Hosszú kések éjszakái, avagy a polgárháború határán

Nem csupán felbujtás volt az a felhívás, amely szerint meg kell zavarni a Feltámadás ünnepének egyházi szertartásait, de valósággá is vált, egy-egy elmebeteg balliberális önjelölt próbálkozása által. A pesti ferencesek körmenetén kötött a résztvevőkbe néhány „balos demokrata”, s Dunaújvárosban is igyekezett egy efféle ostoba zavart kelteni. Ez utóbbi a kutyájával állta el a visszaérkező Oltáriszentség előtt e a templom bejáratát, miután kutyájával együtt még a szertartás közben a plébános kiutasította a templomból. A cél egyértelmű, hiszen mára világossá vált, hogy az évtizedekig magukat demokratának valló baloldaliak és a liberálisok egymásra találva ismét az ország ellen indulnak harcba. 

Jellemzőjük az arcátlan hazudozás, vádaskodások, a törvények és a törvényes rend semmibevétele, s mint minden esetben ez a söpredék ma is idegen célokat szolgál idegen pénzért. 

Az összetételt a nagyszombati Kossuth téri tüntetők félreérthetetlenül tükrözték, de az Oktogon vagy az Sándor Palota előtt hisztériázó szellemi és lelki nyomorultakon is látható volt a Lenin-fiúk mai reinkarnálódása. A csürhe szervezői és vezetői között baloldali és SZDSZ-es letűnt, hitelvesztett politikusok is megjelennek, s nyugodtan kijelenthető, hogy ezek a tüntetések nagyban hasonlítanak mind tematikájukban, mind céljukat illetően Hitler „hosszú kések éjszakájának” nevezett gyilkos leszámolásához. Mi több, a célok is meggyeznek, mert egy új eszme, egy új, nemzetek és a kereszténység ellen irányuló világrend kialakításának ködös vágya hajtja azokat, akik pénzelik, és akik utasítgatják ezt a jellem és lélek nélküli ostoba társaságot. 

Bűnük azonban annál sokkal nagyobb, mint ami látszik belőle. Hiszen fiatalokat ugratnak és beszélik tele a fejüket hazugságokkal, s ezek a tudatlan, műveletlen gyerekek, akiknek még iskolapadban volna a helyük, forradalmárnak, hősnek képzelve magukat üvöltöznek, mert azt mondták nekik, hogy jó célt szolgálnak. Persze ha górcső alá tesszük az okokat, akkor világossá válik minden. Miért is lehet a mai fiatalok egy – nem jelentős – részét átverni, pestiesen szólva „megdumálni”? Mert a világból eddig csak a nyomkodós telefonjukat látták, s tudomást sem vettek másról. Nincs nemzettudatuk, nincsenek erkölcsi normáik, a szeretet fogalmát összekeverik a szexszel, s felelősségérzetük, világlátásuk csak az alkoholos üvegig vagy a drogvásárlásig tart. Az utánuk maradt szemét az általuk beengedni követelt pogányok Párizsára hasonlított…

Az ok tehát nem másutt, mint az általános és a középiskola oktatása és nevelése terén keresendő. A liberális oktatás keserű gyümölcsei ezek a fiatalok, akik nem tudják hol született Mozart, ki volt August von Mackensen vagy ki festette az Ásító inast. Voltaképpen az, hogy esetleg ezek fiatalok vérben fognak fetrengeni egy polgárháború kitörése után, azoknak a tanerőknek a bűne, akik korábban habzó szájjal tüntettek ugyanennek – a halott zsidókat kirabló –, sátáni alaknak a pénzén az oktatás liberalizálása mellett. 

Igen, vérben fognak feküdni a pesti utcán, mint azok is, akik ellen őrjöngnek tudatlanul és ostobán! Mert az, amit ez a néhány aberrált, magát politikusnak, népvezérnek gondoló Gender-csökevény tesz, nem más, mint a Btk. jó néhány oldalának a kimerítése. S talán fölösleges itt felsorolnom a paragrafusokat. Ezt majd megteszik azok az ügyészek, és bírók, akik számba veszik mindazt, amit ezek a nép-, és emberellenes bűnöket elkövető gazemberek cselekednek ma, holnap, holnapután. Mert nincs vége, és nem marad ez a hátborzongató aljasság ebben a még viszonylag békés stádiumban. A beteg lelkű genderisták nemzetközi támogatást élveznek, s e kormány és nemzetellenes tüntetések voltaképpen a pride-on résztvevők nagygyűlései is, akiknek politikai hatalmat ígértek, s akik ferde nemi vágyaik mellett és miatt gyűlölik a keresztény értékeket, a normálisan gondolkodó családokat, a magyarságot, s mindent, ami ellenkezik „meleg” szívük érzésvilágával és vágyaival. 

