Megint felkaptunk
egy témát, amely körbejárja a Kárpát-medencét és elhomályosítja a Puskás Aréna
avatásának felemelő emlékét. És megint a nemzeti sajtó csinálja a meggondolatlan,
nem odaillő jelzőkkel teli reklámot egy beteglelkű, magyarul beszélő zeitungschreibernek,
aki leszólta a „Nélküled” című dalt, és az azt éneklő felvidéki apróságokat,
akik szívet melengetőn és határok nélkül magyarok… Pedig nem kellene ezzel
foglalkozni… nagyon nem! Nem kellene állandóan fokozni a nemzeti oldalban
joggal tapasztalható antipátiát, mert ez arra irányítja a társadalom jobboldali
részét, ahol a balos tömeg áll. A gyűlölködésbe. Főleg pedig nem kellene ismét,
újra és újra a nemzeti oldal méltóságát megtaposni a jelzőkkel, amelyeket a TV
nyilvánossága előtt az ellenzéki vagy ellenséges niemandokra szórunk, teli torokból.
Mit számít, hogy egy buta, galiciáziáner (vagy sziléziáner) bértollnok mit fröcsög, amikor egy
ország nézte és ünnepelte meg az Aréna-avatást és egy ország lelke telt meg
erővel és szeretettel egymás iránt, amikor a dal a felvidéki gyermekek ajkán felhangzott.
Akit nem érintett meg a látvány és a zene, azzal bűn foglalkozni. Mert az, egy
bizonyos szint alatt van… ahová – és ezt századszor mondom és írom le! –, a
nemzeti médiának tilos(!) lesüllyednie.
Beszéljünk inkább a
közös örömről, az összefogás szentségéről és erejéről, hogy ezek is lássák és
irigykedjenek… hogy netán feljussanak arra a lelki magaslatra, amelyből már
szeretnének ebbe a felemelő magyar nemzeti közösségbe tartozni. Mert
előbb-utóbb eljutnának, ha a méltóságunk és önbecsülésünk nagyobb lenne, mint az
ostoba fröcsögésünk egy-egy, ostobán, a baloldalt reklámozó jobboldali TV
műsorban.
Nem kell tehát, ezekről
beszélni, nem kell az ő szintjükre letornászni saját magunkat. Ha valakinek nem
tetszik az Aréna, a dal és a nemzeti lelkesedés, az bizonyára nem közénk
tartozik. Annyit kell, hogy jelentsen csupán, mint egy bécsi villamoskalauz… róla
sem írok, beszélek, és nem is minősítem szalonképtelen kifejezésekkel csak azért,
mert nem jön el megcsodálni Budapestet, csak az Opernringen jár fel-alá a villamosával.
Az ő dolga. Mint a schreiberé az… hogy nem tetszik neki, amit látott és nem érti
sem a Nélküled-et sem a Székely Himnuszt. Mi dolgunk vele? …
Inkább meg kellene
látnunk, beszélnünk, mivel lehet nemzetközi szinten kissé felgyorsítani azt a
remek munkát, amelyet a hírhedt gyilkos kommunista és terrorista család sarja
az EU-ban kifejt, és azzal a hazai ellenzék bukását és a magyar ellenzéki
pártok európai közutálatát segíti. Hiszen ma már attól hangos a brüsszeli EP
folyosó, hogy milyen szemét ellenzéke van Magyarországnak, sőt azt is mondták a
tegnapi nap folyamán az egykori főellenségek, hogy „Szegény Orbán, nem lehet
könnyű ilyen jellemtelenséggel megküzdenie!”. Azt beszélik széltében-hosszában
e folyosókon, hogy egyetlen nemzet ellenzéke sem engedné meg magának azt a
gyűlölködést az EU-ban saját nemzetével, kormányával szemben, mint a hírhedt gyilkos
család leszármazottja, és néhány erkölcsileg is kifogásolható szélső-balos és
liberális magyarul beszélő képviselő. Lassan, de biztosan távolodik ezektől az
európai baloldal is, mert mindenkiben undort kelt a gyűlölet eme felturbózott
változata. Mindenkit, még az európai baloldalt is hányinger kerülgeti, amikor az
országát képviselő politikus saját országa, kormánya és nemzete ellen szervezkedik,
nyilatkozik… Ezt a gyurcsányi „tönkreteszem a pártomat” mentalitást kellene
segíteni és a Tv-ben fejtegetni. Nem kellene sajnálni a pénzt sem egy-egy
brüsszeli interjúra, amelyben – mint tegnap este nekem telefonon és korábban, Zürichben –, elmondaná a fenti véleményeket több balos és liberális uniós
politikus.
