2024. március 12., kedd

„Monnyonle” a Balog püspök is… meg mindenki! (glossza)

Amikor Torgyán Józsi bácsi felállt a parlamenti patkóban és elkezdett beszélni, már a sajtópáholyban előre röhögtünk és vártuk azt a részt, amikor az FKGP nagyvezére felszólítja valamelyik szoci politikust, hogy „Monnyonle!”. Persze a lemondásra szólított szocival a szünetben együtt kávézott Józsi bátyánk, de a műsor azért a fotelból politizáló nagyközönség számára amolyan léleknyugtató jelenet volt nap-nap után.

Ma hasonló ehhez a torgyáni fellépéshez a bal-liberális oldal. Bárkit kineveznek, bárki kerül szóba a jobboldali politikusok közül, a Bulgarica bovis vezetésével az egész ellenzéki oldal belekezd a kóruséneklésbe, olyan ünnepélyes modorban, mintha Händel Hallelújáját énekelnék. „Monnyonle” a frissen megválasztott elnök, mert olyat tett, ami a baloldal erkölcsi normájába egyszerűen nem fér bele: hazudott – állítják ők. „Monnyonle” Trócsányi, „monnyonle” Orbán Viktor is… ja, és vele még az is a baj - mint hallom az utca balos ténfergőitől, hogy tulajdonképpen Bicskén ő maga kérte az igazgatót, hogy abuzálja a gyerekeket, és ő adott kegyelmet K. Endrének, sőt, a zabolai Mikes-kastélyt is ő vette meg a vejének, de valószínű, hogy az amerikai választásokba is beavatkozik a magyar titkosszolgálat, akiket a kínai rendőrök fedeznek majd. Igen ez a Viktor egy gonosz szellem, aki úgy forgatja a világpolitikát, ahogy neki tetszik. „Monnyonle” azért is, mert a Putyin belekezdett ebbe a háborúba. Ugynis, „a Zorbán monta nekije!” A baloldal azt is tudni véli, hogy a Vatikánnak is a Zorbán dirigál, mert Bergoglio bácsi jóváhagyta a homoszexuálisok megáldását, amit ezért kellett neki jóváhagyni, hogy az a sok homokos Fideszes végre összeházasodhasson… szegény Bergogliot meg azóta szidja a világ a Zorbán miatt - beszélik a balosok villamoson, buszon, mindenütt... 

No, de itt van az a szerencsétlen Balog püspök, akinek a lemondását szintén halaszthatatlannak tartja a többségében eszerint református érzelmű, aggódó bal-liberális. Nem tudják elviselni, hogy az „egyházuk” besározódott ezzel a bicskei kegyelmi üggyel, ami nagyban hasonlít a kászon-altízihez, de ahhoz valamiért nem mertek csak egészen halkan hozzászólni… így most „a” Balogon verik el a port. A baloldalon már azt is feltételezik, hogy voltaképpen nem is a Zorbán a főbűnös, hanem a Balog pispek, mert ő irányította és vezette az országot, Katalinunk és Juditunk előírt buktájáig. Tehát, Balognak mennie kell még az általa elnökölt alapítvány éléről is. Sőt egyenesen le is kellene lőni ezt a református, mindenért hibás ördögöt - hallom a Lehelen, a "politológus" zöldségestől. (A lemondással persze, minden normális ember egyet kellene, hogy értsen... és nem - csak - a kegyelmi botrány miatt!)

A baloldal persze, azért különbözik Józsi bátyánktól, mert azt a sok marhaságot, amit az utóbbi időben összehazudoztak a jobboldalról és annak politikusairól, már-már el is hiszik maguknak, szemben Józsi bátyánkkal, aki miután elmondta a kötelezőt, Kovács Laci bácsit átölelve ment a büféhez, ahol még fizette is Kovács bácsi kávéját. A mai ellenzék,   bizonyára nem menne kávézni a lemondásra szólítottakkal. Ők szavatartó emberek, „becsületes”, „jó reformátusok” és olyan erkölcsi piedesztálra rögzítették magukat az évek során, mint Kun Béla vagy Rákosi Mátyás. Így, hát ők, amit ma ígérnek, azt be is tartanák. Egyetlen fájdalmuk van: nem ők kezelik a kasszát. És ha a proli irigy, akkor nagyon irigy tud lenni. Ez pedig, súlyos következményekkel jár - mint láthattuk korábban a nyilasok, majd átöltözve az ÁVH-sok esetében -, rajtuk kívül mindenkire. 

Ezért szerintem a bal-liberális oldal „monnyonle”! Hiszen sokkal több közöttük a homoszexuális, az önmutogató, a nyilvánosan kielégülni vágyó, az elítélt bűnöző, a sikkasztó és az abuzáló, mint a másik oldalon. Tehát, egyelőre semmi nem indokolja a kormány és holdudvara követelt, és tömény hazudozással alátámasztott lemondását. Persze, csak akkor, ha tényleg nem kávéznak együtt a balosokkal…    

Stoffán György

Évfordulók, emlékezések, történelmi szkhizofrénia

Dohogok magamban, amikor egy-egy olyan történelmi eseményre emlékezik a nagyérdemű (vagy csak az ön-, és népámító politikusok), amely történelmi események máig negatívan hatnak. Dohogásom oka pedig nem más, mint az a hazudozó, tudathasadásos állapot, amelyet mára teljesen helyénvalónak vélünk, illetve amelyet termlészetesnek igyekeznek elfogadtatni velünk.

Nézzük sorban:  

1.     A kommunisták teherautókra parancsolják a nemességet, évszázados javaikat, tulajdonaikat lefoglalják, államosítják, földönfutóvá teszik a nemességet. Betiltják a rangokat és a nemesi előneveket, amelyek évszázadokig a családnév része voltak. A nép szabadon rabolhatja ki a kastélyokat és kúriákat.

2.     A szerzetesrendeket feloszlatják, a szerzeteseket kényszerlakhelyre szállítják, sokakat letartóztatnak, megölnek… értékeiket megsemmisítik, államosítják.

3.     A kórházakból elzavarják a betegápoló szerzeteseket. Az intézkedés ellen tiltakozó orvosokat és világi személyzetet letartóztatják.

4.     Bezárják az egyházi iskolákat, a tudós tanárokat elzavarják, bebörtönzik, megölik.

5.     A tanárképzést átveszik a kommunisták, egyben meghatározzák, hogy évente hány papnövendéket vehetnek föl a püspökségek.

6.     Betiltják a keresztény civilszervezeteket, és a Cserkész Szövetséget, helyükbe kötelező belépéssel, kommunista szervezetek lépnek. Az ellenkezőket letartóztatják. Koncepciós perekben elítélik a fiatalsággal foglalkozó egyháziakat.  

7.     A népbíróságok százával ítélik halálra az ártatlan embereket, volt hivatalnokokat és katonatisztelet, az internálótáborok megtelnek a vallásuk vagy nemzetiségük miatt elítélt ártatlan polgárokkal.

Hosszan sorolhatnánk még a kommunisták által elkövetett törvénytelenségeket, bűncselekményeket, ám azt gondolom, hogy a legfőbbeket felsoroltam. Tegyük fel a kérdést: Mi változott, mi lett jobb vagy rosszabb az úgynevezett rendszerváltás óta?  

Nézzük sorban:

1.     A nemesi előnevek használata a kommunista törvény alapján továbbra is tilos, a családi javak nem, vagy csak elenyésző részben kerültek vissza a tulajdonosaikhoz, a hatalom gyakorlói szabadon garázdálkodnak továbbra is kommunisták által államosított értékekkel, családi vagyonokkal.

