Nem tudom különválasztani a jó ukránt a rossz ukrántól, nem értek egyet azoknak a segítésével és befogadásával, akiknek a hazája háborúban áll, de ők ahelyett, hogy megvédenék a szülőföldjüket, hanyatt homlok menekülnek, s milliós autókkal parkolnak az őket befogadó országban… a legjobb szállodák előtt. Nem tudom szeretni és nem tudok toleráns lenni azokkal, akik nemzetem egy részét rabszolgaként, másodrendűként kezelik, mert kaptak egy kis területet Magyarországból, és mint a rabló a kirabolttal, úgy bánnak a szülőföldjükön élőkkel. És miért kéne nekem egyetértenem a világkormány liberális és magyarellenes kiszolgálóival, amikor az ellenség támogatását követelik? Volt már magyar párt a nácik szövetségese, de az sem hozott semmi jót szegény hazánknak és népünknek. Ma ismét ott állunk, ahol 1940-ben álltunk. Nácik szövetségesei vagyunk, akiktől csak hatalmas pofonokat kapunk, és kötelezően hajtogatjuk az általuk követelt mondatokat. Csupán annyi változott, hogy a régi háborús „szövetségesek” lettek Hitler legjobb tanítványai, szellemiségüket egy kis sztálinizmussal megfűszerezve. Az egykori sztálinista hatalom pedig ma, saját népét és a kereszténységet védő „agresszorrá” nemesedett. Aki pedig ma agresszorozik, az nem tudja, mit beszél, vagy nem elég hazafi ahhoz, hogy átérezze, a népét ért tragédiákat. Az agresszor, igazságtalanul viselkedik agresszíven, mások kárára és a saját hasznára vagy csupán szórakozásból. Putyin a népe védelmére kelt, amikor különleges hadműveletet indított a náci Ukrajna ellen, és visszacsatolta azokat a területeket, amelyeket a Szovjetunió ukrán vezetői adományoztak a máig határ nélküli amerikai gyarmatnak.
A Szovjetunió megszűnésével a Kárpátaljának vissza kellett volna kerülnie Magyarországhoz, de ehelyett, az akkori magyar vezetés lemondott erről és hazaáruló őrjöngésében még alapszerződéssel is megerősítette a Kárpátaljáról való lemondását. Igaz a nép nevében ezt nem tehette, de a sosemvolt demokráciára hivatkozva úgy tűnhetett, hogy ez is népakarat. (Ezért gyűlölöm magát a demokrácia szót is!)
Nos, az elmúlt harminc év politikai viharai után ma ott tartunk, hogy hivatalosan és valószínűleg kötelezően azonosulunk Ukrajnával, elítéljük a népét védő „agresszort”. Nem ismerjük el a visszaszerzett területek jogos orosz fennhatóságát, befogadjuk az ukrán hazaárulókat (és itt nem a karon ülő gyermekkel menekülő édesanyára, hanem milliárdos maffiózókra gondolok). Emellett, tűrjük az EU liberális, gyilkos-párti ócska bűnözőinek köpködéseit, és nem tiltakozunk hivatalosan a magyarságot megalázó intézkedések, és a turul lebontása ellen. Ismét két lovat próbálunk megülni egy fenékkel.
Megértem, hogy a kárpátaljai magyarság védelmében és az uniós pénzekért való küzdelemben nehéz az orbáni őszinteség, de elvárható a lemondás, ha olyat kell mondania egy államfőnek, amivel nem ért egyet, és főleg azzal, amit mondania kötelező, nem szolgálja a magyar nemztet.
Most, amikor a Turult lebontotta az ukrán közigazgatás, igazán eljött az ideje annak, hogy mint a Miniszterelnök folyamatosan, úgy a többi közjogi méltóság és a parlamenti többség is a sarkára álljon. Végre színt kellene vallani, mert a ködösítéssel nem vagyunk jobb helyzetben sem az uniós megítélést illetően, sem pedig az USA nézőpontja szerint. És, szankcionálni kellene ezt az aljas ukrán magatartást.
Háború van, és a Turul lebontása, valamint a vereckei emlékmű ukrán felségjellel való elcsúfítása is arra enged következtetni, hogy minden támogatásunk ellenére a hoholok gyűlölete nem csitul.
Persze, van valami jó is ebben a Turul-ügyben. Végre ismét középpontba került a kárpátaljai és a többi, idegen fennhatóságok alatt sínylődő magyarság helyzete és sorsa. Ha efféle atrocitások nincsenek, hajlamosak vagyunk megfeledkezni nemzetünkről és a Kárpát-hazáról. Ma újra beszélünk Trianonról, Párizsról, a megszállt területekről és nemzetünk egységéről. És ez jó! Akár meg is köszönhetnénk… Ami pedig bíztatónak értékelhető, hogy amikor ilyen aljasságokra vetemedik egy elnyomó főhatalom, akkor annak a főhatalomnak hamarosan vége lesz. Bizakodjunk hát, hogy hamarosan visszarepül a Turul a helyére, a Kárpátaljával egyetemben…
Stoffán
György