„Krisztusért
meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”
A Mindszenty-per
hetven év távlatából
Főpapi sorsok
Kelet-Közép-Európában
 |
| Mindszenty bíboros a bíróságon |
Mindszenty
József, koholt vádak alapján rendezett kommunista pere hetven esztendővel
ezelőtt kezdődött. 1948. december 26-án, karácsony második napján, özvegy édesanyjának
és udvari papjainak jelenlétében letartóztatták, majd 39 napig tartó kínzások, verések,
kihallgatások és fenyegetések után megkezdődött a Rákosi éra legaljasabb bírósági
pere. A perrel a magyar kereszténységet akarta lefejezni vörös fasizmus. E per
emlékére rendezett kétnapos megemlékező kongresszust a Nemzeti Emlékezet
Bizottsága a Parlament főrendi üléstermében. A rendezvényen azonban nem csupán Mindszenty emberfeletti szenvedéséről és népéhez való hűségéről volt szó.
Kiváló történészek, és egyháztörténészek idézték a Sztálin és Hruscsov nevével
fémjelzett korszak egyházellenes támadásait. Az előadók a volt kommunista tábor
országaiból érkeztek és saját egyházaik szenvedését idézték fel a történelem legsötétebb
lapjaiból.
 |
| Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg bejelentése |
A kongresszus ideje alatt, soron kívül, régen várt,
a Vatikánból érkezett hírt jelentett be Habsburg-Lotharingiai Mihály, a
Mindszenty Alapítvány elnöke. Huszonöt év után, Ferenc pápa aláírta azt a határozatot, amely
megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek,
Magyarország prímása, hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket. A
boldoggá avatáshoz immár csak az orvosilag nem magyarázható, Mindszenty
közbenjárásának tulajdonított gyógyulás orvosi kivizsgálása szükséges, és
megtörténhet a nagy esemény, amelyre évtizedek óta vár a magyar keresztény
társadalom. E bejelentés reményt ad arra is, hogy Erdély nagy püspökének
vértanúságát is hamarosan elismeri a Szentszék, s Márton Áront, dr. P. Boros
Fortunátot és a hét ferences vértanút is a szentek és boldogok társaságában
ünnepelheti a Kárpát-medence magyarsága. Mihály főherceg bejelentését a
résztvevők állva tapsolták meg…
***
A
kongresszuson fájdalmas eseménysorozatot mutatott be előadásában Ft. Szabó
Konstantin, az ungvári Boldog
Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet prefektusa.
Keveset hallunk kárpátaljai magyar testvéreink sorsáról, szenvedéseiről, s
arról, mit kellett kiállnia a görögkatolikusoknak a sztálini és hruscsovi
diktatúrában a Kárpátalján. Szabó Konstantin drámai beszámolóját teljes
terjedelmében közöljük.
 |
| Szabó Konstantin előadása |
„Krisztusért meghalni annyit jelent, mint
örökké élni…”
Boldog
Romzsa Tódor és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hitvallói és vértanúi
„Öt
évvel Sztálin halála után születtem. Gyermekkoromban nem egyszer hallottam,
hogy édesapámat Romzsa Tódor püspök szentelte pappá, akinek ez az utolsó
nyilvános szentelése volt. 1947. szeptember 14-én volt ez az esemény, 43 nap
múlva megtörtént a támadás Tódor püspök ellen. S négy napra rá - amikor már úgy
látszott, hogy a püspök túléli a merényletet - jött a gyilkos méreg, a második
kísérlet, amelyet az egyházfő már nem élt túl. Romzsa Tódor püspök 36 évesen,
papságának 11. és püspökségének 3. évében befejezi;, földi küldetését.
Ugyanúgy
beszéltek szüleim, rokonaim Peti bácsiról, mert mi csak így emlegettük Orosz
Péter vértanút. Édesapám, amikor a lágerben megtudta Peti bácsi vértanú
halálát, édesanyámnak ezt írta: „Családunkban három hitvalló után lett egy
vértanú."
