Miért nem tesz semmit a kormány a keresztényellenes terrorizmus ellen – Magyarországon?

A hazai médiának nem volt hír. Illetve alig néhány sorban írt róla katolikus saj-tó, pedig a veszély sokszorosa annak, amit érzékelünk, látunk, hallunk. Ugyanis, a sátáni kommunista és liberális eszme nem változott, csak még nem egészen engedte ki a palackból a kormány. A palack azonban minden tekintetben szivárog. A keresztényellenesség tombol. Nyíltan lehet ócsárolni a Krisztust követő egyházakat, a papságot, ki lehet tiltani a hitoktatót a tanintézetekből, mondván, hogy erkölcstant tanítanak, így nincs szükség hittanórákra, be lehet zárni a jól működő állami nevelőintézet ökumenikus kápolnáját, lehet rombolni keresztény temetőket, mert a kereszténygyalázás esetében nem működik a zéró tolerancia. S íme, a keresztényellenesség legújabb megnyilvánulása: Dunavecsén összetörték a Béke Királynője szobrot, azaz Mária, Jézus Krisztus anyjának szobrát, azaz a Magyarok Nagyasszonya szobrát. Ebben az aljas tettben nem csupán a kereszténységet, Máriát, az istenszülőt, hanem a magyar nemzetet, annak keresztény voltát és megmaradásának egyetlen lehetőségét, a keresztény hitet gyalázta meg a tettes. Ám, ki gondol bele abba, hogy a keresztény jelképek, hittel állított szobrok, emléktáblák voltaképpen nem annak a jelképnek, szobornak vagy emléktáblának akarnak ártani, hanem egy lelki, fizikai és erkölcsi züllést igyekeznek ráerőltetni a magyar társadalomra, hiszen, a védekezés is egyfajta erőszak és az erőszak, amely zülleszt. Zülleszti a lelket, a gondolkodást, gyűlöletet idéz elő azzal szemben, aki elköveti ezeket a cselekményeket, aki ártani akar gyermekeinknek, aki Isten ellenségeként megaláz, megszégyenít, értékeinket pusztítja. A szoborrongálás tehát nem csupán Mária, az Istenszülő iránti tiszteletlenség, aljas rombolás, hanem a társadalom és a magyar nemzet elleni terrorcselekmény is egyben. 

Nem a dunavecsei szobor pénzbeli értéke az, amely jelentős károkozás, hanem a társadalom, a magyarság ellen elkövetett, de a Btk.-ban nem szereplő lelki szellemi rombolás az igazi terrorcselekmény, amiről senki nem beszél, amit senki nem említ ebben az ügyben sem. Számomra az is kérdéses, hogy elrendeltek-e nyomozást az elkövetők kézre kerítése érdekében. Ami viszont rendkívül érdekes és furcsa, hogy egyetlen felekezet, kisegyház tár-sadalmi szervezet, párt sem szólalt meg az ügyben az érintett Katolikus egyházat kivéve, és a nemzeti média is csupán „megemlítette” az aljas és sátáni cselekményt. Talán ez utóbbi a legnagyobb bűn. Nem harsogja a Híradó, a nemzeti lapok, az egyházi médiumok szerte a nagyvilágba ennek a cselekménynek a valódi veszélyét, megtörténtét, nem tervez törvénymódosítást a parlament, nincs semmilyen ellenhatása mindannak, ami történt. 

Pedig, a veszély sokkal nagyobb, mint aminek látszik. És ez a méltatlan elbagatellizálás lovat ad azok alá, akiknek célja és terve a kereszténység elpusztítása, a magyar néplélek eldurvítása, a hit megsemmisítése, a vallásszabadság keresztényellenességből eredő megcsonkítása. Javaslom, hogy minden keresztényellenes cselekményt épp olyan szigorú büntetés kövessen, mint a zsidó temető rongálását, a Tóra elégetését, a rabbi fülébe súgott gyűlölködést. Igaz, Jézus elmondta, hogy őt is üldözték, tehát a keresztényeket, azaz minket is üldöznek majd. Ám abban is példát mutatott, hogy amikor arcul ütötte a poroszló, azt kikérte magának… 

Nekünk, keresztényeknek nem csupán jogunk, de kötelességünk is megvédeni magunkat a világméretű keresztényellenességgel szemben és fel kell lépnünk azok ellen a liberális, kommunista, de egy tőről való ellenségeinkkel szemben is, akik idegen érdekek mentén, a magyar nemzet és a magyar kereszténység ellen terrorcselekményeket követnek el. A méla, ostoba hallgatás egyenlő az önfeladással. 

S bár kormányunk tagjai a Máriát megvető Jean Calvin követői, mégis jó volna, ha katolikus társadalmat is jobban igyekezne védeni, nem csak az egyházfő látogatásakor, és nem csupán „templomrombolásra” (lásd; Veszprém, Mátraverebély-szentkút, Vác etc.) adott horribilis összegekkel, hanem e szomorú polgári, közösségi mindennapokban is. Mert bár a reformátusok Mária szobrát semmire sem becsülik, be kellene látniuk, hogy Jézus anyja számukra is menedék az ezer éves, magyar, hitbéli hagyományok szerint, s az ő keresztyénségük is éppen olyan veszélyben van ma, mint a katolicizmus. 

Ezért mihamarabb össze kell fognia minden Krisztust követő magyarnak, mert az ellenségünk közös, az útmutatónk pedig, egy: maga Jézus Krisztus! Dunavecsén újra lesz Mária-szobor, de ennek pótlása nem oldja meg a keresztényellenesség és az ehhez kapcsolódó, a társadalom ellen elkövetett terrorizmus problémáját. Sokkal többre: törvényekre és a törvények betartására és betartatására volna szükség e tekintetben is, még mielőtt templomaink a Notre Dame, papjaink és lelkészeink pedig, Jacques Hammel atya sorsára nem jutnak… A kereszténység, a keresztények és a magyarság törvényi védelme hazánkban, más nemzetiségek és vallási csoportok védelmével összehasonlítva ma csaknem egyenlő a nullával! Ezért is történhetett meg a dunavecsei Béke Királynője szobor lerombolása is! 

 Stoffán György

Nyílt levél a tüntető dobrevista édesanyáknak

Mindenekelőtt, sok jót és szépet kívánok mindnyájuknak anyák napja alkalmából.

