Nyílt levél Ókovács operaigazgatónak, a magyar zászlóról, amelynek "nincs helye az Operában"...

Elmondanék néhány gondolatot a magyar zászlót illetően...   

1./ Az első világháborúban nagyapám 15 évesen került Piave mellé a frontra. Nagybátyja a szárnyai alá vette, lévén ő K.u.K. tiszt volt. Egy összeütközéskor a zászlótartó katonát lelőtték, és a zászló a véres sárban maradt. Nagyapám nagybátyja Johann von Rechnitzer ezt látva odarohant, a zászlót felvette és abban a pillanatban egy golyó átfúródott a mellkasán. A csata végén ez a magyar zászló lett a szemfödele. Johann von Rechnitzer egyetlen szót sem beszélt magyarul.  

2./ Majd jött a trianoni diktátum, amely érintette a Felvidéket is, azaz elcsatolta és Csehországnak adta Felső-Magyarországot. Családomé volt ebben az időben többek között a rózsahegyi Bellevue Szálloda. Dédnagyanyám és az ott lévő személyzet felháborodván e gyalázatos döntésen, kitette a főbejárat fölé a hatalmas magyar nagycímeres zászlót. A csehek 5 órát adtak arra, hogy elhagyják – mindenüket hátrahagyva – az új „cseh országrészt”, „Szlovákiát”. Dédnagyanyám akkor még egy szót sem tudott magyarul…

3./ Máig őrzök egy – igaz csak – szalagot, amelyet 1956-ban hordott a nagynéném, aki a forradalomban a sebesültek ápolását, ha kellett golyózáporban, ha kellett, a kórház alagsorában végezte… s mielőtt nekem adta e karszalagocskát megcsókolta és a könnye kicsordult. – Vigyázz rá! – mondta, - mert ez tartott életben.

4./ Székelyudvarhely polgármestere jogi harcba hívta a Székelyföld polgármestereit, mert székely intézményeikről leparancsolták azt a magyar és székely zászlót, amelyért sok vér folyt már a történelem során, s amely a ragaszkodást, a létet, a hitet, a megmaradást jelentette és jelenti. "Mert ez tartott életben"... 

5./ Apám úgy nevelt fel öt gyermeket, hogy – már lassan vénülve is, de máig – kötelességünknek, sőt természetesnek tartjuk, hogy ha egy darabka magyar nemzeti színű szalagot, elejtett kokárdát látunk a földön elszórva, felvesszük azt… mint a kenyeret… és mint a feszületet…

Mindazonáltal, ha az Önnel kapcsolatos, és a jobboldali médiában "ezer helyen" közölt "zászlós-ügy" nem lenne igaz, úgy kérem, tekintse levelemet csupán a nemzeti zászlóval kapcsolatos, érdekes és szép emlékek sorának.... 

  

Stoffán György

Még egy szó az utcanevekről… Nádudvarról…

Sajnos a képviselő testületek nem mindig a település értelmiségéből választatnak meg. Vannak olyan településeink, amelyekben az értelmiségi képviselők aránya igen alacsony… Volt már példa arra, hogy egy-egy község, amely világhírességek gyermekkorának volt tanúja, a kicserélendő kommunista utcanevek helyett nem a NASA ott nevelkedett professzora, vagy a világhírű építész, Max (Miksa) Ferstl lett az új utcanévadó, hanem az akácfa… Ilyen lehet Nádudvaron is a testület, amelyet a „független” Beke Imre vezényel.

Történt pedig, hogy egy honfitársunk 2019. február 5-én felterjesztette javaslatát a nagyméltóságú önkormányzathoz, miszerint, a kiváló írónőről, nádudvari Tormay Cecileről illő és méltó lenne megemlékezni egy utcanévvel és egy emléktáblával.  A felterjesztés nem lehetett könnyű elhatározás, hiszen még a Kádárék által is megbecsült Tormay Béla agrármérnököt, aki szobrot is kapott a kommunista világban, még ma is lazán lefasisztázza némelyik túlképzett művelt elvtárs Nádudvaron. Tehát a javaslat elérte a képviselő testületet, amely nagyméltóságú grémiumot a Schönherz Zoltán, egykor kivégzett hazaáruló neve nem zavarja a városban… ellentétben Tormay Cecile nevével. A nemes testület azonban február 21-én határozott. A polgármester az MTA aktuális szakértő kommunistáinak indoklását felhasználva a következőket volt bátor leírni az 1937-ben elhunyt írónőről: 