Minderről
akkor nem volt szabad beszélni. Nem volt tabu téma, csak egyszerűen megszokták
apáink, s megtanítottak bennünket is arra, hogy vannak témák, személyek és
velük kapcsolatos események, amelyekről nem beszelünk. Így nőttem fel én, a
nővérem és a bátyám, meg további 393 papgyerek, akiknek az édesapját
letartóztatták és elítélték, pusztán azért, mert katolikus maradt. Nem állt át,
nem váltott rendszert. Hű maradt esküjéhez, hű maradt a tanításhoz; nem hódolt
be az új ideológiának.
Az
új rendszer 1944 októberében a szovjet csapatok bevonulásával kezdődött meg.
Romzsa Tódor alig egy hónapja volt püspök. Krisztusi korban volt: 33 éves.
November 7-én nagy pompával ünnepelték meg az új „gazdák" a nagy októberi
szocialista forradalom évfordulóját. Arra kényszerítették a püspököt, hogy
üdvözölje a hadsereget és annak parancsnokát, Sztálint. Azt akarták, hogy
köszönje meg a felszabadítást; jelentse ki az orosz, az ukrán és a kárpátaljai
nép egységét; szólítsa fel a fiatalságot a vörös hadseregbe való belépésre; s
kérje, hogy teljesítsék Kárpátalja népe évszázados kívánságát: csatolják
Ukrajnához térségünket. Mindezt egy katonatiszt parancsolta meg a püspöknek
határozott, és ellentmondást nem tűrő hangnemben. Majd hozzátette, hogy
amennyiben az egyházfő nem tesz eleget a felszólításnak, akkor annak az egész
görög katolikus egyházmegye számára szomorú következményei lesznek.
Puskás
László atya Romzsa Tódor élete és halála című könyvéből származik az az idézet,
mely szerint Tódor püspök igen diplomatikus beszédét mondott: „Meg kell
köszönnünk a Mennyei Atyának azt, hogy Kárpátalja területét a háború nem
sújtotta túl nagy áldozatokkal és megrázkódtatásokkal, hogy az ágyúdörgés nem
félelmet hozott, mert tudtuk, hogy olyan testvéri nép hozza a szabadságot, amelynek
nyelvét és szokásait ismerjük. "
A
főpásztor megköszönte a nagyvezérnek, Sztálinnak a felszabadítást; és sikereket
kivárt a béke felé vezető úton. Másnapa Zakarpatszka Ukrajna című területi
újság nagy terjedelmű tudósítást közölt az eseményről, amelyben a püspök
beszédét az előzőleg a szervezők által követelt tartalommal adta közre.
Eszerint Romzsa is kérte az Ukrajnához való csatlakozást. Romzsa tiltakozott a
szerkesztőségnél, mondván, ő ezeket nem mondta.
–
„Igen, nem így beszélt, de ezt kellet volna mondania!" – hangzott a
válasz.
Romzsa
Tódor püspök nagyon rövid időn belül megértette, hogy nincs kivel
együttműködni. A szovjet kommunista rendszer és ideológia a hazugságra alapoz.
Már kisiskolás korban megtanították a gyermekeket, hogy a hazug ember az ördög
fia. Ha egy egész rendszer erre épül, akkor ott nagy baj van. Tódor püspök
inkább választotta azt a mondást, amelyet Filippo de Regis jezsuita atyának írt
a római Ruszikum rektorának még 1939 októberében: „Meghalni Krisztusér-t -
annyi, mint örökké élni."
Az
egyházmegye első vértanúját, a 76 éves Demjanovics Péter Pált 1945. április
23-án, nagypénteken az ungvári börtönben K. Mária börtönőr az ágyában
agyonlőtte. Ezzel kezdődött el egyházmegyénk „nagyhete". Nagyon nehéz és
szomorú kálvária volt ez. Az emberiség, a világ a második világháború
befejezését várta. Már-már itt megszületett a béke. A fasizmus legyőzetett.
