Ha a magyar nyelv nem tiltaná,
akkor így kezdeném: … hát nem is tudom… Mint egyszerű Orbánista magyar író nem
szívesen kötnék bele a Pragmatica Sanctio által is engedélyezett női vezető
beszédébe, de meg kell jegyeznem, hogy számomra az utolsó három mondat
bőségesen elég lett volna, ha a másik húsz percet értelmezem.
A köztársasági elnök politizálása,
beiktatási beszédében, szembe megy az Orbán Viktor által hangoztatott és gyakorolt
politikai állásfoglalásokkal, miként szemben áll annak a hárommillió magyarnak
a véleményével is, akik április 3-án Orbán Viktort választották további négy
évre az ország vezetőjének. Az új elnökasszony elítéli a putyini agressziót –
mondta. Támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, és várja a háborús bűnök
kivizsgálását. Nos, ezekhez a mondatokhoz nem fűznék kommentárt, ha nem bántana
az elmúlt évtizedben, az oroszok ellen elkövetett ukrán gyilkosságsorozat, amelynek
gyermekek ezrei estek áldozatul. Valósak voltak a könnyek, az anyai siralmak, a
családok drámai helyzete, miként a kárpátaljai magyarok is megszenvedték
Zelenszkij náci rémuralmát. Valós volt a világ közönye is, és valós eszerint
Novák Katalin közönye is, eme embertelen és aljas háborús bűnöket illetően. És
valós az a tény is, miszerint az ukrajnai amerikai biolaborokban emberiség
ellen felhasználható kísérletek folytak, sok esetben embereken… akárcsak
Auswitzban Josef Mengele laboratóriumaiban!
Felháborító volt az a
kontraszt, amelyet megfestett beszédében az elnökasszony. Eszerint a tíz évig
tartó délszláv háború nem volt olyan „valós”, mint a most folyó ukrán-orosz, de
inkább orosz-amerikai háború. A délszláv háborúban az újvidéki szülészet
amerikai lebombázásakor magyar csecsemők és édesanyák haltak meg… Igaz, azt nem
lehetett a közösségi oldalakon követni… Én ott voltam, tudósítóként és tanúsíthatom,
hogy ami ma Ukrajnában történik, az csupán egy hazugságokon alapuló, butított változat
– ahhoz képest.
Nem ezt a beszédet vártam,
nem ezt a beszédet vártuk. Hiszen, van elég teendő a Kárpát-hazát illetően is.
Van tennivalónk, a meg sem említett elcsatolt országrészeinkben élő magyar
testvéreinkkel kapcsolatban, mert felerősödött a szomszéd országokban a
magyarellenesség, a magyargyűlölet, a nacionalizmus, és hadd emlékeztessek arra,
hogy a demokratikus Ukrajnában halállistán van immár a magyar miniszterelnök
is. Kinek beszélt hát, az új elnökasszony? Kinek kellett megfelelnie,
ki írta ezt a semmit mondó, mégis döbbenetes beszédet? A kötelező kóvednek nem
a beiktatási beszédben lett volna a helye. És a falon lévő ajtók kulcsának
keresése időbe telik. Nekünk pedig, arra most nincs időnk. Ugyanis ezeket a kulcsokat
Brüsszelben, a magyargyűlölő, aberrált uniós vezetés őrzi, akiket nem lehet
meggyőzni a Kossuth téren elmondott nekik tetsző szavakkal. Orbán Viktor
miniszterelnök úr azt mondta, hogy együtt még a falon is áttörünk… Tehát: Ha a
miniszterelnök úr Á-t mond, az új elnökasszonynak nincs joga B-t mondani. Mert
Magyarország parlamentáris köztársaság, ahol a külügyet a külügyminiszter
irányítja, a kormányt és annak álláspontját a Miniszterelnök úr határozza meg.
Így, a háborús időkben ahhoz kell tartania magát a köztársasági elnöknek is,
ami a kormány döntése. Mert Magyarország nem prezidenciális köztársaság, mint
Franciaország, ahol az állam elnöke a meghatározó. E beszéd után, talán ez az
egyetlen szerencsénk!
Igen! Elegendő lett volna
Mária országában, az elnöki beiktatási beszédként ehelyett a közfelháborodást
előidéző megszólalás helyet, az utolsó néhány mondat: „Isten áldd meg a magyart
jó kedvvel bőséggel – mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” – teszem
hozzá – mindörökké Ámen!
Stoffán György