„A fasizmus a
radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első
felében Európa egy sor országában megjelent formája. Nevét az olasz
változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta.
A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség
tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. (…).
A fasiszta mozgalmak közös vonásai (…) a nacionalizmus legszélsőségesebb
formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai
szellem eluralkodása a társadalomban. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel
keresi a nemzeti megújulást és álláspontja szerint a
felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és
alsóbbrendűekkel szemben.” (Wikipédia)
Kisegyesülés,
nagyegyesülés… ebből a két világraszóló eseményből áll Románia túl réginek a
legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető históriája. 1859-ben egyesítette
Havaselvét és Moldvát az egy évvel később elzavart Cuza – ezt nevezik
kisegyesülésnek, majd 1920-ban Trianon tette naggyá a korábbi kifli alakú
kisegyesült országot. És elkezdődött a dicsőséges történelem, az „ahány
évtized, annyi árulás” jelszó alatt.
Nézzük
meg e fasiszta állam történelmének a nemzetközi jog és az erkölcsök ellen
elkövetett múltját, hiszen gyilkosságokkal, vérengzésekkel tűzdelt történetükhöz
ma is híven ragaszkodnak, s a legvérengzőbb oláhok lettek mára a legnagyobb
nemzeti hősök. Ha ugyanezt az elemzést más országokkal kapcsolatban tennénk,
érdekes tényekre bukkanhatnánk. Ali baba és a negyven rabló meséje is eszünkbe
juthatna az Ezeregy éjszakából, de bizton állíthatjuk, hogy Hitler szobrokkal
lenne tele Németország, ha úgy ítélné meg az EU a ’44-es német demokráciát,
mint a románt, néhány héttel ezelőtt. Ha a mában kutakodnánk, akkor Kim Dzsongun
is példakép lehetne. Hiszen a történelemben mára jutottunk el odáig, hogy az
erkölcs és normalitás helytelenné vált, s az erkölcstelenség, a gyilkolás
példaértékű magatartásként ítéltetik meg a világ látható és láthatatlan vezetői
részéről.
De
ne kalandozzunk el. Lássuk Romániát – tegnap és ma…
A
román demokrácia Ceausescu államában mindenkire vonatkozott. Senki nem ehetett –
kivéve a gyevi bírót –, senki nem beszélhetett a fennálló rendszer ellen, és
senkinek nem járt a klasszikus értelemben vett igazságszolgáltatás. Diktatúra
volt, ahol a rend őrei nyugodtan felakaszthattak bárkit az erdő szélén, kirúghatták
a várandós anyából a gyermeket, vagy megerőszakolhattak bárkit, akit kiszemeltek
maguknak a Securitate lovagjai. Az agyonveretés mindennapos volt, és a polgárok
megfélemlítése olyan méreteket öltött, hogy annak máig tapasztalhatjuk az
idősebb korosztály szellemiségében megmaradt hatását.
Aztán jött 1989 karácsonya, amikor a Stille Nacht-tól a Mennyből az angyalig minden ment a román TV-ben, mert néhány napra magukra erőltették az európaiságot, a normalitást, hiszen a helyzet egyértelműségében volt némi kétely is, amelyet ezzel a tőlük nem várt, és el nem várható magatartással igyekeztek túlélni.
Ám
a politikai helyzet megerősödésével és a Ceausescu házaspár megölésével
hatalomra került a kommunisták második vonala, amely folytatta a magyarellenességet,
a negatív diszkriminációt, amolyan meg nem hozott, de hagyományos
magyar-törvények szerint. A román diktatúra nem maradt abba a kommunista
rendszer rájuk is kötelező megszüntetésével, csak a módszereken finomítottak.
Európaiabbá lettek. Ám újra feltűnt, és azóta is él a fasiszta szellemiség,
amelyet az ortodox egyház, Antonescu és Juliu Maniu vezettek be jóval korábban
a román politikai-, és közéletbe.
A mai kor legnagyobb fasisztái Romániában fundamentalista oláh ortodox papok...
Ezek két irányban nyitottak frontot. A katolikus egyház ellen és a magyarok ellen. A németekkel és az izr. vallásúakkal (nemzetiségűekkel) nincs dolguk, hiszen azokat Ceausescu már eladta. Maradtak tehát közellenségnek a magyarok-székelyek, akiket nem sikerült megtörni, legfeljebb elüldözni. A maradék másfél-millióval ma, az ortodox egyház és az ő parancsaikat maradéktalanul és jó pénzért végrehajtó Dan Tanasa végez, alantas hitleri módszerekkel. Ugyanis az ortodox egyház és az említett politikai gazember épp úgy bánik el a magyarsággal, mint a náci Németország az izr. lakosokkal és azok szervezeteivel. Mintha csak a Mein Kampf lenne az ortodoxok bibliája.
