Egy-két
pártocska hangos szóval ellenzi a kormányzó hamvainak hazahozatalát. Történelmi
tudatlanságáról tesz tanúságot, amikor a magyar tömegeket próbálja elriasztani
a kegyeletteljes aktustól. Néhány elmében még mindig az a fasiszta államférfi
él - Horthy Miklós személyében -, akit a kommunista ideológusok kreáltak.
Horthyt, mint antiszemita, irredenta, soviniszta politikus jegyezték negyven
évig.
A
kormányzó tehát első számú közellenség volt 1945-től a rendszerváltásig, s talán
még ma is az. Az MSZP kezdeményezésére a párt bojkottálja a temetést, s
hangoskodik ellene, mondván: a történelem nem érett meg a hamvak hazahozatalára...
- s folytatva a negyvenéves hazudozást, meg is indokolja a bojkottot. Milyen
sötét ideológia vezeti ezt a bűnökkel terhelt társaságot? Kísértetiesen hasonlít
ez az utódállamok Magyarországot érintő megítéléséhez. S amíg ott a tudatlanság
indokolja - részben - az irántunk tanúsított gyűlöletet, addig a hazai ellenzéki
politikai erők is tanúságot tesznek magyarellenességükről. Hiszen, Horthy Miklós
a XX. század egyik legnagyobb reálpolitikusa volt, s ízig-vérig magyar.
A
háború előtt és alatt minden rendelkezésére álló eszközzel a nemzet javát
igyekezett szolgálni. Barátai kérését meghallgatva és saját lelkiismeretének engedelmeskedve
mentette az üldözötteket. Magyar, lengyel, német zsidókat. Néhány barátja nevét
is illik fölsorolni a teljesség kedvéért: Weiss Manfréd, aki a magyar vasipart
virágoztatta fel, Richter Gedeon, aki a gyógyszergyártást emelte magas szintre,
vagy az akkori budapesti főrabbi, akivel többször egyeztette a Budai Királyi
Palotában a zsidóság megmentésére irányuló terveket.
Horthy
Miklós tisztességéhez és hazafiságához nem fér kétség. Ellentétben azokkal, akik
a háború után, megdöntve az új köztársaságot, választási csalással kerültek
hatalomra. Százezreket tettek tönkre, vittek börtönbe, küldtek a halálba,
csaknem fél évszázadon keresztül. Most ennek a hatalomnak a birtokosai, nevet
és irányt változtatva megkérdőjelezik Horthy jogát a hazai földhöz, a
kegyeletet, amely megilleti - minden magyar részéről - a kormányzó hamvait
Ugyanakkor nem akarnak emlékezni arra, hogy a tömeggyilkos Cohen Kun Béla, Rosenfeld
Rákosi Mátyás vagy Csermanek Kádár János – méltatlanul ugyan, de – nyugodtan pihennek
a számukra idegen magyar földben. Ki tiltotta meg Kádár halálának évfordulóján,
hogy néhány kommunista - politikai beszédeket tartson a megjelenteknek -, a
Kerepesi úton emlékezzék meg az MSZMP volt első titkáráról? Pedig Rákosi és
Kádár diktatúrái nem is hasonlíthatók Horthy 25 éves kormányzóságához. A két,
Moszkvát kiszolgáló diktátor magyarellenessége, az uralkodásuk alatt elkövetett
politikai gyilkosságok tömege megtorolhatatlan bűn. Ellentétben a
Horthy-korszak tisztességével, a kommunisták iszonyú károkat okoztak a magyarságnak.
Ellenezni
ugyan lehet Horthy kormányzó hazahozatalát, s lehet fröcskölődni is, hiszen azt
megszoktuk a magyar sajtótól. Történelmi tényeket azonban nem lehet meghamisítani.
Horthy munkássága, politikai ténykedése máig erőforrás lehet a magyarság
számára. Ő az a politikus, akire a negyvenes határokon belül élők máig
szeretettel emlékeznek, s aki semmiképpen nem mondott volna le a Kárpátaljáról,
s nem gondolkoznék azon, miképpen tehetné meg ezt a többi utódállammal is
valamiféle ottani, idegen érzékenységre hivatkozva. Horthy talán nem jelentené
ki egy, a határokon túlról érkező fiataloknak rendezett tábor megnyitásán, hogy
„Trianon érvényes". Mert Trianont érvényesnek elismerni egyenlő a hazaárulással.
(A hazaárulásért pedig, jobb helyeken megtorlás vagy – legalábbis – „rosszallás”
jár.)
A
temetéssel kapcsolatban azért van némi fenntartásom. Ki lesz méltó a papon
kívül arra, hogy végső búcsúztatót mondjon Kenderesen? Talán egy székely, akit
máig elelárul az anyaországi hatalom? Egy délvidéki magyar, akit a magyar
kormány nemzetközi szinten sem tudott megvédeni a szerbektől? Egy kassai
polgár, aki nem használhatja városa nevét vagy éppen a sajátját - szülőföldjén?
Antall József, akinek külügyminisztere lemondott a Kárpátaljáról, Paskai bíboros,
aki még Mindszentyt is kínos tételnek tartotta, s ezzel a magyarságot is
megalázta egy Nyugaton készült interjújában (Kathpress)?
Nos, ilyenek vagyunk mi, magyarok. Nincs méltó vezető politikusunk, aki megemlékezhetne Horthyról, aki magyarságában és becsületében hasonlíthatna a kormányzóra, aki vállalná azt, amit ó vállalt a magyar nemzetért. Aki mégis vállalná, az ma Magyarországon irredenta, fasiszta és antiszemita, nem pedig magyar, becsületes és kötelességtudó. Csak egyetlen út van e nemzet boldogulása felé: az, ami talán nem haladt volna túlzottan távol Horthy Miklóstól sem, s amelyért Telekinek meg kellett halnia, s amelyet ma úgy neveznének: Magyar Út. Kenderes, szeptembertől ennek a zarándokútnak lehet egy búcsújáró helye. Ide mehetünk el, ha Erdélyt, a Kárpátalját vagy a Felvidéket akarjuk századszor is elsiratni. Mert az az ember nyugszik ott, aki eddig utolsóként követelte a világtól, mint vezető politikus, a Magyar Igazságot.
Stoffán
György