Amikor egy-egy katolikus egyházi személyiségről nyilvánosan megemlékezünk, elindul a keresztényellenes, közelebbről a katolikusellenes támadássorozat, olyan állításokat, vádakat és rágalmakat felsorakoztatva, amelyek igaztalanul és minden emberiességet mellőzve igyekeznek besározni példaképeinket. Jó ideig a marxista történelemszemlélet volt ezeknek a szánalmas, de annál vehemensebb támadássorozatoknak az irányadója, de miután már számos főpapunkról nyilvánosan is kiderült a sokáig csak suttogott igazság, ma már önjelölt történészek és bérelt publicisták kardoskodnak a régi hazugságok mellett vagy egészen egyszerűen újakat gyártanak, szintén megrendelésre.
Az utóbbi napokban, hetekben Mindszenty bíboros személyét, életszentségét, és munkásságát tűzték a lőlapra. Mindössze az a bajuk a legnehezebb időkben szolgáló esztergomi érsekkel, hogy október 23-án, Zalaegerszegen, a Mindsznetyneum megnyitójával összekötve tartotta ünnepi beszédét a jelenleg regnáló magyar miniszterelnök. Megemlékezésében felidézte Mindszenty magyarságért és kereszténységért vállalt áldozatát és példának állította elénk, a történelem nagy egyházi személyiségeivel együtt. Igazán méltó és az ünnepnek megfelelő beszédet hallhattunk tehát, a zalaegerszegi Mindszenty Múzeum előtt, s végre, tizenkét év után először elhangzott Orbán Viktor beszédében a kifejezés: Mária országa.
Kevés
olyan nemzet van a világon, amelynek száz év alatt négy olyan egyház vezetője
volt, mint nekünk, magyaroknak. Prohászka Ottokár, Zadravecz István ofm,
Mindszenty József és Márton Áron. És, bár a társadalom a kommunizmus negyven
éve alatt, s nemkülönben a rendszerváltás liberalizmusa által mind hitében,
mind erkölcseiben megromlott, mégis e négy nagy püspök működésének köszönhetően,
ma is van hit, van józanság és normális ítélőképesség a magyarságban. A
Kárpát-medence magyarsága nem vesztette el Istenbe vetett bizalmát, és
Máriához, Jézus anyjához úgy imádkozik nemzetünk megmaradásáért, mint a nemzet Szent
István által választott Patrónájához, Királynőjéhez.
Talán ezért támadja a kommunista-liberális primitívség Prohászkát, Zadraveczet és Mindszentyt is, mert e három magyarországi főpap, az idők próbáját is kiállva igazságokat mert kimondani, és arra igyekezett rávenni az ország keresztény katolikus lakosságát, hogy maradjanak meg őseik hitében, jottányit sem engedve a betolakodók akaratának, a kommunista rezsim parancsainak, a liberális sátánizmusnak. Hiszen, a liberalizmus már Prohászka idején is rombolta a társadalom erkölcsét, hitbéli elköteleződését, gyalázva a papságot, és a katolikus egyházat, de nem kímélte a protestáns felekezetek lelkészeit és híveit sem.
Mindszenty József mai gyalázása és rágalmazása semmit nem von le abból az áldozatvállalásból, amit a bíboros élete utolsó pillanatáig beteljesített. Igaz, voltak „pillanatok”, amikor második utódja is „szemére vetette” a Kathpress című osztrák katolikus lap hasábjaink, hogy Mindszenty terhe volt a magyar katolikus egyháznak, de az a világ is elmúlt, s ma már nem kell, nem kötelező kollaborálni a hatalommal az egyház terhére.
Amikor beleolvasunk egy-egy mai, Mindszenty-ellenes cikkbe, eszünkbe jut az a kiadvány, amelyet Mindszenty letartóztatása előtt adott ki a rákosi-rezsim, Mindszenty a nép ellensége címmel. És mi sem jellemzőbb a mai ellenzékre, mint ugyanaz a magatartás és mentalitás, mint amit a fenékig érő homlokú Rosnefeld vallott magának gyilkos és értékromboló uralma alatt. Ha valós rendszerváltás lett volna, akkor ezek a szellemiségek éppen úgy tiltottak lennének, ma Magyarországon, mint Németországban a hitleri eszme. Ám, nem volt valós rendszerváltás akkor, amikorra ezt a történészek teszik, és ahogyan az új generációk tanulják. A rendszerváltás 2010-ben kezdődött el, és iszonyatos nehézségekkel, próbatételekkel folyik napjainkban is. Hiszen, egy olyan ellenzékkel állunk szemben, áll szemben a keresztény magyar nemzet, amely semmit nem változott elveiben, és erkölcstelenségében. Ha csak azt nem tartjuk változásnak, hogy ma éppen azokkal paktál, akik ellen negyven éven keresztül harcolt: az USA-val és az egykor volt nyugati világgal. Üzelmei viszont nem változtak. Keresztény-, és magyarellenesek maradtak, minden értéket rombolnának, de ma már nem csak régi, nagy példaképeinket mocskolják, hanem gyermekeinket is saját képükre akarják formálni. Számukra minden alávaló, ami Istentől és a Teremtés logikájából ered.
Mindszenty, mint a Magyar Királyság utolsó zászlós ura, Esztergom érseke, a magyar katolikus egyház fehér vértanúja örök ellensége marad mindazoknak, akik sem hitükben, sem magyarságukban nem tartoznak a magyar keresztény nemzet tagjai közé, mert sem hitük, sem magyarságtudatuk nincsen. Mindszenty gyalázásával pedig a nemzetet, a magyarságot gyalázzák, önmagukat minősítve és elítélve ez által.
A legfelháborítóbb perverz kommunista hazugság Mindszentyt illetően, napjainkban látott napvilágot. Ugyanis azt merte állítani egy elvakult a kommunista, hogy a tizenöt évig tartó, és az amerikai nagykövetségen töltött belső kényszerszáműzetés alatt, Mindszenty a Kádár-rendszer támogatójaként a Vatikán ellenfordult. Ehhez röviden csak annyit: Casaroli, mint a Vatikán szabadkőműves külügyminisztere, a kommunistákkal való kiegyezést tűzte ki célul, VI. Pál – a sokak szerint szintén szabadkőműves pápa – jóváhagyásával. Ezt nevezzük Ostpolitik-nak, azaz keleti politikának. Ennek a politikának a következtében kötelezték Mindszenty Józsefet arra, hogy akarata ellenére elhagyja Magyarországot és a Vatikánba költözzön, amolyan házi őrizetbe. A Casaroli-féle külpolitika számos, a kommunista országokban szolgáló érseket és papot hagyott magára, amit Márton Áron, római útja alkalmával a bíborosi kar szemére is vetett. Mindszenty pedig, az őt ért vatikáni hazugság ellen, miszerint az esztergomi érsek lemondott hivatalától, nyilvánosan lépett fel…
Talán, e két főpap józan ellenkezése akadályozhatja boldoggá avatásukat. Ám Isten útjai kifürkészhetetlenek! – és ezt a Szentszék is jól tudja…
Stoffán
György