Az ilyen embereket lehet befolyásolni, lefizetni, ígéretekkel majd zsarolással sakkban tartani. Hiszen a jellemük meglehetősen hiányos, a pénzre pedig szükségük van. A drogot meg kell venni, s az ital sem olcsó. Számukra a nemzet, a haza fogalma nem ismert, hiszen olyannak lenni amilyenek ők, bárhol lehet a világban, mert ma a sodomai és gomorai szemlélet mindenütt dicséretes és jól megfizetett abban az esetben, ha azt vállalja valaki terjeszteni is. Ám, e szellemiségért fiatalok ezreit csábítani hazaárulásra és adott esetben egy polgárháború áldozataiként a halálba, a legaljasabb dolog, amit „ember” tehet a politikai hatalma és a ferde, beteges hajlamainak megcsillogtatása érdekében. 

Vagy húsz éve írtam le először, hogy „a proli házmesterrel nem lehet Mozartról beszélgetni”. Ez, az óta szállóigévé vált, de nem vagyok rá büszke. Hiszen inkább fájdalom az a tény, hogy az elmúlt majd harminc év kormányai a társadalom egy részét nem voltak képesek integrálni, mert nem tudtak példát mutatni, s maguk is erkölcsnélküli rablók voltak inkább, semmint választóik példamutató szolgái. 

Lehet-e ebben a mai hazai helyzetben bölcsnek és előrelátónak lenni? Nem!

Mert a lázító, fizetett söpredék nem ismer értéket, sem lelki sem fizikai, sem szellemei értelemben. Nagy pénzhatalmat lát maga mögött, amely fizeti, amelyre úgy gondol, mint istenére, s ennek védelmét érezve bármire képes, amit elvárnak tőle. Az ócska csicskástól… S mert tudja, hogy egyéb abnormális tulajdonságai okán a társadalom kiveti magából, állatias és érzés nélküli elszántsággal próbálja a maga nagyságát, vélt fontosságát és aberráltságát, mint normalitását bizonyítani. Képes ezért akár ölni, kínozni, s gondolkodás nélkül a legbizarrabb dolgokat is elkövetni. Mert mentálisan is beteg… 

A feladatuk tehát, a polgárháború kirobbantása, véres leszámolás a nemzeti-keresztény politikával és az ezzel egyetértő társadalommal, valamint a pogány megszállók ráengedése az országra. 

Egyet tehetünk: Nem állunk le velük hadakozni. Ordítozzanak, hazudozzanak, tegyenek bármit, amit akarnak. Ha nincs ellenfél, nincs kivel forradalmat játszani, s nem kell meghalnia sok magyar fiatalnak egyik vagy a másik oldalon. S mert semmi nem tart örökké, a 2018-as választások után megkezdődhet a felelősségre vonásuk, de nem olyan bírók részvételével, akik teret engedtek a mai forró politikai indulatoknak azzal, hogy a nemzeti ünnepet meggyalázni engedték. Mert AZ A BÍRÓI VÉGZÉS az oka a mai áldatlan állapotoknak. Az a bíró engedte ki a szellemet a palackból, aki a józan rendőri tiltást sutba dobva, a rendbontásra adott engedélyt. Adott esetben őt is felelősségre lehet és kell vonni, hiszen majd kiderítik a vizsgálatok, hogy milyen összefüggés van a bírói intézkedés és az anarchia – ne adj Isten – a halálesetek között. 

Ma a magyar nemzeti oldalnak egyetlen feladata van: feljegyezni a neveket(!), mint a jó gazda, nehogy egyet is kihagyjunk. Mert az igazság pillanata nem sokáig várat magára, hiszen a pálma is a teher alatt fejlődik… s ma a nemzeten, a kormányon nagy a teher, ami erősít és felismerteti az elkötelezettség a nemzeti önérzet, a hazaszeretet és az egymásért vállalt felelősség érzetét, kötelezettségét. Csak azokat a szülőket nem értem, legyenek bármilyen politikai párt tagjai, akik engedik akár a halálba is gyermeküket egy aberrált hazaáruló szavára, bukott pártok hazudozásainak hatására. 