2.     A szerzetesrendek működési engedélyét visszaadták ugyan, de a korábbi negyven év tiltásai miatt egyetlen rend sem tud többé olyan hatékonyan működni, mint a kommunista diktatúra előtt. A politikai támadások és az általánossá vált egyházellenesség miatt súlyos hátrányokkal küzdenek. Ezek alól kivételt képez az a két-három szerzetesrend, amely szövetséget kötött a liberális világhatalommal és elfogadta a támogatásukat.

3.     Az egészségügyben és a betegápolásban nem dolgoznak szerzetesek, azonban szűkös személyi kereteikhez igazodva, a szegénygondozásban aktív részt vállalnak, állami támogatás nélkül.

4.     Az egyházi iskolák szabadon működhetnek, de nem lehet saját tanmenetük, nincs az egyházi iskolákra szabott tanterv. Kötelesek ezek az iskolák az állami iskolákkal azonos tanterv – Nat – szerint oktatni.

5.     Hasonlóképpen nem lehet az egyházi iskolák erkölcsi követelményeinek megfelelő tanárképző intézményeket alapítani, azoknak megfelelő tantervet biztosítani, egyházi felügyelet mellett. A rendszer megfelel az 1789-es elveknek.

6.     Nincsenek olyan egyházi szervezetek, amelyek a kultúra és a továbbképzés ügyét tovább vinnék. A cserkészet is csak szűk kört érint, a fiatalságnak nincsenek szervezetei, országos szellemi, kulturális és egyházi közösségeket senki nem hozott létre 1989 óta. A magyar ifjúságot magára hagyta az állam és az egyház, így nincs következetes jövőépítés, nincs jövőkép.

7.     A bíróságok és maga az igazságszolgáltatás, komoly erkölcsi válságban van. Az igazságszolgáltatás társadalmi megítélése súlyos kérdéseket vet fel, mert a túlkomplikált és sokféleképpen értelmezhető törvények nem a konkrét irányt mutatják, hanem ezernyi lehetőséget biztosítanak a kiskapukhoz, de az állami, politikai, uram-bátyám beavatkozás egyes ügyekbe, a tapasztalatok alapján szintén nem kizárható. Továbbá a jogfolytonos bíróság nem kért bocsánatot a magyar nemzettől a történelmi korokban elkövetett súlyos jogsértésekért, koncepciós perekért, halálos ítéletekért és a politika által megrendelt ítélkezéseiért (Pl.; 2006.). Emellett a kommunista bűnelkövetők ellen hivatalból nem lépett föl az igazságszolgáltatás!

Tehát, amikor emlékezünk, amikor ünnepelünk vagy gyászunknak adunk hangot mindig valami álságos, megjátszott öröm vagy bánat lengi körül a megemlékezéseket. Mert 1989. óta nem csináltunk semmit, nem léptük át 1789. kereteit, nem szakítottunk a kommunista beidegződésekkel, és hangoztatunk valamit, aminek semmi értelme sincsen: a demokráciát… ami ugyanaz, mint a kommunista időkben volt. Mindent rá lehet húzni, mindent meg lehet vele magyarázni, mindennek az oka és okozataként lehet emlegetni. A rend és az erkölcs, a tisztesség és a becsület, a hazaszeretet és az „önzetlen” parlamenti szolgálat megerősítője és cáfolata, egyben. Egy furcsa világot élünk tehát, a maga emlékivel, ordas hazudozásival, a politikai és nemzeti tudathasadás, a demencia és az új világ embertelensége forgatagában.

Jó volna kijózanodni, mindent újragondolni és visszatérni a hit, a normalitás, az erkölcs, a nemzet és az emberiesség talajára… mert hazugságra építeni a jövőt, egyenlő a jövőtlenséggel, azaz, a pusztulással!

Stoffán György         

2024. március 11., hétfő

Unják a mannát… és nem félik a kígyót…

Tévelyegnek a pusztában, Isten nélkül. Mert azt gondolják, hogy felülemelkedhettek az „ósdi parancsokon”, az Igén, a Megváltás kegyelmén, az Isten alkotta világ logikáján. Már nem kell a tisztesség, az erkölcs, a hit, az imádság, nincs szükségünk az alázatra, az Isten-imádásra, az erényekre. Az ember magát képzeli teremtettnek és a teremtőnek egy személyben, mert van okos telefonja, kiléphet az űrbe, és lehallgathat ezer mérföldekre lévőket… A mannát elutasító ember istenné kreálta magát, önmaga számára, és nem kell neki a Teremtő segítsége, mert szerinte nincs is Teremtő, csak ő van: a teremtmény. A tudós, aki isteni, aki mindenre képes és mindent megold a teremtő nélkül - pénzért. Az ember teremtő-képzelgésének lényege és alapja a pénz, a haszon, a kapzsiság, a hatalomvágy, az embertelenség, a kapitalizmus…

Olyan lett az USA-nak alárendelt és azt utolsó cselédként kiszolgáló, lélektelen Európa, mint a pusztában kóborló zsidók, akiket Isten mannával táplált, de a mannát megunták, visszautasították és megtagadták Istent.

és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt! 2Móz 16,3; 17,3

Amikor pedig a mérges kígyók megjelentek és halomra ölték a zsidókat, azok Mózeshez mentek és könyörögtek, hogy járjon közbe értük Istennél… és Isten újra megszánta a népet.


„Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint.” Jn 3,14-15 

„Mózes tehát készített egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.” 2Kir 18,4

Ma még csak a visszautasításánál, az Isten-tagadásnál tartunk, de kígyók már itt vannak, és megmarják Európát, megmarják a nemzeteket, mert a kígyók, háború képében ölnek hamarosan, mert megtagadtuk a mannát, a vizet, az isteni ajándékokat! Isten azonban nem büntet ezért, hanem hagyja, hogy magunk döntsünk: kell-e a teremtő ajándéka, védelme, segítsége vagy megelégszünk a saját vélt nagyságunkkal, elsőbbségünkkel Istennel szemben? Ha nem kell az ostoba teremtménynek a Teremtő védelme, akkor a Teremtő nem ellenkezik, hanem tudomásul veszi az ember döntését. Félreáll, nem tolakszik, nem akar erőszakosan segíteni, védeni, óvni. Magára hagyja a teremtményt mindaddig, amíg az be nem látja a hibáját, s nem folyamodik újra az Ő támogatásáért, amíg nem szomjazza újra a szeretetét, és rá nem jön arra, hogy Isten nélkül nincs élet, nincs létezés, kiüresedik minden abban a vélt szabadságban, amelyben eltávolodott Tőle a teremtmény.  

Ma még mindig nem kéri Európa a krisztusi közbenjárást, mert nem marta meg a kígyó. Csak messziről hallja a halálsikolyt…

Magát Krisztust is tagadják, ahogy a lelkiismeret létét is, a képzelt szabadság érdekében. Nem éreznek lelkiismeret furdalást azért, mert hátat fordítottak őseiknek, őseik erkölcsi normáit pedig a szemétbe dobták. Teszik ezt újra és újra azoknak a vezetésével, akik megtagadták a pusztában a mannát és elutasították Istent, majd siránkoztak a sorson, amelyet Isten nélküliségükkel teremtettek maguknak.

Ma már közösen tagadja a világ a Teremtőt, az erkölcsöt, és közösen utasítja el a „mannát”, azaz a hitet, az egyetlen kapaszkodót. És nem akar feltekinteni a megmentőre, akit, mint Mózes a rézkígyót, úgy szegeztek föl a keresztfára. Jézust nem akarja meglátni Európa! Nem akar feltekinteni Rá, mert még mindig azt hiszi, hogy az az erkölcstelenség, az a szabadosság, embertelenség, amelyet magának teremtett, magának képzelt el külső befolyásra, néhány jól lefizetett, aljas áruló politikus által, az több a rézkígyónál, azaz, több Jézusnál, aki helyettünk feszíttetett meg. S akit újra és újra megfeszítene ma is a kereszténységét megtagadó, törvényekkel tiltó Európa, s talán, ma már a Vatikánban is megostoroznák.   