„Mind írói, mind közéleti tevékenységének vezérelve volt ugyanakkor a fajvédelem és a faji kategóriákban való gondolkodás. Népszerűsége és tekintélye révén hatékony képviselője és terjesztője volt annak a katasztrofális következményekhez vezető szemléletnek, amely a történelmet és a politikát „fajok” létharcaként próbálta értelmezni. Büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának, e nézeteit sohasem vonta vissza. Az általa alapított és vezetett nőszervezet (MANSZ) támogatta a numerus clausus bevezetését. Mindezek alapján nem vitatható, hogy ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében.” (MTA)

Majd azzal zárja sorait Nádudvar feje, hogy a 27/2019 (II. 21) Ök. határozatával úgy döntött a helytartótanács, hogy nem kíván Tormai Cecileről közterületet elnevezni…

Nos, itt tartunk harminc esztendővel az állítólagos rendszerváltás után. Az 1941-ben kivégzett Telekinek, a kommunista börtönben ártatlanul halálra kínzott Hómannak és másoknak nem lehet szobra, a magyar történelmet nem szabad tanítani az iskolákban, s Tormay Cecile annak ellenére, hogy konferenciákat szerveznek irodalmi munkásságáról, hogy Magyar Örökség díjat kapott… és sorolhatnánk érdemeit és értékeit, könyveinek történelmi tanúságát, egy kisváros önkormányzata is szembe köpheti a magyarság igazi harcosait, értékteremtőit, míg saját kommunistáinak jelenléte egyáltalán nem zavarja a rendszerváltást átaludt városvezetést.

Az ember elgondolkodik: miféle aljas hazugságban élünk mi itt, a megcsonkított és tönkretett maradék hazában. Hazában… de kinek is a hazája ez immár?

Talán lesz egyszer olyan városvezetése Nádudvarnak, amely valóban értékteremtő, és lecseréli hazaáruló kommunista utcaneveket is magyar nagyságok neveire. És talán lesz emléktáblája Tormay Cecilenek is ott, ahol ősei kenyeret és tudást adtak a ma még hatalmaskodó vörös-törvénytisztelő urak eleinek…   

Stoffán György 

Valóban európai értékeket sért Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP!

Korunk Matuska Szilvesztere

Nos, melyek is azok az európai értékek, amelyeket mi magyarok sértünk, amely sértés miatt jobb esetben akár kiebrudalhatnak május után az Unióból, de rosszabb esetben megszállhatják hazánkat?

A legfőbb európai érték a haza-, és nemzetárulás. És mi magyarok és keresztények ezt az európai értéket valóban megsértjük, hiszen alig van olyan politikai párt, amelynek tagsága egyetértene ezzel a mélyen gyökerező európai értékkel.

A másik érték, a család és a gyermekvállalás tagadása… s ezt is sértjük. Mert mi magyarok és keresztények még emlékszünk a Teremtő Isten parancsára, amely tiltja a gyilkolást… Számunkra egy ártatlan élet kioltása a legnagyobb bűn. Ahogy a magatehetetlen öregember arcára sem nyomjuk rá a kispárnát, úgy a csak az édesanyja szeretete által életben maradható magzatot sem vágatjuk szét a nőgyógyásszal, hogy jobban éljünk… Mi pedig galádul erre akarjuk rávenni a magyar fiatalokat, a magyar családokat. Ez valóban szembe megy az európai értékekkel.  

Az is az európai értékek megsértése, hogy maradi módon mi az – a Sodoma és Gomora óta, az emberi értékeket tagadó Mózes nevű fanatikus gyűlölködő miatt mélyen és igazságtalanul elítélt – azonos nemű házasságot is elvetjük. Ez a Mózes, akit követünk, még megkövezésre is ítélné e csodálatos egynemű párokat… Hiszen, két férfi igazi szerelménél nincs is szebb szerelem… és ezt már a görögök is tudták. (Mi meg? Ostobán és értetlenül állunk a jelenség előtt, s nem támogatjuk a szép színes Andrássy úti felvonulást…)