Néró jut eszembe… aki felgyújtotta Rómát és a tűzvész közben megénekelte Róma pusztulását. Majd a kardjába dőlt… 

Stoffán György

„Keresztre Vele!” – nagypénteki gondolatok a Békementről

Amikor látjuk Jézust, az ártatlant, védtelenül a Getszemáni kertben… ahol Júdás csókkal árulja el, majd a tömeget, akik Barabást, a gyilkost választják szabadon engedni, s a lefizetett alja tömeg ordítja torkaszakadtából, hogy „Keresztre Vele”... beleborzongunk. Mintha ma játszódnék ez a drámai történet. Ma ugyanennek a passiónak vagyunk részese, ugyanezt éljük meg, mert látjuk, miként korbácsolják meg Krisztust azzal, hogy templomokat rombolnak, keresztényeket ölnek, minden erkölcsi normát megvetve sátáni eszméket hirdetnek körülöttünk, közöttünk.

Látjuk embertársainkat, akiket a biblia olvasása vagy a nyakban hordott kereszt miatt bíróság elé állítanak, akárcsak Őt, a tanács elé. Látjuk a korbácsot, az élve elégetett keresztény gyermekeket, a megerőszakolt férfiakat és nőket, gyermekeket és öregeket, a levágott keresztény fejeket, a felrobbantott templomot, ahol Krisztusért haltak meg azok, akiket a terror és a pogány ördögi bombája szétszaggatott. Ott van fejünkön a töviskoszorú is, mint Neki volt… s vállunkon a kereszt, amellyel bukdácsolva, szenvedve haladunk, földre esve, s a felénk nyújtott kendőre – a történelem kendőjére – vajon rápecsételhetjük-e a magyar nemzet dicsőséges arcképét, vagy csak egy torzkép marad, amely a hűtlenséget és a bűnt jeleníti meg azon a kendőn?  

Krisztussal járjuk a szenvedés útját, mi magyarok is. Halljuk a "Feszítsd meg"-et, látjuk és halljuk az országot megsemmisíteni akarókat, és az ő ostoba, kábult üvöltésüket. Politikai válaszként a Békement időpontjára várunk, hogy megmutathassuk a tömeg erejét… Igen, kell és szükséges a békemenet, a magyar békemenet. 

Ám, felmerjük-e vállalni mi magyar keresztények, és e békemenet szervezői, hogy egy hatalmas kereszttel a tömeg elején, s a körmenetek zászlajaival a tömegben kinyilvánítsuk szellemi, erkölcsi és hitbéli hovatartozásunkat is, jelezve a kereszttel azt is, hogy aki szeretettel csatlakozik hozzánk, azt szeretettel befogadjuk, legyen bármilyen vallású, nemzetiségű, elhivatottságú.  

Meg merjük-e mutatni a világnak, hogy egy keresztény ország békés polgárai, Krisztus tanítását vallják magukénak s nem szenvedőkként vonulnak az utcára, hanem a cirenei hivatásával, a kereszthordozás önkéntességével. 

Mert egykor kötelező volt ez a számunkra, mint ama Simonnak, de amint megláttuk, mint Ő is, Jézus, szenvedő, kínokkal teli erőlködését, magunk vállaltuk fel a keresztet hordozó segítését. Vagy csak politikai erőfitogtatás lesz, minden erkölcsi, hitbéli és nemzeti értékünk kinyilvánítása és ezek melletti kiállásunk felmutatása nélkül?  

„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – szól a régi bizakodó mondat. S ma ebben való hitünk a legfontosabb. Nem a krisztusi cselekedeteket szinte kigúnyoló megnyilvánulások, mint a lábcsókolás, hiszen Jézus a lábmosással – mint mondja –, „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok.  Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.  Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,1-15). Nem csókolta meg a lábakat, hanem megmosta… a többi ostoba színjáték! Ugyanis, Jézus nem az Őt keresztre küldő főpapok, nem az Őt később ostorozó római katonák, s nem az Őt eláruló iskarióti Júdás lábát mosta meg, hanem azokét, akik Hozzá tartoztak, mert azt akarta tudatosítani bennük, példát adva, hogy soha ne legyen az Őt követők között ellentét, ellenségeskedés, s legyenek – ha kell – egymás szolgái. Nem másokéi! Egymásé! A hit és az Ő tanításának, terjesztése szolgálatában! Ezzel nekünk is példát adott, mert ma ez a példa, e példának a követése segíthet át minket, keresztény-keresztyén magyarokat azon a drámai korszakon, amelyet élünk. A húsvéti ünnepek szent három napján a csók nem a szeretetet, hanem az árulást szimbolizálja.

