Az egész világon felgyorsult
a hülyeség-járvány terjedése. Ennek az oka nem csak a háború, hanem az az őrült
káosz, amit az USA és fizetett csatlósai idéznek elő, „felsőbb parancsra”. Új
világrendről fecsegnek, de ennek az új világrendnek a lényegéről senki nem
beszél. Ismerjük az új világrendeket és trendeket, azt az embertelen és gyilkos
próbálkozássorozatot, amely történelmi léptékben rövid idő alatt zajlott és
zajlik, a nagy francia gyilkosságsorozattól máig. Nevezhetjük sátáni világnak,
gonosznak, embertelennek… a lényeg ugyanaz: rabolni. Rabolni lelket, szellemet,
testet, pénzt, életet. Mindent, mindenkitől. Voltaképpen ennek a folyamatnak a
neve: kapitalizmus. S amíg egyetlen, jól körülírható embercsoport élt ezzel a
szellemiséggel, addig nem is volt nagy baj. Ám, az általuk generált háborúk,
majd a lelki kényszerrel és a legrosszabb emberi tulajdonságokkal visszaélő nemzetközi
pénzhatalom maga mellé állította, a minden társadalomban fellelhető aljanépet,
háttérbe szorítva a nemzeti, keresztény értelmiséget, kiterjesztette a világra minden
aberrációját, kegyetlenségét, kapzsiságát, az embertelenségét és istentagadását.
Megszüntette az erkölcsi kontrollt az államok fölött, s mára szabadjára
engedte, sőt törvényileg kötelezővé tette az eddig csak a perverz történetekből
ismert viselkedésformákat, aberrált szexuális igényeket, s tette ezt úgy, hogy a
gyermeki lelket, a gyermek életét sem kíméli. Rothadt és romlott világban
élünk, s ebben a világban kényszerül irányítani, vezetni – a nemzet
felhatalmazásával – a magyar kormány.
A feladat nem könnyű, hiszen itt is megtalálta a világkormány társadalom legalját, és ez a söpredék minden erejét beveti, hogy meghálálja a hazaárulás, a nemzetellenesség bérét. A parlament, sokszor a külvárosi piac olajpadlós kocsmájánál ocsmányabb stílusú felszólalásoktól hangos és a bulgarica bovis még ma is úgy nyilatkozik bizonyos liberál-bolsevik televíziókban, mintha nem buktak volna meg április 3-án. Nincs ez másképpen a magát nemzetinek valló ellenzéki padsorokban sem, ahol a bukott szélsőjobbos párt maradéka próbálja elhitetni magáról – teljesen hülyének nézve a magyar társadalmat –, hogy ők majd a világ hatalmasságaival szembe szállva megvédik a fehér fajt, a kereszténységet, a magyarságot, és mindent… S hangoztatják ezt egy olyan országgyűlésben, amelyben a nemzeti és keresztény erők szavazata alapján a nemzet érdekeiért vérrel verejtékezve küzdenek az ország vezetői. Tehát, elérte a magyar parlamentet is az a káosz, amelyben épp haldokolni látszik Európa.
És
ehhez jönnek még mintegy ráadásként a szándékos félreértések, az utódállamok
félelmei, amelyek teljesen indokolatlanok, de mert háború van, bármi is
előfordulhat. Így legutóbb a horvát kormány rezzent meg, amikor a gáz és
olajembargó ügyében a magyar miniszterelnök megpróbálta elmagyarázni, hogy
miért is lehetetlen számunkra az őrült uniós elgondolást végrehajtani, azaz,
miért nem lehetséges leállítani az orosz gáz és olajimportot. Ha lenne
tengerünk, akkor könnyebb volna megoldást találni az uniós elgondolásra, de
nincs tengerünk, mert elvették. A miniszterelnök egyetlen szóval sem említette
az egyébként barátinak számító Horvátországot, csupán történelmi tényt
említett. És láss csodát: a horvátok összerezzentek, pedig semmi okuk nincs
erre. A tény, tény marad, hiszen Szent László óta az a terület, megmenekítve a
nagy uralkodó által a keleti ortodoxiától, Magyarország része volt 1920. június
4-ig. Ha tetszik ez a mai horvát vezetésnek, ha nem. Ha ilyen esetben minden
utódállam beráncigálná a magyar nagykövetet, akkor a követségeinket át kellene
helyezni az utódállamok külügyminisztériumaihoz, esetleg egy konténert kéne
állítani ezeknek a bejáratához közel, hogy ne kellejen annyit futkosnia szegény
magyar nagyköveteknek, napjában háromszor. Hiszen sem Brassónk nincsen, sem
Kassánk sem, sem Fraknónk, sem Szatmárnémetink, sem Kézdivásárhelyünk, de még a 11 magyar királyt koronázó egykori
Pozsonyunkat is elvették, nem beszélve Nagyszombatról, Szabadkáról vagy
Beregszászról.
Úgy tűnik tehát, hogy a magyar történelem emlegetése lassan bűnnek számít akkor is, ha semmilyen hátsó gondolat nem kíséri egy gazdasági magyarázatban ennek az említését. Mindazonáltal érdekes, hogy ebben az esetben a horvátok összerezzentek. Ezt megszoktuk az oláhok és a tótok esetében, de a horvátok részéről ez több mint furcsa. Olyasmi ez, mintha a kismartoni Esterházy-kastély emlegetéséért bécsi nagykövetünket berángatnák a labancok a külügyminisztériumukba. Az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Mert ilyen ócska, primitív világ még nem volt.
Pedig, élhetnénk békében, nyugalomban, a nemzeti érdekeket és a közös régiós érdekeket szolgálva, egy olyan Európai Unióban, amelyről a belépésünk előtt beszéltek… – bár a magam részéről már akkor sem hittem ebben az új, már akkor nagyképű és minket, magyarokat lenéző liberális konglomerátumban. „Közös lónak túros a háta”… mondja a régi közmondás. A legutóbb rápróbált liberális, elefántra való horvát nyereg azonban, véresre is sértette ama bizonyos közös ló hátát… de legalább ők emlékeztettek a valóságra akkor, amikor nekünk eszünkbe sem jutott: volt tengerünk, amit ők – a mai gazdáik által – kaptak meg, meglopva a közös, büszke történelmet, meglopva és megalázva a Zrínyiek emlékét, meglopva minket, magyarokat és meglopva önmagukat is. Ugyanis beálltak az öngyilkos, európai magyargyűlölők szánalmas sorába…
Stoffán
György