Unták a mannát, félik a mérges kígyókat, de még mindig megvetik a Megváltót, elutasítják a Teremtőt, azt hiszik, hogy szabadok, noha a saját maguk által kovácsolt bilincsekben, a hitnélküliség kurtavasában élnek, s aligha lesz erejük feltekinteni a kereszten függő Krisztusra. Mert olyan hihetetlen erkölcsi és szellemi romlást fogadtak el normálisnak, amelyből az ébredés csak egy iszonyatos erővel ránk zúduló tragédiától, a mérges kígyók halálos inváziójától, a háborútól képzelhető el. És ez a tragédia nagyon közel van.

Aki még tud és képes is normálisan gondolkodni ebben az égi mannát újra megvető, rothadt világban, az tekintsen föl a keresztre, tekintsen föl Jézusra, és könyörögjön az Ő közbenjárásáért. Önmagunkért és a világért kérjük a Teremtő Istent: világosítsa meg az emberiség értelmét, hogy ne lehessen többé háború, hogy gyermekeink és unokáink ne váljanak néhány, mannát és Istent tagadó féreg érdekében áldozatokká, s a világ megtarthassa a Teremtés szépségét, csodáit, isteni voltát… hogy ne váljunk értelmetlen, égő áldozattá az ostobaság, a kapzsiság, a hatalomvágy és az istentelenség oltárán.

Stoffán György   

2024. március 6., szerda

Röviden, a magyar sajtó helyzetéről

Elnézve a mai, magyar sajtó erkölcsi mélységeit, meg kell állapítani a szomorú tényt: a mai, magyar újságírás minden olyan feltételt, erkölcsi normát, kötelező objektivitást és hitelességet nélkülöz, ami alapfeltétele volt egykor ennek a hivatásnak. Az elmúlt évtizedekben egyre inkább kétpólusúvá, pártelkötelezetté, stílustalanná vált az írás ebbéli tudománya, emiatt pedig elveszett magának az újságírásnak a méltósága, hitelessége. Különösen fájdalmas ez, az úgynevezett nemzeti elkötelezettségű orgánumoknál írók esetében, akiknek az volna a feladatuk, hogy harag és elfogultság nélkül, az igazat és csakis az igazat vessék papírra a haza és a nemzet érdekében. Pártelkötelezettség nélkül! Hiszen a politika és a pártok nem hordják a zsebükben a bölcsesség kövét, így, sok olyan hibás döntés, törvény, határozat születik, amelyekre nem csak fel lehet, de kötelező is felhívni a figyelmet.

Ezzel szemben, ma már nem így működik a média. Politikusok, politikai pártok határozzák meg azt, hogy mi jelenhet meg, és mi nem jelenhet meg a politikai oldalak médiumaiban. Függetlenségről egyik oldalon sem beszélhetünk. Ha pedig – a demokrácia nevében megválasztott – politikusok utasítására készülnek írott sajtóanyagok, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a megjelent cikk szellemi és erkölcsi szintje nem az újságíró értékeit tükrözik, hanem a politikusét. Ez pedig nem garancia arra, hogy építő, erkölcsileg kifogástalan, hiteles hír jelenik meg, hanem olyan, amilyet a politika pénzért megkövetel. Számtalan effélét láthattunk az elmúlt időszakban.

A kézi irányítású média az utóbbi időben súlyos károkat okoz/okozott a társadalom erkölcsi felfogásában. Hasonló a mai média rombolása azokhoz a bírói ítéletekhez, amelyekben nem a társadalmi elvárás és megítélés jelenik meg, hanem a bíró szabad, egyéni döntése, amely szintén romboló hatású lehet, ha nem a társadalom által elvárt erkölcsi normát tükrözi. Az újságírás azonban, ennél veszélyesebb és felelősségteljesebb kéne, hogy legyen, hiszen a lapok, az internetes oldalak, nap-nap után sulykolják az esetenként rendkívül káros politikai téziseket, erkölcsromboló meglátásokat, amelyeket pártelkötelezettsége okán, szentírásként fogad el az olvasó.

Mi lenne tehát, a publicista, az újságíró alapvető kötelessége, hivatása?

Elsősorban az objektivitás, az újságírói etika betartása, a politikai elkötelezettség nélküli hírközlés, a színtiszta igazság kommunikálása, a magyar nyelv gazdagságának feltárása és természetesen, a trágár szóhasználat teljes kizárása. Magyarán: az újságírónak az – volna – a hivatása a nyelvi kultúra terjesztésén kívül, hogy politikai tisztánlátást biztosítson, az erkölcsi normákat erősítse, és összességében pozitív hatást gyakoroljon az olvasóra, a társadalom egészére, kulturáltan, stílusosan.

Ehelyett, lázítást, a gyűlölet szítását, a rossz emberi tulajdonságok előtérbe helyezését és generálását tapasztaljuk, mert az újságírói hivatás a politika jólfizetett, ócska cselédjévé alacsonyodott. Olyan alja személyzet lett az újságíróból, aki bármit megtesz, ha megfizetik. Visszavezethető ez a jelenség a fent említett politikusi elvárásokra, utasításokra. Konzervatív, hagyományos, kulturált, etikus és el nem kötelezett újságírás ma már nincs, vagy csak elvétve található.  

Más az egyén, az újságíró megítélése, hiszen egy tisztességes, nemzeti elkötelezettségű újságíró nem tud, és nem is akar a másik térfélen jeleskedni, ahogy a baloldali publicista sem vágyik a nemzeti oldal sajtójába (Bár vannak kivételek, akik ma már múltjukat feledve, fizetett jobboldaliként a leghangosabban „imádkoznak” a nemzeti média templomában.). Viszont, a politikai eszmék különbözősége miatt nem volna kötelező, de nem is volna szabad vérre menő, kulturálatlan és etikátlan sajtóanyagokat megjelentetni, vádaskodni és rágalmazni oda-vissza. Volna lehetőség bizonyos szellemi szinten felül emberi, tisztességes vitára, de ez a szellemi magaslat ma hiányzik mindkét térfélen!

Sajnos, a jelenlegi mélypontról nagyon nehéz visszatérni az egykor európai mércével is kiemelkedően erkölcsös és objektív magyar újságíráshoz, mert részben már hiteltelenek és kulturáltságukban is megkérdőjelezhetőek lettek a sajtó munkatársai, részben pedig, a társadalom is alkalmatlanná vált megérteni a szellemi magaslatokat, a tisztességes hírközlést, az objektivitást, hiszen a sajtó három évtizedes züllése, szándékos lezüllesztése átterjedt és beleívódott a közgondolkodásba. 

Az egyházi sajtó is politikai, erkölcsi, erkölcstelenségi, hívő és hitetlen darabokra szakadt, mert alárendelte magát különböző szellemi vonulatoknak, hitbéli relativizálódásoknak, konzervatív és konzervatív-ellenes szellemiségeknek. Ennek súlyos okai vannak, ugyanis minden egyházi médium igyekszik lépést tartani a mai kor követelményeivel, feledve az egyházi tanításokat és Jézus egyértelmű parancsait, tanítását. Ma, egy-egy egyházi vezető véleménye előbbre való, mint Krisztusé… és az extrém, kétezer éve nem divatos kívánságaikat felsoroló papok lettek az főszereplők, azokkal a reverendás vagy a ferences csuhát jelmezként viselő celebekkel együtt, akik erkölcsi vagy hitbéli szempontból nem igazán számítanak példaképnek.

