 |
| Fotó: Esti újság |
A legkevésbé sem mondható
rólam, hogy ellendrukkere lennék annak a keresztény magyar kormánynak, kormányfőnek,
amelyre, és Akire szavaztam, amelynek, és Akinek az elveit, magyar nemzetünket
illető céljait legszentebb felvidéki nagyatyai örökségként – születésem óta –, vallom. Sokszor
ér azonban a vád, hogy másképpen vélekedem egyes országos ügyekről, mint a
jobboldali médiavezérek, mint a közhangulatot generáló médiumok. Nos,
Gyöngyöspata cigánypénz ügyében is kicsit másképpen látok, mint a felháborodott
többség. Igaz, magam sem tartom normálisnak a helyzetet, de ahhoz, hogy valós
képet lássunk, kicsit messzebbre, és sajnos önmagunkat ostorozva kell látni.
Hiszen mi, a jobboldal tíz esztendeje hatalmon lévő törvényalkotói, és
törvényalkalmazói, miniszterei és államtitkárai, szimpatizánsai vagyunk
felelősek. Mi, a jobboldal, mi, a nemzeti gondolkodású, keresztény szellemiségű
társadalom és kormány tettük lehetővé a mai helyzetet. 2006-ból sem okulva azt gondoltuk,
hogy a proli házmesterrel lehet Mozartról elmélkedni, vagy a kvantumfizikáról
tudományos vitákat folytatni. Az antalli örökség egyik legnagyobb hibáját
követjük el folyton-folyvást, s nem vesszük észre, hogy a gyilkosból nem lett
szent, a hazaáruló pedig genetikailag olyan, amilyen. Megváltoztathatatlan!
Mi azonban, minden jó
szándékú figyelmeztetés ellenére, a demokráciára hivatkozva elnézünk,
megbocsájtunk, figyelembe sem veszünk olyan ellenzéki – immár ellenséges –
támadásokat, amelyek nem csupán a ma regnáló kormányunkat söpörheti el külső
beavatkozással, de drámai helyzetet teremthet, s ez az ország minden lakóját érinti.
Nekünk nem volt elég
a koncepciós perek időszaka, nem volt elég a kádári megtorlások kora, nem volt
elég 2006. véres októbere, s az azt követő, állami parancsra elkövetett bírói
törvénytelenségsorozat. Mi nem tanultunk a történelem tragikus korszakaiból. Mi
engedtük tíz év alatt a fejünkre nőni a demokrácia égisze alatt mindazon
civilszervezeteket és pártokat, amelyek de facto az Alaptörvény és a Btk.
ellenében nemzetünk, hazánk, államformánk, társadalmi békénk ellen dolgoztak. Engedtük
a bírák érzékenyítését is, s még ma is ott tartunk, hogy a hazaárulás kisebb
vétek, mint a Clark Ádám téri fű vadhajtásaira lépés.
Ma pedig? Csodálkozunk,
hogy teljesen irreális perekben teljesen irreális ítéletek születnek, hogy
bűnözők lehetnek jogi tanácsadók, pártelnökök, s Budapestet is a dilettantizmus
kormányozza. Miért? Mert nincs rend, mert egy ócska szlogenre hagyatkozunk,
amelynek sem értelme, sem szellemisége nincs, mert a fogalom sem létezik, illetve
csupán egy ógörög, nevében rosszul fordított politikai csoport rövid uralmát
idézi, s amelyre leginkább Schiller definíciója illenék.
Igen! Egy, a rendnélküliségből
eredő, jogerős bírói döntés ügyében hozott határozatot a Kúria. Jogszabályok
szerint. Mert, ha valamely szerv e kérdésben jogos döntést hozott, az egyedül a
Kúria volt.
Kár tehát őket gyalázni,
az eredeti döntést hozó bíró helyett, a pert indító Soros-szervezet helyett, a
randalírozó és/vagy iskolát nem is látogató romák helyett, a „megnépszavazott” Stop
Soros törvény be nem tartói helyett! Hiszen, amikor egy perben pénzbírságot
szabnak ki, akkor maximum ötforintosokkal lehet borsot törni a felperes orra
alá. Nem lehet Boci csokiban leróni a büntetést, mert mi úgy döntünk, hogy az
illető elinná. Övé, igya el!
A tanulság Gyöngyöspata
ügyében az, hogy volt lehetőségünk… lett volna lehetőségünk arra, hogy mindez
ne történhessék meg. Rendet tehettünk volna, hiszen uniós gazdáink így is, úgy
is, megtagadnák a szót Varga Judittól… az ő demokráciájuk nevében. A másik
tanulság: demokrácia ide, vagy oda, meg kellene érteni, értenünk végre, hogy
csak egy fenekünk van… az pedig két nyereghez igen kevés!
S itt jut eszembe,
talán nem is indokolatlanul: amíg mi örömködünk június 4-én a nemzeti
összetartozáson, addig Bukarest nemzeti ünneppé tette a mi gyásznapunkat… Ideje
tehát gondolkodni ebben a szűk, és még a rendelkezésünkre álló két esztendőben!