Nyilatkozat
Mint szabad magyar állampolgár, minden
külső befolyástól mentesen kijelentem, hogy az oroszországi népszavazás
végeredményét és Oroszország – e demokratikusan, és a népfelség jogán történt
népszavazás által visszatért területinek – határait és szuverenitását elismerem,
az ortodox keresztény orosz nép akaratát szentnek és sérthetetlennek tartom.
S. Gy.
A politikai boszorkánykonyha olykor drámai döntésekre kényszeríti a politikusokat. Ha egy rosszul választott, vagy parancsra elfogadott nemzetközi politikai masszába lépünk – hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak –, akkor mi magunk is besározódunk ettől a masszától. Ilyen drámai helyzet alakult ki az orosz népszavazás végeredményének esetében is.
A nyolc éves pusztítás, amelyet az ukránok hajtottak végre senkit nem zavart, senki nem emelt szót ellene, nem hívtak össze ENSZ-ülést. Embereket öltek nyolc éven keresztül és az említett massza vezetői sem tiltakoztak amiatt, hogy egy határait nem is ismerő, ezért államnak sem nevezhető ország szabadon ölhetett csaknem tíz éven keresztül. Ez vezetett a háborúhoz, hiszen, ha egy nemzet tagjait egy másik ország vezetésének jóváhagyásával ölik, gyilkolják, annak véget kell, hogy vessen az anyaország. (Igaz, ez a mi esetünkben szinte lehetetlen volna, hiszen a mi nemzetünket 1920 óta négy országban alázzák, gyilkolják, vetik meg, saját szülőföldjükön.) Oroszország viszont nagyhatalom és katonailag is megengedhette magának, hogy a történelmi Oroszországhoz tartozó területet visszavegye és megvédje a saját szülőföldjén élő oroszokat.
A terület visszafoglalás után – mint az rengeteg videofelvételen is látható –, örömükben síró, ünneplő tömegek járultak az urnákhoz, hogy a demokrácia jegyében döntsenek e területek hovatartozásáról. Nem megrendezett népszavazásról beszélünk, nem pisztollyal a tarkójukon szavazó embertömegeket láttunk, hanem hosszú sorokban várakozó boldog lakosságot, amely felszabadult a gyilkos hatalom igája alól!
És lám! Az Unió tagjai, de még az oroszpártinak mondott Szerbia sem ismeri el a demokráciát, a demokratikus népszavazást és annak eredményét. Mi, magyarok éppen arra készülünk, hogy a demokrácia jegyében nemzeti konzultációs ívet töltsünk ki arról, hogy ennek a végzetes háborúnak az árát mi fizessük-e ki… arról, hogy az oroszellenes szankciókat elfogadjuk-e vagy sem, hogy belerokkanjunk-e az Unió ostobaságába, vagy éljük az életünket normális emberi módon. Ám, ha az egyik népszavazást éppen megtagadjuk, akkor mi értelme van a miénknek? Hiszen a gyurmaként alakítható demokrácia – ami valójában soha nem létezett, mint látjuk –, attól függ, hogy kinek a demokráciáját, azaz, kinek a parancsait hajtjuk végre, és kenjük rá, hogy az bizony demokratikus.
Megértem, hogy mi is védjük a sajátjainkat, akiknek hasonlóan a most népszavazással hazakerült oroszokhoz, saját szülőföldjükön a megaláztatás, jogaik sárba tiprása az osztályrészük, de honnan fogják a magyar fájdalmat megismerni azok, akik ma azt parancsolják, hogy a gyilkosokkal értsünk egyet? Hol van az az erkölcsi határ, amely a nemzeti érdeket és mások szabadságának az elismerését elválasztja? Mitől érvényesebb a mi nemzeti konzultációnk, mint orosz milliók szavazata a hovatartozás kérdésében? Ne feledjük az örök igazságot: "Vox populi, vox Dei!"
Éles
ellentét van tehát, a mai döntés és a hangoztatott elvek között. Igaz, mint már
említettem, a politikai nyilatkozatok abban a masszában – amelynek egységét
őrizgetvén, most ismét besározódtunk –, nem mindig azonosak a politikusok
véleményével. Azonban két lovat, egy fenékkel… – ugye ismerős?
Van egy zománcozott kis táblácskám, amely egykoron nem politikai műintézetben töltötte be hivatását, bár a mai politika nagyon hasonlít ahhoz a műintézethez, amelynek egyik ajtaján, kívül lógott. A tábla szövege a következő: „Két pengőért lenyelem.” Ez a tábla jut eszembe, valahányszor az Unió és az új világrend céljait látom kiszolgálni azok által, akikben bíztam, és akiknek bizalmat is adtam sokmillió honfitársammal egyetemben.
Nos, le kellene már akasztanunk a magyar politika eme uniós szobájának ajtajáról ezt a táblát és – hogy a hasonlatnál maradjak –, tisztességes házasságot kötve, a gyermekeket erkölcsre és hazaszeretetre nevelve kéne tovább élnünk tovább egy erkölcsös, tisztességes és keresztény családban…
És még egy kérdés: – Vajon az az uniós belépésünkről szóló népszavazás érvényes és elismerhető-e? Hiszen, az Alkotmány "egyéjszakás" megváltoztatásával, parancsra, alacsony részvétel mellett „döntött a nép” a belépésről, amelynek keserű gyümölcsit most szedegetjük a rabló-kapitalista globalizmus beteg fájáról…
Stoffán
György