A katolikus és a protestáns sajtó, hasonlóan a civilhez nem mutat reményt arra, hogy az egykori lelki, szellemei magaslatokba emelkedjék. Az engedelmesség és a mai világhoz való alkalmazkodás kizárja a szellemi és hitbéli újjászületést, s nem lesz olyan érték többé, mint a régi Szent Ferenc Hírnöke, a Fehér Barát vagy a Szív újság… Igaz, a média szakok és az újságíróképzés nem is ezt tűzte ki célul. Ma, mint számos más humán képzésben, az újságíróképzésben és a média szakokon is mindössze azt igazolja a diploma, amit régen a cselédkönyv mellé tett ajánlólevél. Pedig ma, nagy szükség volna mind a civil, mind az egyházi sajtó eredeti hivatásának újraépítésére. Mert a további lélek-, és erkölcsrombolás súlyos társadalmi veszélyeket rejt, ugyanis, a magyar, keresztény értelmiségnek sem lapja, sem igazi képviselete nincs ma Magyarországon! Minden fórumot elborított és átitatott a párthovatartozás átkos és romboló szelleme. 

Mondhatnánk: ha ílyen marad a magyar sajtó, vagy még jobban lezüllik, az maga lesz – a ma már amúgy is reszketeg lábakon álló – társadalmi erkölcs teljes összeomlása, megsemmisülése…

Stoffán György      

   

2024. március 4., hétfő

Megafonos partizánkodás

Az utóbbi hetek új hullámokat vertek a magyar belpolitika viharos serblijében. Az úgynevezett pedofil-botrány, az elnök asszony lemondása – vagy lemondatása(?) –, Balog püspök görcsös kapaszkodása a püspöki szék karfájába, majd az új üstökös, Magyar Péter színlelt szélmalomharca szánalmas, de egyben végzetessé is válható kavalkádja olyan, mint egy Orbán Viktorra, és ezzel a magyar népre fogott fegyver célgömbje. Persze, ehhez hozzá kell számítanunk azt a csapnivaló és erőszakos, azaz, a baloldaléhoz hasonló – vagy ugyanolyan mélységekben lévő –, jól fizetett jobboldali médiát, amely nem értelmes válaszokat ad a felmerülő kérdésekre, hanem viszont-vádol, sároz, és beszállt abba a körhintába, amelyben minden oldal azt keresi, hogy a másik oldalon ki homoszexuális és pedofil. E témában sem az igazi, politikusok és néhány újságíró által, nagy pénzért elsikált ügyet emlegetik! Úgy tesznek, mintha ez volna a mai magyarországi társadalom legnagyobb problémája. Kit érdekel, hogy hányan menekülnek Ukrajnából, hogy milyen helyzetben vannak a déli határok védői, hogy az igazságszolgáltatás kissé akadozik, hogy Bergoglio nyíltan tárgyal a szabadkőművesek legfelsőbb vezetésével, hogy a közelgő választás megzavarásába komoly erőket vont össze hazánk ellen az Unió és az USA, hogy a készpénz és az azzal való fizetés hamarosan megszűnhet… A lényeg, hogy mindenki gyűlölje a másikat valamiért. A zavarosban a legjobb halászni!

Pedig, mindent meg lehetne oldani egyszerűen és sokkal békésebben – ha erre hajlandóság mutatkozna a feltételezett, de nem valós politikai oldalakon. Úgy tűnik ugyanis, hogy a két oldal egy térfélen focizik, azaz, egymás keze alá dolgozik. A frissen megjelent harmadik oldal, a nemzeti színekben kormányt buktatni akaró Péterünk ellenzéki aduászként tetszeleg, noha, semmi mást nem csinált, mint azokat mocskolja, akikből, és akik által eddig élt. Ha minden szava igaz volna, akkor sem hős, nem az erkölcs mintaképe, csak sima árulónak kellene tekinteni, mert mind nyilvános megjelenésének körülményei, mind az azóta elmondott „hatalmas titkok” arra engednek következtetni, hogy egy remekül felépített nemzetközi, magyarellenes támadásnak vagyunk a tanúi Magyar Péter személyében. Hangsúlyozom: akkor is áruló, ha akár mindenben, akár csak részben igaz, amit mond! Ez erkölcsi kérdés, emberi tartás kérdése. Hiszen, amit tud, de nem helyesel, ellenez, azt más módon is rendezhette volna.

Mert mit is mond? Olyan problémákat sorol, amelyek valójában nem problémák, hiszen, amióta „demokrácia” van, minden hatalmon lévő kormány, parlamenti képviselő, pártelnök a saját pecsenyéjét is sütögeti – vagy elsősorban azt! –, mert a nagy „demokrácia” erre lehetőséget ad. Gyurcsány és holdudvara gazdagodása sem volt kisebb mértékű, mint a mai kormány és holdudvara gazdagodása. Ha csak a metróépítés 167 milliárdos sikkasztását, a Nyugatinál tervezett kormánynegyed költségeit, a felvett IMF hitel eltűnését vagy más efféle apróságokat nézünk, akkor azonnal látható a manus manum lavat ősi igazsága. Látható, hogy ebben az országban a politikusoknak semmiért nem jár megtorlás, büntetés, mert mindenki mindent tud a másikról. Viszont, a szándékosan felvetett problémák, bűnök, pénzügyi manipulációk, és az azokat alátámasztó törvények jó lehetőséget adnak a nép totális elhülyítésére, egymás ellen fordítására, és ez biztosítja a kiépített „parlamenti” rendszer stabilitását. Mert a nép irigy, kapzsi és zsigerből tud és akar is gyűlölni, ha erre a legkisebb okot látja. Erre a proli mentalitásra épít az ellenzék, de ezt alkalmazza Magyar Péter is. Magyar Péter azért aduász egyesek kezében, mert a kormány-, és Orbán ellenességével magához vonzza a liberális baloldaliakat is, éppen úgy, mint az ingadozó, „csalódott” jobboldaliakat. Azaz, Magyar Pétert valakik jól kitalálták harmadik – látszat – útnak. Azaz, Ő a szalámi következő szelete… Fidesz, ellenzék, Soros találmány? Ki tudja?  

Közben a proli plebsz megint bekapta a horgot, amelyet a parlamenti pártok vagy így, vagy úgy, de felkínáltak neki. A proli plebsz jobbra is meg balra is gyalázkodik, szidja a Fideszt, a kormányt, a kormányfőt, mert elhatalmasodott rajta a nemzeti demencia és skizofrénia. Nem emlékszik semmire, de mindent elhisz, amit mondanak neki. Visszakívánja a szocialista vezetést, mint annak idején Horn Gyulát, feledve a véres csütörtököt, és 1956. december 8-át, a Nyugati pályaudvar véres lépcsőit, az anyákra, a pufajkások által leadott géppisztolysorozat hangját, a haldokló magyar nők sikolyát… A nép nagyobbik része már csak ilyen. Néha nyáj, máskor csorda. Nem tűnik fel neki, hogy 2010-ben csak a biciklije volt a kocsma falának támasztva de, ma már két autó áll az udvaron, és nem a helyi kocsmában issza csontra magát a családi pótlékból, hanem a közeli város, menő vendéglőjében tapsolja el a fizetése egy részét, nyáron meg a 2000 ft-os lángost zabálja a Balatonparton. Ám, nem akarom a tizennégy év alatti változásokat ezredszer is felemlegetni, mert az már amolyan megafonos partizánkodás volna.  

Egyszerű polgárként csupán bosszankodom, mert az összeforrt jobb-, és baloldal aljasul használja a társadalmat. Nem a nemzet érdekében, hanem saját anyagi jólétének megtartását, javainak szaporítását biztosítandó. Közben a nem létező világkormány elnézve, sőt, felpörgetve az országon belüli káoszt, ránk telepszik és pontosan olyan, vagy még drámaibb országvesztést él majd át a magyar nemzet, mint Trianonban. Mert a mindkét oldalon tapasztalható önös érdek, és ennek a szolgálatába állított hatalmi cinizmus és erőből való politizálás, az erkölcstelen hazudozás rávetül az immár hazafiatlanná alacsonyodott társadalomra.

