Martonok és Lillák társadalma

Eszembe jut egy idézet: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” ^{(Jn., 8.)}

Ezzel nem felmenteni akarom Marton Lászlót, ha valóban elkövette azt, amiről ma oly nagy vehemenciával liheg a liberális erkölcsrendész szerepében tetszelgő sajtó. A TV, a rádió, a lapok… az ostoba beszélgetős műsorok, ahová célirányosan hívnak meg embereket, akik tudják miért, mennyiért hívták meg őket és azt is tudják, mit kell mondaniuk. Mindegy nekik, hogy politika, mások teljes földbedöngölése, hazaárulás vagy éppen közerkölcs-e a téma. Névtelen senkik ócsárolnak szemforgató módon olyan embereket, bizonyítatlan tetteik miatt, akiknek ők maguk, az általuk ócsárolt lábnyomába sem léphetnek. Ennek az „engem is molesztált” cirkusznak valami egészen más üzenete van, mint amit látunk. Célirányos, valami ellen, valamiféle más dolgot megalapozva, elfedve.

 

Pitiáner színésznőcskék régebbi vagy újabb keletű pornómeséi látnak napvilágot, a nép pedig kifejtheti a véleményét, vagy így vagy úgy. Mindegy, hogy az audiatur et altera pars elve ez esetben sem működik, de ez is belefér annak a sajtónak a világába, amelyet nem a tisztesség, az objektivitás és az igazság vezérel, hanem a nézettség, a minél nagyobb botrányt bármi áron. És itt nem számít az ember, nem számít a tehetség a tudás a zsenialitás… dögöljön meg, mert a liberális feminista sajtó így akarja… valamiért…

Számba vehetnők a többi szakmát is… hiszen nem csupán színházi világban kíván meg egy-egy hölgyet egy-egy férfi – a mai liberális gendervilágban már meglehetősen természetellenesen –, hanem sok más szakmát felsorolhatnánk, ahol bizony igazolhatóan és bizonyítottan egy-egy állás elnyeréséért bizonyos testi ellenszolgáltatást kell nyújtani.

Például: Nem maradhat a pályán a fiatal TV-s, ha nem fekszik le az idősebb és meglehetősen melegecske sztárral, aki a kiszemelttel azonos nemű, de ő dönt… vagy: ki kérdezi meg a felszolgálólányt, hogy hány rohadt stricivel kellett „megküzdenie”, amíg elnyerte az állást, de egy-egy vállalkozó is sportot űz abból, hogy munkatársait "testi ügyessége" alapján vesz fel vagy bocsájt el. 

Az egész társadalom ilyen szennyes, mert erkölcsi normák nincsenek, tisztesség nincs, s a hölgyek is bizony ki-kivetkőznek saját érdekeik okán a nőiesség szalonképes formájából, s igen sokszor átvedlenek néhány órára a legutolsó útszéli kurva mezébe. És még meg is magyarázzák. Nem jobb tehát a női nem sem (csak veszélyesebb) a férfinél, mert egy férfi soha nem fogja évek múlva felhánytorgatni, ha egy nő felajánlotta kegyeit bizonyos előnyök megszerzése érdekében… ám, mint manapság látjuk, a nők szintén érdekből úgy sírják el azt a szexuális, vagy azt megközelítő eseményt, mintha tüzes parázson járatták volna őket, noha ők fújták a parazsat, ki ne aludjék.

És a társadalom élvezi ezt a primitív, ócska cirkuszt. Mert a társadalom, a nép azt képzeli, hogy ezzel az alávaló témával ő is bekerült a színházi világ berkeibe. Pedig nem. Csak őt használják azok, akiknek érdeke ez az álszent és mocskos szarkavarás.

Nem érdekel tehát, hogy Marton hány hölgy „intimszféráját” simogatta meg, s hány "ártatlan gyenge nő" kezét helyezte férfiasságára… olyanokét, akik ma panaszkodnak, de akkor nem vágták pofán és hagyták ott… 

A társadalom nagy része ilyen. Az egyik akarja, a másik tűri vagy élvezi… ám, ilyen mélyre kevesen süllyednek… minthogy bár tűrte és élvezte, de megbízásból, vagy azért hogy újra figyeljenek rá visszaél e talán megtörténtekkel… a talán meg sem történtekkel.