Manapság
minden magyarlakta, sőt magyar többségű városban, a fasiszta román bíróságokkal
karöltve leparancsolták a magyar és a székely zászlókat a polgármesteri hivatalokról,
másutt épp ezeket akarják kitétetni, nemzeti ünnepeiken az oláh ortodox papok
nyilvánosan alázzák a székelyeket, s egy-egy településen a magyar feliratok
miatt is tett már feljelentést a Svájcban élő fasiszta Dan Tanasa. Eközben Andrei a Hargita
és Kovászna megyei oláh ortodox püspök kitüntetésben részesítette a román
feljelentgetőt, mert e két megyében olyan ámokfutást végzett, amelyet csak
Maniu-gárdák véres cselekményeihez, vagy Antonescu izr.ták elleni
gyilkosságsorozatához lehet hasonlítani. Igaz, ez a rombolás, ez a magyar-gyilkosságsorozat
rosszabb, mint az előbbi kettő gyilkos ámokfutása, hiszen Dan Tanasa és Andrei,
oláh ortodox püspök a lelkeket öli meg, a lélek sebeibe dörzsöli a sót.
E
faizmushoz azonban nem csak a magyarokkal szemben érvényesül, hanem a romániai
katolikus egyházat és a pápalátogatást is mélyen érinti. Ugyanis az oláh
ortodox fundamentalisták sajtója mindent, ami katolikus, erőszaknak, lopásnak
és aljasságnak minősít, nem kímélve a román katolikus püspököket és papságot,
kirohanásaiban. Ám, ez jellemző nem csak a fundamentalistákra, de az egész oláh
ortodoxiára is, amely mintegy negyven évig bitorolta a görög katolikusok lelkét,
templomait és javait, s ma a római katolikusokat akarja ugyanabban a helyzetben
látni…
A
román ortodox egyház nem más, mint egy, az államfasizmus kiszolgálója, olyakor
pedig parancsnoka. Hiszen Marosvásárhelyen 1990 márciusában is az ortodox pópa
tüzelte fel a hodáki és libánfalvi parasztokat, akik botokkal és egyéb
eszközökkel felfegyverkezve érkeztek buszokkal Marosvásárhelyre… Később is az
ortodox pópák és a már említett püspök igyekezett ellenségeskedéseket szítani
az oláhok és a székelyek között hol több, hol kevesebb sikerrel. Tehát azt is megállapíthatjuk, hogy ebben is követi
a hitleri fasizmus tematikáját és módszereit a mai oláh ortodox egyház és annak
minden kiszolgálója. Ma már a marosvásárhelyi iskolákat támadta meg a fasiszta szellemiség, bezáratva a katolikus iskolát és felszámolva a magyar egyetemi oktatást.
Dan
Tanasa pedig, ennek a fasiszta modornak és szellemiségnek a svájci jólétben
élő, de aljas és embertelen kiszolgálója és haszonélvezője, akit viszont a
román fasiszta szellemiségű bíróságok – a nemzetközi kisebbségi jogokkal ellentétben
–, mindenben támogatnak. A fasizmus is így válik elfogadhatóvá az Európai Unió
számára. Hiszen, Románia az Unió szerint jogállam…
S
miközben mi, anyaországiak azzal foglalkozunk, hogy a balos ellenzék miként
támadja Magyarországot belülről, s Szanyi Tibor milyen ocsmány, magyarellenes
és hazugságokkal teli levelet írt Sargentitninek, keveset foglalkozunk a sokat
emlegetett elcsatolt nemzetrésszel, s azokkal, akik éppen úgy gyilkolják a magyar
lelket ott, mint itthon a bolsevikok méltó utódai… csak éppen az előjel nem
ugyanaz. Mert amíg mi elítéljük a „dan tanasákat”, addig tudnunk kell: ők legalább
a saját nemzetük érdekében aljaskodnak fasiszta ortodox elveik alapján. Míg
Szanyi és a bolsevikok ugyanazt teszik a magyarok ellen… egészen más érdekek
mentén, nagy pénzekért.
Érdemes
volna tehát jobban odafigyelni mindkét ordas ellenségünkre, mert hovatovább
késő lesz felfedezni az összefüggéseket. Nem megerősített hírek szerint, Dan
Tanasa kapcsolatban van a hazai bolsevik ellenzék néhány éllovasával… de ez már
egy másik cikk…lesz...
Stoffán
György