Jobb jövő tűnt fel a láthatáron. De sajnos, ennek a helyére jött a kommunizmus.
Ez egy másfajta „fasizmus" volt. Más ideológia, szép szavak, lózungok,
ígéretek.
Nagyon
szerényen teszem fel a kérdést: Van különbség a fasizmus és kommunizmus között?
Van különbség Hitler vagy Sztálin között? Tudják, évek hosszú során annyi
különbséget találtam, hogy Hitlernek lényegében egy az egyben nem volt utóda.
Sztálinnak viszont volt elődje, a nagy és hatalmas Lenin elvtárs, mint tanár. S
jó pár utódja, többek közt Hruscsov, aki személyesen irányította Romzsa Tódor
püspök likvidálását.
A
következő mártír dr. Fenczik István volt, akit 1946. június 3-14 között
végeztek ki az ungvári börtönben. Róla meg kell említenünk, hogy nagyon
agitálták, hogy térjen át a pravoszláv egyházba, cserébe püspöki széket
ajánlottak neki. Ezt ő határozottan visszautasította, mondván „Egy
görögkatolikus pap ilyen mélyre nem süllyedhet! "
Legeza
Péter atyát 1946. november 24-én beteghez hívták, ám soha nem tért haza. Másnap
holtan találták meg tőrölt bordával és kézzel, valamint fojtogatás nyomaival. A
megölt nyakán látszottak a kötél nyomai, amellyel végighúzták a folyóhoz.
Bendász István-Bendász Dániel Helytállás es tanúságtétel című könyvében
található meg erről a részletes leírás.
1947.
június 19-én Ilniczky Sándor gyanús körülmények között meghalt Tomszkba.
Keselya
Jánost 1947. július 28-án elítélték, majd - a pontos dátumot nem tudjuk - még
ugyanabban az évben Taskent környékén ismeretlen körülmények között lett
vértanúja görög katolikus egyházunknak.
 |
| Boldog Romzsa Tódor püspök munka közben |
Érdemes
egy gondolattal megállni ezeknél a kifejezéseknél: „gyanús körülmények",
„ismeretlen körülmények." Ezek a szókapcsolatok jó néhányszor
előfordulnak, s arra utalnak, hogy a szovjetek bármilyen megoldást
alkalmazhattak. Bármit megtehettek; nem riadtak vissza semmitől. Az ördögi
furfang működőn és használta eszközeit. S mindez még Romzsa Tódor likvidálása
előtt történt.
A
püspök halála után az első vértanú dr. Hadzsega Gyula volt, aki 1947.december
1-én ismeretlen körülmények között halt meg a lembergi börtönben.
Nem
nehéz elképzelni, hogy milyen állapotok voltak. Nap-nap után újabb és újabb
bántalmazások, megszorítások követték egymást. Az az állandó, s kimondatlan
érzés jelent meg, hogy a görög katolikusok zavarják a szovjeteket, idegenek
számukra. Nagyon furfangos eljárás volt, de gondoljunk bele, hogy mindezt
naponta át kellett élnie Romzsa Tódor püspöknek. A püspök folyamatos
feszültségben élt. Az állam a pravoszlávokat pártfogolta a görög katolikusok
rovására. Tódor püspököt rendszeresen bekérették, úgynevezett „meghívókat"
kapott beszélgetésre, fontos beszélgetésre és nagyon fontos beszélgetésre. Egy
részét ezeknek behívóknak megtaláltuk. Érdekes megfigyelni, mikor küldték
azokat.
„1946. február
4-én küldjön egy megbízottat 12 órára! - elküldve február 2-án.
1946. december
11-én jelenjen meg beszélgetésre (IV. em. 216 szoba)! - elküldve december
11-én.
1946. december I
8-án jelenjen meg 11 órára! - elküldve december 17-én.
1947. február
10-én jelenjen meg fontos ügyben beszélgetésre! - elküldve február 8-án.
