Magyar
Honfitársaim a Kárpát-hazában!
Amikor
az ember sok kávát iszik, a kávé hatása megfordul. Álmos és levert leszel tőle…
Nos, így van ez mindennel. Ma, amikor a választási kampány őrületében megmutatja
mindenki az igazi arcát, ahelyett, hogy csatlakoznék a nyakló nélküli
gyűlölködéshez, inkább elgondolkodom a magyarság mai sorsán, magatartásán. S teszem
ezt úgy, hogy bajor őseim által, az 1700-as évek elején választott magyar hazámat
mindennél jobban szeretem, a benne lakókkal együtt Pozsonytól Kézdivásárhelyig.
Olykor elképedve, máskor keseregve, megint máskor mosolyogva szemlélem azok
részéről a parttalan és ostoba, gyilkos és gyűlölködő küzdelmet, akik még
mindig nem értik a már látható tragédiát, s amelynek jól fizetett részesei
akarnak lenni, de nem fogják föl, hogy az árulókat végzik ki legelőször azok,
akiknek dolgoznak. Mert akiknek „árulkodnak”, azok hazát akarnak maguknak. A
miénket is! S aki odaadja a saját hazáját, attól sok jót a „munkaadók” sem
remélhetnek. És ezt ők nagyon jól tudják. Úgy járnak ezek az esztelen
hadakozók, mint a török időkben az áruló, aki annyi pénzt akart árulásáért,
hogy „még a bőre alatt is aranya legyen”. Lett is. Teletömték a törökök
arannyal – a bőre alatt.
Akik
ma nem látják a veszélyt, azok nem csak Magyarországot veszélyeztetik, hanem az
egész Kárpát-medencei magyarságot. Létében, életében, megmaradásába. Nincs e
kérdésben határ. Nincs határon túli és inneni magyar, kivált számomra nincs,
akinek ősei a Kárpát-medencébe jöttek, a Kárpát-medence lakói közé. S mert én
magam nem írtam alá semmit, de hű vagyok felmenőim haza iránti hűségéhez, nem
is úgy tekintek erre a hazára, mint egy megcsonkolt testre, hanem mint földrajzi
egységre, amelyet egyetlen ostoba emberi, politikai döntés sem tud
feldarabolni. Kirabolni, tulajdonost játszani, kegyetlenkedni igen, de feldarabolni
és megsemmisíteni nem. Két okból: egyrészt nem lehet a hegyeket
odébb tologatni, másrészt a lelket sem lehet tűzzel és vassal elválasztani
attól, akit, vagy amit a lélek szeret, aki, vagy ami a léleké, és nem a testé.
Nem lehet semmissé tenni Isten akaratát, az általa teremtett „beosztást”, az
általa adott tulajdon tényét. Hiszen senki nem véletlenül született oda, ahol
született.
Meg
lehet tiltani a nyelv használatát, lehet a szerzett jogokat csorbítani, hiszen
semmi nincs kőbe vésve… egyetlen dolgot kivéve, amit szintén
Istentől kapott az emberiség, s ez a Tízparancsolat... az ember
használati utasítása. Amelyet ha nem tartunk be, épp úgy megsemmisül, elromlik
a világ, ahogyan a mosógép vagy a lemezjátszó is tönkremegy, ha nem a
rendeltetésének megfelelően használják.
Akik
tehát a magyarság itt vagy ott élő részét ócsárolják, jogaikat „magyarként”
akarják, önös politikai érdekükben elvenni, akik megkülönböztetik lakóhely
szerint a magyar nyelven beszélő embereket, akik nem érzik át, mi a nemzethez
tartozás, azok nem ennek a közösségnek a tagjai. S nem mi zárjuk ki őket, hanem
ők zárják ki magukat ebből a közösségből. Hiszen nem mi gyűlölködünk, hanem ők.
Nem mi akarunk jogfosztást, hanem ők. Nem mi akarunk akasztani és ZIL-ekre
dobálni magyar hullákat, hanem ők. Nem mi nevezzük oláhnak, tótnak vagy
szerbnek saját magunkat, hanem ők minket. S ez a gyűlölködés nem nekünk árt a legfőképpen,
hanem nekik. Hiszen ők nem érzik a közösség erejét, a büszkeséget, hogy tartozhatnak
egy nemzethez, amely ezer éven át – ha bukdácsolva is az emberi gyengeségek
rögös útján, de – élnek, vannak és akarnak lenni.
