Ha valahol valami történik, akkor mi magyarok hajlamosak vagyunk nagy feneket keríteni, hetekig beszélni róla, dohogni, és bosszankodni. Mert mi magyarok mindenben találunk dohogni vagy bosszankodnivalót. Az év egyik kiemelkedő történése azonban minden eddiginél nagyobb hullámokat ver a kárpát-medencei magyar társadalomban. És ez, most, joggal kelt érzelmeket, joggal háborgunk, s joggal teszünk fel kérdéseket úgy önmagunknak, mint – megválaszolatlanul vagy mellébeszélő válaszokat kapva – az illetékeseknek.
Ugyanis, ha pápa ment eddig valahová, az valóban ünnep volt, valóban lelki megújulást jelentett. Szent II. János Pál magyarországi látogatásakor ünnepelt a Kárpát-medence, hiszen a Római Katolikus Egyház karizmatikus személyisége, a lengyel pápa látogatta meg hazánkat, a Kárpát-medencét, a benne lakó magyarságot, s mindenkihez – nem csak a katolikusokhoz – szóló lelki épülést jelentett az épp néhány éve megkapott – vélt – szabadságának örvendő, és – azt hittük – hitében is megújuló nemzet számára. Kissé keserű szájízt adott, amikor megtudtuk, hogy a mai Romániában jártakor fel sem merült az, hogy ellátogasson Gyulafehérvárra, árva, de mindenkor hűséges magyar-székely híveit látni. Betudtuk annak, hogy ez politika. Ha Bukarest hívja, hát látogasson Bukarestbe, semmint, hogy állami és ortodox nacionalistákkal megjelenjen a Székelyföldön. Lelkipásztori látogatást nem lehet összekeverni egy államfői látogatással. Így végül is bölcs döntésként megítélhető a Szentszék részéről az akkori álláspont.
Ma azonban egészen más a helyzet. Idén május végén, június elején, Bukarest politikai meghívására látogat Romániába, Róma püspöke, aki nem egy Szent II. János Pál kaliberű egyházi vezető, hiszen mind politikai, mind hitbéli zavarokat keltő pontifikátusa az utóbbi évszázadokat tekintve, meglehetősen egyedi. Egyszóval is kifejezhetjük: Jezsuita.
A látogatás örömének elmaradása több nyomós okra, problémára visszavezethető.
Az első ok, hogy Bergoglio sokszor ismételt politikai álláspontját igyekszik a Szentszék megmagyarázni, hiszen egyebet sem hallunk Róma püspökétől, mint a migráció problémáját, amelyet egyéni módon, de igen erőltetetten és – engedtessék meg – hamisan, Krisztus tanításával akar alátámasztani. Politikai megnyilatkozásait nem politikai síkon, hanem szentbeszédeiben, Angelus imádságok alkalmával és egy-egy külföldi útja során, a repülőgépen fejti ki, s alig hallunk tőle Jézusról, a hitről, az evangelizáció fontosságáról vagy éppen az abortusz tilalmáról. Legfőképpen azonban a migrációt akarja ráerőszakolni Európára, s erről Sarah bíboros az Evening Draws Near and the Day is Nearly Over címmel megjelent könyvében így ír: „Helytelen Isten szavát a migráció előmozdítására használni”, mivel „a bevándorlás bátorítása elferdíti az Evangéliumot”. „Istennek nem álltak szándékában ilyen törekvések” –Mondta egy interjúban a bíboros. „Ha Európa eltűnik, és vele együtt eltűnnek az öreg kontinens megfizethetetlen értékei, az iszlám leigázza a világot, és mi teljesen megváltoztatjuk kultúránkat, antropológiánkat és erkölcsi látásmódunkat”
A fekete afrikai főpappal szemben Bergoglio mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyőzze híveit a „háború elől menekülők” vagy éppen csak „a jobb élet reményében” Európába törvénytelenül beözönlő migránsok elfogadására és befogadására. Arról egyetlen homiliájában sem szólt még, hogy milyen károkat okoz ez a jelenség, milyen terrorakciók történnek, és milyenek várhatók, ha a muszlim területfoglalás tovább folyik. Hamisan állítja, hogy nincs összefüggés a két jelenség között. És ezt minden hívő tudja, hallja és látja. Ez az első ok, amiért elmaradt a hatalmas regisztrációs hullám a csíksomlyói látogatás alkalmára.