Az is az európai értékek ellen szól, hogy nem engedjük át a földrészt a muszlimoknak, s ellenezzük, hogy lányaink és asszonyaink szabad prédává válhassanak. Ez pedig végképp felháborító tendencia. Mint az is, hogy a gyermekeket nem adjuk át a szexuális örömökre vágyó liberális szemlélet alapján huncutkodni az erre vágyó felnőtteknek, akiknek elemi joguk volna nőként vagy férfiként e lehetőséggel élni. Mit nő és férfi… Hiszen ma már végre Európában nincs férfi és nő, anya és apa… és a gyerek meg majd eldönti, mi akar lenni. Addig is meg kell akadályozni, hogy nemileg fejlődjön. Mert joga van ehhez a szabad és szép, új „értékekkel” teli európai világhoz.

Szóval, Orbán és kormánya, velünk együtt sérti az európai értékeket, mert ragaszkodik (ragaszkodunk) a keresztény értékrendhez, a családhoz, a nemzethez, a hazához, a magyar nép megmaradásához, s nem akarja (nem akarjuk), hogy Szent István népe, amely oly sok vért áldozott a 150 éves muszlim elnyomás alól való felszabadulásért, ma önként átadja a Kárpát-medencét ugyanazoknak.

Emiatt gyűlölt nemzet maradtunk (nem lettünk, mert mindig is azok voltunk, hol ezt fogva ránk, hol amazt…), s már az is baja az uniós vezetésnek és az általuk fizetett hazai talpnyaló hazaárulóknak és a gyilkos, maffiózó ősökkel bíró, reményeikben leendő uniós képviselőknek, ha ugyanolyan plakátokat teszünk ki egy uniós választási kampányban Junckerről, amilyeneket Svájcban látni…

Korunk Matuska Szilvesztere pedig, levélben ajánlja fel Merkelnek a de facto lehetőséget – mint a nácikkal paktáló milliárdos, kommunista, rabló, internacionalista, „hazafi” –, hogy az unió megdöntheti a demokratikusan megválasztott kétharmados kormányt… s hozzá hazudja, hogy a fél ország esedezik Európa megsemmisítőjének kegyeiért…

És ebben az esetben az Orbán-kormány valóban európai értéket sért. Klasszikus európai értéket! Ugyanis, Európában évszázadokig a legsúlyosabban büntették a hazaárulást…

S mert a mai európai értékek nem a mi évezredes keresztény értékeink, így továbbra is sértjük ezt a mai Európát, de tennünk kellene annak érdekében is, hogy a mi magyar értékeinket legalább Magyarországról ne sérthesse meg senki!

A hivatkozott „demokrácia”, amelynek jegyében minden bűnöző bármit megtehet, soha nem létezett. És ezt végre be kellene látni, be kellene vallani… mert ez a hazug szó, ez a hazug és logikátlan ostobaság sem tartozott soha a magyar értékekhez…

Stoffán György 

Kommunista utcanevek, elfeledett Szent Imre város

Vannak kommunistákról elnevezett utcák és a kommunizmusban adott utcanevek, amelyeket illenék visszaállítani. Mindkét verzió fontos volna, hiszen egy diktatúra emléke semmiképpen sem építő, s mint a náci Németország elnevezéseit megváltoztatták, úgy a kommunisták magyarországi ámokfutásának emlékeit is el kellene törölni – de végleg.

Az első verzió – miszerint a kommunistákról elnevezett utcákat át kell nevezni, magától értetődő. Hiszen Kun Béla, Szakasits Árpád vagy Szamuely Tibor neve épp olyan, mintha Drezdában Churchill, Goering vagy Adolf Hitler srtaße is létezhetne.

A második verziót sokan nem értik. Ez nem más, mint a kommunisták által alkalmazott utcanév változtatás megsemmisítése. Hiszen nem elegendő, ha a kommunistákról elnevezett utcaneveket változtatjuk meg, de az általuk megváltoztatott utcanevekkel is foglalkozni kellene. Kivált olyan városokban, kerületekben, amelyeknek a vezetői nemzeti elkötelezettségűek. Példaként sokszor említettem már a XI. kerületi Ménesi út neve visszaállításának szükségességét, hiszen ez az út a kommunista rémuralom előtt Nagyboldogasszony út volt. Hasonlóképpen érthetetlen, hogy a Szent Imre herceg útja is maradt Villányi út, s Szent Imre, István királyunk fia nem érdemelte meg e kerület vezetőségétől és lakosságától, hogy a szobrával véget érő útszakasz nevét visszaállítsa a tiszteletre méltó önkormányzati testület. Lehet itt hivatkozni anyagiakra, az igazolványcserék nehézségére, és minden másra… de a lényeget nem szabad, nem kellene elkerülni: gátat kellene vetni végre a diktatúra emlékének, egyesek nosztalgiájának, s annak a nemzetet is sértő magatartásnak, amelyet a kommunisták – például, e két út átnevezésével – okoztak.

