Szomorúan olvastam ma reggel Kocsis Karcsi barátom, kollégám és székely-magyar testvérem búcsúsorait, a megszűnő Székely Hírmondó koporsója fölött. Nem ez az első eset, amikor tort ül a magyar, a székely, mert a Kárpát-hazában itt és ott, megjelenik a segítő támogatás, amely nem egyéb, mint a segítő saját zsebének tömködése… egy jó ügyre hivatkozva. Erdélyben különösen nagy eme önző és kapzsi támogatók és támogatottak tömege. És ez nagy baj. Hiszen ezek a mindent romba döntő anyaországi támogatók és a megsegítettek lejáratják azokat, akik valóban értéket akarnak teremteni és oda adnak, ahol valóban szükség van rá.
Most egy olyan lap megszűnését látjuk, amely közkedvelt (volt)
ebben a mai internetes világban is, amelyért hidegben és melegben elballagott
öreg és fiatal az újságoshoz, s amely valóban olvasható újság, és ráadásul nem is
ráfizetéses, pénzfaló orgánum… Az anyaország által biztosított 6,5 milliárdból
számos magyar lap szűnik meg a napokban Erdély-szerte. Tehát, a támogatás és
egy akolba terelés sok legyet üthetett most egy csapásra. És ez igen keserű
kérdéseket vet föl. Kiknek a kezére adta a magyar kormány ezt a pénzt? Kik és
hogyan ellenőrizték minden fillérét ennek a vállalkozásnak? Kik és hogyan ga(rá)zdálkodtak
az Erdélyi
Médiatér Egyesületben, és
miért az utolsó pillanatban közölték a megszűnést azokkal a lapokkal, amelyek a
székely-magyar közösséget szolgálták?
Itt persze az ellenőrzés és a gazdálkodás kérdése a legfőbb kérdés amellett, hogy voltaképpen a bukaresti cél teljesült. Ostoba kifogások és ígérgetések mellett eltapsoltak a felelősök 6,5-7 milliárd forintot, azaz a magyar állam által biztosított pénzt, sok értelmiségi erdélyi polgárt hagyva munka nélkül.
Mire figyelmeztet ez a helyzet? Arra, hogy a magyarországi
támogatások és állami pénzek felhasználásának az ellenőrzése csapnivaló. Az sem
kizárt, hogy ezekből a pénzekből – de facto – ebből a pénzből sokan
meggazdagodtak, és olyan célokra használták, amelyek köszönő viszonyban
sincsenek az erdélyi magyar médiával. És ez nem csak erkölcsileg kifogásolható,
hanem büntetőjogilag is számon kérendő! Csak ez utóbbi nem szokás, hiszen akkor
dől a rendszer. Ahogyan a korábbi, az egykor a román kommunista pártot teljes
mellszélességgel támogató egykori zágoni polgármestert is támogatta a Veszprém
Megyei Önkormányzat, mert a támogatók ingyen vadászhattak, ráadásul a román
kommunista párt volt korifeusaival, később börtönbe került miniszterelnökével…,
úgy a jelenleg elfogyott médiatámogatásnak, az eltapsolt 6,5-7 milliárdnak is
bizonyára vannak olyan szálai, amelyeket nem szívesen hozna nyilvánosságra
egyik fél sem. Sem a támogató, sem a támogatott…
Mert a határon túlinak nevezett magyarok támogatása a legjobb pénznyelő automata. És ezt meg kell szüntetni. Olyan ellenőrző szervet kell felállítani, amely egyetlen fillért és banit sem hagy zsebre vágni, és minden kiadásról számlát kér a támogatott-tól, valamint joga van eljárást indítani mind az anyaországban, mind a helyi szervek által. Igaz, ebben a jelenlegi, tragikus esetben minden késő… a felelősök röhögnek a markukba, és azzal takaróznak, hogy az internet világában nincs szükség a nyomtatott sajtóra és a jól szervezett erdélyi lapterjesztésre, amit szintén felszámoltak a magyar támogatásból. Szerintük a nyolcvan éves hilibi bácsi is odaül majd a számítógép monitora elé, és online olvassa kedvenc, magyar nyelvű erdélyi lapjait…
Tehát, nem búcsúzni kellene, Karcsi! Hanem újrakezdeni. Hiszen
nem először bizonyosodott be, hogy az anyaországi "támogatás", az
anyaországi tulajdonos nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a székely, a
délvidéki vagy a felvidéki magyar... A Hírmondó megszűnése azért szomorú, mert
egy kicsit jellemzi a székelyföldi milliomos,
milliárdos székelyeket, magyarokat... Már tegnap ott kellett volna sorban
állnia a szerkesztőség előtt néhány vállalkozónak, akik saját szülőföldjük Hírmondóját
– amely egyébiránt még hasznot is hoz –, felkarolják, megmentsék, újraindítsák
egy tékozló, anyaországi, lelketlen és pénzéhes, gazdálkodni csak saját zsebre
tudó vállalkozás bukása után. Ehelyett búcsúzol Karcsi?
Ebben pedig, úgy látszik nincsenek határok. Egyformán vagyunk önfeladók, önrontók, halálraítéltek. Mert csak szóban vagyunk büszke nemzet.... itt, a Kárpát-hazában.... és mindenütt a világon. Ha segíteni, áldozni kell a nemzet érdekében és ügyében, akkor lehajtott fejjel – és ezt nem Rád értem, hiszen Te az utolsó pillanatig harcoltál –, félreállunk, mert a zsebünknél tovább nem látunk. Sem a mai csonka hazában, sem Erdélyországban, sem a Felvidéken, sem a Vajdaságban. Ez a mi jó magyar, speciális nemzeti autonómiánk: az önfeladás és az önös érdek szolgálata...
Azért, reménykedem, hogy lesz két-három székely vállalkozó, akiknek
a nemzet többet jelent a baniknál, a magyar pénznél, az erkölcstelen harácsolásnál...
és akik meg tudják különböztetni a magyarországi támogatót a magyarországi és
hazai csalóktól, gazemberektől, akiknél nagyobb pusztítást az erdélyi magyar média ellen, még Bukarest sem végezhetett volna.
Istennek hála, még egymillión felül van az erdélyi magyarság-székelység létszáma, és ennek az egymilliónak végre kijárna a tisztesség...
Stoffán György