Ma, hazánk megkopott keresztény volta, a Jézusba vetett, gyéren ugyan, de még meglévő hit erősítése és a világgal való megismertetése létfontosságú... Nem elég tehát felvonulni, az őrült árulásra és ordítozásra csak ezt a nyers erőt mutatva válaszolni… nyilván azt is kell, de ez az erő fel kell, hogy mutassa, kik vagyunk, miért állunk ki, és kinek a segítségét kérjük katolikus, református, evangélikus és unitárius magyarokként. Krisztust követni szándékozókként, a kereszténységet elfogadókként. Olyanokként, akik, történelmük során mindig kiálltak a velünk együtt élő üldözöttekért… mert ez alapfeltétele saját megmaradásunknak is.

Nem holmi bigott és ostoba elképzelés a részemről, hogy a Békemenetnek legyen bizonyságtétel is a mondanivalója a renegát Európa, a világ és a pogány megszállók előtt. A ma tragédiája, a ma háborúja ugyanis számunkra, magyar keresztények számára nem csupán egyszerű és sürgetően időszerű politikai ügy. Annál sokkal több:  nemzeti, keresztény megmérettetés, tanúságtétel, amelyben eddig - türelmünkkel, elvhűségünkkel és józanságunkkal - bizonyítottunk. Ám, merjük-e – kérdezem még egyszer – minden Kárpát-medencében élő polgár érdekében kinyilvánítani a magyarság és a kereszténység-keresztyénség egységét, és az ahhoz való hűségünket végre minden előítélettel és minden félremagyarázással szemben? Megértetve mindenkivel, hogy a kereszténység legfőbb erénye és feladata szeretni még az ellenséget is!

A nagypénteki megemlékezés legyen számunkra egyben önvizsgálat, Istenhez fordulás, bűnbánat és elköteleződés. Ismét, ezredszer is, ha kell. A szenvedést ma épp úgy látjuk, mint a háromszor tagadó Péter, s ma nekünk épp úgy megbocsát a Szenvedő, mint Péternek, aki kérte ezt a bocsánatot és könnyeivel mosta le magáról a Jézus által előre megjövendölt bűnt. Ha tehát kérjük, a mi történelmi árulásaink is megbocsáttatnak, ha hitet teszünk nemzetünk és kereszténységünk mellett… ma, holnap, holnapután és a Békementen, hogy Európa és a világ lássa: Van még Európa közepén egy ország, egy nemzet, amely nem csak szavakban, fellengzős beszédekben, de a gyakorlatban is az maradt, mint elei voltak. A nemzet és a hit védelmezői – ahogy ez Szent István ránk hagyta! 

Ezekkel a gondolatokkal kísérjük az Urat ma a Golgotára, hogy tanúi lehessünk az elhengerített kő és az üres sírkamra örömének is…

Stoffán György

Hetvenezer terrorista - azaz, a történelem ismétlődik

Nem hallgatunk az évszázados jó tanácsokra. Ha egy-egy bölcsességet idézünk, sokan legyintenek, mert letűnt idők, letűnt korok megállapításait ki veszi ma már komolyan. Pedig kéne… Minthogy az is szükségeltetnék, miszerint el kellene gondolkodnunk azon – és annak konzekvenciáin –, hogy kik és mikor vezették félre, tévútra az amúgy sem őszinte és tiszta rendszerváltást, amely voltaképpen nem volt más, mint a hatalom átalakítása… és nem váltása – Bush és Gorbacsov máltai megállapodása szerint. 