Az MTA összeállított ugyan egy utcanév ajánlást, de az inkább a vicc kategóriájába tartozik, semmint megalapozott és elfogadható történelmi utcanév-áttekintés, ajánlás. Hiszen minden településnek és városnak vannak saját nagyjai, értékei, amelyekről el lehet nevezni az utcákat, s ha kifogyna egy-egy település ezekből, akkor ott van a magyar történelem, s magyar haza, a magyar művészet, a magyar egyházak nagyjai… s a Kárpát-medence, amely ezrével kínál névlehetőségeket. Igaz, ehhez kellően felkészült önkormányzati testület is kell, hiszen, sokhelyütt előfordult, hogy a névváltoztatáskor – az önkormányzat említésre sem méltó szellemi kapacitása miatt –, a település nagyjai helyett az akácfáról és más növényekről nevezték el a megváltoztatandó utcákat. Nem egyeztettek az ott lakókkal, s az öt kissé műveletlen képviselő gyakorlatilag saját butaságának bélyegét nyomta rá a településre. Sajnos az ő névsoruk nem szerepel az utcatáblán, így a település szégyene marad ez az ostobaság.

Jó volna tehát ésszel, kellő műveltséggel és/vagy szakemberek bevonásával újranevezni, visszaállítani vagy átnevezni a közterületeket. És jó lenne végigsétálni a Szent Imre herceg útján, amely út neve a városrész nevével azonos… bár e név – Szent Imre város –, a városrész említésekor sem kerül már elő, harminc évvel a rendszerváltás után… Helyette az Új Buda (Újbuda) elnevezés dukál… s ez nagyon szomorú.

Ám, akkor milyen alapon követeljük meg bármilyen indokkal az utcanév változtatásokat, ha a saját szellemiségünket sem tartjuk tiszteletben e téren? …  

Stoffán György

A kommunizmus emléknapja – és a jelen kommunizmusa

Amikor arról beszélünk, hogy „a kommunizmusnak hány áldozata volt”, akkor helytelenül fogalmazunk. Ugyanis a kommunizmus ma is gyilkol, ma is súlyos károkat okoz a társadalmaknak és az egyénnek egyaránt… folyamatosan, akárcsak a trianoni döntés, vagy az államosítás… etc. A magyar nemzet ellen irányuló, immár állandósult nemzetközi gyűlölet a kommunizmusban gyökeredzik, hiszen a kommunizmus nem más, mint a szabadkőművesség és az 1789-es embertelenség egyik romboló alkotása, folytatása. Máig.

Áldozatok neveit soroljuk, kínok fajtáiról beszélünk… féligazságokat bemutató múzeumokat nyitunk az embertelenségről, de mindez semmit sem ér, amíg a felelősök neveit csak részben ismerjük, amíg a szellemi örökösök ugyanazt tehetik, mint elődeik, s amíg a demokráciára hivatkozva nem történik meg a felelősségre vonás, és ennek a szellemiségnek a szigorú, törvényekkel alátámasztott betiltása. Önmagában kevés a jelképek betiltása, mert nem a jelképektől halt meg százmillió ember. A kommunizmus nem szűnt meg, és a kommunizmus áldozatainak létszáma ma is egyre nő.

Féligazságokat mesélünk a legnagyobbak szenvedéseiről, mert e szendéseket a történészek önkényesen lezárják a rendszerváltással vagy az emigrációba kényszerítések törtnetével, noha az egyes ember az emigrációs években is a kommunizmustól szenvedett, annak áldozataként volt kénytelen idegenben, szeretett hazájától távol élni. A legnagyobbak pedig a Nyugat és a vörös birodalom kiegyezése alapján az emigrációban is viselték a megbélyegzettség terhét, mint a Vatikán által – talán – hamarosan boldoggá avatandó Mindszenty hercegprímás.

