A nagy európai „krisztustalanítás”

Münster - Feszülettel és anélkül... 

Amikor az európai keresztényüldözésről beszélünk, akkor nem beszélünk másról, mint az európai keresztények hitehagyásának kissé sarkosan fogalmazott tényéről. Hiszen nem keresztényüldözés folyik Európában és az Unió legfelsőbb szintjén, hanem keresztény tanításokkal szöges ellentétben álló aberrált életszemlélet, szabadosság és erkölcstelenség társadalomra való rákényszerítése és ennek, a társadalom részéről tapasztalható elfogadása. Ennek a drámai és végzetes jelenségnek több oka van, s minden egyes ok elegendő egy világméretű katasztrófa kialakulásához. Hiszen, amikor a legaljasabb emberi tulajdonságokat fogadjuk el természetesnek és jónak, és ezeket törvényben erőltetjük a társadalmakra, akkor szembesülünk mindazzal, amilyennek ma Európát és a világot látjuk. A gyűlölködés, a kapzsiság, a pártoskodó ellentétek, a pénz-centrikusság, az önös érdekek mindenekfeletti megvalósítása, a szeretetlenség és az élet semmibevétele egyenes út a teljes megsemmisüléshez. Ezt tapasztaljuk minden nap. Háború, atomfenyegetettség, éhínség, élelmiszerhiány, infláció. És mindez a keresztény hit elhagyása, az azzal való szembefordulás eredménye.

Azt, hogy mikortól számíthatjuk e folyamat kezdetét, ma már nehéz eldönteni. Logikus időpontok vannak ugyan, de minél messzebb megyünk a történelemben, annál több efféle logikusnak tartott időpontot, eseményt fedezhetünk fel. A történészek és egyháztörténészek más és más véleményt fogalmaznak meg, más és más időre teszik, más és más eseményhez köztik az emberiség és ezen belül a kereszténység lejtőre kerülését. Van, aki az egyházszakadást jelöli meg, mások a reformációt, megint mások a II. világháborúban történteket, és az azt követő időszakot, ám, legtöbben a II. Vatikáni Zsinatot teszik felelőssé. E sokféle okkeresés azonban azt mutatja, hogy egy folyamat részesei vagyunk, amely folyamatba a teljesség igénye nélkül felsorolt összes időpont beletartozik.

Krisztus földi működése idején kezdődött el az a folyamatos támadássorozat, amelyre maga a Jézus is figyelmeztet: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. (Jn, 15. 20-23.)

A kétezer éves kereszténység tehát, már a kezdetén támadások sorát élte át, s ma is ugyanaz a szemlélet támadja a krisztusi tanítást, mint akkor. Csupán az eszközök mások, ám a cél nem változott. A folyamat egyre erősödik, durvábbá, leplezetlenebbé válik, s ma már sokhelyütt törvény tiltja a jézusi parancsok betartását, megélését. Hovatovább az európai társadalmakban is tilos lesz a karácsony vagy a húsvét megünneplése, Róma pedig egy általános világvallás megteremtésén fáradozik, félremagyarázva, vagy egyenesen kihagyva abból Jézust, a Megváltást, a keresztény hagyományokat és hittételeket. A német püspöki kar ott tart, hogy Luther műveit olvasva arra a következtetésre juthatunk, miszerint a reformáció Ágostonos elindítója, a német katolikus püspököket a lutheránusok közül is kiátkozná…

Oda jutottak Európa társadalmai az ideológiák mentén, hogy a Teremtő helyett a teremtményt imádják: azaz önmagukat. A Teremtés logikáját elveti és maga akarja meghatározni saját, veleszületett nemét, maga akarja eldönteni, hogy hasznos-e, megölhető-e a magzat, élhet-e az idős, már hasznavehetetlen öregember. A nemek közötti különbözőséget is el akarja törölni, és a család, a gyermekvállalás teremtésben való részvételét is a maga képére alakítaná. Müller bíboros ezt antropológiai nihilizmusnak, míg a gender-őrültek természetesnek és kötelezően elfogadandónak tartják. A hitehagyás, amelyet látunk és tapasztalunk, már a keresztény egyházakba is beszivárgott, hiszen felszentelt papok követelik a cölibátus megszüntetését annak ellenére, hogy felszentelésük előtt is tudták, mit vállalnak. A szerzetesrendek szegénységi fogadalma ma már olyan, mint a szerzetesi ruha, amelyet alkalmasint a farmerre és a pólóra rántanak fel, hogy szerzetesként tetszelegjenek a hívek előtt. A nyugati egyházakban a gender őrülethez alkalmazkodva összeesketik a homoszexuális párokat, s a Vatikánban is neveztek ki ilyen irányultságú érseket magas, hitbéli befolyással bíró pozícióba. Bergoglio, az abortuszpárti aktivistával, Emma Boninoval fenntartott barátsága  sem arra utal, hogy a krisztusi tanítás maradéktalanul érvényesülne benne, annak ellenére, hogy számos alkalommal elítélte a magzati élet elleni cselekményeket…

A „krisztustalanítás” tehát, végzetes gyorsasággal folytatódik. A folyamatok és a végcél elemzése helyett azonban, el kellene jutnia a keresztényeknek arra a felismerésre, hogy minden Krisztust követő ember valóban kövesse a Mestert, saját példájával, útmutatásával, és nyilvános fellépésével. Hiszen, a Krisztustól való eltávolodást épp olyan folyamatok, egyes személyek igyekeztek a múltban is és napjainkban is megakadályozni, mint amilyen folyamatok és emberek teszik az ellenkezőjét. Gondoljunk csak az őskeresztény vértanúkra, akik megerősítették a kereszténységet és annak elterjedését, gondoljunk Szent Ferencre, aki példájával magát a pápát is térdre kényszerítette, gondoljunk Prohászka Ottokárra, Zadrvecz István ferences püspökre, Mindszenty Józsefre vagy Bogdánffy Szilárdra… és sorolhatnánk a sok száz magyar példaképet, akiknek egyike sem szerepel ma már a prédikációkban vagy a Nat-ban.

A keresztény elvek és a keresztény értékek a hitben és annak gyakorlásában érvényesülnek és hatnak a világra. Krisztus személyének és tanításának középpontba állítása minden keresztény ember számára kötelező, hiszen attól és csak így válik, válhat kereszténnyé. A mi magyarságunk is szervesen kapcsolódik a kereszténységünkhöz, így, aki más mond és vall, az nem lehet sem keresztény, sem magyar! A keresztény értékek védelme sem valós mindaddig, amíg a kereszténység a mindennapjainkban meg nem nyilvánul. A szeretet parancsa és a többi krisztusi tanítás megtartása végtelenül egyszerű, de nem függhet politikai irányzatoktól és egyházaktól. Nem alkalmazkodhat az ellenkező véleményen lévők „érzékenysége” miatt! Egyedül Jézus tanításától és annak emberi véleményektől és „boncolgatásoktól” mentes megtartásától. Az az ötszáz éves feszület, amelyet a napokban a G7 találkozó előtt Münsterben eltávolítottak, világosan jelzi, hogy a világ rossz úton jár, s vele mi is. Ha Európában nem építjük újjá az utóbbi években, a különböző aberrált ideológiák által végképp lerombolt krisztusi világot, akkor mindenestől elpusztulunk. Mert a politika és a politikusok soha nem az igazat mondják. Krisztus tanítása azonban örök.

Stoffán György