Hűtlenség
145. § Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Tiltakoznak a főbírók, mert 70 év helyett normális nyugdíjkorhatárt határoz meg számukra a kormány. Ilyen viselkedést egyetlen bíró, főbíró sem engedhetne meg magának, hiszen Rákosival szemben sem tiltakoztak a bírók, amikor halálos ítélete százait kellett meghozniuk politikai parancsra. Persze azóta sem éreztek a bírók és főbírók késztetést arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjenek a mindenkori magyar igazságszolgáltatás bűncselekményeiért. Csak most érzik a késztetést, és ez a késztetés magában hordozza a váltás szükségességét.
Ugyanis: - aki külföldön Magyarország ellen fordul, önös politikai érdekből kiteregeti a Magyarországon is megoldható ügyeket, az saját szabad véleményem szerint hazaáruló. Ezek a bírók – mily érdekes – szintén a demokrácia védelmére keltek, akárcsak gyurcsányferi, s a napokban gyilkos indulatokkal hőbörgő internetes partizán, aki még fegyverrel is megvédené a moszkovita szellemiséget… Nos, aki bíróként erre vetemedik, illetve arra, hogy az Unió nyilvánossága elé viszi belügyeinket, arra semmi szükség tovább a bírói karban. Vezetőnek különösen alkalmatlan, és méltatlan. Mert tudják ezek a kétes figurák, hogy a demokráciával nincs baj. Nem a demokrácia elleni támadás, hogy vén trotliknak, akiknek az ítélőképessége nem tökéletes menniük kell. Igaz, van sok olyan bíró is, aki politikai utasításra hozott ítéleteket, aki felületesen, bűnös módon ítélt, s még sok van neki a 62-höz, tehát akár ezrek életét keserítheti meg működésével.
Tényleg! Hol voltak ezek a főbírák és bírók, amikor politikai ítéletek születtek 2006-ban? Akkor miért nem tiltakoztak az Unió nyilvánossága előtt? Miért nem mondták el, hogy fiatal bírók politikai ügyekben, politikai, főbírói utasításra egyoldalúan és aljas módon hozzák futószalagon ítéleteiket? Milyen függetlenség ez? Átlátszó, mint a szita! Ugyanis nem a korhatárral van baj, hanem azzal, hogy a nyugdíjas bíró bűntetteit már fel lehet göngyölíteni, a politikai elkötelezettséget, amelyet e tiltakozással igazoltak, bizonyítani lehet. És bizony sokaknak vannak, lehetnek jogos félelmeik. Akik viszont aláírták az Unió nyilvánosságához szóló tiltakozást, azoknak egytől egyig menniük kell, mert kommunista-hűségüket, pártelkötelezettségüket bizonyították.
Mostantól nevetséges, ha egy bíró bírói függetlenségről beszél, ha a főbíró tiszteletet követel, és a demokráciát védi. Mostantól egy erkölcsileg végképp hitelét vesztett társadalmi rétegről beszélünk, amelynek csak harmada látta úgy, hogy ha hallgat, bölcsebben teszi. Számomra eddig sem volt hiteles a bírói kar, sőt, az egész igazságszolgáltatás egy, az emberi logikával ellentétes és támadhatatlanságában, vissza nem hívhatóságában, ellenőrizhetetlenségében még inkább hiteltelen politikai kiszolgáló egység volt mindössze. Mostantól – az én szabad véleményem szerint csak - a társadalomra ellenőrzés nélkül, önhitten ránehezedő, meghatározhatatlan embercsoporttá degradálódott ez a közösség.
Ez azonban nem maradhat így. Egy erkölcsileg és magyarságában lejáratódott bírói karral nincs mit kezdeni, a társadalom nem tiszteli tovább ezeket a tamásgáspármiklósokat, hellerágneseket, akár van rajtuk talár, akár nincs. Az tehát demokrácia elleni támadás, amit e jelesnek hitt, önmagukat jelesnek gondolt emberek elkövettek: - lejáratják Magyarországot az Unió és a világ előtt. Tudomásom szerint e panaszkodókra is vonatkozik a következő:
Hazaárulás
144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva,
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
c) háború idején,
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.