Azonban ez a rendváltoztatás még adott némi reményt arra, hogy egy morálisan megújult, a nemzeti értékeket és érdekeket, hagyományokat és tapasztalatokat tisztelő és azok szerint újraépíthető országgá váljunk. Nem ez történt. Ugyanis a mai tüntetők szellemi elődei ebben a reményekkel teli időszakban megkezdték azt a rombolást, amelynek eredményét napjainkban tapasztaljuk. Hiszen egy hosszú, csaknem harminc éves, előre megtervezett folyamatról van szó. A világ urai már 1989. előtt tudták milyen lépésekben akarják megváltoztatni és saját torz képükre alakítani Európát. Ez az átalakítás nem egyszerű, hiszen százmilliókat kellett „agymosni”, a jólét és a szabadosság aljas és hamis ígéretével, s el kellett törölni azt a szellemi erőt, amelyet a kereszténység adott Európának, s amely által Európa erős és önmagát megvédeni képes földrésszé vált a Római Birodalom bukása és a népvándorlás befejezése után. Szent Benedek kolostorai voltak ennek az Európának a talpkövei, és fundamentuma. Ezt az alapot zúzta porrá napjainkra liberalizmus, s ez a megsemmisítő hadjárat kezdődött el, hatalmas energiákat befektetve a kommunista országok bekebelezésével 1989-ben. 

Az egyház lerombolása a II. Vatikáni Zsinat ajánlásaival és Isten-liberalizáló tanaival indult, majd e tanok egekig dicsérése teljesen megváltoztatta az Egyház belső struktúráját, a papnevelést, a liturgiát, az Isten iránti feltételen alázatot, és a hódolat, mint szó is kikopott az egyházi szótárból.  Mára e zsinat szomorú következménye, hogy liturgia csupán egy megemlékezéssé degradálódott, az egyházi zene felhígult, s ma már egyes papok azt hirdetik, hogy voltaképpen az Eucharisztia is csak egy kellék, egy mese. A hagyomány-hű katolikusság – hála Istennek – Európa szerte egyre erősödik, szemben a hivatalos, liberalizált egyházzal, amely a megsemmisülés útján van, minden suta és álpróbálkozás ellenére, hiszen a zsinati „eredmények” ostoba és ártó, méltatása, a hívek – e kérdést tekintve – teljes félrevezetésével máig folyik. 

Ehhez nagyban hozzájárult VI. Pál pápa külügyminisztere, Casaroli érsek, aki KGB kém, és pedofil volt, aki a kommunista rendszerekkel kiegyezésre jutva igyekezett a nemzeti egyházakat lehetetlen helyzetbe hozni. Politikai irányultsága mindenben ellenkezője volt a XII. Pius-i kompromisszumot nem ismerő és a kommunista hatalmat el nem ismerő vatikáni politikával. Mindszentyt utolsó éveiben ez a politika megfosztotta az esztergomi érseki széktől, azzal a világgá kürtölt vatikáni hazugsággal, hogy a prímás maga mondott le. Ezt az érsek pontokba szedett és szintén a nemzetközi sajtónak átadott dokumentummal volt kénytelen cáfolni. Apró és jelentéktelennek tűnő intézkedések követték a magyar egyház 20. századi szomorú történetét. A papnövendékek kirúgása azon okból, hogy nem mentek el a békegyűlésekre, a korábban kommunista börtönt-járt idős papok állás nélkül hagyása, a legősibb, Szent István által alapított és Szent László által Váradra helyezett egyházmegye trianoni határok mentén való kettéosztása, az abortusszal kapcsolatos hallgatás, csak a jéghegy csúcsa volt az egyházrombolás terén. A zsinat és a Casaroli-féle Ostpolitik végül a mai csaknem visszafordíthatatlan helyzetbe taszította a magyarországi katolicizmust.  

De térjünk vissza e kitérő után a politikához.

A hatalom átalakításának idején tapasztalt eufória láttán a liberális erők intenzív támadást intéztek, akárcsak napjainkban, a keresztény erkölcsök mentén újjáalakuló és tévesen magát szabadnak érző magyar emberek ellen. Feltették ugyanis a mindent felforgató körmönfont kérdést: Ki a magyar? Valamint megkezdték az antiszemita vád hangoztatását minden olyan kezdeményezés és ötlet ellen, amely a nemzet érdekét és megmaradását segítette volna elő. Antall kormányának bizonyítási kényszere minden nemzeti elgondolást sutba dobott, és a liberális erők a Mazsihisz támogatását élvezve derékba törték a tiszta szellemű, senki kárára, de az ország előrehaladását erősítő változtatásokat, amelyeket csak a rendszerváltás utáni második és harmadik Orbán-kormány erőfeszítései által válhatnak valóra, nem kis erőfeszítés árán, hiszen a liberálisok és a hazaárulók nem szűnnek meg a nemzet ellen acsarkodni. Mindez annak az erőtlen és idegen gazdasági érdekeket, idegen követeléseket teljesítő politikának tudható, amely az Antall- és Boross kormányok árulása által valósult meg. 

