Magyar
Péter összerántotta az ügyeletes és mindenkori elégedetlenkedőket és rendszert vált
–, akárcsak Károlyi és Cohen (Kun) Béla 1919-ben. A nép kedvenc fia felsorolta
a kormánypárt hibáit, aminek ő is részese volt(!), amíg haszna volt belőle és
kijelentette, hogy ebben ő nem vesz részt tovább(Sic!).
Tehát, elárulja azt, amit eddig lelkesen szolgált, milliókért cserébe, élvezve
a luxust és mostantól érzi a nép minden baját. Szépen, mintha olvasná –
bocsánat, olvasta… – felsorolta a munkások, a tanárok, a gyermekek, a
hétköznapi emberek gondját-baját, aztán felkínálta a megoldást is. Először is:
demokráciát és néphatalmat!
Amikor
a néphatalmat utoljára emlegették, akkor gyilkosságok következtek, munkatábor,
etnikai tisztogatás, Trianon, Gulág, a svábság és a magyarság kiirtása, a
padlások lesöprése, papok és szerzetesek bebörtönzése, kínzása, megölése,
népünk kétharmadának idegenek igájába taszítása, a Délvidéki mészárlás, az erdélyi
magyarok és székelyek kiirtása…
Soroljam
tovább Peti, hogy mit tettek azok, akiknek te most a régi, jól bevált propagandáját
hirdeted? A jelenben ezért születnek testvéreink idegen országokba, amely a
szívekben mégis Magyarország, azért viszik az ukrán frontra a kárpátaljai, jó
magyar gyerekeket. Ezt bizony, mind nekik köszönhetjük, de ezt te honnan is
tudnád és miért is érdekelne? Lett-e a hatalom a népé ’19-ben vagy ’45-ben?
Volt e demokrácia Rosenfeld (Rákosi) Mátyás regnálása alatt?
És
ezt a romlást te a beszédedben, mind a feudalizmus nyakába varrod?! Ez minden
eddiginél aljasabb húzásod! Jobbágyokról beszélsz és népnyúzó urakról? A tér,
amin te beszélsz, mikor, hogyan, miből épült és mit építettetek ti? Gyalázod az
ezeréves Magyarországot, amelyet az elődök a munkájuk és a vérük árán
építettek? Azokat gyalázod, akik idegen börtönökben, száműzetésben haltak, mert
az életüknél is fontosabb volt a haza. Azokat, akik a te felmenőidnek a saját
pénzükből iskolát, kórházat, templomot emeltek, akik könyveket nyomattak, és
akik felemelték ezt a nemzetet. Azokat gyalázod, akiket a te mostani mentoraid
felmenői meggyilkoltattak, kiraboltak, elüldöztek és a maradékukat még most is
ellehetetlenítik.
Azt
mondod, elvennéd a rabolt vagyont… aztán, kinek adnád? A népnek, akárcsak annak
idején kommunisták? Azok a népi demokráciát hirdető kommunisták, akik az
ősnyomtatványokkal teli könyvtárból latrina alatti szaros-gödröt csináltak?
Vajon
a független, szabad magyarokkal, a parasztokkal mit tettek a megbízóid?
Meghagyták a szabadságukat, a földjüket, állataikat? Miért tették a szabad
magyarokat, akiknek a feudum, a föld volt a mindenük, földönfutó, betonkockában
lakó, gyári cselédekké?
Azt
mondod a népnek, amit hallani akar – jobb egészségügy, igazságszolgáltatás és
oktatás, gyermekvédelem – hát bizony, ránk férne… Csakhogy te, jobban mondva,
ti ezt hogyan képzelitek el? Európai színvonalon? Ettől az Isten őrizze a
nemzetet!
