Amikor a mai magyar
közállapotokról beszélünk (beleértve a teljes Kárpát-medencét) meglehetősen
érdekes dolgokkal találjuk szembe magunkat. Az alapvető műveltség és
intelligencia hiánya hihetetlen méreteket ölt a közszférában és az élet számos
területén. Magát a törvényalkotást is a társadalmi és a valós életet illető
teljes tájékozatlanság jellemzi. Olybá tűnik, mintha a Kossuth téren álló
Parlament több ezer kilométeres távolságban lenne Magyarországtól…
Lássunk merész állításaimra
néhány példát, hogy igazolhassam abbéli nézetemet, miszerint Magyarországból
soha nem lesz európai állam, azaz nem lesz az, ami az „átkos Horthy-korszakban”
és előtte volt. A kommunista diktatúra értékrombolása, majd a „rendszerváltás”
utáni vadkapitalizmus a liberalizmussal párosulva Európa egyik
legminősíthetetlenebb államává alakította de facto kis hazánkat, s ez a morál,
mint a TBC egykoron (morbus hungaricus), végigfertőzte a Kárpát-medencét.
Mindent a pénz határoz meg, s az emberi értékekkel immár csak az ünnepi
szónoklatokban találkozunk. A valóságban és a gyakorlatban az ember nem
szerepel. A pénz és az egyéni érdek, mint a mindent felülíró valóság, a pártok
létében és harcában – mintegy a társadalmat megosztó eszköz – jelenik meg. A
nemzeti, a nemzetgazdasági érdek vagy a közoktatás, az egészségügy, a sérült,
beteg emberek sorsának szemmel tartása, a vállalkozók támogatása és segítése, a
jogbiztonság, s közigazgatás ésszerűsítése etc…, az ismeretlen fogalmak közé
tartozik.
„Közbunkommunikáció”
A probléma a legalapvetőbb
európai magatartás hiányánál kezdődik - Magyarországon. A minap vállalkozókkal
beszélgettem, akik mint magam is, hasonló problémával szembesülnek szinte nap,
mint nap. Mert mit is tesz egy vállalkozó? Kiajánlásokat fogalmaz, amelyeket
megküld referenciaanyaggal azoknak a minisztériumoknak, önkormányzatoknak,
cégeknek, amelyek parterei lehetnek bizonyos munkákat illetően. Ha egy osztrák
vagy német vállalkozó ezt teszi, a levélben felkeresett remélt partner
mindenképpen válaszol a megkeresésre. Vagy igen, vagy nem… válasszal.
Magyarország és Kárpát-medence más. Itt nem szokás a válaszadás, mert már a
hivatal titkárságán a teljhatalommal felvértezett ostoba titkárnő úgy ítéli
meg, hogy ezzel nem kell zavarni a hivatal mindenható vezetőjét, vagy a helyi
kiskirályt, s önhatalmúlag kidobja a levelet… ami persze nem kis összegért jut
el a címzetthez. A vállalkozó pedig vár, majd felhívja a korábban levélben
felkeresett hivatalt, minisztériumot, stb… és érdeklődik. A válasz a „majd
utánanézek és visszahívom”, vagy „küldje már el még egyszer”. Persze, egyik
esetben sem történik semmi később. A lényeg, hogy mindenütt megvannak
azok, akik esetleg visszajuttatnak pénzeket a megrendelőnek, akik „bedolgozták
magukat” a hivatalokhoz és minisztériumokhoz, akiket nem lehet lecserélni, mert
úgy ugrik az apanázs, a zsebre visszaosztott mellékjövedelem. Tisztességes és
úri modor ma már csak elvétve tapasztalható Magyarországon és Kárpátok
gyűrűjében. Saját tapasztalatomból is megosztok egyet: - Immár 15 éve készítjük
a Kárpát-medencében és Európában is ismert Julianus Útikönyv sorozatot, amelyek
településeink európai és honi bemutatására hivatottak, olcsón, de európai
minőségben. Nem kell eltartanunk irodista tömegeket, s szerény megélhetés
mellett olyan áron tudunk értéket teremteni, amilyen áron kevesen hajlandóak ma
Magyarországon dolgozni. Nos, egy kis szlovák nemzetiségű magyarországi
településsel csaknem szerződést kötöttünk, s megbeszéltük a részleteket is.
Leader pályázati pénzből készült volna el a kiadvány, amely széles nemzetközi
ismertséget biztosított volna a falunak. Már a munka megkezdéséről
beszélgettünk a falu illetékesével, amikor keserves hangon hívott fel a hölgy:
- „Képzelje, a minisztérium nem engedi, hogy Önök készítsék el a kiadványunkat,
mert túl olcsónak tartják az árajánlatukat.” – és ezt le is írta e-mailben!
Nem csodálkoztam, hiszen, aki ma
Magyarországon bármin is csodálkozik, az nem ismeri kis hazán belső viszonyait.
Kollégáimmal való beszélgetésem után magam is leellenőriztem, hogy hány levelet
küldtünk ki, és arra mennyi válasz érkezett. Megdöbbentő a nemzeti közbunkóság
eme statisztikája: 167 elküldött levélre mindössze 5 választ kaptunk április
óta. Két alkalommal érdeklődtünk levelünk sorsáról, s mindkét alkalommal
visszahívást ígértek, de ez sem történt meg a titkárnők részéről. Egy
alkalommal személyesen érdeklődtünk - volna egy vidéki nagyvárosban (Csorna), de itt is a titkárnő utasított
rendre olyan primitív stílusban, amely stílussal még
az olajpadlós városszéli kocsma pultosa sem lenne képes a hajléktalannak
beszélni. És megmagyarázta, hogy a polgármester azért nem válaszolt, mert megvolt az oka rá... Ennyit tehát a legalapvetőbb kommunikációs problémáról és a
közbunkóság összefüggéséről. A statisztikánkból azért kiderült, hogy Erdély nem
áll az utolsó helyen európaiságát illetően, mert a felkeresett négy település
közül egy polgármester – Székelykeresztúr elöljárója – megtisztelte kiadónkat
válaszával. Tehát, itt a legjobb a felmérés eredménye. Vállalkozó kollégáink is
az erdélyi partnereket tartották a legeurópaibbnak.
