A
baloldali és liberális tüntetéseken megszokottá vált a szeretetlenség, a
trágárság, a gyűlölködés. Megszokottá vált, hiszen nem új keletű. Már 1917-ben
a szovjethatalom megszületésekor láthatjuk, hogy az Isten nélküliség hasonló
körülményeket teremtett Moszkvában, Szentpéterváron és az egyházellenesség
odáig fajult, hogy a Teremtő Istent is bíróság elé állították, s
megszemélyesítőjeként egy Szentírást helyeztek a vádlottak padjára. A
szellemiség rövid időre, 1919-ben felbukkant Magyarországon is, számtalan
vértanút adva egyházunknak. Huszonöt év viszonylagos belső béke után, 1945-től újra
fellángolt – a lenini bosszúhadjárattal kiegészítve – az a kommunista
ideológia, amely a kultúra bölcsőit, azaz, az egyházi szerzetesi iskolákat
megszüntette, a szerzetesrendek működési engedélyét bevonta, az egyházi
szolgálatban lévő papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket súlyosan meghurcolta,
sokakat megölt, bebörtönzött. A társadalom is ennek az ideológiának a vonzásába
került, és, mert a hitoktatást is tiltotta, lehetőségeit szűkítette a
diktatúra, egyre kevesebb gyermek ismerhette meg az örök Igazságot.
A fiatalokat építőtáborokba vitték, és a kommunista szabadosság, az 1917-es szovjet mintára, minden erkölcsi normát eltörölt. A tanár és tanítóképzés is ebben a szellemben folyt, így már az újabb generációkat is, az ekként képzett pedagógusok nevelték ki.
A rendszerváltozás az egyházak számára, így a Katolikus Egyház számára is új lehetőséget biztosított az oktatás terén. Régi, nagy múltú intézmények kerültek vissza egyházi tulajdonba, de gombamód szaporodtak az új oktatási intézmények is, amelyekben egyre kevesebb lett a katolikus pedagógus, és a paptanár, hiszen az iskolák számával nem tudott lépést tartani sem az egyre fogyatkozó papi létszám, sem a katolikus tanárképzés. Igaz, a főbb követelményeket a civil, akár nem katolikus tanárok is igyekeztek betartani.
Megnehezíti az egyházi iskolák helyzetét az is, hogy a magyar családok nem elenyésző része sérült, csonka család, amelyben nem vagy csak kis részben fellelhető a katolikus életmód, az arra való nevelés. Ezt a feladatot a katolikus iskoláktól várják el a szülők, ha elvárják. Sokan ugyanis divatból, vagy a jobb képzés reményében íratják gyermekeiket egyházi oktatási intézménybe. És bár lehet, hogy tanulmányi eredmény alapján felvételt nyer a gyermek, de a családi értékrendet az iskola nem tudja befolyásolni. Vannak családok, ahol egyház és vallásellenes a légkör, a gyermek mégis egyházi iskolában tanul…
Az intézmény nem lehet felelős az iskolán kívüli viselkedésért, az otthonról hozott erkölcsi normáért, politikai nézetekért. Így történhetett meg, hogy a politika behatol a gyermekek világába és kiválasztja az arra alkalmasnak talált fiatalt, hogy a „fiatalokat képviselve” nagygyűléseken, tüntetéseken a fiatalok nevében felszólaljon. Nem összeesküvés elmélet, hogy keresztény oktatási intézmény tanulóját célozza meg ez a politikai erkölcstelenség, hiszen így az egyházi iskolákat lehet(ne) a társadalom előtt lejáratni. Ennek a lejáratási hullámnak az első megjelenési formáját láthattuk október 23-án, amikor a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának egyik tanulója, az ellenzéki tüntetésen előre betanult trágár szöveget olvasott fel okostelefonjáról. Ez, önmagában is szánalmas fellépésnek mondható, hiszen kultúrember nem képes ilyesmire. Az „öntudatos” és szereplési vágytól fűtött szánalmas kislány, saját magát és a családját lejáratta. Nem az ő bűne…
Ám, ez a sokakban döbbenetet keltő előadás messze túlmutat ezen az eseményen és ezen az önmagát lejártó diáklányon, aki néhány év múlva minden bizonnyal szégyelli majd magát a most történtek miatt. A lány mindössze eszköz, egy politikai támadássorozat elindításában, amely az egyházi iskolák ellen, a baloldal részéről szervezetten indult meg nemzeti ünnepünkön, és amely számos feladat elé állítja ezután az egyházi iskolák igazgatóit és tanári karát. Mert vannak dolgok, amelyekben nincs és nem is lehet kompromisszum, és nem tehetünk eleget a balliberális elvárásoknak.
Iskoláink felvételi rendszerét függetleníteni kellene a központi felvételi rendszertől, hiszen az egyházi iskola a keresztény életszemléletet hivatott átadni tanulóinak. A szeretet parancsát, az egymás megbecsülését, az elesetteken való segítés belső indíttatásának kifejlődését, a jóra és szépre irányuló igényt, az alázatot és a Krisztus által nekünk adott szent hitet. E kritériumoknak is meg kellene felelnie a jelentkező gyermek családjának, és magának a gyermeknek is fogalma kell, hogy legyen minderről. A felvételhez nem elég, hogy a jó szándékú nagymamával elbeszélget az iskolalelkész a felvételi előtt. Nem lehet és ne is lehessen egyetlen katolikus iskola sem divatiskola, mert abban a pillanatban elveszti azt a hivatását, amelyért létrejött…
Az az ellenzéki szellemiség, amely keresi a gyűlölködésre alkalmas fiatalt, meg is találja, ám tudatlansága okán nincs tisztában azzal, hogy a XII., XIII. század óta, a szerzetesrendek és az az egyházi iskolák adták a magyar szellemi és politikai élet legnagyobbjait, és ez a tendencia máig fennáll. Kár tehát erőt, pénzt és energiát fecsérelni arra, hogy támadások sorát intézzék ezek ellen az oktatási intézmények ellen. Odafigyel rájuk mintegy ötmillió keresztény magyar, mert megengedhetetlen és tűrhetetlen a XXI. században a nácizmus és a kommunizmus, pusztító újraéledése, a tapasztalatlan, tudatlan – de, mint minden tinédzser – „világmegváltó forradalmi” terveken gondolkodó fiatalok eszközként, majd áldozatként való felhasználásával.
Az érték-, és a lélekrombolás együtt járnak. Iskoláink évszázadokat vészeltek át… Ma is így lesz. A gonosz ideológiák azonban, ha nehezen is, de kihalnak. Akkor is, ha ma még „klerikálfasizmusról” beszélnek az egyházi iskolák elleni, most indított ellenzéki támadássorozat, fizetett pécsi „ideológusai” és a pécsi egyetemi vezetés...
Jézus mondja:
„Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.” (Máté 18:6-7)
Stoffán György