A rablókapitalizmus, a visszaválasztott kommunista-liberális kormányok alatt a társadalmat szegénységbe döntötte, a mindennapi megélhetés reménye szertefoszlott, az egészségügyet szétverték, de helyette megoldást csak később, a már említett Orbán-kormányok tudtak biztosítani, ám nem lehet varázsütésre helyreállítani a kommunista diktatúra, majd a néhány liberálbolsevik kormány rombolását, ahogy nem tudjuk visszatenni a kasszába azt a 167 milliárdot sem, amit a Demszky-vezette főváros és a BKV vezetősége tüntetett el a 4-es metró építésekor.   

Ma, amíg Bécsben migráns, tizenéves suhancok terrorizálják(!) a bécsi tömegközlekedési járművek utasait, Svédországot a pogány megszállók tartják a kezükben, Németországban már sportolókat akarnak felrobbantani és nők ezreit erőszakolják, Franciaországot a francia állami vezetők dobják a pogány betolakodók martalékául,  addig Magyarország egyelőre biztonságban van, de az 1919-es proletárok utódai immár miniszterelnök-gyilkolásról, forradalomról, akasztásról ordítoznak, s diktatúrát kiabálnak, mert egy amerikai milliárdos ezért fizeti őket. 

A világ is forr, mert az amerikai milliárdos tervei szerint a kétpólusú világból, világkormány vezetésével, egypólusút igyekszik milliók halála és kiirtása révén megalkotni. (Az a milliárdos, aki gázkamrákban és krematóriumokban életüket vesztett hitsorsosait rabolta ki már tinédzserként.) Ennek a világméretű sátáni átszervezésnek a lépéseit éltük és eljük meg 1989-től napjainkig. Volt ebben az időszakban minden: zsidózás, keresztényezés, kommunistázás és fasisztázás egyaránt. Ma pedig háború készül, mert a szlogenek ideje lejárt, s ma már világos, hogy annak a hatalomnak – amely egyszer a zsidókat, másszor a keresztényeket irtatja marionettfiguraként mozgatott fizetett áruló európai politikusaival –, elfogyott a türelme, s ma egyszerre mindent akar. Népeket uszít népek ellen, s földrészek lakosságát deportálja látszólag önkéntes utazókként Európába, de gyilkosokat is hoz, akik megfélemlítik az európai társadalmakat. Magyarországon forradalmat akar, és elárasztani hazánkat a terror és az erőszak pogányaival. S mindehhez van a három és félmillió Fideszre szavazó magyarral szemben hetvenezer áruló… 

A végső játszma azonban még hátra van, mind a világpolitikát, mind a magyar belpolitikát tekintve. A liberálbolsevik hazudozás, az összeesküvés és az árulás épp úgy megsemmisül, mint minden, ami a természet és az Isten ellen irányul. Nem lesz áldozatok nélkül, de 1917. után száz kerek esztendővel, végre elindult a megtisztulás, a színvallás. Már világosan látjuk ki az ellenség és ki az áruló. Hadakoznak még, háborúznak a normális világ ellen, de nem nyernek. 

Hiszen a tiszai ciánszennyezéskor is azt mondták, évtizedek kellenek, amíg újra lehet halászni… amíg magához tér a természet. Ám a természet nem emberi fejjel gondolkodott… ahogy az erkölcs és az erkölcsi értékek sem. Mert a rossz, a jó hiánya, de a hiánypótlás automatikus és a jó megvédi, újraépíti önmagát. Ma csak az önvédelem és az újraépítés módját nem ismerjük. Igazságában azonban hiszünk, mert abban hinnünk kötelező… Ha az egyiptomi keresztények nem menekülnek ide annyi ellenük intézett támadás és gyilkosság után, mert hisznek, úgy nekünk is hinnünk kell, mi több nekünk tudnunk kell Szent István utolsó szavait, amelyeket oly sokszor leírtam már:  – „A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban”… de ehhez mi is kellünk... hittel, alázattal, hűséggel, kitartással és kellő türelemmel.

Stoffán György