Kereszténységünk semmit nem érne, ha nem lett volna Feltámadás. De, volt! Ám, ezt az isteni tényt az emberi lét megelőzte, annak minden örömével, bánatával, gyűlölködésével, szeretetével… Jézus Krisztus mindent megtapasztalt abban a harminchárom évben, amelyben vállalta a földi életet, az emberi létet. Jött, hogy tökéletesítse a törvényt, szeretetre tanítsa az embereket és megmutassa az Isten iránti feltétlen alázatot és hűséget. Ez idő alatt az emberek is megmutatták Istennek a maguk valóját. És ebben, az Isten Fiát, Jézust is megölték, mert féltették a hatalmukat, a pénzüket, és rettegtek a krisztusi szeretettől és igazságoktól, mert azokban az emberekben sem szeretet, sem igazság nincs és nem volt. És Jézus feltámadása óta, amit szintén hazudozással akartak leplezni, mindent megpróbálnak, hogy olyanokká váljanak, mint Isten… pedig, jól tudják Mihály – מִיכָאֵל – arkangyal kérdése – ki olyan, mint az Isten? – óta, hogy ez, lehetetlen.
Ma, a világ ennek az embertípusnak a kezére került. Mindenen keresztülgázolva, mindenkit lefizetve, kiirtva vagy lehetetlenné téve – azok közül, akik nem követik az emberi aljasságok, erkölcstelenségek általuk megkövetelt szabályait –, terveznek egy új világot. A saját bűnös, sátáni világukat.
Ilyen körülmények között köszöntött ránk idén is a Nagyböjt. És ennek a Nagyböjtnek a kezdete megmutatta, mivé alacsonyodott az ember, mivé lett a keresztény magyarság.
Dante és Madách jutnak eszembe, amikor a Nagyböjt idején sem lehet elcsendesedni, adorálni, mert a templomok zárva vannak vagy egy táblára festett nyíl mutatja, hol a kassza. Az emberek többsége, a politika általuk ismeretlen „nagy, sötétlő erdejében” barangol. Hol ezt, hol azt szidja, gyalázza keresztényként, mert azt gondolja, hogy az általa bűnnek és árulásnak vélt megnyilvánulásra csak ő adhat megfelelő magyarázatot a saját megítélése szerint. Napjainkban felpörgött a gyűlölet, mert az embereknek nincs másra gondjuk, mint arra, hogy másokat bíráljanak, és a saját képükre igyekezzenek alakítani a környezetüket, az országot. A magyar közélet diabolikus lett és most van az a pillanat, amelyben minden és mindenki megcélozza a Pokol kapuját, mert az ígéretesebb a békénél, a nyugalomnál, a szeretetnél és a türelemnél. Nem hallgatjuk meg egymás érveit, nem tudunk beszélgetni, békésen vitázni, csak hadakozunk és szétdobálni igyekszünk azt, amit nehezen, de elértünk az utóbbi másfél évtizedben. Nem a jót, az eredményt vesszük észre, hanem a hibákat lajstromozzuk, azok felelősei miatt mindenkire Barabást kiáltunk… és ezért meg is érdemeljük a közelgő Barabást… a diaboloszt, amely immár az ország politikai megosztottságában mindenhol jelen van, rombol. A felelősök hallgatnak, és akiknek a felelősségre vonás, a bűn megszüntetése volna a feladatuk, tehetetlenül állnak a káosz közepén, és hazudozásra veszik rá azokat, akik erre nagy pénzekért kaphatóak.
Itt tart, itt áll ma Magyarország, ebben a sátáni, hazug kuszaságban… és nem lát fel a Golgota meredek domboldalára, ahol egy megkínzott, ártatlan ember, véresen, töviskoszorúval a fején, vonszolja a bűneinkből, a keresztény Magyarország bűneiből is ácsolt nehéz keresztet. Nem fut oda senki, hogy segítsen, hogy bűnbánatával könnyítse az elviselhetetlen terhet… de rá hivatkozik, amikor be kellene látnia, hogy ő is odavetett jó néhány ostorcsapást a kereszt hordozójára…
Keresztény Magyarország? Mitől lenne az? A politikai hovatartozástól, az önhittségtől, a pártalapon hangoztatott hazugságoktól? Nem! Ettől ab ovo nem lehet keresztény senki!
Vajon eljutott-e az emberek agyáig, hogy hamvazószerdán elkezdődött az a negyven nap, amelyben leborulva kellene bűnbánatot tartanunk? Tudja-e a keresztény-keresztyén magyar, hogy az isteni kegyelem és a megbocsájtás nem automatizált, alapvető emberi jogunk, mint azt ma igyekszik minden keresztény felekezet elhitetni a hívekkel? Tudjuk-e hogy a Megváltás alapfeltétele a hit, a vallás gyakorlása és a bűnbánat? Ha tudnánk, akkor a templomok most nem lennének üresek, és az emberek nem egymás meg és elítélésével lennének elfoglalva, hanem saját életükkel, bűneikkel, gyarlóságukkal, és könyörögnének a megbocsájtásért.
Egy évben negyven nap… lehetőség a bűnbánatra, a hitben való megújulásra, az imádságra, az isteni szeretet megélésére, a krisztusi szenvedés átélésére. Az ártatlan ember keresztre feszítésének jelentőségére. A Feltámadás ígéretére.
Vegyük észre végre életünkben Krisztust, a Nagyböjt, a szenvedés és a Feltámadás isteni lehetőségében… mert ez a negyven nap erre van… és nem tudjuk, lesz-e még egyszer! Jusson eszünkbe az elfelejtett krisztusi felszólítás: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn. 13:34-35.)
Stoffán
György