Kedves Lili!
Meghallgattam
azt a felolvasását, amely igen nagy vihart kavart, de nem a tartalma, hanem a
kifejezésmódja miatt. Az ember alapvető joga, hogy a véleményét elmondja, akár
kisebb társaságban, akár nagyobb nyilvánosság előtt. Azonban a
véleménynyilvánításnak vannak íratlan szabályai, amelyeket be kellene tartani.
A véleményt úgy is elmondhatjuk, hogy nem botránkoztatjuk meg vele azokat, akik
hallgatják. A magyar nyelv gazdag, és így óriási lehetőségek nyílnak meg,
amikor az ember írni vagy beszélni készül.
Nem
ad nagyobb súlyt a mondanivalónknak az a beszéd, amelyben a társadalom által
elutasított kifejezéseket használunk. Ugyanis, ha mindenkihez szólunk, akkor
egy általánosan elfogadott kifejezésmódot kell használnunk… igaz, erre csak
akkor van lehetőség, ha az ember nem kiválasztott rétorként felolvassa a más
által megírt szöveget, hanem saját véleményét, saját szavaival mondja el.
Önnek
odaadhatták a szöveget – feltételezésem szerint –, amely szöveget Ön Kedves
Lili nem a szöveg értelmének megfelelően olvasott fel. És, mert Ön még nagyon
fiatal és tapasztalatlan, arra is rábírták, hogy olyan kifejezéseket
használjon, amelyek nem illenek bele a kulturált, intelligens, pallérozott,
tanult emberek szókészletébe.
Nos,
emiatt később bizonyára szégyellni fogja magát, de addig keserves tapasztalatokat
fog szerezni. Hiszen az élet, és különösen az Önökre váró élet nem sok jót
ígér, elnézve a mai kül-, és belpolitikai konstellációkat.
Kedves Lili! Mi, a mai hatvanasok is meg akartuk váltani a világot. Azt hittük, hogy csak mi tudjuk jól, mi mondjuk a tutit, és mindenki más sík hülye. Persze nem így van, de azt akkor senkinek nem hittük el. Később az ember meghallgatja az idősebbeket és ráeszmél, hogy azok is tudnak gondolkodni, és nem feltétele a nagy ötleteknek és a gondolkodásnak, hogy nyelvileg lealacsonyítsuk magunkat.
Ön, Kedves Lili milliók előtt lejáratta önmagát, amiben az a legfájóbb, hogy erről nem is tehet. Hiszen egy gimnazistának honnan jutna eszébe magától, a politikai fellépés, a szónoklat lehetősége. Önt kiválasztották, felkészítették, és Ön bedőlt ennek, mert mint mondtam, fiatal és tapasztalatlan. Kellett az Ön személyében egy egyházi iskolába járó ifjú, aki káromkodásával és a szöveg stílusával megbotránkoztat, és így figyelmet harcol ki magának. Többen az Ön iskolaigazgatóját és tanárait kárhoztatják, az Ön felolvasása miatt, de ahogyan Ön sem, úgy Ők sem tehetnek arról, hogy elvállalta és kivitelezte ezt a szerencsétlen és szánalmas fellépést. Az Ön megbízói Önön keresztül az egyházi intézmények lejáratásán is dolgoznak... Ne legyen Ön ennek részese, Lili!
Lili! Nem kellett volna! Ám, ha már így esett, kérem, gondolkodjon el azon, hogy megéri-e az a néhány perces, a közönség felől érkező vihogó és tapsoló elismerés, szemben az Ön és családja gyalázásával, iskolája, és az iskoláját fenntartó szerzetesrend elleni kirohanásokkal. Szerintem semmiért sem éri meg. Pénzért sem...
Ön
értelmes fiatal. Ha nem a rétori pillanat nagyszerűségének örül, hanem az
életét próbálja végiggondolni, akkor Ön is rájön: jobb tanulni, művelődni,
nyelveket tudni és ezek által valóban – ha erre hajlama, elhivatottsága van –
bekapcsolódni a társadalomtudományokba, a politikába. Ön téved, ha azt
gondolja, hogy Önt most szeretik azok, akiknek a felkérését teljesítette. Nem
szeretik. Önt csak kihasználták, felhasználták, de épp úgy kidobják, ahogy Nagy
Imrét vagy Pálinkás Pallavicinit ugyanezeknek az elődei. Lili! Legyen esze és a
tudását, a műveltségét fordítsa a saját boldogulására. Sem Ön, sem én nem
fogjuk megváltani a világot, mert a világ mások kezében van. Ostoba eszközként
viszont nem szabad részt vállalni ezekben a letűnő politikai cirkuszokban. Ön
tanuljon, érettségizzen le, legyen büszke az iskolájára, és ne a diplomás
kocsis stílusát válassza, ha véleményt mond bármiről. Azokat a lélektelen
gazembereket pedig, akik Önt rávették erre a szánalmas fellépésre, zárja ki az
életéből. Ön értékes, fiatal lány, akinek ezek nélkül van jövője, de az a jövő,
amit ezek ígérnek, csupán az említett kocsis-diplomával ér fel.
Végül az, hogy Ön szereti-e és érti-e a mai bel-, és külpolitikai helyzetet, van-e róla véleménye, soknak vagy kevésnek tarja-e a tanári fizetést, etc, azt ráért bővebben kifejteni majd egy államtudományi diploma megszerzése után… Higgye el Lili, hogy nem méltó Önhöz sem, nem méltó az iskolájához sem a fellépése, a felolvasott szövege. Hozza helyre a hibát… legalább önmagában, a lelkében.
Sok sikert kívánok Önnek és kérem, gondolkodjék el a fentieken!
Isten áldja!
Stoffán
György