 |
| Kálló Ferenc tábori főesperes vértanú |
Minden
évben van egyetlen nap, amikor emlékezünk, emlékezik a világ, s emlékeznek a
hátramaradottak azokra, akiket a háború megsemmisített, igazságtalanul és
ártatlanul… Mindenki a saját halottját siratja ezen a napon. Mindenki a saját
fájdalmára gondol… Magyar, német, zsidó, lengyel vagy orosz…
A
holocaust azonban nem ott kezdődött, ahonnan datálják manapság. Nem a
haláltáborok sötét barakkjaiban, nem a kiéheztetés borzalmában, de nem is a
vagonok halálsikolyt zakatoló vonaglásában.
Az
emberi agy ördögi gondolkodása szülte. Mint ma is… Mert az emberi agy a gyűlöletre
is hajlamos, a gyilkolásra is sarkall… s minden rossz emberi tulajdonság
ezerszeresére nő, ha fékevesztett társadalmak, rend nélküli tömegek, törvény és
szabályok nélküli csoportok, politikai nézetek akarnak teremteni a maguk képére
és csak saját maguknak országot, világot.
A
holocaust a békés polgárok lakta bérházak folyosóin dübörgő katonabakancsok
zajában kezdődött, amikor öreget, gyereket, várandós asszonyt, és tudós embert
zavartak ki az ebédlőasztal mellől, amikor csecsemőket vágtak falhoz a nyilas-házak
bejáratánál, amikor feljelentgetések alapján még a misézni induló papot is
elvitték, mert valaki jelentette, hogy zsidó származású. Az emberi primitívség
támadott embert, az emberi gyűlölet segítette a gyilkosokat… az emberi butaság
és műveletlenség sodort össze tömegeket emberi tömegek ellen, mint az őszi szél
az utca mocskát.
Ám,
volt, van egy másik aspektusa is e tragikus kornak. Igaz, erről keveset
beszélünk, s nem állítunk példaképeket… csak a bosszú és a gyűlölködés marad e
korból a történelem átkozott lapjain.
A
másik aspektus a szeretet, amely abban a gyalázatos és minden értéket
felemésztő korban, ha reménytelenül, önmagát feláldozva is igyekezett az embert
emberként láttatni, igyekezett az embert emberi érzéseiben megtartani,
megerősíteni, cselekvésre sarkallni.
A
holocaustnak ugyanis nem csak áldozatai vannak, bár ők vannak többen, de vannak
hősei, tanúságtevői, és vértanúi is. És ezek a vértanúk is beletartoznak azon áldozatok
sorába, akik a az emberi aljasság, kín és a szenvedés oltárán égtek el egy
őrült és értékromboló, lelket gyalázó világ akkori vezetése, annak gondolkodásmódja,
és a társadalmak legaljából származó, irigy és kapzsi végrehajtói által.
Ha
e korból csak a leghíresebb emberi nagyságokat említem, akkor is hosszú lenne a
felsorolás XII. Piust pápától, Márton Áron erdélyi püspökön, Angelo Rotta
nunciuson, Kriegs-Au
Emil városmajori plébánoson, Kenéz Ferenc református lelkészen át, Zadravecz István
ofm püspökig, Bejczy Jenő uradalmi főintézőig vagy dr. Füzy Sándor göböljárási
plébánosig…
S az életüket áldozók közül: a
Dunába lőtt Salkaházi Sárától, a nyilasok által megölt Kálló Ferenc esperesig…
De százezrek segítették papokként, civilekként, fiatal serdülőkként, cserkészekként,
keresztényekként, magyarokként… emberekként élelemmel, hajlékkal, rejtegetéssel
azokat, akik egy korszak alantas bérgyilkosai elől voltak kénytelenek
ártatlanul és magyarként menekülni saját hazájukban, saját Európájukban… a
halál elől, a gyilkos embertelenség elől…
Igen! Kevés szó esik manapság
arról a szeretetről, alázatról és önként vállalt önfeláldozásról, amely abban a
korban páratlan cselekedeteket és hősies áldozatokat adott a mának tanulságul,
s amelyek az emberi lélek nemes voltát hivatottak, vagy lennének hivatottak
példának állítani a mai kor züllött, erkölcs nélküli világa elé.
Csodálkozunk, hogy ilyenné lett a
világ, hogy nincs szánalom, nincs egymás iránti megbecsülés, nincs alázat és nincs
bátorság kimondani, amit időben kell kimondani, s tenni, amit időben meg kellene
tenni. Politikává silányodott milliók halálának az emléke, politikává
silányodott a gyűlölet korabeli gyilkos megnyilvánulásainak emlegetése, de sem
nem politika, sem nem erkölcsi követelmény a szeretet, a segítőkészség, az
önzetlenség… és ez utóbbi nem csupán baj, de bűn, ami az égbe kiállt. Mert a halottak
vádolnak, az élők pedig bizonyítanak… a halottakkal szemben is. Mert voltak,
vannak, és lesznek, akik emberül akarnak élni, akik az emberi értéket nem faj
és származás alapján ítélik meg, akik a szeretet parancsát újra és újra
önfeláldozásukkal gyakorolják.
A világ békétlen. A világ gyűlöl. És
a világ emiatt kipusztulna… ha nem volna ott a közéletben a nyugtató, a minden
feszültséget feloldó, minden bajt orvosló krisztusi szeretet, ami néma, de
cselekvő, ami átmenti ismét a világot, s talán nem csak átmenti, de szebbé,
élhetőbbé teszi. Mert az igazság nem vész el és át sem alakul. Az igazság van,
a maga egyszerű és cáfolhatatlan valóságában! Csak néha ablakot kellene nyitni
rá… egy-egy emléknapon, egy-egy gyásznapon, egy-egy imával… hogy a lélek is elborzadjon,
de táplálkozhassék is egyben a történelem borzalmaiból és példamutatásaiból… hogy
többé ne lehessen az, ami akkor volt… s ami épp úgy leselkedik ma is Európára, és
mindenkire egyformán, mint ama szörnyűségek bekövetkezte előtt – akkor…
Mert sem most, sem akkor sem
törődött, nem törődik senki a világ vezetői közül a legfontosabbal, amelytől a
teremtett világ léte, a megmaradása függ: – az emberi lélekkel…
Stoffán György