2011. június 1., szerda

Elhunyt Josef von Ferenczy

Május 31-én Münchenben, 92 éves korában elhunyt Josef von Ferenczy.
Kubinyi Ferenc a Fekete Lexikon című könyvében a következőket írja róla: :

"FERENCZI (Ferenczy, Josef von Ferenczy) JÓZSEF



írógépügynök, kereskedő, kat.pol defenzív őrnagy, média tulajdonos


(Kecskemét, 1919. április 4. [Reicheles Jolán Mária]) Felsőkereskedelmi iskolai tanuló, érettségit nem tett. Írógépügynök, szójabab kereskedő, a ZIZI márkájú édesség bizományosa, állítólagos filmproducer. Első házasságát a kispesti nyilas körzetvezető, Kolozs cukrász lányával Gabriellával kötötte meg. A frigyet 1947. V. 22-én a Pestvidéki Törvényszék felbontotta. 1944-ben antifasiszta ellenálló a VIII. kerületi Kisegítő Karhatalomnál. Az 1969-ben megjelent a Fegyverrel a hazáért c. antológia tárgyalja az ellenállásban végzett tevékenységét. További dokumentumok az Országos Levéltár Politikatörté


neti gyűjteményében találhatók meg „Ferenczi csoport" címszó alatt. Életének katonai dokumentumai a Hadtörténeti Intézet Levéltárában fekszenek.


A budapesti honvédkerület defenzív tisztje majd osztályvezetője. A Honvédelmi Miniszter a 17.400/kn.szerv. 61946. rendeletével, a legaljasabb és a leggyilkosabb kommunista erőszakszervezetnek a Pálffy féle HM. Katonapolitikai Osztályáraknak a századosa. Annak a szombathelyi Kat.Pol. kirendeltségnek a tisztje, melyen keresztül folyt a nyugatra menekült és erőszakkal elrabolt tisztek visszaszállítása a bitófa számára. 1948. szeptember 16-án tévedésből (Földi vezérőrnagy nőügye - Dr. Dományné miatt) letartóztatják. November 3-án már szabadlábra került és beosztásbaa visszahelyezték. 1948. november 27-én kiszökött az országból).


Németországban telepedett le és mint sajtóiroda tulajdonos hatalmas vagyonra tett szert. A Kádár rendszer alatt gyakran járt Magyarországon. A vezető kommunista elittel éppen olyan kiváló kapcsolatokat ápolt, mint a rendszerváltozás után hatalomra került új elittel. A kádári korban a „Magyar Népköztársaság Csillagrendjével" tüntették ki. Kecskemét város díszpolgára lett. Második házasságát is a Szent István Bazilikában kötötte meg, bár a házasságlevél adatai kivárnivalót hagynak maguk után. Az anyja neve rovatban már más név szerepel és Ferenczi családi állapota nőtlennek van feltüntetve, bár köztudottan elvált. Ez az állapot mégsem volt akadálya annak,


hogy egyházi házasságot kössön. Természetesen az is lehetséges, hogy a Szentszék az ilyen esetben szükséges apostoli engedélyt megadta.


1991-ben Für Lajos honvédelmi miniszter alezredessé léptette elő, az 56-os forradalomban szerzett érdemeiért. Sajnálatosan a legszorgosabb kutatásnak sem sikerült felderíteni a forradalmi tettek nyomait. 1992-ben a köztársaság elnöke a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki.


Irodalom:


Kunszabó Ferenc: Josef von Ferenczy. Egy út Európába. Akadémia Kiadó Bp. 1989.


Pestvidéki Törvényszék P.IV/ 345/1947. Országos Levéltár Politikatörténeti Gyűjtemény. 682 fond.l.örzési egység. HTL.HM. elnöki 33740/1945. Fegyverrel a hazáért. Kossuth-Zrinyi Kiadó Bp. 1980."