1947.március 25-én jelenjen meg nagyon fontos ügyben! - elküldve március 24-én.
1947. augusztus
7-én jelenjen meg fontos ügyben! - elküldve augusztus 6-án.
1947. augusztus 20-án,
ma du. 15 órára jelenjen meg nagyon fontos ügyben."
1947. augusztus 28-ra Romzsa Tódor
püspöknek nem adtak engedélyt főpásztori vizitációra, Munkácsra. Igen, ez is
hozzátartozott a bántalmazásokhoz: a püspök atyának minden útjára külön
engedélyt kellett kérnie az állami egyházágyi hivataltól, minden lépését
ellenőrizték.
Romzsa
Tódor likvidálása után az állami hatalom abban bízott, hogy miután megölték a
pásztort, szétszéled a nyáj. Milyen nagy a csalódás lehetett számukra, amikor
ez nem következett be.
 |
| Boldog Romzsa Tódor püspök a ravatalon |
Nincs
úgynevezett „iniciatíva gruppá"-t, azaz aktív csoport. Nem volt
nagygyűlés, amelyet meg tudtak szervezni Lembergbe. Mindenki maradt a helyén.
Megrémülve, mégis rendületlenül tovább működött a görög katolikus egyház. Nem
alkudott meg egy teljes esztendőn keresztül. Semmi mozgolódás, semmi árulás,
aláírás nem történt.
Romzsa
halála után a székeskáptalan Murányi Miklóst választotta meg vikáriusnak. Már
csak azért is, hogy elvonja a figyelmet Chira Sándorról, akit 1945 decemberébe
titokban püspökké szentelt Tódor püspök. Murányi vikárius tudatta az állami
szervekkel, hogy sohasem egyezik bele a pravoszlávfával való egyesülésbe.
Válaszul Kárpátalja Területi Tanácsának elnöke, Ivar Turjanica rendeletet adott
ki, mely szerint az ungvári székesegyház templomát és a Munkácsi Görögkatolikus
Egyházmegye püspöki palotájának minden helyiségét az összes ingóságaival együtt
át kellett adni az orosz pravoszláv egyháznak.
1949.
február 17-én a helyi hatalom és a KGB munkatársai az őrséggel együtt betörtek
a püspöki palotába. Ezután a következő körlevél látott napvilágot:
„Kedves
Testvéreim!
1949. február
17-én a hívők kérésére az ungvári székesegyházunkat és a püspöki hivatal
épületét átadták a pravoszláv egyház tulajdonába. Ennek okán a hivatal a
működését beszünteti, és az én vikáriusi tevékenységem is véget ér. Kérem, a
fentiek tudomásulvételét. Az Isten bőséges áldása szálljon reátok, és szent
imáitokat kérve maradok Ungváron.
Murányi Miklós.
1949. február 18-án.”
Bendász
István kanonok 1957 májusa és augusztusa között „önkéntes" száműzetésben
volt Karagandában. Egy fedél alatt lakott Murányival, volt idejük megtárgyalni
ezt az ügyet. Kiderült a levél megírásának háttere. Amikor a szovjethatalom
elfoglalta a püspöki palotát, már a kezükbe volt a püspöki pecsét és az egyházi
nyomtatvány, melyre leírták a levél szövegét, és nagyon ügyetlenül
ráhamisították a vikárius aláírását. Ebből is látjuk, hogy ez a rendszenek
bármilyen módszert felhasznált a célja eléréséért.
A
főpapok sorát folytatva még három püspökről szólhatunk. Egyikük hitvalló, a
másik kettő vértanú. A hitvalló a mindenki által jól ismert, mondhatni
közkedvelt Chira Sándor. Őt „simán" kiutasították Kárpátaljáról, amikor
lágeri fogsága után hazajött. Így kénytelen volt a kazahsztáni Karagandába
letelepedni. Nagyon szép és aktív munkát végzett élete végéig.