Nem „undorkodni”
kellene, és nem azon fennakadni, hogy Kuncze és hírhedett társai nem álltak fel
a „Nélküled” alatt, hiszen ma már kevesen állnak fel Londonban Händel
Hallelujája alatt is, noha ez az emberi lélek örömének volt a kinyilvánítása egykor.
Az „István a király” királydombi ősbemutatója végén a szocialista rendőr is ott
döglött a szolgálati Zsiguli motorháztetején a Himnusz alatt… de ez akkor, és
ott egy cseppet sem érdekelt senkit…
Várjuk meg tehát azt,
hogy mind itthon, mind Brüsszelben nyírják ki önmagukat a magyar nemzet-, és
Európa megrontói, a magyarul beszélő, gyilkos-szellemi és de facto leszármazottak.
Mi pedig, addig is örüljünk annak, amit elértünk, amiben hiszünk, és ami csak a
miénk. Mert van, aminek örülnünk, vannak céljaink, és erőnk is van e célok
megvalósításához. Energiánkat ne ezeknek a gyalázására vesztegessük, hiszen azt
megteszik maguk ellen kérés nélkül ők. És ne rontsuk a nézők lelkét az állandó
negatív jelenségek folyamatos műsoron tartásával. Mert így mi válunk a magunk
ellenségeivé… ugyanis ez rossz érzéseket, elkeseredést és elégedetlenséget is szül,
amely elégedetlenség visszavetül a kormányra, és annak (egyelőre elmaradt)
intézkedéseire… Fontos lenne végre átgondolni, hogy egy-egy téma, milyen hatást
válthat ki a nézőben és ezt kivetítve, a jobboldali társadalomban.
Mert ők is egy
vérből valók… és mi is. Csak mi, egy másik „egy vérből”. Igyekezzünk tehát,
hogy ez lássék is rajtunk. Nem szabad még stílusban és gondolkodásban sem
összemosódni ezekkel… és sem írni, sem beszélni nem érdemes róluk a mi
köreinkben. Hiszen azt sem fejtegetjük társaságban, hogy ki milyen hangosan, és
milyet szellent…
Ők, a mai kor 1919-ből
megörökölt szellentése, tehát, róluk sem kellene beszélni… a szagot meg gyorsan
elviszi a szél… hiszen ők csinálják hozzá a huzatot is.
Ami pedig félreértésekre adhat okot, hogy bírálatomat többen bizonyára a Sajtóklub támadásának vélik... Nos, egy remek műsort nem volna szabad majd' minden alkalommal egy-egy rossz, és átgondolatlan témával agyonütni... ahogy nem volna szabad az úri szalonoktól eltérő modorban megnyilatkozni másokról. Mindössze ennyi a probléma. Hiszen, ami a Kormányzó úrról elhangzott az szívet melengető és tényszerű volt... végre. Értékessé téve a beszélgetést....
Ami pedig félreértésekre adhat okot, hogy bírálatomat többen bizonyára a Sajtóklub támadásának vélik... Nos, egy remek műsort nem volna szabad majd' minden alkalommal egy-egy rossz, és átgondolatlan témával agyonütni... ahogy nem volna szabad az úri szalonoktól eltérő modorban megnyilatkozni másokról. Mindössze ennyi a probléma. Hiszen, ami a Kormányzó úrról elhangzott az szívet melengető és tényszerű volt... végre. Értékessé téve a beszélgetést....