2022. április 11., hétfő

Ursula asszonyság Ukrajnában…

 

 

Mélyen felháborított az a látogatás, amelyet Ursula asszonyság tett Ukrajnában. Ha magánemberként látogatta volna meg az ukrán náci-vezért, egyetlen szót sem szólnék, hiszen ez az ő dolga. Ám, egy olyan szervezet, szövetség… unió nevében tett látogatás és nyilatkozatok tömkelege akkor is elítélendő, ha én magam nemmel szavaztam akkor, amikor ebbe a mára minősíthetetlen vezetésű szövetségbe átléptünk, a másik minősíthetetlen kényszerszövetségből. Igaz, ez is kényszerszövetség, hiszen az ezzel kapcsolatos népszavazás egy cirkuszi bohócmutatvánnyal volt egyenlő. A gyermekeinket érintő április harmadikai népszavazás eredményével összevetve, máig nem kellene az Unió tagjának lennünk.

Szó, ami szó, Ursula színészi tehetsége alulmúlta önmagát, amikor a fekete hullazsákok előtt elrettent képet vágott hirtelen, noha már ott állt egy ideje… majd jöttek az oroszokat sújtó fenyegetődzések, újabb és újabb szankciók kilátásba helyezése, minden bizonyíték nélkül állítva, hogy a tömeggyilkosságokat az orosz hadsereg követte el. Egy héttel azelőtt… És ez önmagában is felháborító hullagyalázás, mert a halottakat el kellett volna temetni…

De kik is voltak ezek a megölt emberek? Azok, akik elfogadtak az oroszoktól bármilyen humanitárius segítséget. És azok a katonák, akiket az ukránok foglyul ejtettek, lábon vagy karon lőttek, majd kivégeztek… Ha ehhez hozzávesszük a videót, amelyben egy ukrán népviseletes nő sarlóval vágja el az orosz nyakát, közben pedig trágárkodva fenyeget mindenkit… vagy megnézzük az ukrán sereg horogkeresztes zászlók alatti csoportképeit, esetleg azt a média által elhallgatott tényt, hogy a Kárpátalján is elkezdődött a népirtás házért, traktorért, bármiért, amit a fasiszta diktátor rendeletének megfelelően kiosztott fegyverekkel követnek el, akkor nem tudok ukránpárti lenni ebben a drámai helyzetben.

Ursula viszont mindezt bizonyára tudja, mégis ott pózolt a diktátorral, fenyegetődzött és az Unió nevében nyilatkozott. Hát ezt ne! Mert nem hiszem, hogy magyar honfitársaim Ursulával egyetértenének, ahogy én sem értek egyet vele!

Tudjuk, látjuk, hogy a háború eszement és tragikus dolog, de a fasizmus még drámaibb és még eszementebb. A fasizmust, bárki is tartja magáénak, meg kell szüntetni, bármilyen áron. Ha háborúval, akkor háborúval. Sokáig nem hittem el, hogy az Unió a nemzetközi fasizmus támogatójává alacsonyodik, de most látni kell, hogy ez megtörtént. Az emberi élet, a jog, a nemzetközi jog, az államok szuverenitása ma már nem szempont, nem érték, ahogy a keresztény értékrend sem az ebben a gyalázatos konglomerátumban.

A világ mai vezetői olyan mély erkölcsi válságban vannak, amelyet normális ésszel, érvekkel és tárgyalásokkal nem lehet megváltoztatni. Ennek oka pedig, a keresztényi elvektől, az emberiesség alapkövetelményeitől, a jog tiszteletétől való teljes elszakadás. A szeretet helyét átvette a gyűlölködés, az Isten helyét átvette a kapitalista pénzimádat, az erkölcs helyét pedig átvette az a döbbenetes erkölcstelenség, amelyet néhány éve még büntettek, de amely mára normálisnak számít ebben a végzetes világban.

Tudjuk, hogy Ursulának is dirigálnak, de ha én nem akarok parancsra ölni, akkor nem ölök parancsra akkor sem, ha ez az én életemet veszélyezteti. Mert a keresztény embernek ígérete van arra, hogy nagyobb jutalmat kap, ha életét adja barátaiért… A politika persze, nem hit kérdése… de mégis az! Hiszen látjuk, hogy hová vezet az Isten ellen folytatott háború, ami önmagában vesztésre ítéltetett.  

A hazug világ, hazug érdekeinek áldozatává válik lassan a földkerekség. Egy olyan szellemiség áldozatává, amellyel normális ember nem érthet egyet semmilyen indok és érv alapján. A civil lakosság legyilkolására nincs magyarázat! Ukrajnában pedig, több esetben ez történt.

És amikor majd kiderül, hogy kik, hogyan és miért hazudtak, kik, hogyan és miért vezették félre a hiszékeny és gondolkodásra képtelen plebszet, akkor már késő lesz... vagy talán, az isteni Gondviselés megsegíti a világot és bíróság elé áll a mai Uniós vezetés, amely egy beteges, gyűlölködő világhatalomnak oda akarta dobni a kereszténységet, Európát, annak értékeit, és minden népet, társadalmat… egy új világrend érdekében, amely világrend elpusztította volna őket is. Hiszen, az árulókat és a végrehajtókat, rendszerint a megbízó megsemmisíti… mert túl sokat tudnak. És Ursula is sokat tud…

Az a bűn, amelyet az ukrán állam – immár számos bizonyíték alapján – elkövetett saját polgárai ellen, nem évül el sohasem, ahogy az Unió vezetésének bűnpártolása, bűnsegédlete sem évülhet el, mert az is emberiség ellenes bűncselekmény. És ha Európa népei végre ráeszmélnek, hogy miért fáznak, miért nincs élelem az évtizedekig tartó jólét után, és visszatérnek ahhoz a szemlélethez és hithez, amely őseiket megtartotta, úgy van remény. És Európa egyes népei végre ébredeznek!

https://oroszhirek.hu/2022/04/10/video-sarloval-vagja-el-egy-ferfi-torkat-az-ukran-nepviseletbe-oltozott-no/

Stoffán György