Azonban, most néhány súlyos mulasztásukra hívnám fel a figyelmüket, amely mulasztások eredménye az lett, hogy gyermekeiket pontosan Önök, a szülők, az anyák fújatták le és verették meg a minap a Karmelitánál, azaz a Miniszterelnök hivatala előtt.

Ugyanis, ha Önök a politikánál értékesebb dolgokra tanítanák gyermekeiket, akkor ezek a tudatlan, politikusok által megvezetett gyermekek nem hisztiztek volna, és nem rombolással töltik az idejüket, hanem például múzeumba, koncertre, színházba mentek volna. Ez esetben pedig, a velük szemben alkalmazott kellő fellépés is elkerülhető lehetett volna…

Ezzel szemben, Önök talán még bíztatják is gyermekeiket, hogy menjenek tüntetni egy olyan ügyben, amelyből semmit nem értenek, hiszen pont azon a szinten vannak, mint az őket a Várba rángató Lilike, aki korántsem nevezhető etalonnak egyetlen fiatal számára sem.

Vannak létező problémák, bajok, megoldásra váró ügyek minden országban, amelyeket nem a taknyos kölykökre, a tapasztalat és kellő tudás nélküli fiatalokra bíznak, hanem a politikusokra.

Az én ifjú koromban is volt tüntetés a Jégbüfénél, de mind otthon, mind a szentendrei ferences gimnáziumban megtiltották, hogy ezen részt vegyünk, sőt, tanáraink bent tartottak az iskolában, és csak tanári felügyelet mellett mehettünk még a HÉV-hez is – este. Nos, a tüntetésre mégis kimentünk, ahol jól pofán is vágott egy ifjúgárdista, otthon meg az Apám, aki azt mondta, amit Szikra Ferenc igazgatóhelyettes: „Kis hülye! Mit keresel Te ezzel az ésszel és ezzel a tudatlansággal egy politikai tüntetésen? Majd harminc után, amikor lesz annyi tudásod és eszed, hogy beszélgethetünk, akkor elmesélem, hogy mi is történik a világban!”

Valami ilyesmit kellett volna Önöknek is mondaniuk saját, kis eszetlen rombolóiknak, akik persze nem egyedül és nem maguktól mentek kerítést szaggatni a Budai Várba, hanem azzal a sok-sok felnőttel, akik az Önök gyermekeinek „tömegében” ácsorogtak és vezényelték ezt az aljas politikai cirkuszt. Ők pénzt kaptak érte, az Önök gyermekeit pedig, kénytelen volt a rendőrség az Önök súlyos mulasztása miatt lefújni, és meglegyinteni, mert másképp nem ment a rendcsinálás. Mindez pedig, azért történhetett, mert kellett néhány fotó, amelyen a „náci kormány gyerekeket ver a Várban”…

Szégyelljék tehát magukat, ugyanis, Önök a politikai cirkusz részesei úgy, hogy gyermekeiket dobták be a közösbe, kommunista-liberális elvek és a hazaárulás érdekében!  Majd pedig, arcátlanul kiállnak tüntetni, mert a gyereket megütötték vagy lefújták. Undorító anyai magatartás ez, hiszen veszélyeztetik a gyermekeiket és a gyermekeik nevében hazudoznak a sajtónak. Nyílt politikai provokációban vesznek részt, ami a gyermekek lelki fejlődésének sokat árt…

Kérem Önöket, nézzenek magukba és szeressék ezeket a gyermekeket, akiket a politika meggyaláz az Önök tudtával és beleegyezésével… Így, anyák napja körül érezzék az anyai felelősséget és inkább Önök adjanak egy-egy frászt a tüntetésre készülő nebulónak… Úgy mindenki jobban járna…

Stoffán György

Gázspray a Karmelitánál, avagy Lili szabadsága!

 

fotó: Merész Márton/Énbudapestem

Ki kell jelentenem, hogy a rendőrök nagyon helytelenül viselkedtek a Karmelitánál. Szegény, jövőjében megrabolt ifjúságunkat hagyták napokon keresztül kínlódni, Lilike cafatokra ordította, válogatott trágárságaival és ostoba, szájába adott szlogenekkel és hazugságokkal hamvas ajkait, majd a korábban is a támadások célpontjává vált kerítést igyekeztek lebontani, miközben a rendőröket nevelési célzattal jól megdobálták. És volt képe ennek a rendőrségnek, e békés magyar ifjúságot könnygázzal bántalmazni… micsoda világ ez!

Ám, félre a tréfával!

A mai magyar ellenzékről mindent tudunk, évek óta látjuk, mit művelnek, és lassan azt is látjuk majd, hogy ez hová vezet. Legalábbis kezd kirajzolódni, hogy mit szeretne ez az erkölcsöktől és emberi magatartásoktól, fényévnyi távolságra lévő, ócska kommunista banda, amely ma gyermekeket állít maga elé, mert reméli, hogy őket nem merik erőszakkal jóra bírni. Ergo: nem ezek az őrjöngő fél-analfabéta, telefonnyomkodó forradalmárok a bűnösei annak, ami nap-nap után megtörténik, hanem azok, akik ebben az országban szabadon, a demokrácia nevében felbujtanak, akik kivezényelik a fiatalokat az utcára, hogy ott cirkuszoljanak és lefújassák magukat könnygázzal egy olyan primitív és aljas banda érdekében, akik a hazát, a nemzetet, a emberséget és az emberiességet igyekeznek komoly pénzekért megsemmisíteni Magyarországon.

Ezek a hisztériázó diákok, eldobandó eszközei annak a szellemiségnek, amelynek nem ér semmit az emberi élet, a gyermek lelki és szellemi fejlődése, a haza, a jövő, az érték, a kultúra. 

Tehát, a hamis és balga demokrácia-szellemiség, amely a rendszerváltás óta folyamatosan rombol kis hazánkban, mára csődöt mondott. Ugyanis kiderült, hogy nem fér bele minden. Illetve semmi nem fér bele, mert olyan, hogy demokrácia, nincs… nem létezik. Csupán egy elnevezés, amit a diktátorok éppen úgy használnak a saját védelmükben, mint egy normális alkotmányos rendben működő ország vezetői. Csak azt nem veszik észre, hogy egy kifejezés, amit a reterátra épp úgy rá lehet húzni, mint egy katedrálisra az nevetségessé, súlytalanná, és elviselhetetlenné válik, mert sem szellemi sem lelki tartalommal nem bír. Társadalmi jelentősége pedig, nem lehet… mert az állam nem lehet demokratikus akkor, amikor csupán a szavazófülke jelenti a demokráciát. Onnan kilépve a legtökéletesebb diktatúrát él meg a választó minden egyes országban, ahol "demokráciáznak". Normális esetben az állam van az emberekért, nem az emberek (szavazataikkal) az államért, illetve az államot alkotó politikusok jólétéért - ahogyan azt ma látjuk Európa szerte.

