A gyermekvédelmi törvény a mai világban sarkalatos pont a jövő generációjának egészséges nevelését illetően. A beteges gondolkodású uniós vezetés azért támadja hazánkat, és él minden jogellenes pénzügyi lehetőségével, hogy rákényszerítse a kormányt ennek a törvénynek a kiiktatására. Azonban, ez a törvény csak a legrémesebb, legerkölcstelenebb uniós ötletektől védi meg gyermekeinket. Az igazi bajok viszont, nem e törvény szigorától függnek. Hiszen, ha egy családban egészséges nevelést kap a gyermek, akkor ab ovo távol tartja magát a törvény által tiltott szellemiségtől.
Ma, a gyermekek védelme, a családtámogatások ilyen-olyan formája csak egy alapot próbál adni a normális családi élet anyagi bázisához azoknak, akik nem esnek kis ezekből a juttatásokból. Sajnos nem minden család érvényesítheti a támogatások iránti igényét, mert bizonyos törvényi szabályozások átgondolatlanok és merőben eltérnek a valóságtól. Ezek az átgondolatlan szabályozások jobbára a diplomás, többgyermekes, fiatal értelmiségieket sújtják, hiszen előfordul, hogy a diplomás anyuka, aki a diploma megszerzése után vállalja a gyermekeket, a harmadik gyerek megszületésekor már a Gyed-re és a TB-re sem jogosult. Nem beszélve arról, hogy amennyiben a férj is egyetemre jár, így nincs határozatlan idejű munkaszerződése, egyetlen gyermek után sem kaphat babaváró hitelt és semmilyen – bankoktól függő – családtámogatási lehetőséget. A probléma nem egyedi, tehát jó volna változtatni ezen, mert számos nemzeti gondolkodású, keresztény, többgyermekes, magyar fiatal csalódott az utóbbi időben ezen a téren, és gondolkodik a külföldi munkavállaláson, ahol diplomásként, doktori végzettséggel, amúgy is összehasonlíthatatlanul nagyobb anyagi lehetőségek várják.
Térjünk vissza azonban a gyermekvédelemhez és a családi környezet ebbéli felelősségéhez.
Ma, nagyszámban vannak olyan iskolák, amelyekben a családi háttér a gyermekek cca. 90 %-nál: rendezetlen, elvált, egyedülálló szülő, élettársi viszony stb… tehát, nem a hagyományos családmodell tapasztalható. Ennek megfelelően a gyermekek szeretetigénye kielégítetlen, ebből eredően pedig, a gyermekeknek két lehetőségük van: vagy az iskola pedagógusai próbálják erejük felett, tanítási időn kívül is gyógyítgatni a gyermekek lelkét, vagy a gyermek olyan társaságba kerül, ahol valamilyen hozzá való ragaszkodást érez. Ez utóbbi a legtöbb esetben nem jó, negatív hatású, mert az összeverődött társaságok minden tagja hasonló helyzetű. A helyzet azért romlik, mert már a mai gyermekek szülei is hasonló körülmények között, hasonlóan csonka családokban nőttek fel és nem is tudják átérezni, nem is értik a család létének a lényegét, a szeretet, az egymás iráni tolerancia, a megbecsülés jelentőségét… sokhelyütt az értelmét sem.
Az állami gyermekintézetek léte sem garancia a gyermekek lelki nevelésére, hiszen ma már tendencia, hogy a jól működő intézményeket lerontják, a gyermekeket utcára engedik, ahol leginkább a bűnözői körök „veszik kezelésbe” őket és a vége a börtön. Jó példa erre a Béke nevelőintézet, ahol a kinevezett új vezetés kitiltotta a fiatalokkal foglalkozó szakképzett papot és a kápolnát is felszámolták. A nyolcvan, jó úton lévő állami gondozott helyett ma három-négy kölyök lézeng a lepusztított intézetben.
Amikor tehát, az állami intézkedésekről beszélünk gyermek-ügyben, meg kell állapítani, hogy az elmondottak valóban egy remek elgondolás szerint hangzanak el, de a valóság, ettől egészen eltérő.
Hogyan jutottunk idáig?
Ha
a keresztény felekezetek és a katolikus egyház nem tesz még többet a fiatalokért,
ha az evangelizáció mellett, a családok látogatása mellett és szűk körű csoportos
foglalkozások mellett nem lép fel sokkal radikálisabban, sokkal szélesebb
körben az ifjúság védelmében, akkor kár bármiről is beszélni. A keresztény egyházaknak
hatalmas felelőssége van a mai korban is az ifjúsággal szemben, ám, amit ma fel
sem fog az elvilágiasodni, pénzközpontúvá, hit-, és Krisztus nélkülivé válni látszó
„kereszténység”. A vallásos és általában véve zsidó családok hagyományosan családcentrikusak,
iskoláikban mind a tudás alapú oktatás, mind vallási, mind a zsidó közösségi életre nevelés az egyik legfőbb szempont.