Elárulom
neked a nagy titkot: éppen azért ragaszkodunk a kormányhoz, minden hibája ellenére,
mert mi ebből nem kérünk. Oda van már így is az országunk nagy része, a
szuverenitásunk, megromlott kereszténységünk, nyelvünk, erkölcsünk, az
egyházaink is a nyugati befolyást nyögik, fiataljainkat megmérgezi a megbízóid
által ömlesztett lelki, erkölcsi és fizikai fertő és te tovább döfnéd és meg is
forgatnád azt a bizonyos tőrt. Még mindig kecsegtetitek a hiszékenyeket a nagy
Nyugati idollal. Teljesítmény alapú társadalmat akartok, ahol a verseny, a pénz
az úr, mi azonban olyat, amelyikben a keresztény erkölcs a mérvadó és ahol az
emberek úgy viselkednek egymással, mint felebarátjukkal.
Olyan
iskolákat akartok, mint Nyugat-Európában? Ám, én nem szeretném, ha a fiam az
iskolában muszlim imát tanulna a Miatyánk helyett, hazafelé pedig halálra
vernék a kvóta szerinti „vendégek”, de azt sem szeretném, ha az esti imádság
szokása miatt a gyermekvédelem elvenné tőlem, hogy integrálhassa valamelyik
szivárvány-családban. Tudom, hogy számodra ez, akinek a fiai elit iskolába
járnak, hihetetlennek tűnik, de az általad említett zsákfalukból is kikerültek
értelmiségi diákok, akik doktorátust szereznek és „mezei” tanárok is képesek
erre gyerekeket felkészíteni. Ahogy a régi tanyasi iskolák is adtak a nemzetnek
tudósokat, példaképeket.
A
gyermekvédelem ügyét is említetted, ám, hazug álszent vagy, mert csupán
népszerűséget hajszolsz, az igazán nagy problémákat nem említed. Honnan
tudhatnád, milyen egy intézet, amikor te „elit” családból származol? Hány
intézetet segítettél milliós fizetésedből, amíg ki nem tettek a korrupcióval
szerzett munkahelyeidről – merthogy a feleséged belekeveredett akarata ellenére
egy ügybe, amelyet most vele együtt elárulsz? Szidod az igazságszolgáltatást?
Miért nem beszélsz akkor arról is, hogy aki kegyelmet kapott, az ártatlan ember
volt, míg a pedofil, akit ő jelentett fel, csupán felfüggesztett börtönt
kapott? Peti! Hazudsz és hatalmas felelősséget vettél pénzért a nyakadba, és
bűnhődni fogsz. Előbb vagy utóbb, de a bűn magában hordozza a büntetést is!
Az
egészségügy helyzetét te honnan ismernéd vajon, hiszen, az extra biztosításoddal
magánklinikákra jársz?!
Végül,
honnan tudnád, milyen a havi 220.000 forint fizetést vagy a 60.000 forintos
nyugdíjat egy hónapig beosztani, hiszen, gondtalanul éled a milliárdosok
életét?
Te
azt mondod, hogy új Magyarországot akartok? Kik azok a ti, mert azok nem mi
vagyunk? Mi nem az 1919-es Magyarországról álmodunk, mint ti! Nem Peti! Mi a
régi Magyarországhoz ragaszkodunk, amelyet ma kommunista módra mindennel
összemostál! Kommunista szlogenekkel, marxista történelemből merítve, megtapostad azokat, akik felépítették és ezer
évig gondját viselték ennek az országnak. És megint ámítod a népet Kun Béla, Rákosi
Mátyás és Kádár János módjára a néphatalommal és a népellenséggel, kihasználva
a „nép” irigységét, kapzsiságát. Csak a neved más Peti! Te magad vagy Kun, Rákosi
és Kádár egy személyben!
Nem
beszéltél, mert nem beszélhettél erkölcsről, határon túli magyarokról, hitről,
amelyek nélkül nincs Magyarország sem, nehogy új Magyarország. Mert ezek nélkül
Magyarország sincs Peti!
Végül,
azt mondod, tiétek a tér, tiétek Budapest és tiétek lesz az ország is. Nem,
Peti, ezt a Fennvaló nem engedheti… Imádkozom, hogy ne így legyen.
Czeglédi
Andrea