Az
egyházmegye területén Murányi Miklós volt az apostoli vikárius, az ordinárius,
ám az egyházmegye lelki irányítója és vezetője Chira Sándor volt. A
legfontosabb tevékenysége az volt, hogy papokat szentelt. Első alkalommal 1956.
november 7-én, amikor az állami vezetőség a nagy forradalmat ünnepelte. A
kétnapos munkaszünet leple alatt az egyházmegye újjáéledt. Ahol ugyanis
papszentelés van, ott élő marad az apostoli folytonosság. Chira négy olyan
egykori kispapot - Stilicha József, Csépes János, Szabó Konstantin és Bugir
Mihály szeminaristákat - szentelt fel pappá, akik Romzsa Tódor halála miatt nem
lettek korábban papok, pedig már tanulmányvégzett növendékei voltak a
szemináriumnak. Az egyházmegyét látszólag likvidálták 1947-ben, amikor
meggyilkolták Romzsa püspököt. Valóban meg is állt az egyházi élet egy rövid
időre. Ám 1956 novemberében újraindult. Ugyan zárt ajtók, besötétített ablakok
mögött, de élt. Chira Sándor 1983-ben bekövetkezett haláláig 3 püspököt és 16
papot szentelt fel. Ők a legnagyobb bizonyítékai annak, hogy az egyházmegye
tovább létezett és működött.
A
másik két főpap Orosz Péter és Zavagyák Bazil József OSBM volt. Velük
kapcsolatban sajnos csak feltevésekre, közbeszédre tudunk hivatkozni. Az illegális
időben a görögkatolikus vezetők arra törekedtek, hogy egyszerre több püspöke
legyen az egyházmegyének, ezáltal igyekeztek biztosítani a papszentelést és az
apostoli folytonosságot.
Az
egyik püspök Orosz Péter volt, akit 1953. augusztus 27-én az ilosvai járási
Alsókaraszlón egy Pócsik nevű milicista két pisztolylövéssel agyonlőtt.
A
másik Zavagyák szerzetes volt, aki megjárva a lágert 1956 júniusában
szabadult. Két évig odahaza működött titokban. A KGB nem hagyta békén, arra
kényszerítenék, hogy vagy hagyja el Kárpátalját, vagy vonuljon pravoszláv
kolostorba. Miután ő elutasította az ajánlatokat, 1958. december 4-én reggel a
rakaszi letérőnél egy teherautó elgázolta őt, majd három KGB-s kiugrott az
autóból és vasrudakkal agyonverte.
Feltételezhető,
hagy Orosz Pétert és Zavagyák atyát is azért likvidálták, mert feltételezték
róluk, hogy püspökök.
Ezek
után az egyházmegyében Chira Sándor maradt az egyedüli püspök. Ő 1977-ben
szentelte püspökké Szabó Konstantint, apai nagybátyámat.
Egy
kissé előre szaladtam az években, de térjünk vissza az 1949. februári
eseményekhez. A „névsor" 127 hitvalló pappal folytatódott. Nekik volt
lelki és testi erejük ellenállni a kommunista terrornak. Ők nem földi jólétben
hittek, hanem Krisztus szavaiban: „aki követni akar, vegye fel keresztjét.'' Az
örök eszméket nem lehet felcserélni, nem lehet áruba bocsátani. Nem egy
hitvalló pappal volt alkalmam és lehetőségem beszélgetni. Szép volt hallani,
hogy nem tartották magukat hősnek. Hálát adtak a Jó Istennek, hogy ebben a
kegyelembe részesítette őket. Erőt és kitartást adott nekik, hogy ne törjenek
meg. Dr. Ortutay Elemér teológiai professzor tanárom és nevelőm. Az ő
irányítása alatt végezhettem tanulmányaimat. Azt vallotta magáról, hogy „ha
legalább egy ujjal hozzám értek volna, bármilyen kis testi erőszakot
alkalmaztak volna, nem biztos, hogy kibírtam volna."
 |
| A kommunista gyilkosok |
Három csoportba oszthatjuk a papságot:
1. Az elsőbe kerül
az a 127 hitvalló, akik nem írtak alá és elítélték őket. Mivel 1947-ben a
halálos ítéletet, mint büntetési módot eltöröltek, apáinkat, nagyapáinkat 10-től
25 évig terjedő börtönbüntetésre és kényszermunkatáborra ítélték.
