Landeszman rabbi bizony rosszul fogalmazott, amikor azt
mondta, hogy ha a zsidók nem lettek volna a Kárpát-medencében, akkor a magyar
kultúra a bőgatya és a fütyülős barackpálinka lenne. Azt szerette volna mondani
- gondolom, hogy ha a Mazsihisz dirigálhatna, akkor a magyar kultúra mindössze
a bőgatya és a fütyülős barackpálinka volna. A Mazsihisznek ez lenne a
legkedvezőbb, ahogy elnézem antiszemitizmust gerjesztő magatartásukat, amelyből
már elege van a politikamentesen zsidó társadalmi rétegnek is. Barátom, aki
történetesen zsidó, de ez negyven éve ez fel sem merül közöttünk, tegnap
felhívott telefonon és azt mondta: - Ha ezek miatt a barmok miatt (Mazsihisz)
itt elkezdik majd a zsidókat üldözni, lemehetek hozzád? Elbújtatsz?
Mindez persze csak humor volt a részéről, de a jó székelyek
szerint, minden viccnek fele való!
Elgondolkodtam barátom telefonhívásán. Miért jó Feldmajernek
és Zoltainak az, hogy állandóan gyűlöletet szítanak? Miért van az, hogy
Feldmajer és Zoltai akkor érzik jól magukat, ha a magyarországi zsidóságot
belekeverve ostoba politikai játszmájukba, folyamatosan belekötnek a magyarságba,
abba a népbe, amelyet eleik – ha már itt tartunk, hogy emlegetni kell -
1919-ben súlyosan és tettleg bántalmaztak, gyilkoltak. Miért jó az Feldmajernak
és Zoltainak, ha a béke helyett félelmet keltenek, és vádjaikkal vérig sértik
azokat, akiknek elődei saját életüket kockáztatva mentették őket a vészkorszak
idején? Mit képzel magáról ez a két ostobának tűnő zsidó? Milyen jogon szól
bele egy nemzeti vagy vallási kisebbség egykori kommunista munkásőr vezetője a
többségi nemzet kulturális ügyeibe úgy, hogy saját súlyos bűneikért bocsánatot
kérni eszébe sem jut? Miért nem határolódik el Feldmajer Kertész Imrétől,
Kertész Ákostól, Heller Ágnestől és sok más olyan ismert zsidó és nem zsidó
személyiségtől, akik Magyarországot és a magyarságot szándékos hazudozással
sértegették, akik az EP-ben a hazaárulás határait súrolva vádolják fasizmussal,
antiszemitizmussal és sok egyéb súlyos, de igaztalan bűnnel.
Barátom telefonhívása megdöbbentett, hiszen mint mondtam,
soha nem került szóba, hogy ő zsidó, soha nem vitáztunk politikai ügyekben,
mert ő tudta, hogy ki volt apám, s hogyan mentette édesanyám a zsidó
cserkészlányokat, elégetve a kiválogatás előtt a nyilvántartó kartonokat a
Cserkészlány Szövetség irodájában. Most pedig, amikor Feldmájer és Zoltai
hivatala egy hónapon belül sokadszor szítanak gyűlöletet – főleg saját vallási
és nemzeti kisebbségük ellen -, barátom telefonál… van-e hely neki és
gyerekeinek a házamban, ha elindul az üldözés. Megnyugtattam, van! Minden ember
számára van, s talán velem együtt Feldmájernek és Zoltainak is lenne, hiszen a
botorságuk és a gyalázatos gyűlöletük sem térít el attól, hogy embertársaimat
megvédjem. De kitől is? Attól a Prohászka Ottokártól, aki jó előre látta
Feldmájer és Zoltai mai viselkedését, azaz ezt a minősíthetetlen és tűrhetetlen
mentalitást, és ettől védte a magyar nemzetet, a katolikus egyházat? Nyirőtől,
aki a magyar oktatás ügyét tartotta legfontosabb képviselői feladatának és soha
nem lépett be a Nyilaskeresztes Pártba – ahogyan ezt szándékos ferdítéssel állítják?
Ugyan kitől retteg Feldmájer és Zoltai? S kitől tart az én barátom, ha nem
Feldmájer és Zoltai ostoba és minden lében kanál pimaszkodásától? E két
Mazsihisz-vezető nem mást tesz, mint a Btk. 269. §-ába ütköző gyűlöletkeltést
valósítja meg. Hiszen vannak sajnos követőik, vannak olyanok, akik elhiszik
nekik a félelmet, élik azt, és ennek megfelelően gyűlölni kezdik azokat,
akikről e két ostobának tűnő ember hivatalával visszaélve beszél, nyilatkozatot
kiad – a magyarokat, a keresztényeket.
