Lehet, hogy
szellemifogyatékos vagyok, vagy már a demencia döngeti szellemem eddig
megbízható erődítményeinek kapuit, de ha belegebedek sem értem, mi történik
valójában ebben a kusza, és hamarosan lángba boruló, istentelen és ostoba
világban, mi történik Európában és kicsiny hazánkban.
Azt értem, hogy a rómaiak
bukása és egy új európai társadalmi rend felépülését követően utálja a Nyugat
Magyarországot és a náluk sokkal többre érdemes magyarokat – akik, bár néhány
ezer esztendeje, őket jóval megelőzve is itt éltek a Kárpátok gyűrűjében, mégis
– ázsiai nomádokként könyvelte el a művelt Nyugat.
Értem, hogy az Árpádok
háromszáz esztendős törvénykezése nem sokban kedvezett a nomád létformából
éppen, hogy csak kikecmergő európai hatalmasságoknak, és azt is értem, hogy a
Vatikán Szent László óta nem tudja lenyelni, hogy volt egy király, aki
kioktatta a „szentatyát” miheztartás végett arról, hogy a magyarok mit várnak
el tőle, ha már… és még ezernyi dolgot értek és ugyanannyit nem, a történelem
lapjait olvasgatva.
A mai világot viszont
teljesen érthetetlennek tartom. Mintha a bolondok házában én lennék a takarító,
aki – szakmai ismeretek híján – sem az orvost, sem a beteget nem tudja
diagnosztizálni, noha már negyven éve takarít utánuk… mint én a belpolitikai
újságírást művelve a politikusok után.
Mert mi is történik ma?
Ugyanaz, ami a pozsonyi csata idején. Mindenki szent esküt tesz, hogy az amúgy
is kezét és lábát vesztett Magyarországot megsemmisíti. Az is igaz, hogy ebbéli
igyekezetükben számos esetben pofára esnek, de ez a pofára esés nekünk is
kellemetlen és fájó olykor. A pozsonyi csata idején csak a mai európai unió
tagállamainak ősei igyekeztek minket leradírozni a térképről, ma viszont
csatlakozott a világ csendőrét játszó USA is, ehhez a szánalmas fogadalomhoz,
megtoldva azzal, hogy a magyar állam vagyonát be kell fagyasztani a világon
mindenütt. Az ok, amelyért ezt előszeretettel tennék, az, az USA és Oroszország
ádáz háborúja, amihez persze semmi közünk nincs, de jó ok, hogy a magyar
kormány számára, a magyar érdekek védelme a legfontosabb, és egy kijelölt
elmebeteg követelésének nem teszünk eleget, kerülve, hogy London és Berlin
későbbi sorsában osztozzunk. Ugyanis
Nyugat-Európa és az USA nagy árat fizet majd azért, amit ma, a háború
elhúzódásának érdekében Oroszország ellen tesz. Ebből azonban ki kell
maradnunk… ha sikerül. És miért ne sikerülne?
Szóval, a pozsonyi csata
óta szeretnének elpucolni minket, de egyelőre ez nem jött össze. Igaz, volt egy
Trianonunk, ami után megszállták hazánk kétharmadát, de ez egy ideiglenes
állapot, ugyanis a Tisza is megtisztult a ciánszennyezés után. Csak idő kérdése
ez Trianont és Párizst illetően is. Viszont… nem értem ez utóbbi ügyben a
hivatalos magyar hozzáállást, pedig próbálom innen-onnan megfejteni a dolgot.
Ma a lengyelek ki merik
mondani, hogy korábbi területeikhez joguk volna… az oroszok visszavették, ami
az övék, a tótók rettegnek tőlünk, az oláhok telerakják országukat amerikaiakkal,
nehogy eszünkbe jusson a mai határok közé szorított országunknál nagyobb
Erdély, és Ukrajna is attól fél, hogy a Kárpátalját meg akarjuk szerezni.
Egyedül nekünk nem jut eszünkbe – hivatalosan – az „igénybejelentés”, sőt egy
2022-es trianoni megemlékezésen akkora baromság is elhangzott, miszerint –
idézem – : „Lett volna alkalmunk visszaszerezni a területeinket, amikor
felbomlott a Szovjetunió, Csehszlovákia,
Jugoszlávia… de mi nem követelőztünk, mert tekintettel voltunk szomszédainkra.”
És ekkor felment a vérnyomásom, mert ilyet mondani a nemzeti gyásznapon, nem
más, mint az antalli hazaárulás felidézése. Nehéz szívvel mondom ki, hogy ez a
mentalitás ma is él a magyar politikában, és ezt vagy nem értem, mert valami más
lehet a háttérben, amiért ezt kell mondani, vagy ostoba volt, aki ezt, mint
képviselő elmondta, vagy… – de erre nem is gondolok, mert csalódnék a magam
választott országvezetésben. Ahogy kiálltunk az ortodox egyház mellett, úgy ki
kellene állnunk végre magunk mellett is. És ha nem is követelünk most, de
legalább fent kellene tartanunk a jogot…
Azonban van remény. Mert
az a sokezer gyermek - az elmebeteg, aberrált Nyugat szerint kis magyar fasiszták -, akiknek senki nem mondta, hogy a rasszisták gyepen-„térgyeplése”
a rasszizmus ellen gusztustalan és megvetendő, így ki is fütyülte az angol
focistákat. LMBTQ ide vagy oda, a magyar gyermekeket nem lehet a világ
ostobaságába belevinni. És ez nem nevelés, hanem a genetika kérdése.
Már csak egyetlen dolgot kellene a társadalomnak megértenie és alkalmaznia: azt, amit a nyugati országokban a társadalmak kezdenek felismerni: a hit erejét… és tévedés ne essék, nem az egyházi intézményrendszerről beszélek, hanem a hitről, az Istenbe vetett bizalomról. Hiszen, Németországban a keresztény egyházak a kuplerájok erkölcsi szintjét súrolják, de a templom a hívek számára szent. Pünkösd idején a tiroli és a bajor templomok zsúfolásig megteltek. Igaz, nálunk is egyre többen érzik, hogy nincs más kapaszkodó, és egyre többen mennek a templomokba, imaházakba… és ez jó. Ha pedig ez a tendencia megerősödik és megtelnek a templomok, de elhajtják a meztelenül, kígyóval táncolókat, az LMBTQ-s "híveket" és az effélét engedélyező papot, akkor nincs mitől félni, és talán én is megértem a világot… Soha nem késő!
Stoffán György