Olyanok lettek a magyar politikai oldalak, mint amikor a cigánysoron veszekedés közben cigányozza egymás két cigány-család…

Nézetem szerint, a jelenlegi politikai káosz csupán látszat, figyelemelterelés. A háttérben sokkal nagyobb ügyek zajlanak, és úgy tűnik, hogy az egykor volt „rendszerváltást” is tartalmazó forgatókönyvben egy új fejezethez érkeztünk. Azt, hogy ennek az új fejezetnek milyen külpolitikai, gazdasági és belpolitikai következményei lesznek, a nép még nem tudja, de szolgálja… a dolgok viszont nem jó irányba mennek és szemmel látható, hogy valamit nagyon erősen takargatnia kell a parlamenti pártok összességének, hiszen vannak olyan politikai, társadalmi és szociális témák, amelyekről senki nem beszél. Sem a hangadók, sem a politikusok, sem a Partizán, sem a Megafonosok. És ott van igazából az eb elföldelve…  

Jön március idusa… Kíváncsi vagyok, hogy melyik pártvezető mer kiállni a tömeg elé, melyik párt vagy "Magyaros" civil kezdeményezés rendezvényére tódul majd a tömeg… és ki, milyen aljasságokat mond majd a másikra, a nép teljes összezavarása érdekében.

Végül, elárulom, miért is írtam le mindezt: Mert hányingerem van attól a politikai és erkölcsi mélységtől, attól a legsötétebb proli hazudozástól, amely ma ömlik a társadalomra minden politikai oldalról. Mert az ilyen politikai magatartás mindig undorító, de ebben az időszakban, amikor a keresztény embernek önvizsgálatot kellene tartania, amikor a kereszténység legnagyobb ünnepére kellene készülnie, a politika akkor tapos bele legjobban a lélekbe, a szellembe, az erkölcsi normákba, a józan ítélőképességbe, gyűlöletre uszítva a társadalmat. Csak jelzem: A történelem során láttunk már néhányszor effélét. Évtizedekre, évszázadokra kiható, tragikus vége lett minden hasonló politikai konstellációnak, árulásnak, hazudozásnak! Mert a történelem Urával nem lehet egyezkedni, az igazságot nem lehet előtte relativizálni, és a büntetését sem lehet kikerülni akkor sem, ha szándékosan elfordulunk tőle, ha nem veszünk róla tudomást, ha megmagyarázzuk magunknak vagy a minket hallgatóknak, hogy az Istennek miért nincs igaza. Pedig, mindig Neki van igaza! Ő megelőlegezte a bizalmat, kereszttel a vállán, töviskoszorúval a fején és ezzel a bizalommal ma aljasul visszaélünk. 

Jó volna tehát, ha a jelen helyzetből, az elmúlt hetek, hónapok történéseiből tanulnánk, és a kettős beszéd átalakulna igaz, hiteles beszéddé, a cinizmust pedig, a legfelsőbb vezetésben is felváltaná az alázat. Proliból éppen elég van a másik oldalon. Jó volna, ha legalább akkor nem fordulna fel a gyomrom, ha a „sajátjaimat” hallgatom! A társadalom pedig elképzelhetné végre, hogy mi történnék, ha akár a baloldalnak nevezett "előadóművészek", akár a Magyar Péter-i új formáció venné át a kormánykereket, program és hozzáértés nélkül, átadva mindent – nyilvánosan is –, az USA-nak. Ugyanaz történne, mint Lengyelországban. Csak még nagyobb gyűlölettel.

Tehát, figyelmeztetésül mindenkinek: Aut Caesar, aut nihil!  

Stoffán György

     

2024. február 25., vasárnap

Hol hibázott Novák Katalin?

Nem, nem azért haragszom, mert kegyelmet adott, bár ez a kegyelmi döntés felvet bizonyos erkölcsi kettős mércét… hiszen, volt már olyan, pedofíliát érintő ügy, amelyben Kónya Endréhez hasonlóan, nem de facto pedofil bűncselekményt elkövető, de azt, egy évtizedig takargató emberről volt szó. Olyan emberről, aki köztiszteletnek örvendett, de a bűncselekmény áldozatai helyett az elkövetőt védte…

Nos, mind a társadalom egy része, mind az állami vezetők hihetetlen vehemenciával védték abban az ügyben a kérdéses személyt, sőt állami kitüntetés is járt a tisztára mosás koronájaként.  Most azonban, amikor a hasonló ügyben elítélt tanár kegyelmet kapott, a jobb és a baloldal mélyen egyetértve, elkezdett pedofilozni.

A hibát ebben az ügyben, egyedül Novák Katalin vétette azzal, hogy hallgatott a tanácsadóira, vagy zavarában olyan stílusban szólt a sajtótájékoztatón, amit az emberek nem igazán nyelnek le egy „demokráciában”. Magyarán: nem a hétköznapi emberként, nem a nemzet szolgájaként beszélt. Felülről, cinikusan, lekezelően és saját „nagyságát” csillogtatva közölte, hogy őt nem kötelezi semmilyen törvény arra, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntést… Ez a magatartás, ebben, a társadalom számára, a mai világban különösen érzékeny ügyben, a legrosszabb megoldás volt. Mert nem maga a kegyelmi ügy generálta a társadalom megosztottságát, hanem az indoklás megtagadása. Talán, ha a következő néhány mondatot a tőle megszokott alázattal elmondja, akkor az ügy egyszer és mindenkorra lezártnak volna tekinthető:

Azért adtam kegyelmet, megkérdőjelezhetetlen államfői jogomnál fogva, mert… - és itt lehetett volna hivatkozni a bírósági eljárás kétségeket támasztó mivoltára (amelyet az is igazol utólag, hogy a Kúria lapjának megjelenését felfüggesztették), Kónya Endre feddhetetlen magatartására és tanári pályáján való megbecsültségére, a büntetés egy részének kitöltésére, arra, hogy a konkrétan pedofil cselekményt elkövető nevelőt maga Kónya jelentette föl… stb. Tehát, Novák indokolása elegendő lett volna az ügy lezárásához.

Ezzel szemben az történt, hogy Kónyára is a pedofília bűnét ráolvasó bal-liberális oldal, az igazsággal ellenkező állítások megfogalmazásával egy kormány elleni kirohanást szervezett, félrevezetve a közvéleményt… a kormány pedig, félve a társadalom ítéletétől hibának nevezte a kegyelmi döntést. Ez azért rejt magában súlyos hibát, mert az elnöki méltóságot, döntési mechanizmust és az elnöki jogkört nem csak lejáratja, hanem szűkíti is. Érthetetlen tehát, az egész folyamat logikátlansága, végkifejlete és jobboldali megítélése. Legfőbbképpen pedig az, hogy Novák miért tagadta meg a kegyelmi döntés indoklását. Ugyanis ez volt az a pont, amely nemcsak megosztotta a társadalmat, lehetőséget adott a kormányellenes ellenzéki kirohanásokra, és felkorbácsolta hamis állítások alapján az érzelmeket. Hiszen, amíg a kormány a pedofília ellenességet, a gyermekvédelmet hangoztatja, addig ezzel az üggyel belefutott egy zsákutcába, amely a társadalom, még önálló gondolkodásra képes részében súlyos kérdéseket vethet föl.

Novák tehát, a hatalomban résztvevők közül kérdésessé és hiteltelenné tett jó néhány embert és magát a kormányt sodorta korrigálhatatlan helyzetbe, amelyből semmiképpen sem lehet már „jól kijönni”.  

