A "zsidó" hullarabló (novella)

A marhavagon csikorogva állt meg. Kintről ordítozás, parancsok, kutyaugatás, hallatszott. A marhavagonban négy halott és száztizenhat halálra rémült ember várta további sorsát. Szomjasan, büdösen, éhesen álltak, és sokukban az a gondolat villódzott, hogy jobb lenne meghalni, mint ezt a megaláztatást elszenvedni. Grünwald bácsi, az idős pesti zöldséges hangosan, el-elcsukló hangon imádkozott: Semá Jiszroél... Semá Jiszoél... néhány gyermek - és anyjuk is velük - sírt, s az emberek szemében valami soha nem látott kevercse volt a halálfélelemnek, a beletörődésnek, az elkeseredettségnek… a lázadásnak… 

 ***

A vagon lengőajtaja iszonyú éles hanggal tárult fel. Leparancsolták a zsibbadt végtagokkal tízegynéhány órája összezsúfolva álló embereket, akik alig tudtak megmozdulni, lépni, lemászni a vaslépcsőn. Sokan kiestek, s úgy értek földet a vagon mellett… A rampán néhány tiszt, és egy fehérköpenyes szikár, gyűlölködő tekintetű ember várta transzportot. Hosszú idő telt el, amíg rendeződött a sorbaállítás, majd a fehérköpenyes és egy tiszt szelektálni kezdte az érkezőket… Kicsit messzebb füst gomolygott… emberi áldozatok füstje.  

Ártatlan, segítőkész, elhurcolt szatócsok, schusterok, pékek, cukrászok, vasmunkások, papok, munkára képtelen öregek, gyermekek és betegek füstje. A 20. század embertelenségének első fekete füstje, amely azóta is  gomolyog… 

Grünwald bácsitól megkérdezte a fehérköpenyes, hogy mennyi idős, majd az oldalsó sorba állította… Az öreg hang nélkül beállt és tovább imádkozott. Érezte, hogy lábát elhagyja az erő, majd megremegett az egész teste és a földre zuhant. Többen próbálták felállítani, de nem ment. Az öreg szeméből folyt a könny, gondolatai a kis boltban jártak, ahol mosolyogva szolgálta ki a pesti asszonyokat, ahol egy-egy almával, barackkal megörvendeztette a szegény, nézelődő gyermekeket, s kamat nélküli hitellel segítette azokat a munkásembereket, akiknek a vasárnapi ebédhez zöldségre sem jutott. S nem egynek – látva a kilátástalan helyzetét –, elengedte a hitelt, amikor fizetés után felkeresték, hogy kiegyenlítsék a számlát. Grünwald bácsi már nem volt magánál. Mosolyogva mondogatta… tessék válogatni szépasszony… tegye csak oda bátran, majd elintézzük, amikor lesz… Majd mintha a  segédjéhez beszélt volna: – Ó, te meshügge… megint elejetetted te azt a tojást? Te vagy egy nagy chámer… - Aztán megjelent előtte a konyha képe, ahol épp ebédelt, amikor a nyilasok megjelentek… és újra érezte fején a nyilas hatalmas tenyerét, hallotta a porcelántányér hangját, amikor levesestül lelökte előle a földre a feketeruhás pribék. Látta nyolcvanhat éves édesanyját, amint a másik nyilas a haját cibálva rángatta az ajtó felé, s hallotta a durranást… Igen, a durranás óh, Adonáj, az a durranás ... amely után az ő drága fia, Grünwald Ármin, aki megpróbálta apját és nagyanyját megvédeni, holtan esett össze. Az öregasszonyt otthagyták a lépcsőházban. Már ő is halott volt…

Az egyik tiszt odalépett az erőtlen, haldokló Grünwald bácsihoz és szó nélkül fejbe lőtte. Intésére két katona elvitte az útból… a gomolygó füst irányába.

***

Günwald bácsi édesanyját, a drága mamelebent  és fiát hamar elvitték a házból, s a zsidó temetőben, még délután el is temették...

Néhány nyilas és egy tacskó kölyök jelent meg a lakás ajtajában. A kölyök épp aznap ünnepelte tizennegyedik születésnapját. A nyilasok tudták, hogy kikeresztelkedett zsidó, s azt is tudták, hogy az értékeken kívül semmi nem számít neki. Sok zsidó embert ismert, s tudta, hogy hol, milyen pénzt, ékszert és más értéket lehet találni, az elhurcoltak lakásaiban. Sokhelyütt megfordult a hitközségben, s amikor elvitték a zsidókat abból a házból, ahol lakott, ő a padláson, egy gerendán nápecolva kivárta, hogy befejeződjék az embertelenség. Farzsebéből elővette a városmajori plébánián kapott keresztlevelét, amelyre már nem Schawartz György volt írva, hanem Sörös György. Ezt a nevet Kriegs-Au Emil plébános találta ki neki, aki akkor kezdte el a keresztlevelek kiosztását az őt felkereső zsidóknak, amikor káplánját a nyilasok zsidó származása miatt elvitték. Gyurka egyezséget kötött a káromkodó nyilasokkal, amikor azok egy lakásban semmit nem találtak… pedig a zsidóról tudták, hogy gazdag ember volt… A kis „keresztény” Gyurika, eközben ott somfordált a gangon, és megmutatta nekik hol van a pénz és az ékszer. Ettől kezdve a Kile minden lakását vele járták végig a pribékek, de kis bochernak volt annyi esze, hogy nem mindet mutatott meg… hiszen a szolgálataiért magát is meg kellett jutalmaznia… 

Grünwald bácsi édesanyjának és fiának levajéját is ő intézte el a Kile dajenjéval és sámeszával, majd pár nap múlva megkezdte a leltárt az elhurcolt és megölt Grünwaldék lakásában, és a boltban… Ám ekkor nem szólt a nyilasoknak. Mindent megtartott magának. Grünwald néni aranyai, festményei, pénze, és a boltocska minden értéke nedánként „rá maradt”, mintegy megalapozva a jövőjét.

A leltárt talán akkor kezdte a Schwartz-Sörös gyerek, amikor Auschwitzban az élettelen Grünwald bácsit a rampán fejbelőtték… 

Stoffán György


http://vigyazo.blog.hu/2017/01/11/dokumentum_soros_gyorgy_es_a_budapesti_deportalasok_interju_magyar_felirattal?token=5e9650c23ad8d32bd214330c263edf63