Engem inkább az érdekel, hogy ki hány Marton rendezést látott a "Vígban", mit mondtak neki azok a darabok, és mit vont le magának e zseniálisan rendezett darabok martoni mondanivalójából. Ugyanis szívesebben nézem ennek az állítólagos betegesen nőfalónak a darabjait, mint azt a hölgyet mezítelenül, aki a színpadon, a pamlagon a darab részeként egyszerre két férfit elégít ki kézzel, majd panaszkodik Martonra, az őt felkereső, aberrált liberális sajtó  újságírójának...  Mert ma ez a művészet... 

No és persze kit ne zavarna eme aberrált liberális kultúrvilágban, s ki ne irigyelné, hogy Marton László Prima Primissima díjat kapott? A pornómesékkel ezt a díjat is sárba lehet taposni...
 

Nem jelent mást ebben a társadalomban ez a szemét cirkusz, mint magát a társadalmat. A társadalom erkölcstelenségét, orránál fogva vezethetőségét és álszent ostobaságát. Mert ezt tette a társadalommal negyven év kommunista diktatúrája és immár csaknem harminc esztendő liberalizmusa, elvtelensége és hitnélkülisége. A Marton-ügy csupán egy képlet, egy sok ismeretlenes egyenlet a táradalom mai erkölcsi helyzetének kiszámításához.

Ráadásul azt sem tudhatja senki, hogy a „megkörnyékezett” nők nem hazudnak-e csupán, egy jól fizető nemzetközi megbízásnak eleget téve. Vagy elég a bizonyíték egy akasztáshoz, ha sokan hazudnak? Mert olyan társadalomban élünk, amelyben minden igaz lehet és annak az ellenkezője is… és bár a tisztességes társadalmi réteg sokkal szélesebb és nagyobb, mint az e botrányt kirobbantóké, mégis a karmesteri pálca – érthetetlen módon – ez utóbbiak kezében van… és még senki nem érttette meg velük, hogy ez már nem az az előadás… és nem is az a színház...

Stoffán György

Orbán Viktor súlyos lejáratása

Az emberi hülyeség, aljasság és oktalanság határtalan. Megjelent a sajtóban, hogy Orbán Viktort le akarja járatni a Schwartz bácsi… az ő civiljeivel és egyéb jól fizetett követőivel. Felvetődik a kérdés, hogy ki akar lejáratni kit, és kik előtt? 

Megmagyarázom ezt az iménti meglehetősen hülye kérdést.  Ha Schwartz bácsi milliárdjait felhasználva akar bárkit lejáratni, amely szándék alapjaiban sántít, hiszen Schwartz bácsi hiába "nemesedett" vagy inkább nemtelenedett az évtizedek során "a milliárdos Sorossá", ugyanaz a halált és romlást hozó féreg maradt, mint volt ifjon, amikor is a zsidók (saját népe!) vagyonát meglopta, vagy éppen risztelt a Gestapóval, miközben a meglopott zsidók leszállni készültek a marhavagonról, Auschwitz nem éppen szimpatikus láger-vasútállomásán.  Ez az "aprócska tény" jut az eszembe, amikor e lejáratási kampány "eget rengető" hírét olvasom. Nos, kérem szépen…

1./ Alapvetően a lejáratásra irányuló szándék is undorítóan prolias, elítélendő, hiszen nem módja az semminek, csupán egy bolsevik módszer, amelyet a libsik is átvettek, és igyekeznek tökélyre vinni, de nem megy, mert egy dolgot nem ismernek… a magyar néplélek sajátosságait.  A magyar néplélek nem vesz be minden moslékot, amit elé tesz egy ilyen senki, aki halottaktól és a krematóriumba igyekvőktől összelopott vagyonból vált milliárdossá – saját bevallása szerint. 