Novák leleplezte és ezzel részbeni lemondásra kényszerítette saját, református szürke eminenciását, olyan védekezésre késztette Orbán Viktort, amely indokolatlan védekezés, az elnöki jogkörök csorbításával, sokat árt a demokráciának. Megkérdőjelezte a Fidesz hitelességét, lehetőséget adott az ellenzéknek az újabb magyar-, keresztény-, és kormányellenes támadások sorozatára. Annak az ellenzéknek a kezébe adott fegyvert, amely ellenzék nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, de ahhoz az európai politikai tömbhöz tartozik, amely a pedofília szabad gyakorlásának engedélyezéséért harcol…   

Két dolog lehetséges: Novák vagy önállósította magát, sokkal többre értékelve saját szellemi és hatalmi ambícióit, mint amennyit valójában érnek, vagy az ellene munkálkodó tanácsadókra hallgatott. Mindkét opció alaposan indokolja a végső döntést, azaz, a saját alkalmatlanságát beismerő lemondást, amely a kegyelmi ügy indoklásával, minden egyéb, botrányos és ártó történéssel együtt elkerülhető lett volna, és még béke is lenne a társadalomban. Novák, minden jó tulajdonsága mellett súlyos kárt okozott a nemzetnek, az országnak, a kormánynak, a kormányfőnek és az elnöki méltóságnak és tovább engedte azt az igazmondással és a jó erkölccsel ellenkező tébolyt, amelynek sajnos, folyamatosan a tanúi vagyunk…

Stoffán György

2024. február 23., péntek

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára - (Vádirat és korrajz)


Mindannyian – még a meg nem született magzat is – áldozatai vagyunk annak a sátáni szellemiségnek, amely az első világháború után, már nyíltan is megjelent és rombolja az emberi értékeket, az emberiességet, s ma már az emberi lélek, a szellem ellen indított támadást!

A kommunizmus és a liberalizmus voltaképpen egy és ugyanaz, hiszen az Isten-ellenesség, a keresztényüldözés, az emberi szabadság megcsonkítása, majd várható eltörlése, egy tőről fakad a kommunizmusban és a liberális eszmékben. Kéz a kézben jár. Nincs menekvés azon a nemzeteknek, amelyeket vagy az egyik vagy a másik változat elért. Nem lehet ugyanis szétválasztani az emberiség-ellenességet kétféle szellemiség, elgondolás mentén.

Ha számba vesszük saját nemzetünk történelmét, világosan megmutatkozik az a folyamat, amely a mai kor tragédiájához vezette nemzetünket, országunkat. Még akkor is tragikusnak kell neveznünk a jelenlegi magyarországi helyzetünket, ha azt látjuk, hogy a kormány és a kormányfő látszólag mindent megtesz azért, hogy a nyugat-európai totális zülléstől, aberrációtól és megszállástól megmentse az országot. Minden erőfeszítés ellenére lehetetlen vállalkozás ez, mert vannak megkövesedett és áthidalhatatlan elvek, szellemiségek, amelyektől, szocializálódása okán nem tud megszabadulni egyetlen országvezető sem. Legfőbb akadály a demokrácia állandó emlegetése, sulykolása, mert az önmagával is ellentétes eszme, ami szembe megy minden európai nemzet érdekeivel. Emellett még hamis is ez a szellemiség, hiszen a köztársasági államformában egyáltalán nem érvényesülhet a néphatalom, a népuralom és a népakarat. Illetve, maga az államvezetés is csupán álcaként és visszaélve azzal használja a demokrácia kifejezést, ugyanis demokráciáról csak addig beszélhetünk – ha egyáltalán beszélhetünk –, ameddig a polgár a szavazóurnákat megtölti a képzelt népakarat balga cetlijeivel… utána, mindent a „szabadon és demokratikus úton” megválasztott parlament vesz a kezébe. Így, a hatalom gyakorlását is, az érdem nélküli tiszteletdíjak fejében. Ergo: nem szolgálat, hanem zsíros állás az, amit népképviseletnek gúnyolnak. Ha ingyen kellene vállalni, akkor talán politikai ellenzék sem volna Magyarországon és nem tülekedne sok, másra nem alkalmas egyed a választási kampányok idején a hatalomért, azaz, az abban rejlő pénzért. A választónak persze, nincs joga korrigálnia saját választását, ha kiderül, hogy rossz lóra, alkalmatlan, kapzsi, harácsoló vagy jellemtelen emberre voksolt. Ez a tény is cáfolja a demokrácia ránk erőltetett, hamis jelentését.

A nemzetek legnagyobb ellensége tehát, maga köztársasági államforma, a kapitalizmus, az állandóság hiánya és a demokrácia. Mert immár sem emberiesség, sem rend, sem törvényesség, sem jog, sem népképviselet nincs. Nem is lehet! Mindezt a kommunizmus alapozta meg azzal a hamis és diktatórikusan, gyilkosságokkal és jogtalan ítéletekkel, negyven év alatt a népbe döngölt szellemiséggel, amely a liberalizmust is magában foglalta. A régi és a jelenlegi rendszerek egymásra épülnek, egy sokkal nagyobb  volumenű, emberellenes folyamat, terv, forgatókönyv részeként, amely forgatókönyvet az egyszerű polgár nem látja át, mert mindent elhisz a pártvezetőinek, és csak a saját, addig megélt életének tapasztalatai alapján tud dönteni, ítélni, választani. Ahogyan nem látható világosan az a világpolitikai folyamat, amelynek a jelen politikusai és politikája csak részecskéi, éppen úgy láthatatlan az egyszerű, hétköznapi polgár számára a szűkebb, hazáját és régióját érintő politika minden szegmense sem. Az egyszerű nép, a polgár egyet lát csupán; a pártját, a politikusokat, a nyilvánosságra hozott vagy véletlenül kiderült piszkosabbnál piszkosabb gazdasági és erkölcsi ügyeket, amelyeket a feje fölött átkomponálnak, és a különböző pártok, a saját érdekeik szerint össze-vissza hazudozva interpretálnak, az ostoba választók szájízének megfelelően. Közreadni sem nehéz ezeket a hazudozásokat, hiszen mindig volt és lesz is megvehető „újságíró”, médium…

Igen, mindannyian áldozatok vagyunk, mert a kommunizmus, a demokrácia és a liberalizmus egyetlen világhatalmi célt szolgál, népekre és nemzetekre szabva, aljasul és végzetesen a kivitelezés módját, módszereit.

Hitler, Sztálin, Rákosi, Kádár, Ceausescu és sok más ostoba náci és kommunista vezető csak kiscserkész, marionett bábú volt azokhoz képest, akik ma, egykori kommunistaként vagy náciként, kommunista vagy náci felmenők között szocializálódottakként vezetik Európát, uralják a világot és kormányoznak nemzeteket. Mert a bűnöket nem irtották ki, nem tiltották be a bűnösök pártjait… minden parancsra történik.

A náci, a kommunista, a liberális szellemiség csak palackba zárva pihen… ám, a palack már repedezik, és lassan-lassan engedi ki a mérget, a pusztulást.

Nem mondhatjuk tehát, hogy a kommunizmus kora lejárt, elmúlt, hogy rendszerváltás van/volt, hogy ma mindenki jól és emberhez méltón élhet. Mert ez nem igaz! Mellébeszélés! A mai kor is súlyos terhet hordoz. A kommunizmus terhét, szellemét, korlátait, erkölcstelenségét, és bizarr szokásait, elképzeléseit, primitív kapzsiságát és a Teremtéssel, Isten parancsaival ellenkező aberrációkat. Közben más néven folytatódik is. Mert a félelem, a pénz, a megalkuvás és a rossz politikai meglátások – segítve a végső pusztulást –, felerősödtek. Ellenkezni senki nem mer, és nem is akar a világuralomra törő – vagy azt már megszerzett –, bank-diktátorokkal, azok elmebeteg davosi tanácsadóival.  