Romzsa
püspökkel együtt 30 vértanúról beszelhetünk, akik életüket áldozták hitükért és
a nemzetért. Drágább volt számukra a becsület, az eszme, az eskü, az adott szó
és legfőképp a jó példa. Van az életnek olyan pillanata, amikor a „rongy
életünk" mit sem ér. 25 oltártestvérünk jeltelen sírban nyugszik.
A
vértanúk mellett vannak olyanok, akik vagy idős kor, vagy betegség okán nem
élték túl a lágerben eltöltött időt, s ott fejezték be földi zarándokútjukat.
Kohutics Tivadar, amikor meghallotta, hogy szabad és mehet haza, örömébe
szörnyet halt. 74 éves volt és a messzi Ábez egyik jeltelen sírjában nyugszik.
Jeltelen
sir. Annyira fájó ezt leírni és kimondani. Családtagoknak, gyermekeknek és
unokáknak nincs hová elmenniük. Nincs temető, sír, melyre kivihetnének egy szál
virágot, vagy meggyújthatnának egy mécsest és emlékezhetnének... Hadd említsem
meg Ortutay Jenő nevét, mivel ennek az Országháznak a képviselője volt. Hadd
adózzak itt az emlékének. 1950. december 24-én, karácsony szentestéjén halt
meg, és ugyancsak Ábezben nyugszik. A temetését, már amilyen temetés
létezhetett ilyen körülmények közt - mivel más pap nem volt abban a lágerben -,
egy izraelita rabbi végezte, ö imádkozott a Teremtő Istenhez.
Valahol
hallottam ezt a kifejezést: „Szibéria azon kívül, hogy nagyon rideg és hideg,
egy nagy temető. A kommunista szovjet terror nemzetközi temetője."
2. Hitvallók,
akiket nem vittek lágerbe.
A
második csoportba 50 nevet sorolhatunk fel. Akikről azt mondhatjuk némi
iróniával, hogy „megúszták". Ők azok, akik nem írtak alá, vagyis épp olyan
hitvallók, mint az előbbiek, azzal a különbséggel, hogy őket nem tartóztatták
le, nem ítélték el.
Bizonyos,
hogy nem lehet a lágerben átélt borzalmakat, embertelenséget bármihez hasonlítani.
De amit ez az 50 pap és családtagjai átéltek - főként 1953-ig, Sztálin haláláig
-, szinten szót és figyelmet érdemel. Személyesen ismertem és ismerek
családokat, akik ezt az időszakot átszenvedték. Akiket letartóztattak, azok már
túl voltak rajta. Akiket pedig nem, azok azzal ébredtek és azzal tértek
nyugovóra, mikor jönnek értem, mikor visznek el. Ki a következő és mikor
kerülök sorra? Vaszócsik Miklósról tudom, hogy a kis hátizsákja össze volt
csomagolva a legszükségesebb holmikkal. Egy másfél szobás kis lakásban éltek.
Várandós feleségével a hatodik babájukat várták, valamint velük volt az anyósa,
Mondi Miklós atya felesége négy gyerekkel.
Szeretném
a sort folytatni Karcub Pállal, az utolsó nagyszőlősi parókussal, akinek 16
gyermeke volt. Vagy Medveczky Pál falucskai parókussal, aki kilenc gyermek
édesapja volt. A gyerekek számát mondogatva hadd jegyezzem meg, hogy a 127
hitvalló elitéit papból 105-nek volt családja, és a gyerekek száma 396 volt
ezekben a családokban.
Amikor
püspökök szenvedéseiről és helytállósárul beszélünk, a velük helytálló
papcsaládoktól is emlékeznünk kell!