A kommunizmus Magyarországon visszafordíthatatlan rombolást végzett, mert megalapozta e rombolást a történelem meghamísítása és az erkölcstelenség, amelyet egy primitív, beteges hatalom kötelezővé tett 1945. után. Mai problémáinkat pedig legfőbbképpen az okozza, hogy ennek a romboló ideológiának a lábnyomában járunk, mert a demokráciának nevezett, és minden rendszer által használt szó érvényteleníti a törvényeket, megengedővé teszi a kormányokat, és megtiltja az emberi szabadságjogokkal magyarázva a felelősségre vonást, még a hazaárulás tekintetében is. Ha pedig a mai Nyugatot vesszük górcső alá, akkor láthatjuk, hogy a Nyugat mai helyzetét és az emberi normalitás ellen küzdő szervezeteket egyetlen hálózat, a kilencven országot magában foglaló Progresszív Szövetség fonja be. Ezt a szövetséget tartják a kezükében a lázadó, genderista civilszervezetek, amelyeket pedig az ismert spekuláns szervezete irányít. Így épül fel a kommunista piramis, amelynek tagja számos magyarországi párt, és az Uniós vezetők többsége. Hiszen Sargentitni vagy Timmermans is kommunista gyökerű pártok tagjai. Tehát, a kommunista ideológiáról, mint megszűntről, mint csak a múltban létezőről beszélni sem politikatörténetileg, sem történészileg nem lehet. Tehát, a jelen drámájának, a jelen tragédiájának is egyetlen oka a kommunizmus, hiszen a Progresszív Szövetség aknamunkája és az ebben résztvevő pártokat irányító szervezetek alakítják ma is Európa megsemmisítését.

Visszatérve a kommunizmus történelmi és egyben visszafordíthatatlan rombolására, Magyarországon két alapvető dolgot kell említenünk: az egyházi iskolák, katolikus szervezetek és a hitoktatás felszámolását, valamint a szerzetesrendek feloszlatását, működési engedélyük megvonását. Ennek a két intézkedésnek a következménye az oktatási rendszer drámai helyzete, az oktatás és a tananyag színvonalának súlyos hiányosságai, és a tanári anarchia, amely az emberi butaságot, az erkölcstelenséget és a tanterv egységének hiányát tükrözi, valamint máig engedi a politikai befolyást az iskolákban.

A másik intézkedés. a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása volt, ami az egészségügyet, a tanítást és a tanárképzést, az ifjúság erkölcsi és hazafias nevelését a nullára vetette vissza. Ez is visszafordíthatatlan folyamat, mert már nincs kivel pótolni a kommunisták által gyárudvarok söprésére, kőtörésre vagy halálra ítélt tudósokat és az ő tudásukat. 1950-ben megszakadt egy olyan történelmi folyamatosság, amely életben tartotta a szellemi létet Magyarországon. Mind a kommunizmusban, mind pedig az azt követő és máig tartó liberális világban egyetemeinken egy furcsa ideológiai fertőzés támadja az ifjúságot, s valójában egy liberális cselédkönyvet kapnak, nem diplomát. Nem tudást kapnak, hanem szakbarbári felkészítést, hiszen a humán vagy latin műveltség súlyos hiánya a rossz helyesírásig bezárólag felismerhető.

Ehhez még a különböző kommunista és liberális intézkedések, züllesztések is hozzáadandók, mint a zene, a művészettörténet vagy a filmesztétika tantárgyak elhagyása, szűkítése, amelyek a léleknevelés, léleképítés alapjai voltak. Ezeknek a hiányát nem pótolja, nem akarja pótolni egyetlen oktatási kormányzat sem. Az ép testbe ép lélek is kellene, de a lélek fejlesztéséhez a fenti tantárgyak szükségesek… Tehát, máig ható és állandó, az a rombolás, amelyet a kommunista diktatúra 1947-ben és 1950-ben végrehajtott.