Egy következő háború, mindennek a következményeként elkerülhetetlen és megától értetődik. A várható, végzetes pusztítást is éppen úgy eltervezték, mint a kommunizmust, Trianont, a keresztényellenességet, és az embertelen, elnemzetietlenített vezetőkkel küszködő közös Európát vagy éppen a traktorosok világforradalmát, ami már önmagában is nevetséges… és megalázó félrevezetés. Törvényekkel alátámasztott, igazságként előadott, aljas politikai hazugságok fogságában élünk, és ezzel visszük tovább a kommunizmust… kapitalizmusnak, liberalizmusnak becézve… a világhatalom által porig alázott foglyokként. Tehetetlenül! Mintha a halálsoron várnánk a beteljesülést. Mert a kommunizmus tett arról is, hogy az elbutított népek, ma örömmel, egymást letaposva, boldogan rohanjanak a világkormány által felállított guillotine felé…  

Mindannyian – még a meg sem született magzat is – a kommunizmus áldozatai vagyunk tehát. Annak a sátáni szellemiségnek az áldozatai, amely az első világháború után, már nyíltan rombolja az emberi értékeket, az emberisséget, s amely ma már az emberi lélek, a szellem és Isten ellen indított végső – azonban, bukásra ítélt – támadást! Minden ellen lehet háborúzni, kivéve a Teremtő Istent.

Aki tehát, hordozója, segítője, támogatója ennek az Isten elleni, a kommunizmus mocskában fogant, gyilkos világnak – bármi szépeket hazudjon is –, belepusztul a Teremtő Isten iránti hűtlenségébe! Legyen az földrész, nép, nemzet, egyén, politikus, pap vagy civil, a sorsa elkerülhetetlen! A kommunizmus szellemisége nem változik… csak a neve… időről-időre.
Az áldozatok száma pedig, folyamatosan emelkedik!

Stoffán György

2024. február 18., vasárnap

Vakvágányon

 

A nemzeti skizofrénia ismét szárnyal. Mind a jobb, mind a baloldal úgy igyekszik – egymás ellenében, egymással szemben, a saját érdekében – politizálni, mintha Magyarország egy napsütötte szigeten lenne, körötte a békés óceánnal, amely nyaldossa a sziget partjait, így kívülről semmilyen veszély nem fenyegetné e kedves szórakozást, amely a pártok pénz és hataloméhes vezetőinek és immár a népnek is az egymás elleni mélységes gyűlöletében fejeződik ki.

Nos, ezzel szemben az igazság az, hogy Magyarország csupán apró pontocskája az erkölcseiben, hitében és tisztességében mélypontra süllyedt Európának. És ebben a mai szövetséges-ellenségek által kicsinnyé tett Magyarországban, az a kilencmilliónál valamivel több polgár is úgy esik egymásnak, ostoba jelszavakat és ideológiákat hangoztatva, pénzért, jólétért, félrevezetettségből vagy elkötelezettségből, mintha a saját élete függene a hangja erősségétől és a gyűlölete minőségétől.

És ez, jellemző mindkét oldalra!

A bal-liberális oldalon természetes a magyarellenesség, hiszen e pártokat és vezetőiket a globális hatalom fizeti ki horribilis összegekkel, saját országuk elárulása fejében. A veszély nagy, hiszen fiatalok tízezreit vezeti félre ez a politikai társulat, és mint Cohen Béla és Szamuely Tibor idején a Lenin-fiúkat, úgy befolyásolja érzelmi alapon, azt hangsúlyozva, hogy a telefonnyomkodó generáció már most többre képes, mint a tudósok, a politikusok és a művészek egyszerre. Igaz, minden felnövő generáció azt gondolja, hogy megválthatja a világot és ő a legokosabb, de ez a kortünetes degeneráció ma, a politikai nyomás okán végzetes tünetekkel jár.

A hétvégi tüntetés is megmutatta mire képes a nemzetellenes, politikai tömb. Hazugságokkal, aberrált résztvevőkkel, beteges gondolatokkal felvértezve hívták utcára egy álságos ok miatt a fiatalokat azok a politikusok által megfizetett senkik, akik a gyermekvédelem érdekében politikamentes tüntetést szerveztek. Persze, a gyermekvédelem csak álca volt. Egy kormányellenes, aljas és nemzetellenes tüntetés volt, ahol a háttérben, mint a hiénák, lesték a fejleményeket a „politikamentes” pártvezetők… A fiatalok tízezrei pedig, mit sem sejtenek ebből a sátáni aljasságból, amelynek ők maguk lesznek a legfőbb áldozatai, ha 2026-ban felbujtóikat választják a nemzeti oldal, akkor aktuális politikusai helyett…

Hasonló a helyzet a jobboldalon is, ahol pártpolitikai és anyagi érdekek mentén zajlik minden. A következetesség és a határozottság immár az utolsó helyre került, és az anyagi érdekek mindent megelőznek, hiszen a jobboldalon is a pénz lett a domináns „politikai” irányvonal. Minden más mellékes, másodlagos. Ha kell, milliókért hazudozik és lejárat bárkit egy jól kiválogatott „hűséges” társaság, ha kell, megváltoztatják a gumi-Alaptörvényt, ahelyett, hogy az igazságot leplezetlenül mondaná ki az erre felhatalmazott, és ha az anyagi érdek úgy kívánja, akkor, akár az államelnököt és a leghatásosabban politizáló harcostársat is ki lehet nyírni… az Unió vagy a belső érdekek kénye-kedve szerint. Szuverenitásunk pedig csak abban áll, hogy szabadon végrehajthatjuk azt, ami követelnek tőlünk az Unióban. Igaz, itt-ott még ellenkezünk, de nagy vonalakban éppen olyanná válik az ország, mint a Nyugat… Csak szebben, fájdalommentesebben és magyarabbul adjuk elő a szomorú tényeket.

Amikor pedig a korrupcióról esik szó, és ebben a témakörben igyekszik a jobb és a baloldal lejáratni egymást (és ezzel önmagát is), az olyan, mint a mínusz és a plusz egymást kioltó matematikai végeredménye. A politika velejárója – a demokráciának nevezett erkölcsi nihilben –, a korrupció. A szocializmusban a „miénk a gyár” alapon lopott mindenki, hiszen ha a miénk, akkor haza is lehet vinni. Ma, a nép által megválasztottaknak van joguk bármire, mert a felhatalmazást a nép adta erre. És ennek alapján úgy osztják egymás között az országot, mint a kaszinóban a kártyalapokat, mert a nép nem hívhatja vissza az általa megválasztottakat ebben a gyönyörű demokráciában. A mentelmi jog pedig csak hab azon a bizonyos tortán.

A jogra és az igazságszolgáltatásnak nevezett hatalmi ágra nem is térünk ki, hiszen az ország nyilvánossága tisztában van azzal, hogy ma, Magyarországon ennek a hatalmi ágnak olyan jogosítványai vannak mindkét oldalról, amelyek okán minden egyes magyar állampolgár szabadsága, anyagi biztonsága potenciális veszélyben van. Mert nem jogfüggő az ítélkezés, hanem a bíró „szubjektív” álláspontja és a külső hatások irányítják.    

Ezt a jelenlegi belpolitikai helyzetet az teszi drámaibbá, hogy olyan nemzetközi politikai konstelláció kellős közepén alakult ki ez a belső káosz, amelyben a magyargyűlölet százszorta nagyobb, mint a pozsonyi csatát megelőzően, és még az ellenség által finanszírozott árulók is nehezítik a nemzeti hadállások biztonságát.

Mit tehet ma a nemzetben és kereszténységben gondolkodó magyar ember? Ha nem akarunk pillanatok alatt olyanná válni, mint Nyugat-Európa vagy Lengyelország, akkor minden fenntartásunk és ellenérzésünk legyőzése mellett össze kell zárni Orbán Viktor körül. Ugyanis nincs más alternatíva! Hiszen azok a „nemzeti” pártok, amelyek Gyurcsányékkal együtt szavaznak, vagy gyurcsányista ellenkezéseiket hangoztatják, hazudoznak, eleve nevetségesen hiteltelenek.