3. A harmadik
csoportba az úgynevezett aláírtak tartoznak. Akik áttértek a pravoszláv
egyházba, 132-en voltak. Ebből 55 rövid idő után rendezte tévedését és visszatértek
a katolikus egyházba. 77 olyanról beszélhetünk, akik ténylegesen elhagyták az egyházat.
Vagy tudatosan döntöttek, vagy korai haláluk miatt nem érkeztek visszarendezni
a státuszokat.
Családtagok.
Szeretnék
nekik is emléket állítani, róluk is megemlékezni, s legalább egy gondolat
erejéig adózni az ő hitvallásuknak is. Ők sok esetben nem kisseb
embertelenségek, megaláztatások és nehézségek áldozatai voltak, mint a papok. A
papnék, kevés kivétellel, mind tanítók voltak. 1947-ben mindegyiküket
elbocsátottak az iskolából. Ez egy tudatos lépés volt. Papfeleség nem
tanlehatott. A megalázás mellett ez azzal is együtt járt, hogy megszűnt a
tanítói fizetés, a család nehéz anyagi helyzetbe került. Így akarták elérni,
hogy a papfeleségek rávegyék férjeiket a pravoszláv egyházba való átállásra.
Tessék
nekem megengedni, hogy személyes példát hozzak fel, Kedves drága jó Édesanyám
példáját. 1950. április 25-én tartóztatták le édesapámat, akkor már a
parókiáról, sőt a faluból, Csontosról is kilakoltatták a családját. A szomszéd
faluban Knyáhinyán húzták meg magukat. Édesanyám ekkor 22 éves volt, Ilona
nővérem pedig 1,5 éves. Ekkor kezdődött el édesanyám meghurcoltatása. Kezdve
azzal, hogy a KGB arra akarta kényszeríteni, hogy hivatalosan váljon el aputól,
mert nem lehet a „nép ellenségének” a felesége.
Folytatva
azzal, hogy nem tudott munkát találni, mert amint megtudták, hogy a férje elítélt,
sőt az apósa is az, pár nap alatt elbocsátották. Próbálkozások sora kezdődött
el Nagybereznán, és folytatódott Ungvár több helyén is. Az egyiken egy volt
szeminarista „spicli" felajánlotta, ha édesanyám a szeretője lesz, akkor ő
elintézi, hogy ne rúgjak ki a munkahelyről. Egy másik helyen a KGB azt
ajánlotta neki, hogy legyen besúgó, akkor lesz munkája. Majd jött Beregszász,
Rakó, míg végül Taracközön végre megállapodhatott, marta cég vezetősége, ahol
munkát talált, Kisinyovba székelt, és ott helyben nem volt káderosztály.
Nagyberezna Kárpátalja legnyugatibb, Tarackőz pedig szinte legkeletibb
helysége.
Feltámadás.
A
Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye kálváriája 40 évig tartott. Nem volt
hiábavaló Tódor püspök áldozata. Az egyházmegye feltámadt. Nem sikerült a sátán
terve. Megfogyatkozva ugyan, 1989-ben 68 pap őrülhetett a visszakapott
legalizációnak. 18 olyan, aki megjárta a „keleti akadémiát” - tréfásan így hívta
Bendász Pista bácsi a Gulágot. Ő is köztük volt. 16-an voltak, aki úgymond megúszták
a börtönt. 11-en, akik még befejezték vagy tanultak „rendes"
szemináriumban. És 23-an, akik illegális teológiát, egy személyes szemináriumot
végeztek el és titokba lettek felszentelve. Köztük vagyok én is, akit 1986-ban
szentelt fel Halavács József püspök titokban a lakásán.
A
mai nap több mint 300 papja van az egyházmegyének. A szeminárium Boldog Romzsa
Tódor nevét viseli 61 kispappal. Ők vértanú püspökünk szellemiségének példáját
viszik tovább… „
Közreadja:
Stoffán György