A demokrácia is más és más „értékeket” képvisel az Unió szerint, Amerika szerint, és Moszkva szerint is. Mi pedig, ide-oda tántorgunk e fogalom alapján, attól függően, hogy ki van hatalmon. A demokráciát sokan összekötik a szabadság fogalmával, de ez a teljes szellemi fogyatékosságra utal, hiszen a demokráciának nevezett valami – például az Uniós elképzelések szerint, a tökéletes diktatúra, vallásellenesség, emberiség ellenesség, magzatgyilkosság, önfelszámolás és a szexuális aberrációk teljessége, és ez nem egyenlő a szabadsággal. A szabadságot a rend, a kiművelt emberfők, a kulturáltság és az emberiesség biztosítják.

A Karmelita ellen fellépő, felbérelt, fellázított kis tudatlan csőcselék bűneiért tehát, nem maguk a felhergelt, tapasztalatlan és magukat zseninek tartó kis s@ggfejek (bocsánat) a felelősek, hanem politikai felbujtóik, akikről nem hallunk, akik érinthetetlenek, és akik a hazai és a külföldi milliókért pöffeszkednek a parlamentben, s akik felváltva csókolgatják külföldi gazdáik és Gyurcsány ülepét.

A rendőrök helytelenül viselkedtek a karmelitánál. Mert nem spray kellett volna ennek az őrjöngő, háromévesekre jellemző viselkedésű kis követelőző ostobáknak, hanem néhány pofon, esetleg a gumibottal való ismerkedés, hogy legközelebb meggondolják, hogy a kis ostobácska, de magát forradalmi hősnek képzelő, hazudozó Lili vagy a nagyi tanácsát kövessék-e… Mert, ha már az iskolában és otthon nem teszik, az utcán is lehet nevelni az efféle nevelési módszert igénylő afiatalokat. 

És persze problémám van azzal a demokratikus elmebetegséggel is, hogy a felbujtók még mindíg szabadlábon vannak. Így válik a „demokrácia” országot pusztító anarchiává…

Milyen szép volna, ha abban a békében és örömben élhetne ez a felbujtott és lefújt csapatocska is – amely nem kapta meg a neki kijáró pofonjait rendőreinktől –, mint az a tizenegyezer kortársuk, aki megtapasztalta a békét és a szabadságot a Római Vendég társaságában… ott ugyanis nem demokrácia volt, hanem szeretet, megértés – hazugságok, politika és gyűlölködés nélkül…

Stoffán György

Boldogok a lelki szeGégények… avagy a szem(a)lélek tükre…

A Szemlélek bölcsei... 

Minden médium a római püspök látogatásával foglalkozik. Liberális, keresztény nem keresztény, keresztényellenes és így tovább. És minden szellemiség hozzá tud tenni valamit, de vannak írások, amelyek keletkezése, keletkezésének oka és alapja megmagyarázhatatlan. Kivált, ha olyan szerző tollából fakad, aki ráadásul minden szerénység nélkül és nem kifejezetten krisztusi szeretettel, hanem enyhe gyűlölettel próbál szakérteni olyan dolgokat és tényeket, amelyekről lényegesen képzettebb emberek sem mernek de facto nyilatkozni.

A Telex oldalán is megjelent egy efféle írás, egy olyan ember tollából, aki katolikusnak tartja magát, de igyekszik – mint írásából is kiderül –, alapos munkával, jó mély árkot ásni katolikus és katolikus, magyar egyházi vezetés és a Vatikán között. Aki papírra vetette a számomra érthetetlent, nem más, mint a Szemlélek magazin főszerkesztője, Gégény István.

https://telex.hu/velemeny/2023/04/22/szemlelek-sorozat-papalatogatas-gegeny-istvan

Gégénynek számos kifogása és ötlete van, ám ezek a kifogások és ötletek kétirányúak: az egyik irány az egyházi new wave rendületlen támogatása, amolyan vérbeli perintfalvista módon, másrészt a római püspök maximális és elvtelen támogatása, követése. A másik irány a magyar katolikus egyház, a bíboros, valamint más főpapok lejáratása, ezernyi probléma, baj és bűn felsorolásával, ahogyan azt egykor az Andrássy út 60-ban is tették. A cikk azt próbálja érzékeltetni, hogy Magyarországon nagy bajok és végzetes idők korát éljük, és ha nem a mai egyházi vezetés volna a főpapi stallumokban, akkor sokkal jobb volna a helyzet. Gégény figyelmét az ifjúság problémái kötik le, írása szerint, hiszen állítólag a fiatalság nem kap, vagy nem kap megfelelő válaszokat a mai korban felmerülő kérdésekre a katolikus egyháztól, üresek a templomok, rosszak a papok, tehetetlenek a püspökök… A sorok közötti állításokból persze, egy szó sem igaz! Mindössze, a Perintfalvi-, és a kiugrott, celeb, pap által megrontott Hodász András „hittudomány és erkölcstan” röhög vissza az olvasóra cinikusan, ebből a telexes, magyar egyházellenes, pápafan böffenésből. Bizonyára nem örülnek azok a papok, akiket e cikkben Gégény dícsérőleg emleget… bár, sajnos vannak e szellemiségnek az egyházon belül is követői szép számmal.

Nos, Gégény írása tökéletesen megfelel a telex színvonalának és elvárásainak. Csupán egy baj van vele: nem katolikus, nem krisztusi szemléletű a mondanivalója. Világos politikai állásfoglalás, amely gyűlölködést generál és a „birodalmi fenéknyalás” tipikus példája is egyben. Ugyanis lennének valós bajok és problémák, amelyekről érdemes volna írni a római főpap látogatása előtt.

