2017. március 24., péntek

Pogányok a Grabenen…




A kávéház terasza a tavaszi napsütésben szinte megtelt. Csak néhány asztal árválkodik üresen, mindössze az ártábla és a hamutartó díszeleg rajtuk. A Graben emberforgataga azonban olyan képet mutat, amilyet legutóbbi látogatásomkor még elképzelni sem tudtam volna. Fekete ruhában, gyermekkocsikat toló pogány asszonyok, fehér, hosszú köntösben őgyelgő férfiak töltik meg az utcát, s a tereket. Kis csoportokban beszélgetnek a Kärtner és a Graben sarkán, majd tétován tovasétálnak, s ha elébük kerül egy bécsi, akit ki kell kerülniük, megvető pillantást és valami olyan gyűlöletet vetnek rá, amilyen azoknak a szemében lehetett, akik az egri vár fokára hágtak, hogy onnan beugorva a várvédők közé, lekaszabolják a vitézeket…

– Ha máskor jöttél volna, egyet sem látsz közülük. Mert, ha valahol Európában terrorcselekményt követ el egy harcosuk, akkor eltűnnek egy-másfél napra.  Megvárják az „odújukban”, amíg a felületes, önbecsülés nélküli európainak elszáll a haragja, s figyelik, hogy nem készül-e ellenük valamilyen bosszú. S ha meggyőződnek arról, hogy az európai ettől sem ébredt fel, s önbecsülését sem nyerte vissza, ismét előbújnak és még lenézőbben, megvetőbben szemlélik ezt a botor csőcseléket, amely művelt európainak mondja magát… Úgy tartják, hogy a keresztényeket pont a vallási követelményrendszer által lehet megsemmisíteni. És igazuk van… – mondja szomorúan Bécsben dolgozó barátom.

A mellettünk lévő asztaltól feláll egy fiatalember és tüzet kér… Kap. Majd elkezd kérdezősködni. Kíváncsi, hiszen kolléga, mint kiderül. Mindent tudni akar Bécsről, s miután megtudja, hogy magyarok vagyunk, Budapestről is érdeklődik… Szépnek tartja a migránsok által megszínesedett Európát és olyan nézeteket fejteget, amelyeket mi magyarok sajnos jól ismerünk a beteglelkű soros-fullajtárok szószedetéből. Csak példaként: – Mindenkinek joga ott élni, ahol akar… azt a vallást gyakorolni, amiben hisz, s azon a nyelven beszélni, ami az anyanyelve… jogokat követelni magának… szembe szállni a rasszizmussal…

Hiába magyarázzuk e szerencsétlennek, hogy mi nem egészen így látjuk itt Európában a migráns-helyzetet, barátunk tántoríthatatlanul értetlen. Még egyszer próbálkozom: Na, figyelj ide – próbálom elmagyarázni az dolgot –, ha felveszel egy takarítónőt, akin megesik a szíved, mert azt hazudja, hogy otthon bántották és elmenekült… Ő, ezután elsőként leveszi a keresztet a falról, mondván, hogy őt ez vallási szempontból zavarja… mit szólsz? Két nap után odaköltözik a férjével együtt a te lakásodba, és a férje megerőszakolja a feleségedet és a lányodat?  Mit szólsz?  Utána megöli az anyádat, mert útjában van, és mert azt akarja, hogy félj tőle… – mit szólsz? Majd mindezek után kizabálja a hűtődet és jól elver, mert nem mentél le a boltba, hogy hozz neki másik élelmet az elfogyasztott helyett… mit szólsz?
 

Az amerikai csak ostobán bámul, mert nem érti, miről beszélek. Azt mondja: – Hááááát az más… az a saját lakásom, ott nem csinálhat ilyet senki. Ott én parancsolok. 

– És a hazád nem ugyanaz? Bemennek, robbantanak, boltokat fosztanak ki, erőszakolnak, elvágják az emberek nyakát… az nem a te fennhatóságod? Nem a te hazád? Nem a családod biztonsága is?  Hiszen ha a lakásodból kilép a feleséged, a lányod, vagy akár a fiad is, nincs veszélyben? Nem láttad a felvételeket Nizzából, Brüsszelből, Berlinből vagy Svédországból? Otthon nem azt tekinted vendégnek, akit te hívsz? Vagy mindenki bemehet hozzád hívatlanul? Nem mi vagyunk rasszisták, hanem ők, akik hívatlanul idejönnek, papírok nélkül beszöknek a határon, hazudoznak korukról, nemzetiségükről, otthoni helyzetükről, majd jogokat követelnek és feljelentgetik azokat, akik törvénytelenségeikre hivatkozva megtagadják a toleranciát, a szánalmat tőlük. Mi itt élünk, saját kultúránk van, saját szokásaink vannak, de soha nem utasítottuk el azokat, akik rászorulnak a segítségre és elfogadják a mi kultúránkat, és nem lázadoznak ellenünk, miközben mi tartjuk el őket… Érted már? Nem megyek fedetlen fővel zsinagógába, és leveszem a sapkámat, ha betérek egy keresztény templomba…

– Értem-értem! – mondja, de bárgyú mosolyából nem ez látszik tükröződni. Nem érti. Mert a haza fogalma, a saját hazám fogalma, a hazaszeretet fogalma, a haza iránti kötelesség fogalma ismeretlen a számára. Hazátlan.. Amerikában is. Nem tehet róla, így és ilyennek szocializálódott… Nem érti a lényeget, miszerint a hazájában van a háza… is...

A maradék immár hideg kávé hosszan tartó elkortyolgatása után elköszöntünk a pincérlánytól… Alig értünk ki a Stephansplatzra, emberünk lélekszakadva szaladt felénk… – Igazad lehet… – mondja zavartan.  - Londonban is gyilkoltak… és a svédeknél kézigránáttal támadnak a rendőrökre... és hisztérikusan szalad tovább. Mi, a megszokott hírek hallatán csak egymásra nézünk barátommal, és megpróbáljuk még - talán utoljára, talán nem - megcsodálni a Burg-ot, a régi bécsi házacskák maradékát, s a Grinzing, finom krumplisalátás "Wienerschnitzlit" meleg kenyérrel és egy viertel-lel vagy Rieslingspritz-el kináló kisvendéglőit, a stájercitera sváblelket melengető dallamait. Hiszen lehet, hogy ehelyett, egy év múlva a müezzin idegeítően félelmetes hangja lesz csak hallható itt is...
***
A vonaton hazafelé kergetőznek a gondolataim: A régi, 907-ben leírt, de máig érvényes  dekrétum épp, hogy csak kiírva nincs az Unió parlamentjében: Ugros eliminandos esse!”… („Elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”) de a szellemiség változatlan és örök. Tehát ennek a figyelembe vétele az elsődleges feladatunk, amikor a pogány beözönlés ellen védekezünk. A másik gondolatom, hogy az esküszegés a várnai csata végkimenetelének történelmi odiumát hozná újra ránk, magyarokra... Mert esküt szegni még ha a pápa parancsára történnék is, kárhozatba dönt. Minden nemzet, amelynek tagjai úgy gondolkodnak, mint ez az amerikai, az önmagát pusztítja el ostoba liberális szellemiségével. Mert a háborút csak az ostoba vagy az áruló nem ismeri fel. Európa mai vezetése és társadalmai pedig, ostobán árulók…
Stoffán György