(avagy ünnepi érdekességek a magyar nyelvtudásról)
Szeretem levonni a konzekvenciákat minden állami és egyházi ünnep, zarándoklat és egyéb társadalmi megmozdulás után, mert így lehet csiszolni a következőt, s figyelembe venni a mai hibáit, és/vagy pozitívumait. S bár soraim papírra vetése idején még tartanak a megemlékezések, mégis érdemes már most a klaviatúra elé ülni.
Az ez évi Szent István ünnepség-sorozat TV közvetítései közül az MTV1 adását néztem. Néztem és csodálkoztam, mert olyan magyartalan, értelmetlen és tudatlanságot sugárzó riporteri attrakciót láttam, amilyenhez hasonlót a mindennapokban sem tapasztalhatunk. Politikailag sem egészen értem azt, amit láttam, hiszen amíg a közrendet szolgáló csoportok kezéből kiokádja a liberális és a kormánysajtó az Árpád-sávosnak nevezett történelmi lobogót, addig a Parlamenttől a tisztavatásig ott lobogtak ezek a zászlók minden helyszínen. De visszatérek a közvetítéseket kommentáló riporter éktelen ostobaságához és azt megelőzően az MTV1-en műsort vezető és butaságáról több ízben bizonyságot tevő Betlen Jánoshoz. Betlenen látszik, hogy a nemzeti ügyekben járatlan, balga kérdéseivel és állításaival – amelyeket a riportalanyok rendre helyesbítenek élőadásban -, egyetlen kérdés marad: ki és miért tartja a velejéig liberális és súlyosan tájékozatlan embert a képernyőn, illetve a TV-nél?
A parlamenti őrségváltást közvetítő riporter is sok balgaságot mondott, így csak kiragadok néhányat a részletes ismertetés igénye nélkül: - parlamenti váltás (őrségváltás helyett), 1848-49 emlegetése Rákosival kapcsolatban, az ünnep korábbi megítéléséről beszélve, királyavatás (koronázás helyett)… és folytathatnám.
Igen, a nyelv! Manapság egyre inkább elképedek, amikor az internetes és a nyomtatott sajtó egyaránt leközöl olyan írásokat, amelyek hemzsegnek a magyartalan kifejezésektől, a rossz mondatszerkesztéstől, oda nem illő szavaktól, helytelen dátumoktól és megállapításoktól. S nem a cikkek alá odapingált, néha általam fájdalmasan nagy baromságokként megélt olvasói hozzászólások azok, amelyek felháborítanak, hanem a cikkek íróinak nyelvtani, irodalmi és történelmi műveletlensége bosszant.
Az „átkosban” voltak korrektorok, akinek az volt a dolguk, hogy a rosszul írt mondatot, félregépelt betűt, elírt nevet kijavítsák. S persze volt követelményrendszer, amelynek eleget kellett tenni. Az újságíró, a riporter annyira képzett kellett legyen, hogy szavaival, leírt mondataival tanítani tudta az embereket. Trágárság nem kerülhetett semmilyen sajtótermékbe, s a magára valamit is adó szerkesztőség vezetése megkövetelte az irodalmi nyelv csiszolt használatát. Ma minden botor tollat foghat, s a legostobább szellemiséget hordozó írások is megjelenthetnek – s követőkre találhatnak a sajtó kusza és erkölcstelen világában. Ha megnézem a német, a svájci vagy éppen a francia sajtót, nem találok efféle kivetni valót sehol. Az említettek TV-s adásaiban is tökéletes mindaz, ami elhangzik – legalábbis az adott nyelv grammatikáját tekintve.