2./ Egy mindenben lejáratódott erkölcsi ürülék nem tud lejáratni senkit, mert a józan ész, és az általuk nem ismert hazaszeretet olyan fegyver ellenük, amit nem kell kézbe venni, amivel nem kell lőni. Ugyanis ennek a szónak a jelentése magából az magyar keresztény emberi agyból csinál fegyvert, önvédelmi eszközt, amely automatikusan működésbe lép a leselkedő veszély esetén.

3./ A magyar néplélek nagyon precízen ki tudja szűrni a hazugságot és az ellene irányuló mindenfajta támadási szándékot. Így az sem jelent problémát a számára, hogy Schwartz bácsi és lumpen-proli, hazátlan hazaáruló és nemtelen követői is fennakadjanak azon a lelki, szellemi rostán, amellyel évezredek óta minden hasonló történelmi okádékot, jó eredménnyel kiszűrt magyar néplélek… 

Schwartz bácsi és követői pedig mondanak, amit akarnak, mert az olyan hiteles, mintha a fos azt hirdetné önmagáról, hogy ő az eredeti 4711…  A lejáratás tehát, a kávéházak eldugott különtermeiben megtörténhet, s ott ez a csürhe lejáratottnak érezheti a nemzeti keresztény többséget… de csak szigorúan önmaga előtt… Orbán Viktort, Lázár János és akit akarnak. Tökmindegy!

Mi pedig, akik előtt igyekeztek volna „lejáratni” saját politikusainkat, tudomást sem véve erről a fosmoslék keverékről, szépen csendben elmegyünk tavasszal szavazni, hogy a hazai belpolitikai életből örökre kiiktassuk a Gestapós Schwartz bácsi hazai, jól fizetett, primitív és erkölcstelen „lábtörlőit”… Könnyű dolgunk van, mert le sem kell járatnunk őket. Ők már lezsírozták a dolgot… 

Stoffán György

Esőverte fütyülők...

"Köszönjük Uram!"

Egy esztendeje írtam az alább olvasható cikket. Akkor még kissé felháborodva, kissé elkeseredve... s lám, az élet megedzi az embert. Ma már nem vagyok ennyire megrökönyödve azokon a nemtelen és említésre sem méltó kommunista, bolsevik és liberális megnyilatkozásokon, amelyek 2017. október 23-a előtt hangzottak el. Nem lepődöm meg attól, hogy lefasisztázzák a nemzetben gondolkodókat, diktátoroznak, antiszemitizmust emlegetnek, mert egy év alatt világossá tette az ellenzéknek mondott hazaáruló söpredék, hogy nem képesek másra... sem szellemi sem lelki indíttatásuk nincs a világos látásra, a megbékélésre, a nemzetért való közös munkálkodásra. Ők genetikailag az árulásra predesztináltattak. Úgy koszorúznak 56-os emléktáblákat, mintha Ferenc József Haynauval együtt koszorúzna Aradon, vagy Hitler róná le kegyeletét Dachauban. Közben ocsmány és hazug rágalmakkal szórják tele a hősök emlékét... Igaz, idén kevesebben tették - mert esett az eső... rájuk. S nem is merészkedtek sokat az utcára e csőcselékből, mert féltek... még elverné az eső a fütyülőjüket... Az Andrássy úton azonban nem esett... 

***

A történész végső érve

Boldogabb időkben azt mondták, hogy a királyok végső érve…. – Ultima ratio regnum.  (Büchmann)… s értették ezt a fegyverekre. Ma azt mondjuk tegnap óta, hogy a hülyék végső érve… s mondjuk ezt a nem magyar prolik sípjaira.  Mondhatnók persze azt is, hogy a történész végső érve, hiszen olyan történészt is csak nekünk sikerül produkálni, mint a velejéig primitív Ungváry Krisztián. Mert ő, végtelenül alávaló módon, hivatását, tudását, egyetemét lejáratva kiment füttyögni egy olyan ünnepen, amelyet nem a kormány, hanem a nemzet ült meg. Olyan ünnepen, amelyen hősi halottakra, hősökre, egy kor gyönyörű szabadságélményének napjaira emlékeztünk. Mi. Magyarok.  Mert akik eljöttek ugyan, de síppal zavarták e megemlékezést, azok nem magyarok. Valami korcs, genetikai szenny, amelynek még a magyar és a lengyel himnusz sem számított, amely annyira bunkó és primitív, hogy a vendég szónok, jelesül, a lengyel államfő sem jelentett semmit. Fütyültek ezek a kis ungvárikrisztiánok végestelen végig… feltehetően jó pénzért. Meg hát a síp… ingyen… jön a karácsony… Jó lesz a gyereknek. Ajándék. Igen, ungvárykrisztiánnak neveztem el őket, mert én fedeztem föl e fütyülőkben az új férget, amely öli, gyilkolja, rágja a nemzet jövőjét… s mint felfedezőnek pedig, kijár nekem, hogy nevet adjak nekik.