Sajnos, a mi keresztény fenntartású iskoláink
ebben messze elmaradnak.
Ha
pedig, nem tudjuk a mai fiatalokba beleoltani a család szentségének, a szeretetközösségnek
a lényegét, ha nem értetjük meg velük, miért a legfontosabb elem egy
társadalomban a család, akkor ugyancsak felesleges bármiről beszélni.
A
szerelem szabadossága és az erkölcsi követelmények elhomályosodása a társadalom
végét jelentik. Az igazán egészségesen fejlődő gyermekek, csak teljes családban
nőhetnek fel, ahol a szülők számára megszűnik a magánélet és a karrierhajhászás
abban a pillanatban, amikor a gyermek a világra jön. Attól kezdve nincs új szerelem,
nincs olyan anyagi vagy egyéb probléma, amely a gyermek, apa és anya által biztosított
nyugalmát megzavarhatja… Az csupán önámítás, amikor a válófélben lévő szülők
fogadkoznak és ígérgetik, hogy a gyerekeket, ha külön is, de ugyanúgy – mert
nem ugyanúgy! Ugyanúgy csak a lemondás, az önös érdek teljes mellőzése és a
család fenntartása – ha sok lemondással is –valósulhat meg. A válás minden
egyes esetben hatalmas törést okoz a gyermekek számára. Nem lehet, mert
képtelenség az államon számon kérni mindent.
A szülők önzését... az anyagi helyzet miatti válásokat, a fellángoló szerelmeket, amelyek sutba dobják a gyermek lelkét, egészséges lelki fejlődését stb… Mert, bár lehet az elvált szülő gyermeke boldog is az anyuka vagy az apuka új kapcsolatában, de a lelki, érzelmi törés keserű gyümölcse, előbb vagy utóbb ott lesz a gyermek életében. Álságos tehát a fogadkozás, és álságos a további teljes élet, mind a gyermek, mind az elvált, önzésből a gyermeknek fájdalmat okozó szülőket tekintve is.
Mi lehet a megoldás?
Ha őszintén akarnak mind az állam, mind az egyházak és felekezetek a gyermeki lélek természetes és egészséges fejlődésével foglalkozni, akkor össze kell fognia a világi és az egyházi szerveknek. Meg kell szervezni egy ifjúságmentő és állandó iskolai vagy iskolán kívüli foglalkozást, amely kifejezetten a család újbóli felismeréséhez, megismeréséhez ad támogatást. A mai világban, amikor az elektronikus médián keresztül ömlik a lélektelen mocsok és a szabadosság sátáni tana a társadalmakra, jól kidolgozott program szerint kell a társadalmat „érzékenyíteni” a normalitásra, az iskolákba pedig vissza kell vezetni a zeneoktatást. Hiszen, eddig csak az abnormális elleni fellépést látjuk, de a normális utat senki nem igyekszik felvázolni a társadalom számára és az oktatás terén sem történt pozitív változtatás.
Nem elég a templomokban azoknak beszélni a helyes életútról, akik amúgy is ismerik azt. Nem elég politikai gyűléseken átkozni az abnormális, beteges világot és hangoztatni a keresztény voltunkat, ami már voltaképpen nem is az! Összefogás szükséges és terv szerinti lépéseket kell – kötelező – tennünk ahhoz, hogy a következő generációkat, így a magyraságot is megmentsük. Sajnos azonban, a kapitalizmus a pénzt tartja a legfőbb értéknek, és a társadalom tagjai másodrendűek lettek. Jó, hogy van gyermekvédelem, de nincs mellette a gyermeki lélek védelme, a család, azaz, a szeretetközösség megismertetése, újbóli elplántálása a fejekben, a szívekben és nincs következetes példamutatás. Van tehát tennivalónk… mind az állam, mind az egyházak részéről ez a példamutatás volna a legfőbb követelmény.
Mert nem elég beszélni a gyermekvédelemről és ebben hadakozni az unió beteges elgondolásai ellen. A személyes példamutatás, a csorba – akár lemondással járó – kijavítása is fontos volna. „Akinek füle van, hallja meg!”(Lk. 8.8.)
Stoffán
György