2011. június 25., szombat

Idióta vagyok… - egy idióta szerint



Théophile Delcassé francia külügyminiszter a következőket mondta: „Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”

Nem kell magyarázni a fenti idézetet. S nem kell magyarázni, ha Magyarország nagykövete akként nyilatkozik, miszerint Erdélyt mindössze húszezer idióta szeretné visszaszerezni. Magyarország bukaresti nagykövete egy idióta, vagy egy tudatlan hazaáruló, akinek nyilatkozata sem nem diplomatikus, sem nem emberi, de legkevésbé egy magyar emberhez illő. Ez a nyilatkozat undorító, és e nyilatkozattól minden normális magyar embernek ökölbe szorul a keze. E nagykövet tudatlan és mélységesen primitív is, hiszen soha egy percig nem harcoltunk Erdélyért a románokkal, kivéve az 1916-os megszállást, amikor a világháború tragédiáját aljasul kihasználva benyomultak Erdélybe, s öltek, gyilkoltak mindenkit, aki nem román volt - kegyetlenül. Nem volt itt 700 éves háború, amelyet 1920-ban megnyert dél-keleti szomszédunk. Hazudozással és megvesztegetéssel jutottak hozzá a magyar földhöz, a magyar lakossághoz, a magyar természeti kincsekhez, iparhoz, értékekhez, s Trianon óta folyamatosan gyilkolják(!) testében és lelkében a magyart, bár nem ez áll abban a gyalázatos békeszerződésben, amelyet akkor aláírtak… hazudtak is!

Mit is mond valójában a magyar nagykövet? Azt, amit Basescu úr mond a gyulafehérvári rektor megveretését illetően: - „ha verés közben magyaroznak, az nem jelent magyarellenességet”. Ám, mert antiszemita felhangok is voltak e veréskor, hát kötelező volt elkapni a tetteseket. Nem értem ezt a kettősséget, ezt a mércétlenséget, amelyet ma a világban tapasztalunk. Hiszen a zsidóság 4000 évig nem mondott le Izraelről, s lám, ma az övé ismét! A bukaresti magyar nagykövet szerint 91 év egy nemzet életében már elegendő arra, hogy elfelejtse a gyalázatos tettet, amelyet mai szövetségeseink követtek el ellenünk? El lehet felejteni a földvári tömegsírokat, amelyek fölött a föld napokig mozgott az élve eltemetett magyaroktól? El lehet felejteni 91 év alatt a tömeggyilkosságokat, amelyeket ártatlan magyar öregek, várandós asszonyok és férfiak, valamint gyermekek ellen követett el az új hatalom? Mindent el lehet felejteni? Ezer év alatt épített emlékeinket, történelmünket, kolostorainkat, templomainkat, nyelvünket, s azt, hogy a mi anyánk, az őseink vérével áztatott anyaföldünk a miénk? S elfelejthetnénk-e sok százezer magyar áldozatot, megkínzott, megölt, ronccsá vert magyart, tönkretett családokat, Boros Fortunátot, Márton Áron szenvedéseit, Csiha Kálmán börtönéveit? Mindenre csak az idióták emlékeznek csupán?

Erdély a miénk! Nem volt, nem lesz, hanem állandóan a miénk maradt. Mert a magyarságot és a magyarok országát, a székelyek honát nem holmi idióta politikusok által aláírt szerződések lökik ide vagy oda… az ott van, ahol van, s úgy magyar, mint volt ezerszáz évig – mostanáig. Nem az szabja meg egy ország, egy haza határait, hogy hány bevándorló és az elrománosítás következtében betelepített jövevény lakja. Hiszen nincs más, amit építettek, mint a sok – már-már nevetséges és vásárfiának beillő, villogó kereszttel a tetején látható (pl. Fogaras) ortodox templomokat, s az ördögűző ortodox apácák kolostorai. Nincsenek ott ezer éves ortodox templomromok, kastélyok, csak tönkretett fürdők, letarolt hegyoldalak, meghazudtolt feliratok, megfélemlített nemzetiségek, s eladott németek lepusztult házai. Nincs ott más, mint a rombolás nyomai, amelyek mint éktelen gennyes sebek bűzlenek és fájnak, s várják a gyógyulást. Ám, nem ezt a fajtát, amikor a kezelőorvos ciánt ken a hegre. Mert a bukaresti magyar nagykövet egy heget tépett föl, s kent be méreggel. Lehet, hogy ő ezt a román nép alfelének kötelező tisztogatásaként értékeli, amelyet nyelvével végzett, ám kijelentésével nem húszezer idióta magyart bántott meg, hanem a nemzetet alázta porig. Mert én, bár sváb származással büszkélkedhetem, mégis egy szóra, egy hívásra ott lennék a vártán ötvenhárom évesen is, MERT NEKEM EZ A HAZÁM. A KÁRPÁTOK GYŰRŰJE! Ezt a hazát építette háromszáz évig minden ősöm, s volt közöttük olyan, aki felépítette a Halászbástyát, s amikor Ferenc József megérkezett az átadásra, nemzeti színű vállszalagjával állt az aggastyán uralkodó elé, s magyarul köszöntötte, s németül nem volt hajlandó megszólalni (Franz Graf Mikula).