S
mi tesz minket különbbé? A hitünk és a félelmeink. Hitünk Istenben, hitünk a
kereszténységben, s félelmünk attól, hogy mindez elveszhet egy ostoba gondolat
által, a hazugságok áradatában, egy szavazófülke mélyén. Ők pedig? Csak elvenni
akarnak… hiszen adni, ahelyett ami a miénk – még ha itt-ott más nyelven
beszélők is a törvényhozók e magyar hazában… – jobbat nem tudnak. Ők sem tudják,
mit tennének egy esetleges választási győzelem után, hiszen a mindennapi,
hataloméhes és igaztalan ígérgetéseik közben, még nem gondolkodtak el rajta.
Magyarok!
Ne vegyétek tehát komolyan azokat, akik rátok – e gyalázatos kampány közepén – bármit
is mondanak, akik rágalmazva, ócsárolva vagy megvetve tekintenek ránk – éljünk
bárhol is e Kárpát-medencében, s legyenek bárkik, akik dirigálnak nekünk saját
törvényeik és saját történelem-elméleteik szerint. Legyünk nyugodtak és bízzunk
Istenben. Ám, higgyünk is, és kérni is tudjuk Őt. Ne csak emlegessük a „keresztény
értékeket”, hiszen azok nincsenek keresztény hit nélkül… s ha vannak is, hit
nélkül értéktelenek. Mi leheljük beléjük a keresztény hit lelkét, hiszen egy lemerül
okos-telefon is telefon, szép, és értékes… de ha nincs töltő, mit ér?
Egy
nemzet, egy haza, egy nyomorúság, egy öröm és egy bánat, egy hit és egy
küzdelem az, amelyet mindnyájan élünk ezekben a drámai években. És egy lesz a
szabadság vagy a pusztulás is. Rajtunk múlik! A mi hitünkön, a mi
elkötelezettségünkön, a mi imánkon. Nem az a dolgunk, hogy az erőnket és a bizalmunkat
szétforgácsoló ostobák vádjait és megvetését elemezzük idegesen és
bosszankodva, szomorúan vagy fájdalommal. A mi dolgunk, hogy egy célért és egy
nemzetért, egy hazáért és a megmaradásunkért küzdjünk saját életterünkben,
saját környezetünkben a legjobb tudásunk szerint, kerülve és visszautasítva a
gyűlöletet, amely csak az energiánkat őrli fel.
Nem
tudom, volt-e ennél nagyobb veszély a történelem során, de mi bizonyítottunk
minden eddig ismert történelmi korban. A bizonyság pedig, hogy vagyunk a Kárpát-hazában, és leszünk is...
Nincs
tehát Budapesti magyar és Pozsonyi magyar, nincs Kecskeméti magyar és
Kézdivásárhelyi magyar, nincs erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyar! Csak
magyar van! Így egyszerűen… Egy lélekkel, egy szívvel, egy hittel, és
egy imával az ajkán… magyar! S lélekben magasra kell tartanunk a keresztet,
mint tette Kapisztrán Szent János Nándorfehérváron. Akinek keresztény egyháza
engedi, az a magyar testvérünk „Miatyánkon” kívül kérje Máriát is a Magyarok
Nagyasszonyát azzal az imával, amelyet a 3. században, Egyiptomban, egy papiruszdarabkára
írtak a kor keresztényei, és amely máig a legismertebb Mária-imádság:
Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem
oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent
Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.
SUB tuum praesidium
confugimus, Sancta Dei Genetrix. Nostras deprecationes ne despicias in
necessitatibus, sed a periculis cunctis libera nos semper, Virgo gloriosa et
benedicta. Amen.
WE fly to thy
patronage, O holy Mother of God; despise not our petitions in our necessities,
but deliver us always from all dangers, O glorious and blessed Virgin. Amen.
***
Boldogasszony Anyánk, Régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így
szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott
hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény
magyarokról!
Nyisd fel az egeket. Sok
kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd
oltalmunkra!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény
magyarokról!
Stoffán György