fotó: Merész Márton/ÉnbudapestemKi kell jelentenem, hogy a rendőrök nagyon helytelenül viselkedtek a Karmelitánál. Szegény, jövőjében megrabolt ifjúságunkat hagyták napokon keresztül kínlódni, Lilike cafatokra ordította, válogatott trágárságaival és ostoba, szájába adott szlogenekkel és hazugságokkal hamvas ajkait, majd a korábban is a támadások célpontjává vált kerítést igyekeztek lebontani, miközben a rendőröket nevelési célzattal jól megdobálták. És volt képe ennek a rendőrségnek, e békés magyar ifjúságot könnygázzal bántalmazni… micsoda világ ez!
Ám, félre a tréfával!
A
mai magyar ellenzékről mindent tudunk, évek óta látjuk, mit művelnek, és lassan
azt is látjuk majd, hogy ez hová vezet. Legalábbis kezd kirajzolódni, hogy mit
szeretne ez az erkölcsöktől és emberi magatartásoktól, fényévnyi távolságra
lévő, ócska kommunista banda, amely ma gyermekeket állít maga elé, mert reméli, hogy
őket nem merik erőszakkal jóra bírni. Ergo: nem ezek az őrjöngő fél-analfabéta,
telefonnyomkodó forradalmárok a bűnösei annak, ami nap-nap után megtörténik,
hanem azok, akik ebben az országban szabadon, a demokrácia nevében felbujtanak,
akik kivezényelik a fiatalokat az utcára, hogy ott cirkuszoljanak és lefújassák
magukat könnygázzal egy olyan primitív és aljas banda érdekében, akik a hazát, a
nemzetet, a emberséget és az emberiességet igyekeznek komoly pénzekért
megsemmisíteni Magyarországon.
Ezek a hisztériázó diákok, eldobandó eszközei annak a szellemiségnek, amelynek nem ér semmit az emberi élet, a gyermek lelki és szellemi fejlődése, a haza, a jövő, az érték, a kultúra.
Tehát, a hamis és balga demokrácia-szellemiség, amely a rendszerváltás óta folyamatosan
rombol kis hazánkban, mára csődöt mondott. Ugyanis kiderült, hogy nem fér bele
minden. Illetve semmi nem fér bele, mert olyan, hogy demokrácia, nincs… nem
létezik. Csupán egy elnevezés, amit a diktátorok éppen úgy használnak a saját
védelmükben, mint egy normális alkotmányos rendben működő ország vezetői. Csak
azt nem veszik észre, hogy egy kifejezés, amit a reterátra épp úgy rá lehet húzni,
mint egy katedrálisra az nevetségessé, súlytalanná, és elviselhetetlenné válik,
mert sem szellemi sem lelki tartalommal nem bír. Társadalmi jelentősége pedig, nem lehet… mert az állam nem lehet demokratikus akkor, amikor csupán a
szavazófülke jelenti a demokráciát. Onnan kilépve a legtökéletesebb diktatúrát
él meg a választó minden egyes országban, ahol "demokráciáznak". Normális esetben
az állam van az emberekért, nem az emberek (szavazataikkal) az államért,
illetve az államot alkotó politikusok jólétéért - ahogyan azt ma látjuk Európa szerte.
A demokrácia is más és más „értékeket” képvisel az Unió szerint, Amerika szerint, és Moszkva szerint is. Mi pedig, ide-oda tántorgunk e fogalom alapján, attól függően, hogy ki van hatalmon. A demokráciát sokan összekötik a szabadság fogalmával, de ez a teljes szellemi fogyatékosságra utal, hiszen a demokráciának nevezett valami – például az Uniós elképzelések szerint, a tökéletes diktatúra, vallásellenesség, emberiség ellenesség, magzatgyilkosság, önfelszámolás és a szexuális aberrációk teljessége, és ez nem egyenlő a szabadsággal. A szabadságot a rend, a kiművelt emberfők, a kulturáltság és az emberiesség biztosítják.
A Karmelita ellen fellépő, felbérelt, fellázított kis tudatlan csőcselék bűneiért tehát, nem maguk a felhergelt, tapasztalatlan és magukat zseninek tartó kis s@ggfejek (bocsánat) a felelősek, hanem politikai felbujtóik, akikről nem hallunk, akik érinthetetlenek, és akik a hazai és a külföldi milliókért pöffeszkednek a parlamentben, s akik felváltva csókolgatják külföldi gazdáik és Gyurcsány ülepét.
A rendőrök helytelenül viselkedtek a karmelitánál. Mert nem spray kellett volna ennek az őrjöngő, háromévesekre jellemző viselkedésű kis követelőző ostobáknak, hanem néhány pofon, esetleg a gumibottal való ismerkedés, hogy legközelebb meggondolják, hogy a kis ostobácska, de magát forradalmi hősnek képzelő, hazudozó Lili vagy a nagyi tanácsát kövessék-e… Mert, ha már az iskolában és otthon nem teszik, az utcán is lehet nevelni az efféle nevelési módszert igénylő afiatalokat.
És persze problémám van azzal a demokratikus elmebetegséggel is, hogy a felbujtók még mindíg szabadlábon vannak. Így válik a „demokrácia” országot pusztító anarchiává…
Milyen szép volna, ha abban a békében és örömben élhetne ez a felbujtott és lefújt csapatocska is – amely nem kapta meg a neki kijáró pofonjait rendőreinktől –, mint az a tizenegyezer kortársuk, aki megtapasztalta a békét és a szabadságot a Római Vendég társaságában… ott ugyanis nem demokrácia volt, hanem szeretet, megértés – hazugságok, politika és gyűlölködés nélkül…
Stoffán
György