Nem értem, hogy Gégény miért vár a magyarországi klérustól megoldást azokra a problémákra, amelyeket Rómában rontottak és rontanak el folyamatosan. Gégény miért nem látja be, hogy a magyar katolikus egyház egyelőre még egy békés szigetecske a Vatikánhoz és Nyugat-Európához képest. Miért nem látja, hogy a magyar katolicizmus nem szűnt meg? Miért nem látja és teszi szóvá, hogy a mértéktelen anyagi támogatás egyeseket erkölcsi romláshoz vezethet? Ám, mint a latinok mondták: teher alatt nő a pálma - sub pondere crescit palma.

A keresztény magyar emberekre nézve tehát, nem csak a Vatikán, és a keresztényüldöző, „elembétékús” európai politika vált teherré, de az egyházi ügyekben is feltűnő belső ellenség, a Gégény-féle egyházi DK, a liberalizmus ördögi veszélye. Mert Gégény nem valós problémákat elemez, nem valós bajokra hívja fel a figyelmet, hanem jó liberális recept szerint mély árkot ás, visszatérve például azokra a problémákra, amelyeket az egyház már bölcsen megoldott, vagy amelyekre keresi megoldást…

Adok tehát, Gégénynek néhány érdekesebb témát, amelyek nem földhözragadt és rangon aluli liberális felvetések, hanem előre visznek, nem gyűlölködők, sőt talán a krisztusi út felismerése felé terelgetnék még a Telex olvasóit is:  

1./ Miért félnek megkövetelni a rendet és a fegyelmet a diákoktól a katolikus egyház által fenntartott tanintézetekben? Miért nincs délben Úrangyala imádság órától függetlenül? Miért nincs kötelező diákmise vasárnaponként?

2./ Mikor avatja boldoggá Róma püspöke Mindszenty Józsefet, Márton Áront, Boros Fortunátot, a vértanú ferenceseket, pálosokat stb…

3./ Mikor engedélyezik a csángók saját lakóhelyükön való magyar nyelvű lelki gondozását?

4./ Mikor lesz végre magyar püspöke az észak-magyarországi (ma Szlovákia) magyar lakosságnak?

5./ A krisztusi szegénység egyházára vall-e, 900 darab miseruha, székek és trónok elkészítése – egy alkalomra?...

És még sorolhatnám azokat az egyházat érintő témákat, amelyek megérnének egy-egy nyilvános elemzést, akár Gégény tollából is. És jó volna emellett, ha nem taposóaknákat dugdosna el Gégény „katolikus újságíróként” az amúgy is nehezen járható úton, hanem összetartásra hívva, egymást segítve és krisztust követve igyekezne az Örökkévalóság felé, magyarként, keresztényként. Hűen ahhoz, Akit követnie kellene mindenkinek, mindenben… még a szeretetben és a béketeremtésben is! Hűen Jézushoz!

Stoffán György

Róma püspöke – Budapestre jön… Gondolatok egy látogatás előtt

 

Olvasva a rengeteg háttér információt, a készülődést, a lelkendezést, a Katolikus Egyház vezetőjének várható érkezése okán, mindez kissé túlzónak, már-már terhesnek tűnik a számomra. Nem azért, mintha nem tartanám különleges alkalomnak Róma püspöke látogatását, vagy ellene volnék a méltó fogadásnak. Hiszen a világegyház jelenlegi vezetője jön, rövid időn belül harmadszor a Kárpáthazába, Mária országába. Igaz, az első magyarországi látogatása a megszállt országrészben, Erdélyben, Csíksomlyón volt… 

Az tűnik számomra helytelennek, hogy egy 86 éves öreg főpapot várunk és óriási odaadással ünnepelünk már előre, túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítva a személynek ahelyett, hogy lélekben készülnénk a lehetőségre, amikor újra együtt lehetünk Krisztusban. A látogatás nem lehet egyoldalú. Az egyház mai helyzete, belső problémái nem kis mértékben Bergoglio felelősségét is felvetik, így nekünk, a Szent László-i magyar kereszténységnek most nem ünnepelnünk kellene, hanem példát mutatnunk a Krisztus-követésben, ahogy tettük az Eucharisztikus Kongresszus napjaiban, a pápai mise előtti csodálatos estén.  

Szent Ferenc elment a Vatikánba és megjelenése nagy hatást gyakorolt III. Ince pápára, mert egyszerűségében, szegénységében a pápa Jézust látta benne és általa. Néri Szent Fülöp is megújulást hozott, XIII. Gergely pápa meglátogatásával, kora egyházába. Ezt hitükkel és elszántságukkal, természetes valójukkal érték el. A pápa iránti tisztelet magától értetődik, ám, ha a hitben és a hagyományok tiszteletében, nemzetünk keresztény voltának megerősítésével példát tudunk mutatni Róma püspökének, akkor mi, magyarok lehetünk a jelen drámai, istentelen kor Szent Ferencei, Néri Szent Fülöpjei az egyetemes egyház és Bergoglio számára…

Mert ma nem csak az egyénnek, a hívő embernek van szüksége példaképekre, hanem az egyháznak is példát, példaképeket kell adnunk. És efféle példaképeink bőségesen vannak - Isten kegyelméből. Amikor tehát, elmegyünk a Kossuth téri misére, akkor ne az "Öregembert" lássuk, hanem Krisztust, ne Róma püspökét ünnepeljük, hanem azt az együttlétet, amelyben maga a vendég is megtapasztalhatja egy nemzet hitét és buzgóságát, hagyományszeretetét és ősei példájának máig ható erejét. Ma nem nekünk, keresztény magyaroknak van szükségünk Róma püspökére, hanem Rómának van szüksége olyan nemzetekre, mint a magyar, amely, ha olykor nem is látszik rajta, megmaradt annak, ami volt: kereszténynek. És ha ma, a kommunizmus negyven és a liberalizmus harminchárom évének tragikus eredményeként kevesen vagyunk is, a hit ereje és az ősök példája erőt ad az újraépítkezéshez, a Krisztus iránti hűség pedig, példát mutat a világnak.

Az egyház nem intézményrendszerektől és személyektől függ, nem azok irányítják, hanem a Szentlélek.

Emeljük magasba tehát, Mindszenty József és Márton Áron képét, és ama bizonyos misén ne egy embert lássunk, hanem láttassunk. Láttassuk meg Vele a feltámadt Jézust, láttassuk sokszor megkínzott, megostorozott és keresztre feszített, de knjaiban is Jézushoz hű, keresztény nemzetünket, példaképeinket, de legfőbbképpen kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, hogy országában és Nagyasszonyunk fényében a Vendég lássa meg az utat és vezesse vissza a kereszténységet ebből a káoszból, szent Fiához, a Feltámadt Krisztushoz.

