Nem kisebb tragédiáról
beszélhetünk Veszprémet illetően ma, a 21. század hajnalán, mint 1948-1950
körül. A különbség nagy és félelmetes, mert immár nem csak valamilyen belső
pletykálkodó hírekből hallani az érsekség ügyeiről, hanem maga a nyugalmazott,
és városából kiutasított érsek is megerősítette mindazt, ami eddig csak meg nem
erősített hírtömeg volt.
A tragédia a vár „felújításával”,
azaz rombolásával, valamint az érsek részéről tapasztalható folyamatos
megbotránkoztatásról szól. A Pécsről oda ejtőernyőztetett Udvardy érsek
hasonlatos a hírhedt Pap János elvtárshoz, aki mindent a maga képére és
hasonlatosságára alakított, embereket, lelkeket, hitet és jövőt feláldozva,
Moszkva parancsai szerint. Ma nem Moszkva, de Moszkvához igen hasonló
diktatórikus (háttér)hatalom adja a parancsokat… Csak remélni tudja a halandó, hogy a Szentszék
nem követi a hagyományt, és Erdő Péter Esztergom-budapesti érsekünk évek múlva
esedékes nyugdíjazása után, nem nevezi ki esztergomi érseknek ezt a felforgató,
megbotránkoztató és a múltat megsemmisítő, a híveket és elődjét is megalázó
főpapot.
Udvardy már Pécsett sem
volt a hívek és papsága egy részének kedvence. Veszprémben pedig, olyan felfordulást
idézett elő, amely a Királynék Városának történelmében egyedülállónak is
nevezhető.
A város védelmében civil
szervezetek alakultak, mert hatalmas ellentétek merültek fel a székesegyház
felújításának ügyében. Épp olyan rombolás terve került jóváhagyásra, mint amilyet
a II. Vatikáni Zsinat után a szembe miséző oltárok helyének megépítése, és így,
a korábbi építészeti emlékek lerombolása idején tapasztalt a katolikusság. Magyarországon
évek óta dívik ez a rombolási hullám, különböző építészek és modernista
teológusok ostoba elképzeléseit megvalósítva. Említhentők e sorban Vácot,
Győrt, Mátraverebély-szentkút templomát, Esztelnek ferences templomának porondra
emlékeztető egykori szentélyét vagy Pannonhalma liturgikus terét…
A veszprémi székesegyház
védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázoló ólomüvegablak és a szentély
többi üvegablakának eltávolítása, a falfestés lemeszelése, a főoltár megszüntetése
teljesen megváltoztatja a székesegyház hangulatát, amely az Istenhez való
közelséget, az átszellemülés lehetőségét is megszünteti. A durva beavatkozás
tervezőinek neve titokban maradt, s az érsek nem volt hajlandó a hívekkel és a
város lakosságával szóba sem állni egy estleges kompromisszum lehetőségét
keresve. Míg más egyházmegyékben, mint a sajátomban is, mind a püspök, mind a
papság arra törekszik, hogy templomaiban otthon érezze magát a hívő nép, addig
Veszprém érseke papokat küld vagy tilt el, helyez át, tesz lehetetlenné, de
volt olyan plébános, aki a legnagyobb Covid-járvány alatt volt kénytelen
szolgálati helyét elhagyni, majd megkapva a betegséget, hazaköltözött Isten
országába. A ferencesek balatonakarattyai tóparti miséi is veszélybe kerültek,
de a hívek nyomásásának engedve, hosszas levelezgetés után, ezt újra engedélyezte
az érsek.
Fájdalmas hír volt, hogy
a papi öregotthon lakóinak is menniük kellett a várbéli intézményből, és egy
Zala megyei, állami idősotthonban találtak menedéket. Végül, az emeritus érsek
is megkapta utódjától a nemvárt levelet, amelyben tudatta vele az utód, hogy persona
non grata-vá vált volt egyházmegyéjében. Noha a szívbeteg emeritus érsek
egészségének is megfelelőbb lenne a megszokott környezet, de ennek klímája is a
maradást követelné. Mégis mennie kell, mert Papp elvtárs veszprémi reinkarnációja
így rendelkezett. Mit számít neki egy öreg, kiszolgált, magyar, konzervatív
katolikus pap élete ebben a felgyorsult liberális világban…
Veszprémben tehát, nincs
béke, nincs szeretet és nincs egyetértés. Mindezt pedig, az az egyházi méltóság
generálja, akinek a békét, a szeretetet és az egyetértést kellene
szorgalmaznia, mint egyházmegyéje főpásztorának. Mint országszerte teszik ezt püspökeink
és papjaink.
Ha Udvardy érsek hiszi Jézus
tanításait, ha követi az isteni parancsokat, akkor békét teremt. Ha nem, úgy
minden így marad … Mert „hit nélkül sem élni, sem alkotni nem lehet…” csak
rombolni, megbotránkoztatni és megalázni másokat. Parancsra vagy önszántunkból…
mindegy!
Reméljük, hogy Isten
kegyelméből, előbb-utóbb visszatalál a magyar kereszténység szellemisége, a hit
és a krisztusi béke a veszprémi érsekségre, ahogyan ez évszázadokon keresztül természetes
volt…
Stoffán György