Mi is lehet egy hazáját szerető, honfitársaival együtt, békében ünnepelni akaró magyar ember véleménye ezekről a kis ártó férgecskékről? Talán csak megállapítások sorozatát lehet elmondani róluk. Véleménye nincs az értelmes embereknek az efféle kártékony élősködőkről. Mert „bizonyos szellemi szinten felöl, nem süllyedend az ember erkölcsi mélyedekbe”… – ahogy ezt a nagy Bólyai mondotta Marosvásárhelyen, fiával folytatott vitája lezárásaként.  Maximum azt mondhatjuk el, hogy ennél lejjebb nem lehet süllyedni, ennél aljasabbnak nem lehet lenni, s azt, hogy ez a füttyögős csürhe a magyar társadalom legeslegalja. Hiszen a hazaárulástól a proli tiszteletlenségig minden ocsmányság megvan bennük. Egy nemzet örömét, egy nemzet büszkeségét akarta elrontani ez a csöppnyi söpredék, az ingyen kapott pártsíppal, amelyen ugyan dallamot nem lehet lejátszani, csak fújni lehet… mert a gyűlöletnek nincs dallama.

Aztán jött a jól megfizetett vezér, aki hülyeferit helyettesítette, és igencsak megsértődött, amikor nem engedték be a Kossuth térre. És mert nem engedték be… – és ez a nap legpofátlanabb és leggusztustalanabb terve – még feljelentést is tesz emiatt. Nem mehetett csürhézni, sípolni, zavarni a nemzeti ünnep méltóságát… s ezért ő jelentget. Nos, a féreg elnevezés találó, csak kevés…

Ultima ratio… mert észérv nincs, csak a liberális szenny által fizetett sípok vannak, s a zsarolás, amelyet Vona sípolt el ünnepi beszédében. Miközben a szabadságról és a függetlenségről szónokolt, világosan megmondta, hogy számára a muszlimok kötelező kvótája ellenni parlamenti szavazás, a muszlimok elárulása, amelybe ő csak a kormányfő megzsarolása után hajlandó belemenni. Kicsit kacifántos politikai jellemtelenség, kicsit kacifántos hazaárulás, kicsit szocialista-liberális pofátlanság. De Csurka óta tudjuk, a Jobbik szoci találmány, s mint ilyen, olyan.

Summa summarum: Szép ünnep volt október 23-án. Füttyszó ide vagy oda. Két ünnepi szónoklat, három himnusz… tömeg és erő. A Kossuth téren. Őszinte, hazaszerető erő, gyűlölet és elfogultság nélkül. Erő, amely a tisztességben fogant, a haza javát szolgálja, és nem mások ellen, hanem a nemzetért, a keresztény-keresztyén nemzetért öltött testet a sokezres embertömegben. A társadalom alja, és annak vezérei pedig kedvükre sípolhattanak, ordítozhattak, trágárkodhattak, gyűlölködhettek. Ők megtehették ezen az ünnepen. Hiszen nem az ő ünnepük. Ez a magyarok ünnepe. Korcs, mai liberális európaiságukban, nem hallották a magyar himnuszt, nem ismerték fel a lengyelt, s a székelytől végképp elhatárolódtak. Ők liberális és szocialista világpolgárok, akik jól beleillenek az átalakuló Nyugat-Európába. Csak nem feketék és nem muszlimok… – egyelőre. A többi stimmel.