Szent István napján azt kellett tapasztalnom, hogy a „Királyi 1-es” csatorna magasról tesz Széchenyire, aki arra figyelmeztetett egykor, hogy nyelvében él a nemzet. Sajnos a nemzet nyelve éppen úgy halódik, mint maga a büszke nép, maga a Kárpát-medencei magyarság. Mert igénytelen, s igénytelenségét az említett mélyre süllyedt médiumok is nagyítják. Régen, ha Kádár elvtárs a „hassa-hesse” rejtelmeiben nem igazodott ki, s beszédében rosszul használta a lehetőségeket, az MTA Nyelvtudományi Intézete kiadott egy kommünikét, amelyben helyesnek ismerte el a pártvezér bunkóságából eredő hibát. (Ettől annyira liberális a mai magyarországi helyesírási szabályzat.) Ma azonban már a professzorok, az egyetemi tanárok is bajban vannak a „ban-ben” - nel, s a TV-hez vagy a rádióhoz visszatérve… olyan beszélgetések hangoznak el, amelyekről tanulmányt lehetne írni – A helytelen magyar beszéd – címmel.
Ám, ne gondoljuk, hogy csak a riporterek és az újságírók süllyedtek ilyen mélyre a nyelv ismeretét tekintve. Maguk a politikusok is „remekelnek” a „bunkó beszéd” tananyagából. A hátam borzong, amikor egy-egy politikus a nyálasság vagy a nyelvi – szónoklattani – tudatlanság okán úgy kezdi beszédét, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim”. Hiába hívja fel a figyelmet az ember ezerszer arra, hogy a „tisztelt” szó ide nem kell, mert magával a megszólítással - „Hölgyeim és Uraim” - adjuk meg a tiszteletet.
A mai magyar kultúra, a riporterek és az újságírók tehát nincsenek azon a szinten, amelyet Benedek Elek apó unokája, néhai Lengyel Mária magyar-történelem szakos tanárom a budai Marczibányi téri Általános Iskolában már szigorúan megkövetelt. Jó lenne végre felállítani egy mércét, amely alatt senki nem beszélhetne és írhatna nyilvánosan… maximum a kocsma nyilvánossága előtt… Hiszen, ha így megy tovább, lassan azt nézik majd hülyének és pallérozatlannak, aki helyesen beszéli édes magyar anyanyelvünket.
S hogy cikkem ne maradjon politika nélkül… a nyelvről jut eszembe: - A minap esküvőn voltam Zágonban. Az esküvő szombaton volt, a házasulandók színtiszta magyarok voltak. S mit nem ad a Jó Isten Mikes Kelemen „halovány csillagzatú” falujában… A polgári házasságot a magyarul amúgy jól beszélő alpolgármester tartotta – románul. S akkor is elgondolkodtam: hány féle körmönfont és aljaskodó módja van a magyarellenességnek. Hiszen Mikes faluját „magyar” polgármester uralja (bitorolja), aki ráadásul számos „jobboldali” magyarországi politikus „barátja”, s aki sok testvérközségtől és testvérvárostól szedi be az anyaországi apanázst (olykor nem tudni milyen könyvelést alkalmaz, s tünteti el imigyen az adományokat…), s aki állítólag még Semjén Zsolttal is pertuban van.
Nos, Zágonnnak nincs magyar internetes honlapja(!), s a magyarokat is románul adják össze, mert hát szombaton nem kötelező a „magyar” polgármesternek ott lenni a hivatalban... „Brassó bizony már nem Háromszék, de még ott is magyarul vagy németül folyik az állami esketés, ha magyar vagy német a házasulandó pár!” – mondta mérgében a vőfély, hallva a román esketési szöveget.
A törvény ugyanis nem azt mondja, hogy olyan nyelven kell esketni, amilyenen a román alpolgármester beszél egy – ma már csak - 49%-ban magyar településen, hanem azon a nyelven is kötelező(!) a magyar nyelv hivatali használata, amely településen a magyar nyelvet beszélők létszáma meghaladja a lakosság 20%-át. Sokan remélik e kis háromszéki faluban és a hozzá tartozó településeken, hogy polgármesterük jövőre végleg leköszön, s utána lesz majd szombaton is magyar nyelvű esküvő, ha magyar ember mondja ki a boldogító igent…
Hát ennyit 2011. augusztus 20-án a magyar nyelvről, a médiáról, Szent István ünnepéről és a zágoni (nyelv)törvénytiszteletről…