Mária - jelenleg csonkává tett - országban vendégeskedni, kegyelmi ajándék, még Róma püspöke számára is. A magyarok pedig, mindig nagyra becsülték a vendéget, s ajándékokkal halmozták el távozásakor. Adjunk tehát, Róma püspökén keresztül a világegyháznak ajándékot: a keresztény magyarság Krisztushoz való hűségét, a Szent László által megerősített kereszténységünk példáját, és erőt ahhoz a harchoz, amelyet Jézusért vív minden igazi, hívő keresztény a világban, s amelyért egyre többen és egyre gyakrabban életüket is adják. 

És kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, hogy Ő is adjon ajándékot Vendégének: A tisztánlátás és a hit ajándékát, amellyel népünket első királyunk, Szent István király kérésére elhalmozta. És lássa, tapasztalja meg a magyar fővárosban Bergoglio is azt a védőpajzsot, amelyet mi, magyarok immár ezer éve tapasztalunk a Kárpáthazában, Királynőnk, Krisztus Anyja, a Magyarok Nagyasszonya által. 

Stoffán György 

Farkaskaland, gyermekhalál… társadalom

A magyar társadalom egy részét véletlenül sem lehet olyasmivel megvádolni, hogy képes értelmesen felfogni, elemezni valamit, józanul gondolkodni valamiről. Misem ékesebb bizonyíték erre, mint a svájci farkas végzetes kalandja, valamint a nevelőszülőkhöz kiadott, de ott elhunyt két esztendős kisgyermek ügye.

A két dolog nagyjából egy időben történt, ám a fészbuk lakosokat nem a gyermek halála, hanem egy vadállat kilövése háborította fel jobban. Olyannyira, hogy a vadászt már kötélen himbálózva látta maga előtt, a nagyérdemű, mások börtönt kiáltottak, és lassan olybá tűnt e veszedelmes vadállat, mintha saját fajtájának egyetlen árva és jólelkű, vadképességeit teljesen megtagadó szelíd háziállat lenne. Háziállat? Nem! Annál jóval több: hovatovább emberré formálta „őt” a magyar társadalom. Meghalt, pedig csak párját kerteste – írták sokan.  Ám, volt, aki a „nyugodj békében” mondatot is odaschreibolta, önmagáról állítva ki a félelmetesen ostoba bizonyítványt.

Az fel sem merült a nagyérdeműben, hogy az állat állítólagos lelövésének milyen körülmények szolgáltattak alapot. Ki lőtte le? Lelőtte-e az, akire már a pokol minden kínját kívánta a társadalom szerényebb szellemi képességű rétege.

Igaz az sem jutott eszébe senkinek, hogy ez az egyetlen svájci farkas miért is határozta el magában, hogy elindul hódítani? Hol vannak vagy voltak a többiek, amelyek szintén Magyarország felé vették az útjukat? Miért pont ez az egy nyomkövetős állat indult el évszázadok óta elsőként felénk?

Nem vagyok abban biztos, hogy ez a szegény pára nem valamilyen kísérlet része volt, s talán abban sem vagyok bizonyos, hogy csak állati ösztönei zavarták e végzetesé vált „párkereső” túrára… ám, ezt úgysem köti senki az orrunkra.

 ***

A farkaskalanddal egy időben egy kisgyermek meghalt. Halála körülményei tisztázatlanok, ám az mindenképpen szokatlan, hogy a nevelőszülők az autójuk csomagtartójában hordozták halott kis testét. Nos, a társadalom egy része, mint egy időjárás jelentést végighallgatta, végigolvasta a hírt, majd visszalapozott a farkaskalandra…  Hiszen, mit neki egy kisgyerek halála, családi körülményeit, a gyermekvédelem visszásságai stb…

Pedig, ebben a fájdalmas ügyben is fel lehetne tenni néhány érdekes kérdést. Az én kérdéseim a következők: – Ha a gyermek édesanyja most 17 éves, akkor számításaim szerint még kiskorú volt, amikor első gyermeke megfogant. Érvényesült-e a törvény ebben az esetben? Ha nem tudta ellátni a család a már elhunyt gyermeket és testvérét, s ezért a gyámügy vette a kezébe a gyermekek sorsát, ki és hogyan ellenőrizte a nevelőszülőket, azoknak a gyermekekkel való viszonyát, a holttesten talált sérüléseket, a láthatás megtagadását… egyáltalán hogyan működik ma Magyarországon a gyermek-, és ifjúságvédelem, ha egy kétéves kisgyermek meghalhat a nevelőszülők hozzáállása miatt? Itt fel lehet tenni a kérdést, hogy ki is a felelős mindezért? Ez azonban senkit nem érdekel. Sokféle mérce létezik ebben az országban… a kettősön kívül is. Mérce azonban lehet, de számos – és egyre több – olyan dolog van, történik, amelyekre viszont nincs magyarázat és nem is lehet. Igaz a társadalom sem kíváncsi ezekre, csak ha az egyes emberrel személyesen történik hasonló.

A két eset társadalmi megítélése arra enged következtetni, hogy a társadalom erkölcsi érzéke, s talán erkölcsi normái elértek egy igen alacsony szintet, amelyről nehéz visszafordulni, amelyet nehéz lesz visszafordítani. Ha egyáltalán van még olyan ember, társadalmi csoport, párt, egyház, aki/amely vissza akarná fordítani…

Stoffán György

Búcsú egy barátomtól… Tallós Emil halálára (újabb információkkal)

Utolsó találkozás - a Korányiban... 

Igazi barát, remek újságíró, soha meg nem alkuvó, keresztyén, magyar ember távozott 2023. április 18-ára virradó éjjel…

Mit írhatnék Rólad Emil ezekben a fájdalmas órákban?! Tegnap még beszéltünk telefonon. Igaz, hangod el-elhalkult, de én még mindig reménykedtem, hogy a vég talán elkerül, és talpra állsz. Nem tetted, mert amit ígértél, azt mindig, maradéktalanul teljesítetted, amit megmondtál előre, az úgy volt. Akár politikai, akár szakmai, akár történelmi ügyekről volt szó. És te bejelentetted hónapokkal ezelőtt, hogy vesztettél. Mint egy sakkpartiban…

A barátság olyan, hogyha sokáig nem találkozik egyik barát a másikkal, akkor is tudja, hogy van, hogy számíthat rá, hogy egy-egy telefonbeszélgetés, vagy egy évtized utáni találkozás, természetes folytatása az előzőeknek. Így volt ez akkor, amikor a Korányiban beszélgettünk… sok év után személyesen, de a sok év alatt csaknem ugyanazokon a dolgokon morogtunk az internet segítségével… egymásnak. Mert Te is hasonló dolgokon bosszankodtál, amiken én... például, a magyar újságírás lezüllésén, az emberi butaságon..., de hosszan lehetne sorolni. 