(Végül, hadd kérjek valamit – őszinte jóindulattal: A zsidó hitközségek határolódjanak el a demokrácia lehetőségeivel szégyenletesen visszaélő, és magát olykor ártó szándékkal és tudatosan igaztalanul zsidónak nevező, ezzel pedig társadalmi ellentéteket előidéző liberális, szocialista csürhétől, amely nemzeti ünnepünket 2016-ban is, sértőn és aljasul megalázta.)

Stoffán György

A vatikáni "Csegevara"

Montázs: a szerző

Mind gyakrabban kerülnek nyilvánosságra a korábbi Buenos Aires-i érsek vatikáni működéséről szóló hírek, s nincs is olyan területe a vatikáni politikának és egyéb, az egyházi életet is mélyen érintő  intézkedéseknek, amelyek ne megosztók és a katolicizmusnak ártók ne lennének. Figyelve a híreket (nem a vatikáni rádión) és a közösségi oldalakat, valamint a katolikus honlapokat, mindenütt a világban komoly problémák vetődnek fel Bergoglio érsek  „ellenpápaságát”, s ebbéli, nem kifejezetten építő tevékenységét illetően. A baj történelmi léptékű, hiszen ilyen megosztott még soha nem volt a katolikus egyház.

Vannak papok és püspökök, akik vakon és elvtelenül követik Bergogliot, arra hivatkozva, hogy amit mond és tesz az tökéletes, hiszen ő a pápa… s ezzel az orruknál fogva vonszolják híveiket a Pokol szélesre tárt kapuja felé.

A másik szellemi vonulat ab ovo ellenkezik azzal, amit az egykori argentin érsek mond, s csak kevesen vannak, akik árnyaltan és lényegre törően ítélik meg a vatikáni államfő tevékenységét.

Egyes érsekek, papok a hitigazságok eltorzítását, a liturgia megváltoztatásának ötletét, a vatikáni (jezsuita) személyzeti politikát, az Amoris laetitia-t, a Mária tisztelet alig észrevehető leépítését tartják elítélendőnek. Mások – többnyire a civil katolikusok –, a politikai állásfoglalásokat érzik vállalhatatlannak. 

A Szentatya, Őszentsége XVI. Benedek pedig világosan, de diplomatikusan kifejtette álláspontját azt illetően, hogy egy egyházi vezető, akár – ez esetben – a pápának mondott személy is elveszti hivatalát, ha eretnek téziseket hirdet.

Bergoglio hatalomba ültetését a szabadkőművesek is örömmel fogadták, ami ennél a szervezetnél még nem fordult elő egyetlen konklávét követően sem.

Felmerül a kérdés, hogy mi az a momentum, amelyben megrendült a bizalom a volt érseket illetően. Feltehetően a migráns-ügyben hirdetett politikai véleménye osztotta meg elsősorban mind a világi, mind az egyházi társadalmakat. Hiszen világos és egyértelmű a tény: nem háború elől menekülő, életveszélyben lévő emberek tömegei árasztják el Európát, hanem a világ 123 országából indult el az iszlám, meghódítani a földrészt. Ezt a tömeget az afrikai négerekkel fűszerezik azok, akik kitalálták ezt a sátáni, Isten és a kereszténység ellen folytatott aljas háborút. Tragikus események sorozata történik mindenütt, ahol a muszlim fanatizmus megjelenik, s ennek ellenére a vatikáni vezető folyamatosan sürgeti mind több jövevény beengedését az egykor volt keresztény Európába. Meg-megemlíti az üldözött keresztényeket, de szó nélkül megy el amellett, hogy a katolikusokról immár a nyakláncon viselt keresztet is leparancsolják, templomok szűnnek meg vagy alakulnak át dzsámivá, szórakozóhellyé, kocsmává vagy éppen kuplerájt csinálnak belőlük. Keresztények tömegeit mészárolják le a világban, de erről kevés szó esik a Vatikán mai urának megnyilatkozásaiban. Nem csoda tehát, ha már  a katolikusok tömege is ellenérzésekkel szemléli ezt az ámokfutást. Hiszen egy keresztény embertől, egy világvallás kinevezett vezetőjétől az volna elvárható, hogy amennyiben működése megosztja, eltávolítja a közösséget, akkor haladék nélkül lemondjon. Sem joga, sem felhatalmazása nincs arra, hogy további működésével a krisztusi egyház tagjait megossza, gyűlöletre, a vallás elhagyására ösztönözze. Ugyanis sajnos sokan vele azonosítják a hitet, a vallást, s ez végzetes lehet a Krisztus alapította egyház továbbélésére nézve. 

