.

Ma más világ van. Nincsenek csodák, nincsenek, vagy csak ritkán fordulnak elő értékes dalszövegek, és a hangszerelést sem a tudásban rejlő harmónia teremti meg.

Szörényi Szabolcs a képzeletbeli Esterházy kastélyban ma letette a gitárt, mert az Ő szólama megszűnt… és minket is figyelmeztet: Adjuk át, amit tudunk, amit megjegyeztünk a dallamokból azoknak, akik igénylik, akik tudni és élni akarják azt a tiszta szellemiséget, amelyet ő is igyekezett nekünk átadni tehetségével, tudásával, szeretetével. Mert a koncert végéig nekünk is vannak még feladataink… és amikor majd újra találkozunk, ne szégyenkezzünk a mulasztások miatt.

Isten veled Szabolcs! … és mindent köszönünk!

Stoffán György

„Gyermekeket a férfiaknak” - tananyag az elfogadás

 Román iskolai tankönyv

Amíg néhány évvel ezelőtt a pedofília tabu-témának számított és igyekezett mindenki ignorálni, mintha nem is létezne, manapság a csapból is ez folyik, háttérbe szorítva a rendszerszintű problémát. Az úgynevezett „másság” elfogadtatása közben remekül zajlik, elérve a célközönséget, a legifjabb generációt, és elfogadtatva velük azt, amit mi csupán egy évtizeddel ezelőtt még elképzelni sem tudtunk volna. Egyre-másra pattannak ki a különböző ismert vagy éppen ismeretlen személyekről hallható bűncselekmények, alaposan megbotránkoztatva kis hazánk társadalmát, ám, ezek nem egyedi esetek. A probléma, amint azt már fentebb említettem, rendszerszintű és a hálózat nemzetközi. Magyarországról kilépve, vizsgáljuk meg kissé távolabbi perspektívából ezt a problémát: mi is történik a világban?

Évekkel ezelőtt olvastam egy tanulmányt, amely az Alinsky-módszeren alapult, és lépésről-lépésre leírták ebben, hogyan fogják elfogadtatni a társadalommal a pedofíliát. Nos, röviden ez a tanulmány a különböző lépéseket taglalta, amelyek segítségével a pedofília legalizálható. Az első lépés a társadalom részéről a tagadás és a teljes elutasítás. Ezen a lépcsőfokon, ha jól belegondolunk, már itthon is túl vagyunk… A következő lépésben a médiának kulcsszerepe van. Az ő feladatuk lesz a minél nagyobb hírverés, a csapból is ennek kell folynia, addig amíg a társadalom már rezignáltan veszi tudomásul az újabb és újabb esetekről szóló híreket. Ekkor, az elkövetők iránt bármilyen eszközzel szánalmat kell kelteni, betegként és így, nem büntethetőként kell bemutatni az elkövetőt. Végső lépésként törvényessé, el nem ítélendővé kell tenni. Nagyjából ez állt abban a bizonyos tanulmányban, ám ezzel egyetemben fel kell készíteni a következő generációt is az elfogadásra. Az Olvasó úgy képzeli, hogy mindenhol ugyanilyen elítélendő a pedofília, ám, téved. Más országokban, már évek óta, jogilag részben elfogadott volt az efféle deviancia. Világszerte rendeznek ugyanis, úgynevezett gyermekbörzéket. Ennek a vásárnak helyt adott többek közt Párizs, Taipei, Tel Aviv és Brüsszel is. Megtalálható itt minden, többek közt olyan részleg is, amely a „Gyermekeket a férfiaknak” megnevezést viseli. Azt, hogy mit takar ez az elnevezés, mindenkinek a képzeletére bízom. A börze exkluzív, az áru személyre szabott, minden rendelhető, ami szem-szájnak ingere. A standard szolgáltatás értéke 90.000 $. Ennyire egyszerű és ez nem most kezdődött. Erről persze, mindenki mélyen hallgat, az Unesco, az ENSZ, a politikusok, a média, de még a Vatikán is, pedig mi, egyszerű emberek, elvárnánk a felháborodott tiltakozást.

Ez az ügy azonban még bonyolultabb, mint ahogyan az az eddig leírtakból látszik. Egy egész nemzetközi hálózat tűnik fel azoknak, akik egy kicsit is vizsgálódnak ebben a fertőben. A piac hatalmas, ahogyan a benne lévő pénz összege is. Kelet-Európa és a világ országainak nagy hányada biztosíthatja az „alapanyagot”, de még így is rizikós vállalkozás, ezért sokkal, de sokkal egyszerűbb volna, ha törvényessé válna. Ehhez azonban, fel kell nőnie egy következő nemzedéknek, amely már nem kérdőjelezi meg a ma még nyomokban fellelhető erkölcsösség okán ezt a fajta aberrációt. Ez úgy érhető el legegyszerűbben, ha zsenge kortól beléjük plántálják az elfogadást – bárminek az elfogadását – akár a pedofíliáét is. Mi sem könnyebb! Elég, ha az iskolában, a tankönyvekben ezzel találkoznak, ezt tanulják. Ezen a ponton kissé besegít a jelenlegi, vatikáni politika is, hiszen mi keresztények mindenkit szeretünk, mindent megbocsájtunk, mindenkit el-, és befogadunk.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk ilyenkor legyinteni, amolyan Pató Pál módjára – messze van az még, valahol Nyugaton – pedig, mi is nyakig ülünk abban a langyos anyagban, amit úgy hívunk, hogy Unió és éppen a szomszéd példa, „bezzegRománia” mutatja, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk.

Bizony, éppen a szomszédos állam általános iskoláiban zajlik a gyerekek átnevelése az efféle „értékekre”. Az általános iskolások tankönyvében található az a „lecke”, ahol felteszik a kérdést: „Mi a család?”, majd rafináltan folytatják: „Valószínűleg, te is ismersz olyan családot, amely a mellékelt képen szerepel, de a család ilyen is lehet…”.

Ezek után, a tankönyvíró felsorolja az összes variációt. Mindezt egy, a kisiskolásoknak kiadott tankönyvben, az állam tudtával és beleegyezésével, ártalmatlannak és aranyosnak tűnő, gyermekeknek készült illusztrációk kíséretében. Mindezt csupán néhány ortodox hívő felháborodását kiváltva, akik megjelentették a két említett könyvoldalt az internetes oldalukon.

Eközben, olyan fizetett, botcsinálta politikusok, akik igyekeznek elhitetni, hogy idehaza a nép az afrikai államok népességének színvonalán él, kijelentik, hogy készek vagyunk kicsit többet feláldozni a szuverenitásunkból – pénzért. Ha ez valóban megtörténik, megérdemeljük, de a gyermekeink nem. Mert nem tehetjük fel tétként a gyermekeket egy lapra, hogy aztán elveszítsük őket.

Egyszerre vagyunk kénytelenek küzdeni a határunkon kívüli és a velünk élő szörnyekkel, ezért javasolt, hogy nagyon gyorsan, amíg nem késő, határozottan és kíméletlenül takarítsuk ki saját házunk táját és kezdjünk végre komolyan küzdeni azokkal, akik körbevesznek, és mindenhonnan támadnak ránk! Miniszterelnökünk megtette az EP-ben az első lépést, a többi rajtunk múlik. Beállunk mögé és újabb lépésekre biztatjuk, határozottan hallatva hangunkat és kivetve magunk közül a pelyvát, vagy átsunnyogunk ahhoz, aki több pénzt és az irigyeknek káoszt ígér? Minden a mi erkölcsi tartásunkon, hitünkön és határozottságunkon múlik.

Czeglédi Andrea