Most várom – és csak Isten tudja mennyi ideig –, hogy ismét találkozzunk. És bízom benne, hogy egy békésebb országban, egy békésebb és igaz világban ölelhetjük meg egymást. Mert Te előre mentél. Ám nem megszakítva a barátságot, hanem megerősítve. Hiszen, most kezdenek újra feltörni bennem azok az emlékek, amikor beszéltél, oktattál és a nemzet sorsáról elmélkedtünk… Gondolatban ott, a Korányi teraszán üldögélek Veled és hallgatom bölcs és mérhetetlen tudásodból eredő utolsó intelmeidet, s azt, hogy vigyázzak az ellenségeim miatt, akik a régmúltból vissza-vissza térnek egy-egy kis aljaskodásra, ahogyan Veled is tették sokan. Ám, a világ már csak ilyen… Az emberséggel születni kell, de az emberség fényét hagyni magunk után, az élet igazi eredménye, gyümölcse. Te ezt a fényt hagytad magad után, amiért hálát adunk érted Istennek, s várjuk a folytatást egy másik, sokkal szebb dimenzióban…

(Halálod hírét a nemzeti sajtó, az MTI, a Demokrata, a Magyar Nemzet és a PS vagy a Sajtóklub sem tartotta érdemesnek megemlíteni. Hogy miért? Erről is beszélgettünk utolsó találkozásunkkor a Korányiban: - Amikor Te hittél a rendszerváltásban és szolgáltad is azt, feddhetetlen múlttal, keresztyén elkötelezettséggel, kivételes műveltségeddel, és töretlen hazaszeretettel, akkor a mai nemzeti média megmodnóemberei még vagy kommunsiták vagy liberálisok voltak... esetenként még helyezkedtek látva az MSZMP és a KISZ végét. Így Te lettél kellemetlen a számukra - ma -, még halálodban is. És ez az ő lemoshatatlan szégyenük, de a mai kor végzetes tragédiája is.)

Isten veled Emil!  

Stoffán György

Stoffán György: Nyílt levél Pressman Dávidnak

fotó: HVG

Excellenciás Nagykövet!

A megszólításban nem bárdolatlanság okán maradt el az úr/asszony szó. Ugyanis a mi pusztai népünk annyira elmaradott, hogy a mai világ ezernyi nemi identitásának megfelelő megszólítást nem jegyzik a mi kuturtörténeti leírásaink. Így nem akartam Önt megsérteni sem anyaságában/apaságában, sem férji vagy feleségi voltában. Nálunk még, szellemi és erkölcsi elmaradottságunkat igazolva az a primitív felfogás él, miszerint Isten megteremtette férfit, majd a nőt. Mi tehát, még az isteni elrendeltetettséget valljuk, a Teremtés logikája szerint.

A megszólításban a „nagykövet” szó is csak jelképes, hiszen Ön a diplomácia szabályait megszegve átnevezett a politika világába, hiszen nem saját országa érdekeit, a jó kapcsolatok kiépítését és erősítését szolgálja, Ez volna ugyanis a nagykövet kötelessége. Ön olyan helytartónak képzeli magát, akit a világhatalom helyezett a renitens, sztyeppei keresztény nép országba. Nos, ez sem jelent jót – Önnek. Mi magyarok, ismerjük az efféle helytartókat, akik ebben az elmaradott, és a modern világgal lépést tartani nem tudó országban, egy idő után rettegni méltóztatnak.

Sajátosan és sajnálatosan megváltoztatott státusa így, az „excellenciás” megszólítást sem indokolja a továbbiakban. Mert az Ön sajtótájékoztatója után, az USA-nak – nézetem szerint –, nincs Magyarországon nagykövete. Csak egy szánalmas, megvetett politikusa van, akit mindenre be lehet fogni… még arra is, hogy a fogadó országot állomáshelyén ócsárolja, vádolja, rágalmazza.

Marad tehát, a vendég státus. Ám, ha belegondolok, akkor azt a vendéget, aki eljön hozzám, és a családomat vagy engem nyilvánosan és gyűlölködve de facto kitilt saját otthonából és szidalmaz feltételezett indokok, aljas vádak alapján, én bizony úgy vágnám ki, hogy csúsztában, a takony menetet vágna a nyakán. Persze ezt, egy immár csak nevében diplomatával nem lehet megtenni, ha mégoly szánalmasan buta és általunk megvetendő niemand is, mint Ön.

Mi, magyarok, sok ezer éves történelmünkből és ezer esztendős Kárpát-hazánk históriájából megtanultuk, hogy az efféle erkölcstelen, gyilkos, akarnok birodalmak, mint amilyen az Öné is, előbb vagy utóbb felszámolják önmagukat. Mi ezért nem szidjuk Önt, neveletlen, balga, diplomatához méltatlan magatartásáért, amelyet Önnek parancsra kell tanúsítania itt Magyarországon, csak szánjuk Önöket, amerikaiakat, hiszen azoknak az égbekiáltó bűnöknek, amelyeket – az Önök szégyenletes és gyilkos történelme során – elkövettek, a büntetése sem marad el. Legalábbis, a mi primitív, ázsiai népünk egyistenhite szerint. Mert Önök nem itt méltóztatnak majd rettegni Magyarországon és Magyarország miatt, hanem mindenütt, ahol fegyvereik és gyilkosságaik által hatalomhoz, terülthez, haza-, és nemzetárulók támogatásához jutottak.