Bűnösek azok a papok és püspökök is, akik mint fent már említettem, minden ellenérv nélkül a problémákat felemlítő katolikus híveket félrevezetve, s azokat megróva – elvtelenül – e bajokat előidéző érsek mellett foglalnak állást, védik és megmagyarázzák a megmagyarázhatatlan tényeket is, Istenre, Krisztusra hivatkozva. Kiforgatva Jézus tanítását és parancsait.

A magyar katolikusok is világosan látják ezeket a problémákat, épp úgy, mint az európai országok mindegyikében, a katolikus hívek. A felháborodás azért nagyobb itthon, mert amíg az egyetlen ország Magyarország, amely az üldözött keresztények megsegítésére összpontosít, addig maga a volt dél-amerikai, kommunista érzelmű érsek, kőszívűnek mondta a magyarokat, s bírálta a magyar kormány működését, amely bírálatnak két, súlyosan hibás szellemiségű hazai püspök is hangot adott, mintha nem tudná, nem ismerné a jelenlegi európai helyzetet, a katolikus egyház drámai és végzetessé válható változásait. 

Föl kellene fogniuk tehát ezeknek az egyházmegyéket irányító, de népük ellen áskálódó főpásztoroknak, hogy elmúltak azok az idők, amikor elhallgatással, mellébeszéléssel, hazudozással lehetett elintézni bizonyos problémákat, és elvtelenül lehetett politikai érdemekért hazát, népet és egyházat elárulni.  Azt is látniuk kellene, hogy hová vezet egyetlen ember téveszmékre épülő és ezzel romboló tevékenysége, amellyel értelmes magyar katolikus nem ért és nem is érthet egyet. Tudnia kellene a nemzet ellen beszélő két hazai katolikus püspöknek, mivé válik a társadalom, ha a civil élet káosza mellett, az egyházi életben is felfordul a rend és béke? Ha nem megnyugodni térhet be szentmisére a hívő ember, hanem azzal a feldúlt lélekkel lép Isten házába, hogy a Vatikán e pillanatban ellene és hazája ellen van? Krisztushoz és a magyar nemzethez hűséges papjaink helyzete sem könnyű, hiszen számukra hivatalból kötelező az "engedelmesség"...  

Nem sorolom a lelki, hitbéli és szellemi drámát, amely napjainkban minden hívő katolikus ember lelkében lejátszódik… Beszélni erről pedig nem illik, mert gyorsan rásütik a témát felhozóra az egyházellenesség hazug, primitív és ostoba vádját.

Megoldás pedig nincs, mondhatnánk, de ez igaztalan állítás volna.  Mert van… többféle is. 

Az egyik az a bölcs magatartás, amelyet a magyar egyház vezetője tanúsít. Evangelizál, és erősíti a hitet Krisztus tanítása szerint. A másik megoldás – amely kapcsolódik érsek-bíborosunk magyar katolikusok lelket és hitét mentő és erősítő munkájához –, hogy hallgatnunk kell rá, megőrizve a magyar katolikusság egységét és az ebben rejlő isteni erőt, szeretetben és hitben.  

A legfontosabb gyógymód a mai beteg és érthetetlen sátáni állapotokra pedig nem más, mint, hogy Máriához, az Isten-szülőhöz forduljunk Szent II. János Pál Hősök terén mondott felszólítását megfogadva:„Imádkozzátok a Rózsafüzért és az Úrangyalát"… és "ne féljetek…”

Az egyház, amely a katolikus hívők közössége, a Szentlélek irányítása alatt áll. S ha bízunk ebben az irányításban, úgy az egyház megmarad, akkor is, ha nem megfelelő és nem odaillő vezetője van egyszer-egyszer a történelem során.  Ugyanis a krisztusi ígéret szerint: „A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”   

   

Stoffán György