A második ok a román nacionalizmus. Az ortodox egyház, amelynek bukaresti vezetőjével együtt imádkozik majd Bergoglio, semmiképpen sem igyekszik megbékélésre és nyugalomra az erdélyi magyarsággal, székelységgel, sőt, olyan gyűlöletet gerjeszt, amelyet joggal nevezhetünk sátáni gyűlöletnek. A Kovászna-Hargita megyei ortodox püspök, Andrei az egyik olyan személyiség, aki a magyarságot a törvények ellenében a legaljasabb módon igyekszik lehetetlenné tenni a román jog segítségével (itt a „román” megnevezés fosztóképzőként szerepel!). A választások miatti magyargyűlölet, amelyet magyar kártyának nevezünk évek óta, cseppet sem zavarja a Bukarest pápaváró vezetését, sőt, még a román katolikus egyházi vezetők is igyekeznek olyan körülményeket teremteni, amelyek hátráltatják a megbékélést, majd amikor Petru Gherghel szemére vetik azt, hogy kötelezte a csángókat a jászvásári pápalátásra, az érsek szemrebbenés nélkül a plébánosra keni a számára kellemetlenné vált és kitudódott ügyet. A román nacionalista sajtó durva támadásairól itt szót sem ejtek. (Pl.;
https://15millio.blogstar.hu/2019/04/08/roman-publicista-a-magyarok-akadjanak-le-a-papalatogatasrol-/71220/?utm_source=blog_reszletes&utm_medium=kedvencek_lista&fbclid=IwAR1B58cws9WKYV9-ps3qnzSOaMEepXjcatpsH3fAJ4xPo_8RgPdFsbSfmiA)
A harmadik ok, egyházi vonatkozású, s emiatt nagy ellenérzésekkel is szembe kell néznie a vendégnek a Székelyföldön és az egész Kárpát-medencében. Ugyanis számos, évtizedek óta húzódó boldoggá avatási ügy van folyamatban, amelyekre e látogatás alkalmával nem kerül pont. Ezt a pápalátogatást szervező és intéző magyar papok úgy magyarázzák elégedetlen híveiknek, hogy hosszú a folyamat, igen bonyolult előírásoknak kell megfelelni, csodát kell bizonyítani, etc… Így, elmarad Márton Áron püspök boldoggá avatása épp úgy, mint Boros Fortunát ferences szerzetesé, aki vértanúságot szenvedett a Duna-csatornánál. Ez utóbbi esetben odáig ment egy közkedvelt ferences, hogy a vértanúságot meghazudtolva, a román, betegségre hivatkozó halotti anyakönyvi bejegyzést adta közre valósként, szemben az igazsággal, miszerint a fogoly ferences papot agyonverték. S teszik ezt a mellébeszélést a hívek jogos felháborodásának csökkentése érdekében, nem törődve a vértanú, halálában való megalázásával. Balázsfalván azonban, hét román görög katolikus püspököt avat boldoggá Róma püspöke. Ezzel pedig óhatatlanul szembeállítja a keresztény híveket, a „Menjünk együtt Máriához” szlogen égisze alatt.
A magyar boldoggá avatások tehát elmaradnak, és a vak számára is látható, érzékenyítő mellébeszéléseket hallunk a szervezőktől. Az erdélyi liberális magyar papság, mintha a legsimább ügyről volna szó, szinte hülyének nézi azokat, akik jogosan felháborodva a fenti tények miatt, kifogásokat emelnek.
Egyetlen, talán korrigálható, félreértésnek mondható ügyben sikerült rendet tenni a látogatást illetően. Ez Makovecz Imre szárnyas oltárának eltakarása, amelyet a Szentszék előírásainak megfelelően kellett végrehajtani, de a fennmaradási engedély mindössze három hónapig érvényes, mondta el a tervező. Így az oltárt eltakaró, uszodafedélnek látszó építmény, talán a 2020-as Pünkösdön már nem éktelenkedik majd a magyar nemzeti jelképeket eltakarva a somlyói Nyeregben.
Az egész pápalátogatás voltaképpen politikai esemény, amelyben kénytelen-kelletlen benne van az átgondolatlan és ezért egymás ellen uszító pasztoralitás is, hiszen Bergoglionak egész Romániát meg kell győznie a fent már említett világpolitikai törekvésről.
Ám vajon hallunk-e tőle olyan beszédet, mint amit Sarah, afrikai bíboros mondott a lengyeleknek 2017-ben?
„Először és elsősorban lengyelek és katolikusok vagytok, csak aztán európaiak. Nem szabad feláldoznotok ezt a két identitást annak a technokrata Európának az oltárán, amely nem ismer hazát. Ez a jelenkori vágy, hogy globalizáljuk a világot, és megszabaduljunk a megkülönböztető jegyekkel bíró nemzetektől, tiszta őrültség. A brüsszeli Bizottság csak arra gondol, hogy a szabad piacot építse a nagy pénzügyi hatalmak szolgálatában” – hangsúlyozta. S kijelentette: „Az Európai Unió már nem a benne élő embereket, hanem a bankokat védi.” „A Nyugat nemcsak a lelkét veszíti el, de öngyilkosságot is elkövet, mert egy fa gyökerek nélkül halálra van ítélve. Azt gondolom, a Nyugat nem tagadhatja meg a gyökereit, amelyek a kultúráját és az értékeit létrehozták.”
Bizonyára nem hallunk effélét, s nem tisztul le beszéde alatt a lélek… pedig ma nagy szükség volna a mellébeszélés helyett az igazi hithirdetésre, az egység valódi megteremtésére.
Végül, saját kérdésemet is feltenném: - Vajon egy-egy somlyói pünkösdi búcsúra miért nem készülünk ilyen vehemenciával, ekkora odaadással, rábeszéléssel, mint ma, amikor ritka az az erdélyi templom, ahol a prédikáció nem Bergoglióról szól, ahol nem hangzik el egy-egy olyan ostobaság, mint nemrégiben egy élő szentmise közvetítésben Erdélyből, ahol a pap úgy jellemezte a várható vendéget, miszerint: olyan, mint Krisztus. Pedig Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe… Az egyház egyik kiemelkedő ünnepe… és az is marad… a pápák viszont változnak.
Vajon VI. Sándor is megfelelne ma a vendégvárók számára? …
Csíksomlyó azonban, Csíksomlyó marad számunkra. Az egyetemes magyarság egy és oszthatatlan zarándokhelye… Szentföldje…
Stoffán György