Ha bárki levelet ír az angol, a
svéd, a spanyol uralkodónak, a pápának, vagy épp Merkelnek, egy-két héten belül
megjön a válasz. A magyar hivatalnokok és a közhatalmat gyakorlók azonban nem
veszik a fáradtságot arra, hogy legalább úgy nézzenek ki, mintha európaiak
lennének… Egy uniós képviselővel folytatott tárgyalásomkor az illető nem hitte
el, hogy az általunk levélben felkeresett közhatalmat gyakorlók nem válaszolnak
megkeresésünkre, mert az efféle Magyarországon nem szokás… én szégyelltem
magam, ugyanis uniós támogatást nem mi, hanem a települések kaptak volna
megrendelésük esetén.
A munka világa
A másik vesszőparipám a magyar
munka világa. Ez olyan szennyes világ, amelyben törvényekkel és a közállapotok
valós ismerete nélkül nem lehet rendet teremteni.
Ugyanis törvénnyel nem lehet az
adócsalást megakadályozni olyan nagyvállalkozóknál, amelyek:
1./ a bér töredékét fizetik ki
számlára, a többit zsebbe adják a munkavállalónak.
2./ a munkavállaló szabadságát
nem adják ki, csak papíron íratják alá, hogy kivette, ám azt ki sem fizetik.
3./ a nyári melegben védőital
nélkül, a kötelező előírásokat semmibe véve dolgoztatják a munkavállalót, aki
nem mer szólni, mert fél, hogy az állásába kerül.
4./ házaikat a cég nevére építik,
vagy az építőanyagokat a cégükkel vásároltatják, más esetben a cég által
vásárolt építőanyagot hazalopják (lopatják) a cég dolgozóival, akiket
munkaidőben dolgoztatnak saját házuk építésénél…
5./ akik napokkal a munkaügyi és
NAV ellenőrzés előtt értesülnek az ellenőrzések időpontjáról…
Végül az egészségügyről és a
bankokról…
Egyik barátom felesége
telefonált, nem tudnék-e valamilyen gyógyszert adni férjének, aki magas
vérnyomással, iszonyatos fejfájással és lázasan üldögél a teraszon… Átmentem
hozzá, s látva állapotát, Cordaflexet adtam neki, valamint nyomatékosan kértem
a feleséget, hogy azonnal vigye kórházba, hiszen 200/120-as vérnyomással,
lázasan nem lehet a hétvégének nekiszaladni. Bevitte a közeli város kórházába,
ahol Cordaflexet adtak neki, és „megállapították”, hogy az időjárási frontoktól
fáj a feje, amire fájdalomcsillapítót kapott. Így telt el a kórházba szállítás
után négy nap. Telefonon beszéltem vele, és elmondta, hogy a fejfájása miatt
már beszélni és menni is alig tud, de a „diagnózison” az orvosok nem
változtattak, ugyanazt a „gyógymódot” alkalmazzák. Mérgemben levelet írtam
e-mailben a kórház igazgató főorvosának, amelyben vázoltam a helyzetet, és
kértem, tájékoztasson barátom állapotáról, valamint arról, miért nem volt eddig
négy nap alatt vérvétel, CT, RTG, és egyéb barátom egészségi állapotát felmérő
vizsgálat. A levél után egy nappal érdekes módon barátomtól egy nap alatt
kétszer vettek vért, megvolt a tüdőröntgen, kiírták a CT… és mindezek után
behívták a családját a főorvos asszonyhoz, aki elmondta: reméli, hogy még
időben vannak, mert barátomnak alma nagyságú daganat van a tüdején, és áttét az
agyában… Azt gondolom, ehhez nem kell kommentár. Ha egy parasztember bekerül
egy vidéki kórházba, és a kórházban elfogyott a havi támogatás, akkor az ember
számít a legkevesebbet. Ha azonban valaki – netán pont egy újságíró – utána
nyúl, érdeklődik iránta, sőt, még határozott levelet is ír a kórház
igazgatójának, úgy beindul a gépezet… Hány százan halnak meg így, a
nemtörődömség, a hippokratészi eskü megszegése, a gazdasági válság miatt, míg a
képviselő urak és hölgyek, azok hozzátartozói is a legmagasabb szintű kezelést
kaphatják összeköttetéseik révén… a szolgák, akik összehasonlíthatatlanul
jobban élnek uraiknál, azaz az őket megválasztó népnél…
És a bankok? Egy barátom három
éve felvett és fizet 5 millió forint kölcsönt. Három év után ma 8 millióval
tartozik a banknak. Kérdésem: mennyivel tisztességesebb a bank, mint a Heves
megyei cigány uzsorás, akit persze elítélnek…?
Talán nem is kell tovább górcső
alatt tartani a magyarországi közállapotokat. Kit érdekel ezután, hogy
Szegedi Csanád zsidó vagy nem zsidó, hogy vonulgatnak-e a ferde hajlamúak, hogy hány fok meleg van, és mikor tárgyal
a magyar vezetőkkel az IMF? …
Stoffán György