Visszaszerezni nem kell azt, ami a miénk. Csak várni kell. Várni az igazság napját, az isteni igazság ránk köszöntét, mert az eljön. Hívatlanul, egyszerűen és úgy, hogy senki sem számít rá. Nekünk ma is figyelmes gazda módjára kell jegyezni mindent, ami Erdélyben történik. Nem lázadozunk, s nem követelőzünk. Nem gyűlölködünk, de az, ami a miénk, azt a magunk jussának tartjuk, még akkor is, ha nem éljük meg az igazság napját.

Így tehát, magam is idióta vagyok egy idióta szar gazember szerint, mert a véremben van amióta csak Erdélyt járom, hogy nem turistaként vagyok ott, s nem idegenben járok, hanem otthon! Lehet diplomáciai fenéknyalást alkalmazni, de csak úgy, ha a saját nemzetemet nem sértem, és nem alázom meg. Nem a románokkal van tehát bajom, nem zavar, hogy ott élnek és dolgoznak, ahol. Hiszen magyar fennhatóság alatt is boldog társnemzet volna, amelynek nem lenne bántódása, minthogy nem is volt soha a magyarság által. (Szemben a tömeggyilkosságokkal, amelyeket a románok követtek el Erdély szerte!)

Lehet, hogy első és jogos indulatomban nem fejeztem ki magam érthetően, de elvárom, követelem, hogy a bukaresti magyar követet azonnal rúgja ki Martonyi uram! Hiszen, ha egy ásik országban szolgálatot tevő követségi dolgozót kirúgott, akit ama ország titkosszolgálata tőrbe csalt, akkor ki kell rúgni egy olyan jellemhibás embert is, mint Füzes Oszkár, aki nem húszezer magyar köpött szembe idiótázásával, hanem románellenességet generált, magyarellenességre hívta föl a románokat, s világgá kürtölte, hogy politikailag, szellemileg és lelkileg is alkalmatlan a magyar nemzet képviseletére… még a klozeton is. Tűrhetetlen és a két nemzet számára elviselhetetlen egy ilyen degenerált senki képviselete, hiszen nem képviselhet engem, egy degenerált idióta, a románokra nézve pedig megalázó, hogy egy primitív niemandot küld Budapest Moldva és Havaselve fővárosába, Bukarestbe.

A magam részéről én nem követelek vissza semmit, mert az megoldódik magától, s nem is tekintem idegen országnak Erdélyt és a Partiumot. Viszont elvárom ettől az idiótától, hogy kövessen meg úgy is mint magyar állampolgárt, úgy is mint sváb származású magyart, s úgy is mint embert. Kövesse meg a magyar nemzetet, a magyar nemzettel együtt élő nemzetiségeket, s kövesse meg őseinket, akik bizonyára épp úgy mint Gárdonyi regényében Hegedűst, megérdemelten felakasztották volna már e bukaresti kijelentéséért. Mert Füzes Oszkár nyilatkozata semmivel sem különb az MSZP általam húsz éve hallott irányvonalánál, miszerint „az erdélyi magyarok olvadjanak be, mert csak fölösleges bajok okozói”. Füzes uram tehát feliratkozott egy listára nálam, amely az olyanok nevét tartalmazza, akiket ezután nem tekintek semminek. S ha főnökei nem váltják le, úgy a lista biztosan bővül… és nemcsak nálam, hanem legalább még kétmillió magyarországi magyarnál!