Mindazonáltal öröm is a számomra, hogy egy nagyhatalom komisszárja és a világkormány olyan erőnek tartja hazámat, hogy ellene szankciókat alkalmaz. Ez megtiszteltetés és erőt ad, hiszen bizonyíték arra, hogy az a kétezer éves keresztény szellemiség, amelyet képviselünk valós és helyes érték, az Önök által vallott emberiség ellenes, gyilkos, sátáni eszmékkel, a Teremtés logikájának elvetésével szemben. Javaslom tanulmányozni ezeket a bibliai értékeket azoknak is, akik Önt – hiábavalóan ugyan –, de bomlasztani küldték Magyarországra…

Történelmileg igazolható tény, hogy minden birodalom akkor érkezett a végső játszmájához, amikor Magyarországot vagy a magyarságot akarta megsemmisíteni. Ennek pedig, nem emberi okai vannak! Kérem, figyelmeztesse erre saját, elvakult, erkölcstelen gazdáit is!

Maradok Ön iránt mély szánalommal és tisztánlátásáért imával:  

Budapest, 2023. április 13. 

 S. Gy.

A félremagyarázott lábmosás…

A Húsvét már véget ért és mi, Krisztusban hívők, a lelkünkben megkíséreltük végigjárni Krisztus útját, ami Virágvasárnapon kezdődött és a következő vasárnap hajnalán célba ért. Az emberi „világának” múló dicsőségét követi az árulás, a megkínzatás, a megalázás és az ártatlanul elszenvedett kínhalál, amíg Isten „világának” örökkévalóságát a halál fölötti győzelem, a Feltámadás. Amíg az ember világa csupán a sérült lelkünkben létezik, addig Istené a valós, teremtett világ. Csupán az a kérdés, mikor töröljük le a gonosz homályát a szemünkről és nyitjuk ki végre a valóságra?

Nem könnyű feladat – gondolnánk –, pedig, olyan egyszerű. Nem kell a tudomány hozzá, sem a filozófia, az elvont gondolatok, magasröptű szónoklatok. Csak annyi szükségeltetik, hogy gyermekként lássunk és nyissuk ki értelmünket, fogékonyan a jóra és Krisztus szavaira. Lássuk, hogy az Egyházat Krisztus alapította és értsük, hogy mi is történt azon a vacsorán, ami nem a vég, éppen ellenkezőleg, a kezdet volt. Csakhogy, mi a vég feletti gyászunkban hajlamosak vagyunk elfeledni a kezdet feletti örömünket. Az emberi agy túlbonyolított együgyűségében magyarázzuk, újra és újra félremagyarázzuk azt, ami ott van fehéren-feketén előttünk két évezred óta.

Hiszen, mi is történt azon a nagycsütörtöki vacsorán az evangélium szerint? 

Sokszor halottuk már…, Jézus megmossa a tanítványok lábát és megtörli a magára kötött kendővel. Péter tiltakozik, mivel félreérti, és úgy véli, hogy Jézus ezzel megalázza magát. Ám, erről szó sincs, Jézus így felel neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (Jn 13,8.) Ekkor Péter felismeri a lábmosás jelentőségét – a bűnöktől való megtisztítást – és kéri Krisztust, hogy a kezét és a fejét is mossa meg. Krisztus azonban azt feleli: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben egészen tiszta” (Jn 13, 10.)  A megkeresztelt embernek csak a lábát mossa meg, amivel a bűnbe lépett, az elkövetett vétkeitől megtisztítva őt. Egyúttal, tanítja őket, példát mutat, hogy egymással is ekképpen cselekedjenek. Ezután pedig, egy másik fontos intése következik – amit ekkor a tanítványok még nem érthetnek, hiszen, 50 nap múlva teljesedik be az, hogy Krisztus távozása után a Szentlélek száll a tanítványokba – miszerint: „A szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte.” (Jn 10. 16.) A szolga, a hívő keresztény megkapja ugyan a Szentlélek segítségét, támogatását, de sohasem gondolhatja azt önteltségétől bódultan, hogy minden cselekedete a saját zsenialitását dicséri. Ez ugyanis nem így van. Azok a szavak, tettek, amikre magunk is rácsodálkozunk utólag, egytől-egyig a Szentlélek sugallatára születnek. Sohasem szabad tehát, elfeledkeznünk az alázatról, a szerénységről és a háláról Isten iránt, bármennyire is dicsőít a hamis emberi világ és arról sem, hogy csupán porszemek vagyunk, akiket pillanatok alatt elfúj az idők vihara.

Jézus tehát, nem megalázkodva, önmagát lealacsonyítva mossa tanítványai lábát, hanem példát mutat. Nekünk, keresztényeknek egymással kell úgy viselkednünk, ahogyan ő viselkedett velünk. És nem mindenkivel, nem a világgal… hanem, egymással, akiket Ő választott, megtisztítva a lábmosással minket a bűntől. Hogy méltók legyünk befogadni a Szentlelket…

Ismét egy ötven napos időszak előtt állunk, amelyben a kereszténység, átélve és abban megtisztulva látta Jézus szenvedését, tiszta lélekkel várja a Szentlélek eljövetelét… Tiszta lélekkel, nap, mint nap megmosva lábát… Mert, mint Jézus mondja: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben egészen tiszta…” (Jn 10. 10.)

Czeglédi Andrea

Stoffán György: Húsvét, a háború árnyékában 2023.

Az európai, uniós háborús őrület, nagyon hasonlatos az 1914-es hangulathoz. Akkor „Éljen a háború” feliratú táblákkal rohangáltak a Rákóczi úton, tülekedtek a sorozóbizottságok előtt, mert mindenki háborúzni akart. Akkor még nem tudták, hogy az a háború már nem lovas huszárokkal, karddal és kis puskákkal zajlik majd, hanem a kor legmodernebb fegyvereivel, bombáival, gyilkos gránátjaival.

Ma, akik háborúzni akarnak elmebeteg módjára, nem akarják tudni, hogy ők is elégnek a másodperc ezred része alatt, amikor a kor legmodernebb és leggyilkosabb bombáját ledobja valamelyik őrült háborúzó fél. Itt már nem lesz győztes és vesztes, s aki esetleg megmarad, annak is nehéz lesz túlélni, újrakezdeni. Őrült világot élünk, erkölcstelen és hazug kormányokat látunk, parancsteljesítő, ostoba, pénzéhes politikusok korát éljük, egy évszázadok óta hatalomra törő tömeggyilkos, vérszomjas "világkormány" vezetésével, amelynek az emberi élet semmit nem számít, s amely azt hiszi, hogy az emberiség drasztikus kiirtásával a világ urává válhat... Téved!