Feldmájer és Zoltai aljas indokból gyalázkodik olyan
emberekkel szemben, akik már nem tudnak védekezni. El kell tehát vonatkoztatni
egymástól a magyarországi zsidóságot és ezt a kommunista csökevényként itt
maradt, munkásőr vezette hivatalt, amely kifogyhatatlan a károkozásban, és
sportot űz az antiszemitizmus élesztéséből. Amit tesznek, az büntetendő
cselekmény, hiszen félelmet, hisztériát keltenek, gyűlöletre buzdítanak, és
hamisan vádolnak élőket és halottakat egyaránt. S amikor halottakat vádolnak
igaztalanul és aljas módon, akkor nem csak a magyarság ellen, nem csak a
megvádolt emléke ellen, hanem a Teremtő ellen is bűnt követnek el, mert hiszen
a Mazsihisz nem vallási szervezet, hanem gazdasági, politikai képződmény, egy
vallástalan volt munkásőr és egy jogász felügyelete alatt. Mert ez a két ember
Isten ellen lázít, amikor megtagadja ősi vallási előírásait, feljelenti azt is,
aki rabbiként a vallási hagyományokat igyekszik őrizni… mert Feldmájernak és
Zoltainak sem a magyarság, sem saját hitközössége nem számít…
Ha valóban ők dönthetnének a magyar kultúra felől, akkor
maradna a bő gatya és a fütyülős barack. Hiszen II. Andrástól - Liszt Ferencig
minden időben voltak Zoltaik és Feldmájerek, akik saját népük hátrányára és a
befogadó nemzetekkel szemben hasonlóképpen viselkedtek, s akikről minden időben
minden magyar értelmiségi kifejtette a véleményét. Ha rajtuk múlna minden
protestáns templom is bezárna, hiszen Luther is vaskos véleménnyel volt az
efféle „mazsihiszes” mentalitásról. Ám, nem is folytatom.
Nekünk saját kultúránk van, saját erkölcsünk, saját hitünk,
amelybe ez az istentelen és aljas vádaskodás nem fér bele. Mi nem támadjuk meg
ezért sem Feldmájert, sem a volt munkásőrt, s miattuk nem fogjuk gyűlölni a
Bank utcai Khon bácsit, aki szeretettel árulta a friss zöldséget, nem fogom
gyűlölni barátomat sem, aki viccesen, de mégis kétségek között telefonált, s
nem tagadom meg nőgyógyász barátomat sem, aki két fiamnak is segített erre a
zord világra jönni. Nem tagadok meg sok ismerős öregembert, akik a vészkorszakban
szenvedtek ugyan, de ma is könnyezve éneklik a magyar Himnuszt, és hálásan
beszélnek azokról, akik mentették őket vagy családtagjaikat.
Úgy látszik, ahogyan a magyarságnak, úgy a zsidóságnak is
van egy söpredéke, amely semmivel sem törődve, a bizonytalanságot, a
békétlenséget és a gyűlölködést szítja. És a kesztyűt nem vehetjük fel, még
akkor sem, ha nagyhangú senkik követelik nagyjaink törlését a Nemzeti Alap
Tantervből. Kutyaugatás nem hallatszik az égig, még a Síp utcából sem!
Mi, akik Magyarországon békében akarunk élni, tekintsük
ezután mindazokat levegőnek, akik nemzetünket, nemzeti kultúránkat és
hagyományainkat kívánják eltörölni, provokálni, akik fogadatlan
pró(vo)kátorként, antiszemitizmust gerjesztve „védelmezik” vallási
közösségüket és kiáltanak farkast, mint a mesebeli ostoba pásztorfiú.
Már-már azt gondolom, hogy ők maguk festegetnek
horogkereszteket, döntenek le sírokat és mondják az öreg főrabbinak, hogy
utálják a zsidókat. Hisz, nekik az a lényeg, hogy beszélhessenek a „közelgő
vészről”, a magyarok antiszemitizmusáról és fasiszta lelkivilágáról. Szeretnek
félni. Nekik az a lényeg, hogy árthassanak a keresztény magyarságnak… mert ők
nem értik és soha nem fogják megérteni a béke üzenetét, a szeretetet, s
megértést, a bocsánatkérés parancsát és a hálát. A Mazsihisz politikai
szervezet, és ennek megfelelően működik, viselkedik. Szánjuk és szeressük őket,
mint a gyengeelméjűt, a magatehetetlen őrültet, a segítségre szorulót. Csupán
egyetlen dolgot várnék végre a magyarországi vallásos zsidó közösségektől: azt,
hogy határolódjanak el e két hangadótól, akik saját népüket sem kímélik. Mert
mi kinyújtjuk a kezünket a béke jeléül, de nem szeretjük, ha azt leköpik vagy
megharapják…
S. Gy.