Ma, amikor a kommunizmus bűneiről és áldozatairól beszélünk, emlékezünk, akkor voltaképpen arról beszélünk, amiben élünk. Mert igazából nincs már kommunizmus, de a nem létező demokrácia fogalom feloldó mocsarában vergődünk, mert a kommunizmust nem tiltottuk be, nem kerestük meg és nem ítéltük el a bűnösöket… mellébeszélünk és folytatjuk mindazt a történelemhamisítás alapján, amit a marxi történettudomány magként elvetett. Nem lehetünk büszkék nagyjainkra, nem állíthatunk szobrot az emlékükre, és nem beszéljük ki az igazságot… mert hazugságban kell élnünk. Ergo: mi magunk is áldozatai vagyunk e vörös eszmének, s mi magunk tesszük áldozattá az utódokat is, amikor beletörődünk mindabba, amiben mi magunk, rendszer-váltottan, nemzeti keresztény kormányt támogatva élünk… Mert a rendet, a hazafiságot, a nemzeti függetlenséget nem sikerült még visszaállítanunk.  S amikor azt olvassuk, hogy a májusi választáson múlik Magyarország jövője, léte, megmaradása, akkor egészen csalódottan kell befejeznem megemlékező soraimat… hiszen amit Clemenceau, Rákosi és Kádár nem tudott megtenni, azt májusban megteheti Timmermans és Juncker, Sargentini és Merkel…  Tehát, a kommunista négyes fogat… a 21. század Európájában.

Ne beszéljünk tehát egy lezárt korszak áldozatairól, mert ha igaz a fenti állítás, miszerint májusban dől el egy ezer éves nemzet sorsa, akkor nyugtázhatjuk: mi magunk vagyunk, lehetünk a kommunizmus – utolsó – áldozatai…

Stoffán György

Dobrev Klára mentelmi joga, és a szalonfasizmus…

Vannak a demokráciának nevezett anarchiának érdekes és felettébb kifizetődő mozzanatai, amely(j)ek legfőbbképpen a választások idején bújnak elő a patkányly(j)ukakból.

Ily(j)en úri huncutságok manapság – az EU-választások előtt –, sokkal nagyobb mértéket öltenek, és ezerszer pofátlanabbá teszik az érdekelteket, kivált az oly(j)anokat, akik nem csupán a képviselői j(ly)avadalmazásért, de a ráj(ly)uk váró igazságügyi atrocitások megoldásaként is szeretnének bekerülni a mentelmi j(ly)og vasfüggönye mögé. Deutsch Tamás meglátása miszerint az egykori magyar first lady is hasonló okokból (is) kapta meg a listás hely(j)et a DK-tól. És ez még nem is lenne nagy baj(ly), hiszen Ferkó a vénülő menyecskét lapátra teszi, és még j(ly)övedelmez is. Hiszen a vénülő naccságákat le kell cserélni – mondta korábban. És példát is mutat. Ám, az korántsem oly(j)an vicces, hogy egy pártelnök a saj(ly)át feleségét j(ly)elölteti, miközben a legj(ly)obb emberét, Niedermüller Petykát, aki a hazaárulás és a magyargyűlölet baloldali mintapéldánya, ily(j)en lelketlenül kirakj(ly)a a brüsszeli bársonyszékből, amely(j)be már csaknem belenőtt a szerencsétlen. Igen, kell a mentelmi j(ly)og, mert ganyé van az Apró-Dobrev-klán palacsintáj(ly)ában, és mint céges aláíró, Dobrev elvtársnő listás hely(j)en volna Kalocsán, egy j(ly)ó kis tárgyalás után. A pofátlanság és az önutálat is j(ly)átszik ebben a DK-s választásban, hiszen a klán keresztmamáj(ly)át, Klárát a szegények miatti aggódása, és az egyesült Európa melletti hősies kiállása indította a nehéz, és megpróbáltatásokkal j(ly)áró pénzszerzési akcióra, az uniós j(ly)elöltségre. Persze egyik állítása sem felel meg a valóságnak, hiszen, ha a szegények miatt aggódna, akkor felhívná telefonon Mészáros Lőrincet és megkérdezné, hogy ő hogyan csinálja a szegények támogatását, s, ha kielégítő választ kapna, akkor adna milliárdos vagyonából – (amely(j)et nem feltétlenül tisztességes úton szerezhetett –, a rászorulóknak, a szegényeknek és a ly(j)ukas zokniban tüntető elvtársainak. De nem ad, csak aggódik. Az Európai Egyesült Államok emlegetése pedig, nem j(ly)ó omen a hazai választók előtt, mert ellentétben a bulgár matrónával, nekünk, magyaroknak a saj(ly)át haza és a nemzet e pillanatban fontosabb, mint a j(ly)unkeráj(ly). A Gyurcsány-Apró-Dobrev-klán mostani döntése tehát, minden kommunista-liberális-hazafiatlan magatartást magában foglal, amit 1919. óta ettől a szánalmas, de egyben veszély(j)es eszmeiséget gyakorló vörös maffiától megtapasztalhattunk. Az apró bulgár naccsága tehát megy Brüsszelbe, amíg ki nem kéri onnan az ügyészség, Ferkó új(ly)íthat, és ismét hatalmas dohányt kaszálhat a kommunista banda… mert hát demokrácia van abban az unióban, amelyben az ottani legfőbb ügyésznek egy román bukott bűnözőt (Kövesi kisasszony) jelölt az Európai Bizottság.