A keresztény ember a Sátán uralmát látja ebben. Annak az uralmát, aki képes volt megkísérteni az Istenfiát is, mert az a hatalom, amelyet bukott angyalként kapott, őrültté tette. Hiszen lehetősége van arra, hogy a lelkeket megszerezze, hogy a Pokol megteljék az őt követők szenvedő lelkeivel. Ma ennek a hatalomnak a kiteljesedését látjuk, mert a sokévszázados hazugság gyümölcse beérett. Az emberiség Ádámmá változott, s beleharap a kormányok, az államok Évaként letépett almájába. Ám, ma már nem a paradicsomból való kiűzetés lesz ennek az Istennel szembeni engedetlenségnek a büntetése, hanem a kárhozat, az örök halál, a szenvedésben való megsemmisülés.

A Nagyböjt, a Nagyhét és a Feltámadás ünnepe azonban reményt, lehetőséget ad a szabad akarattal bíró embernek, lett légyen az politikus, géplakatos, pap vagy ünnepelt celeb. Mert a Húsvét lényege Krisztus részéről felénk, a Megváltás, a szenvedések utáni Feltámadás, a könyörület. A mi emberi, hitbéli feladatunk pedig a hit megvallása, a bűnbánat, a Krisztussal való újrakezdés. Persze, ez csak azoknak a hit által megszerzett privilégiuma, akik egy pillanatra Jézus felé fordulnak, akik meglátják az ártatlan ember iszonyatos fájdalmát, akik hiszik a Feltámadás ígéretét. Azoknak, akik vissza akarnak térni a jézusi tanításokhoz, parancsokhoz.

Sokszor mondjuk, hogy „a világ megérett a pusztulásra”. Nem! Nem a pusztulásra érett meg a világ, hanem a szabadulásra! A hazug pártok, és kormányok igája alóli szabadulásra. Arra, hogy végre minden áltatás ellenére meglássa a Teremtés logikáját, s újra az legyen az iránytűje, ne a sátáni téboly, amelyben Sodoma és Gomora pusztulása rejlik. Az Isten végtelenül türelmes, az Isten nem a saját teremtményeinek a pusztulásban látja a megoldást, hanem az ember kijózanodásában. Az Isten viszont, nem könyörög ezért, mert korábban már világos használati utasítást adott az emberi léthez a Tízparancsolatban. És az a Tízparancsolat bizony kőbe vésetett, megváltoztathatatlan! Aki élni akar, az megtartja saját érdekében, megmaradása és élete érdekében... de legalábbis igyekszik betartani. Aki nem vesz tudomást róla, az elpusztul…

Azt senki ne gondolja, hogy a világot ez a hazugságból összetákolt világkormány, és az azt kötelezően vagy pénzért követő kormányok alakítják. Nem! A világ folyását Isten akarata alakítja, de teret ad az emberi szabad akaratnak. És csak akkor lép fel az övéi érdekében, és a Föld megmaradásáért, ha ez a szabad akarat, amelyet az emberiség mai vezetői a Sátánnak kiszolgáltattak, végső pusztulást hozna.

Nincsenek hát utolsó idők, nincs isteni fenyegetettség azok számára, akik hisznek, és követik azt a bizonyos, emberre vonatkozó használati utasítást. Mert sem a gazdaság, a pénz, sem az erkölcsi mélységek és a szeretet hiánya nem győzhet. Aki a Mindenható Istennel hadakozik az ab ovo vesztes. Halálraítélt. Aki e hadakozók közé áll, az is osztozik ebben a természetes sorsban. S mindez csak a bekövetkezéskor lesz hiteles azok számára, akik ma jót röhögnek akár a fenti sorokon is. Akkor könyörögnek majd irgalomért, s a bűnösök, akkor fogják átélni a keresztút borzalmait, amikor már a Sátán bevezette őket saját gyötrelmes birodalmába. És rend helyreáll…

Látjuk Jézust a kereszten, látjuk a szenvedő édesanyát, aki a kereszt alatt szinte haldoklik fia szenvedésének láttán. Látjuk a római katonát, aki lándzsáját eldobva kiáltja: „Ez valóban Isten Fia volt!” És látjuk a zsinagóga függönyét kettérepedni, és látjuk a sötétséget, amely Krisztus halálát követi! Látjuk mindazt, amit látnunk kell, ha Krisztus nélkül akarunk élni, ha megtagadjuk Őt és az Atyát!

Aki azonban hisz az mást is lát: a feltámadt Jézust, fehér ruhában, amint a félelemből bezárt helyiségbe belép és vigasztal, hitet önt Tamásba és a többi tanítványba. És látjuk azt is, hogy ezek a tanítványok, akik tanúi lehettek a Feltámadásnak, az egész földön hirdették Jézus igazságát, parancsait és ígéretét, miszerint nem csak Ő támadt fel, hanem az Őt követők is feltámadnak az utolsó napon, amelynek viszont nem tudjuk sem a napját, sem az óráját…  

Ha végigolvassuk a Szentírásban a Passiót, majd a Feltámadás leírását, láthatjuk, hogy Jézus letartóztatása, szenvedése, halála és felt, ezeknek a körülményei, az emberi magatartások pontosan beilleszthetők mindennapjainkba. Mind egyéni sorsunkba, mind az országéba, s ma a politikai élet sötét hónapjainak történetébe. Mert nem sok kellene ahhoz, hogy béke lehessen, ne pusztulás. Mindössze fel kellene nézni a keresztre… Látni kellene Jézust azoknak is, akik ma divat-keresztények, keresztényellenesek, istentagadók, nemzetközi és hazai pártpolitikai niemandok, gyilkosok és egyben öngyilkosok is!

Mert Jézus személyében ott a teljes megújulás ígérete. A húsvéti szent napok, az Oltáriszentség alapításának a napja, a szenvedés, a megfeszíttetés és a halál napja… majd a feltámadás felfoghatatlan csodája.   

És nem „csak” a Biblia bizonyíték, hanem az a kézzel tapintható bizonyíték is látható, amelyet igyekeznek a fizetett, kétkedő tudósok bagatellizálni, ám ennek ellenére létezik és megkérdőjelezhetetlen: a torinói lepel… Ha az sem elég, akkor százezernyi életút, tudós és egyszerű ember vallomása, vagy a saját életed, amikor bajba kerülsz… és segítséget kérsz… és megtapasztalod, mert abban a pillanatban van hited. Higgy és menedékre találsz ebben a vesztes, így csak ideiglenesen fennálló, sátáni világban! Ne késlekedj!

Ne kételkedjen tehát senki, mert

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!