A Fidesz melletti kitartás és összezárás arra is felhatalmazza a választókat, hogy megköveteljék a Fidesz vezetésétől a gyökeres változást, azaz, hogy ez a nemzeti keresztény párt visszaalakuljon azzá, amit Orbán Viktor 2010-ben, a választások éjszakáján, beszédében megígért! Mert az ígéret szép szó…

Összegezve tehát, ma jobb és baloldalon hatalmas káosz és átverés-sorozat uralkodik, amelyen – ha Magyarország magyar ország akar maradni, akkor –, haladék nélkül változtatni kell! Ehhez a változtatáshoz politikai és médiairányítói személycserékre, kegyetlen őszinteségre és a korrupció teljes megszüntetésére van szükség! Ha ez nem történik meg, akkor kormányválság lesz, mert a belső, jelenleg is látható, pénzért vívott háborúk miatt egymás nyakának ugrik majd az addig elkötelezett... Az erkölcsi megújulás alapvető elvárás, mert erkölcsiség nélkül kereszténynek sem mondhatjuk magunkat. Lehet, havi kétmillióért hazudozni és elvtelenül, parancsra szépeket mondani, lehet fenekeket nyalni a sajtóban pályázati pénzek fejében, de a hazugság eredményeként bekövetkezhető bukás, hatalmas, irgalmatlan fájdalmakkal jár majd.

A következő hetek próbára teszik mind a kormánypártok vezetőit, mind a választókat. Ma az összefogás és legalább egy dologban való egyetértés a legnagyobb követelmény, de erkölcsileg a legnehezebb is egyben. Ha viszont nem vagyunk képesek erre, akkor a magunk sorsát pecsételjük meg… kormányként és szavazóként egyaránt.

Talán, az erkölcsiség is azért foszlott szét e másfél évtized alatt, mert ma már csak a beszédek végén, szlogenként emlegetjük Istent... a kereszténységet, és a Magyarok Nagyasszonyát pedig, teljesen elfelejtettük még megemlíteni is... Úgy tűnik, mintha emiatt, áldás sem lenne már rajtunk, mintha mi engedtük volna el Nagyasszonyunk kezét... 

Stoffán György

2024. február 16., péntek

Nagyböjti gyűlölködéseink

 


Kereszténységünk semmit nem érne, ha nem lett volna Feltámadás. De, volt! Ám, ezt az isteni tényt az emberi lét megelőzte, annak minden örömével, bánatával, gyűlölködésével, szeretetével… Jézus Krisztus mindent megtapasztalt abban a harminchárom évben, amelyben vállalta a földi életet, az emberi létet. Jött, hogy tökéletesítse a törvényt, szeretetre tanítsa az embereket és megmutassa az Isten iránti feltétlen alázatot és hűséget. Ez idő alatt az emberek is megmutatták Istennek a maguk valóját. És ebben, az Isten Fiát, Jézust is megölték, mert féltették a hatalmukat, a pénzüket, és rettegtek a krisztusi szeretettől és igazságoktól, mert azokban az emberekben sem szeretet, sem igazság nincs és nem volt. És Jézus feltámadása óta, amit szintén hazudozással akartak leplezni, mindent megpróbálnak, hogy olyanokká váljanak, mint Isten… pedig, jól tudják Mihály  מִיכָאֵל arkangyal kérdése – ki olyan, mint az Isten? – óta, hogy ez, lehetetlen.

Ma, a világ ennek az embertípusnak a kezére került. Mindenen keresztülgázolva, mindenkit lefizetve, kiirtva vagy lehetetlenné téve – azok közül, akik nem követik az emberi aljasságok, erkölcstelenségek általuk megkövetelt szabályait –, terveznek egy új világot. A saját bűnös, sátáni világukat.

Ilyen körülmények között köszöntött ránk idén is a Nagyböjt. És ennek a Nagyböjtnek a kezdete megmutatta, mivé alacsonyodott az ember, mivé lett a keresztény magyarság.

Dante és Madách jutnak eszembe, amikor a Nagyböjt idején sem lehet elcsendesedni, adorálni, mert a templomok zárva vannak vagy egy táblára festett nyíl mutatja, hol a kassza. Az emberek többsége, a politika általuk ismeretlen „nagy, sötétlő erdejében” barangol. Hol ezt, hol azt szidja, gyalázza keresztényként, mert azt gondolja, hogy az általa bűnnek és árulásnak vélt megnyilvánulásra csak ő adhat megfelelő magyarázatot a saját megítélése szerint. Napjainkban felpörgött a gyűlölet, mert az embereknek nincs másra gondjuk, mint arra, hogy másokat bíráljanak, és a saját képükre igyekezzenek alakítani a környezetüket, az országot. A magyar közélet diabolikus lett és most van az a pillanat, amelyben minden és mindenki megcélozza a Pokol kapuját, mert az ígéretesebb a békénél, a nyugalomnál, a szeretetnél és a türelemnél. Nem hallgatjuk meg egymás érveit, nem tudunk beszélgetni, békésen vitázni, csak hadakozunk és szétdobálni igyekszünk azt, amit nehezen, de elértünk az utóbbi másfél évtizedben. Nem a jót, az eredményt vesszük észre, hanem a hibákat lajstromozzuk, azok felelősei miatt mindenkire Barabást kiáltunk… és ezért meg is érdemeljük a közelgő Barabást… a diaboloszt, amely immár az ország politikai megosztottságában mindenhol jelen van, rombol. A felelősök hallgatnak, és akiknek a felelősségre vonás, a bűn megszüntetése volna a feladatuk, tehetetlenül állnak a káosz közepén, és hazudozásra veszik rá azokat, akik erre nagy pénzekért kaphatóak.

Itt tart, itt áll ma Magyarország, ebben a sátáni, hazug kuszaságban… és nem lát fel a Golgota meredek domboldalára, ahol egy megkínzott, ártatlan ember, véresen, töviskoszorúval a fején, vonszolja a bűneinkből, a keresztény Magyarország bűneiből is ácsolt nehéz keresztet. Nem fut oda senki, hogy segítsen, hogy bűnbánatával könnyítse az elviselhetetlen terhet… de rá hivatkozik, amikor be kellene látnia, hogy ő is odavetett jó néhány ostorcsapást a kereszt hordozójára…

Keresztény Magyarország? Mitől lenne az? A politikai hovatartozástól, az önhittségtől, a pártalapon hangoztatott hazugságoktól? Nem! Ettől ab ovo nem lehet keresztény senki!

Vajon eljutott-e az emberek agyáig, hogy hamvazószerdán elkezdődött az a negyven nap, amelyben leborulva kellene bűnbánatot tartanunk? Tudja-e a keresztény-keresztyén magyar, hogy az isteni kegyelem és a megbocsájtás nem automatizált, alapvető emberi jogunk, mint azt ma igyekszik minden keresztény felekezet elhitetni a hívekkel? Tudjuk-e hogy a Megváltás alapfeltétele a hit, a vallás gyakorlása és a bűnbánat? Ha tudnánk, akkor a templomok most nem lennének üresek, és az emberek nem egymás meg és elítélésével lennének elfoglalva, hanem saját életükkel, bűneikkel, gyarlóságukkal, és könyörögnének a megbocsájtásért.

Egy évben negyven nap… lehetőség a bűnbánatra, a hitben való megújulásra, az imádságra, az isteni szeretet megélésére, a krisztusi szenvedés átélésére. Az ártatlan ember keresztre feszítésének jelentőségére. A Feltámadás ígéretére.

Vegyük észre végre életünkben Krisztust, a Nagyböjt, a szenvedés és a Feltámadás isteni lehetőségében… mert ez a negyven nap erre van… és nem tudjuk, lesz-e még egyszer!  Jusson eszünkbe az elfelejtett krisztusi felszólítás: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35.)  

Stoffán György