(Alább már nem alkalmazom az MSZP-LMP-Momentum-Lyobbik etc… hejesírási szabájait!)

A másik érdekessége e választási kampánynak, hogy az antiszemitizmus – a szocialista szalonok hatalomvágy-antiszemitizmusa – ma már nem bűn, és az imént emlegetett Ferit, aki egy üldözöttől konfiskált villában tengeti szegényes életét, egyáltalán nem zavarja a rasszista, antiszemita trágyán sarjadzott Jobbikkal való együttműködés. Karácsonynak e választási kampány érdekében a Mazsihisz is megbocsájtotta a zsidó-listázást pártoló kijelentését, de a náci és cigányozó párttársak is jó partnernek bizonyulnak az ellenzéki, kommunista-liberális összeboruláshoz, meggyalázva ezzel milliók tragikus pusztulását.

A külföldi partnereik is hasonló „jellemű” ócska gazemberek, hiszen hatalomvágyukban és Orbán-gyűlöletükben akár zsidók és cigányok ezreit is feláldoznák. Ugyanis, ma már nem számít sem zsidó, sem cigány, sem ember, sem asszony. A szavazatokat ma már nem az eddig hazug szimpátiával, és az emberi jogokra hivatkozva védett cigányoktól és zsidóktól várják, hanem az új európai hatalomra jutás reménységétől, azaz, a migránsok tömegétől…

Idejutott Európa, idejutott a kommunista-szocialista-liberális ellenzékiség és idejutott a Mazsihisz is. Még mindig nem merem hangosan kimondani, hogy nincs lejjebb. Hiszen Apró Antal munkássága után, vagy a Szent II. János Pál elleni merényletben való Dobrev-érintettséget, és a 167 milliárdos metrós csalás-lopást követően tényleg indokolt volna kétkedni a baloldal még mélyebbre süllyedésének lehetőségében… de Magyarország az ellenzékből a legromlottabbat kapta. Olyat, amelynek az emberi élet, a magyarság, a zsidóság vagy épp a cigányok léte és biztonsága mit sem ér, ha őket az idegen kasszából jól megfizetik… és ez a kassza lehet akár moszkvai, akár brüsszeli. Nekik mindegy!

Azonban a nemzeti oldal tanult a múltból, s bár vannak szarvas hibái, mégis képes arra, hogy megvédje azt a kevés jussát, amely még megmaradt itt, a Kárpát-hazában, a magyargyűlölet és a száz éve tartó holocaust után is. S talán nem is olyan drámai ez a gyűlölet, amely körülvesz bennünket kívülről és belülről egyaránt. Mert a nagyarányú, a mérhetetlen elvakult gyalázkodó magatartás egy pillanat alatt átfordulhat az ellenkezőjére, és Magyarország, mint Európa legősibb nemzete megmentheti a kereszténységet, az európai kultúrát, és eltakaríthatja az immár két évszázada és harminc esztendeje tobzódó romboló liberalizmust. Mindössze két dolog van, amit fel kell ismerni: A hit és az imádság jelentőségét, valamint az összetartás erejét. S e felismerés megkezdődött, pont a fentiekben írtak által. Hiszen, ha nem látunk ellenpéldát, akkor nem látjuk a veszélyt sem. Ezekből pedig ma bővelkedünk, és általuk erősödünk is. A sorsunk tehát a mi kezünkben van, az övékben pedig a saját sorsuk… amely cseppet sem irigylésre méltó…

Stoffán György