Vannak helyzetek, amikor az ember már nem tehet semmit.
Még akkor sem, ha maga idézi elő azt, amiben élni kénytelen. A sorsszerűt megváltoztatni
lehetetlen. Így élünk ma itt, Európában. A hazudozás, az álszentség, a liberálisnak
nevezett szabadosság, a rossz jóként való elismerése és persze a
leglényegesebb: az alapvető erkölcsi normák teljes felszámolása… majd a végkifejlet,
a pusztulás. S mindez a szabadság, az alapvető emberi jogok és a „mindenki
egyforma” betegesen ostoba, de valójában szándékosan félreértelmezett, erkölcs-, érték-, és Isten ellenes elvek alapján történik.
Egy civilizáció végét látjuk magunk körül, amely
civilizáció megsemmisülésével mi magunk is megsemmisülünk, mert az emberiség
egyik része felépítette ezt a civilizációt, az emberiség másik
része pedig lerombolja - mint a rák a testet - önmagát is elpusztítva. A jó és a rossz állandó harca ez,
amelyben a jó soha nem győzhet, mert a kezét megkötik az ostoba és értelmetlen,
saját maga által megalkotott törvények, s az Isten által adott, de politikai
okokból - az ember által szándékosan - félreértelmezett parancsok. Noha ez volna az ember
használati utasítása, a Tízparancsolat. A végeredmény pedig, így elkerülhetetlen…
Miért? Mert vannak bűnösnek kikiáltott nemzetek, amelyeknek a
bűneit naponta halljuk. Vannak kötelező szánakozások, mea culpák,
bocsánatkérések. Vannak bűnös népek, amelyeknek a bűneit nem szabad említeni,
mert az sértő lehet és "izmusokat" szülhet. Vannak törvények, amelyeket a
történelem során – olykor hazug látszatként de –, betartottak és betartanak, és
vannak kiváltságosok, akikre nem érvényes a pórnépre szabható büntetés, ha e törvények ellen súlyosan vétenek. Vannak,
akik hatalmukkal visszaélve kiraboltak országokat büntetlenül, s vannak, akik nem rabolnak,
mégis ezt harsogja róluk a rablók pénzelte média. Vannak kifejezések, amelyeket
nem szabad használni, mert a liberális füleket zavarják, de ugyanazokat a
kifejezéseket a liberális lapok "jogos felháborodással" közölik. Vannak
bíróságok Európa szerte, amelyeket kötelező „tisztelni”, de amelyek nem tisztelnek sem
törvényt, sem embert, sem nemzetet, sem békét, sem biztonságot, de amely
bíróságok a társadalmak erkölcsi normáit megsemmisítik, egy-egy ítéletben világosan felismerhető
elfogultsággal, részrehajlással, a politikai megrendeltséggel, vagy politikai elkötelezettséggel. Vannak kémek, akik kiszolgáltatnak hazát,
nemzetet, s vannak, akiket ezért felmentenek, vannak csalók, akik kicsiny dobozkákban
kapták a néptől elrabolt pénzt, amit magukra költöttek törvénytelenül… ám ezeket tétován „megejnyebejnyézik”
a pulpitusról, míg a tyúktolvaj éveket ül. S vannak törvénytelenül lázítók, akik miatt a rendőrség fizet
büntetést, mert megtiltotta a nyilvános és aljas hazudozással alátámasztott lázítást. És mindez csupán a jéghegy csúcsa, csak egy a parányi részecske abból az
embertelenségtömegből, amely miatt elveszünk, amely miatt minden megsemmisül,
amit ma ismerünk, látunk, és amiben élünk.
Illiberálisnak mondjuk magunkat, de
a liberalizmushoz alkalmazkodunk, mert mit mond majd a világsajtó, ha másképpen
teszünk, ha kiosztunk néhány pofont a hazaáruló lázítóknak… ellenségeinket pénzeljük, s akitől a pofont mi kapjuk, azt segítjük a legjobban.
Két lovat akarunk megülni egy fenékkel, s olyan
unióhoz ragaszkodunk, amelyet megváltoztatni nem tudunk, mert a világhatalom
már megírta Európa és a világ pusztulásának forgatókönyvét… amelyben persze, minden bizonnyal ők maguk is elpusztulnak.
