Az utóbbi néhány napon belül, három keresztény jelkép megrongálásáról számolt be a sajtó. Néhány soros, jelentéktelen hírként…
A Margit hídi kereszttördelést elkövetők, a közfelháborodásnak tudhatóan feladták magukat, mert kép is megjelent róluk, így elkerülhetetlen lett volna a 20-21 éves részeg taknyok elfogása. A nagyszénási és a Látó-hegyi keresztégetés-, és fűrészelés elkövetői azonban mindörökre titokban maradnak, hiszen e gyönyörű helyeken nincs kamera, nincs őr… Igaz, eddig efféle rombolás sem volt.
A keresztek
lerombolása és az azt követő egyházi és világi csend rosszat jelent. Sem
katolikus, sem protestáns, sem zsidó egyházi vezető nem emeli fel a szavát
nyilvánosan, TV-ben, rádióban, nem tiltakozik, nem követeli a törvények szigorítását,
vagy legalábbis a betartását. Nem indít hajtóvadászatot a TEK, s nem emelik az
efféle bűncselekményekért járó büntetések mértékét sem.
Rosszat jelent ez a hallgatás, ez az ostoba és botor tűrés, a tiltakozások elmaradása. Azt jelzi, hogy Magyarországon mindent lehet a „demokrácia” koszos és büdös köntösébe bújva. Még a keresztény jelképeket szabadon rombolni is lehet, ha bárkinek kedve tartja.
Az ilyen magatartásnak, az állami és egyházi hallgatásnak a következménye jól látható az egykor volt keresztény Nyugaton. Mert senki ne higgye, hogy azok, akik a mostani keresztrongálásra rávették a hazai fiatalokat, azok nem veszik rá őket a templomgyújtogatásra, papok megverésére, megölésére, apácák megerőszakolására etc. Hiszen, ezeknek az újraéledt kommunista-liberális férgeknek évszázados praxisuk van erre vonatkozólag. Megtették már 1919-ben, 1945-ben és megteszik ma is, ha megfizetik őket érte. Kutyából nem lesz szalonna...
Ám, azt gondolom, meg is érdemli ezt a leckét Magyarország, a magyar társadalom is. Mert félvállról szemléli a nyugati történéseket, ellenségeskedik ahelyett, hogy összetartana, s csak a saját jóléte számít. A közösség, a nemzet fogalma lassan ismeretlenné válik. És rend sincs, mert állami szinten rettegünk attól, hogy mit szól a züllött Nyugat, ha mi itt, netán kezét-lábát törnénk annak, aki kereszteket rongál, semmisít meg. És nem is törhetjük ki a kezét és a lábát annak, aki ilyen aljasságra vetemedik, mert a törvény az önbíráskodást bünteti. Ezzel szemben sajnos a törvényalkotó és a bíróságok is igen könnyen veszik – egyelőre – az efféle bűncselekményeket. Pedig, őket is, mint a társadalom minden tagját, utoléri valamilyen módon az az atrocitás, amely ma még csak a keresztek rombolásában jelenik meg. Mert az állam rendnélkülisége, a törvények be nem tartása ezt hamarosan és széles körben is előidézi. Így kezdődött tőlünk nyugatra is, és ugyanoda jutunk, ahová a Nyugat jutott, ha nem lépünk fel sokkal határozottabb módon a vallások elleni merényletek ügyében. Mert nem elég szóban elítélni egy cselekményt, aztán fülünket-farkunkat behúzva várni a következőt! Megelőzni nem lehet, de a példát statuálva lehet a legjobban elejét venni ezeknek a messze mutató bűncselekményeknek.
Ha nem cselekszünk
mielőbb, akkor halálos veszélynek tesszük ki magunkat és a társadalom minden
egyes tagját. A bűnös hallgatás, a vallási-, és állami vezetők szótlansága pedig,
a legrosszabb, amit tehetünk, de egyben egymás megbecsülésének a cáfolata is,
mert nem állunk ki a vallásszabadságért, egymás mellett, nem állunk ki Krisztusért.
Fölösleges lépten-nyomon hangoztatni az erőltetett, de évtizedek óta eredmény
nélküli ökumenét, az egyházak támogatását, ha ekkora társadalmi veszély esetén
sem képesek összefogni a magyarországi egyházak, felekezetek és az állami hatóságok.
Tehát az, hogy megtörténhet és ismétlődhet a keresztényellenesség, nem csupán
az elkövetők bűne, hanem az államé, a társadalomé és az egyházaké egyaránt.
Mert aki nem védekezik az ellene elkövetett bűnnel szemben, az ne is siránkozzon, ha bántják!
Stoffán György