Vak és
sátáni, megsemmisülést kívánó korszak ez, telis-tele értékeket nem ismerő gazemberekkel,
fizetett hazaárulókkal, az európai nemzetek megsemmisítőivel, a kereszténységet
lépésről lépésre kiirtó kereszténynek mondott egyházi vezetőkkel és őket követő
helytartókkal, akik imamalomként ismételgetik a keresztény tanítás ellenkezőjét,
s védik a védhetetlent, lenézve azokat, akik hitükhöz hűen élnek és mernek
ellenkezni a gonosszal.
A társadalom kihal, mert a magzatgyilkosság, azaz a
gyilkosság a nők alapjoga lett… de már Európa egyes részein nem beszélhetünk
nőről és férfiról sem, mert egy pokoli elmélet az isteni elrendeltetéssel is
ellenkezve – esztelenül és lehetetlenül – „megszüntette a nemeket”, őrült
eszmeként felszámolni készül a család, a gyermek, a szeretet szentségét. Az
őrjöngő szexualitás, mint egy erkölcstelenség-cunami minden érzelmet és érzést elsöpör,
mert már nem elég az, aminél nincs több. Állatkuplerájok nyílnak, s a gyermekek
elleni aberrációk is hamarosan megengedetté válnak. Kivált, hogy ezt még a megszállók is megengedett vallási törvényeik közé sorolják. A homoszexualitással pedig
immár láthatóan megfertőzték a fiatalságot. Divat lett az azonos nemű
fiatalok szexuális kapcsolata…
Feltehetném a kérdést: mit tehetünk mindezen ördögi
világ megállítására, mit tehetnénk az ellen, hogy minket kikerüljön a vég? Ám,
a globális megsemmisülés ellen nem tehetünk semmit. Ahogy nem tehettek semmit
Sodoma, Gomora és a környékbeli városok sem. Persze nem lehet széttárt karokkal
megállni és semmit sem tenni. Küzdeni, harcolni, az élni akarás ösztönével a fennmaradás
reményében kapálódzni kötelező. Nemzeti érdekeinkért ugyancsak kötelező kiállni,
de megfékezni is kötelező az árulókat. A törvények betartása is kötelező, s a
bíróságok becsületének visszaállítása is az volna. Ám mindez nem mentesít attól
a végső megsemmisüléstől, amely Európára és a világra vár. Mert Európát és a
világot nem tudjuk megmenteni. Civilizációk jönnek-mennek… és a mi keresztény
európai civilizációnk most épp menőfélben van. Akár belátjuk, akár nem.
Kár
hazudozni önmagunknak és kár áltatni magunkat azzal a sok ostoba politikai
állítással, amelyek szerint reformálható még Európa, megszüntethető a migráció,
visszaállíthatók az erkölcsi normák... A sorsszerűséggel nem tudunk, mert nem
lehet szembemenni. Ezt önmagának készítette elő az emberiség, önmagán hajtja
végre. Isten nélkül, hit nélkül, embertelenségben, árulásban tobzódva.
Ha nem alakul ki egy egész földünkre kiterjedő
forradalom a liberális megsemmisítők ellen, és az emberiség nem írtja ki ezt a
nyomorult, értékromboló és pusztító sátáni eszmét akkor minden a fentiek
szerint történik majd. Ám, egy efféle forradalom szinte elképzelhetetlen. Hiszen
a jólét, a kényelem, az hazug ígéretek hitele, az egzisztencia, a pénzhajhászás
és a szabadosság gyönyöre mindet felülír.
Egyetlen forradalom persze még segíthetne. A hit,
az Isten felé fordulás, a bűnbánat forradalma. Mert nem Isten fordult el az
emberiségtől, hanem az ember fordított hátat Istennek, visszautasítva az isteni
szeretetet, az atyai jóságot, amely kiáradt az emberiségre… Megmaradásunk
egyetlen lehetősége az önmagunkkal való szembenézés, az önvizsgálat, a bűnbánat
és a könyörgés Máriához, a Magyarok Királynőjéhez.
Mert ma már sem a politika, sem a gazdaság nem
menti meg a világot a pusztulástól! Október hatodika közeledtével pedig keserű érzéseim
támadnak, a Parlamenthez közeli Neudegebäude udvarára gondolva… de ez már egy
másik gondolatsor…
Stoffán György