Kommunista utcanevek, elfeledett Szent Imre város

Vannak kommunistákról elnevezett utcák és a kommunizmusban adott utcanevek, amelyeket illenék visszaállítani. Mindkét verzió fontos volna, hiszen egy diktatúra emléke semmiképpen sem építő, s mint a náci Németország elnevezéseit megváltoztatták, úgy a kommunisták magyarországi ámokfutásának emlékeit is el kellene törölni – de végleg.

Az első verzió – miszerint a kommunistákról elnevezett utcákat át kell nevezni, magától értetődő. Hiszen Kun Béla, Szakasits Árpád vagy Szamuely Tibor neve épp olyan, mintha Drezdában Churchill, Goering vagy Adolf Hitler srtaße is létezhetne.

A második verziót sokan nem értik. Ez nem más, mint a kommunisták által alkalmazott utcanév változtatás megsemmisítése. Hiszen nem elegendő, ha a kommunistákról elnevezett utcaneveket változtatjuk meg, de az általuk megváltoztatott utcanevekkel is foglalkozni kellene. Kivált olyan városokban, kerületekben, amelyeknek a vezetői nemzeti elkötelezettségűek. Példaként sokszor említettem már a XI. kerületi Ménesi út neve visszaállításának szükségességét, hiszen ez az út a kommunista rémuralom előtt Nagyboldogasszony út volt. Hasonlóképpen érthetetlen, hogy a Szent Imre herceg útja is maradt Villányi út, s Szent Imre, István királyunk fia nem érdemelte meg e kerület vezetőségétől és lakosságától, hogy a szobrával véget érő útszakasz nevét visszaállítsa a tiszteletre méltó önkormányzati testület. Lehet itt hivatkozni anyagiakra, az igazolványcserék nehézségére, és minden másra… de a lényeget nem szabad, nem kellene elkerülni: gátat kellene vetni végre a diktatúra emlékének, egyesek nosztalgiájának, s annak a nemzetet is sértő magatartásnak, amelyet a kommunisták – például, e két út átnevezésével – okoztak.

Az MTA összeállított ugyan egy utcanév ajánlást, de az inkább a vicc kategóriájába tartozik, semmint megalapozott és elfogadható történelmi utcanév-áttekintés, ajánlás. Hiszen minden településnek és városnak vannak saját nagyjai, értékei, amelyekről el lehet nevezni az utcákat, s ha kifogyna egy-egy település ezekből, akkor ott van a magyar történelem, s magyar haza, a magyar művészet, a magyar egyházak nagyjai… s a Kárpát-medence, amely ezrével kínál névlehetőségeket. Igaz, ehhez kellően felkészült önkormányzati testület is kell, hiszen, sokhelyütt előfordult, hogy a névváltoztatáskor – az önkormányzat említésre sem méltó szellemi kapacitása miatt –, a település nagyjai helyett az akácfáról és más növényekről nevezték el a megváltoztatandó utcákat. Nem egyeztettek az ott lakókkal, s az öt kissé műveletlen képviselő gyakorlatilag saját butaságának bélyegét nyomta rá a településre. Sajnos az ő névsoruk nem szerepel az utcatáblán, így a település szégyene marad ez az ostobaság.

Jó volna tehát ésszel, kellő műveltséggel és/vagy szakemberek bevonásával újranevezni, visszaállítani vagy átnevezni a közterületeket. És jó lenne végigsétálni a Szent Imre herceg útján, amely út neve a városrész nevével azonos… bár e név – Szent Imre város –, a városrész említésekor sem kerül már elő, harminc évvel a rendszerváltás után… Helyette az Új Buda (Újbuda) elnevezés dukál… s ez nagyon szomorú.

Ám, akkor milyen alapon követeljük meg bármilyen indokkal az utcanév változtatásokat, ha a saját szellemiségünket sem tartjuk tiszteletben e téren? …  

Stoffán György

A kommunizmus emléknapja – és a jelen kommunizmusa

Amikor arról beszélünk, hogy „a kommunizmusnak hány áldozata volt”, akkor helytelenül fogalmazunk. Ugyanis a kommunizmus ma is gyilkol, ma is súlyos károkat okoz a társadalmaknak és az egyénnek egyaránt… folyamatosan, akárcsak a trianoni döntés, vagy az államosítás… etc. A magyar nemzet ellen irányuló, immár állandósult nemzetközi gyűlölet a kommunizmusban gyökeredzik, hiszen a kommunizmus nem más, mint a szabadkőművesség és az 1789-es embertelenség egyik romboló alkotása, folytatása. Máig.

Áldozatok neveit soroljuk, kínok fajtáiról beszélünk… féligazságokat bemutató múzeumokat nyitunk az embertelenségről, de mindez semmit sem ér, amíg a felelősök neveit csak részben ismerjük, amíg a szellemi örökösök ugyanazt tehetik, mint elődeik, s amíg a demokráciára hivatkozva nem történik meg a felelősségre vonás, és ennek a szellemiségnek a szigorú, törvényekkel alátámasztott betiltása. Önmagában kevés a jelképek betiltása, mert nem a jelképektől halt meg százmillió ember. A kommunizmus nem szűnt meg, és a kommunizmus áldozatainak létszáma ma is egyre nő.

Féligazságokat mesélünk a legnagyobbak szenvedéseiről, mert e szendéseket a történészek önkényesen lezárják a rendszerváltással vagy az emigrációba kényszerítések törtnetével, noha az egyes ember az emigrációs években is a kommunizmustól szenvedett, annak áldozataként volt kénytelen idegenben, szeretett hazájától távol élni. A legnagyobbak pedig a Nyugat és a vörös birodalom kiegyezése alapján az emigrációban is viselték a megbélyegzettség terhét, mint a Vatikán által – talán – hamarosan boldoggá avatandó Mindszenty hercegprímás.

A kommunizmus Magyarországon visszafordíthatatlan rombolást végzett, mert megalapozta e rombolást a történelem meghamísítása és az erkölcstelenség, amelyet egy primitív, beteges hatalom kötelezővé tett 1945. után. Mai problémáinkat pedig legfőbbképpen az okozza, hogy ennek a romboló ideológiának a lábnyomában járunk, mert a demokráciának nevezett, és minden rendszer által használt szó érvényteleníti a törvényeket, megengedővé teszi a kormányokat, és megtiltja az emberi szabadságjogokkal magyarázva a felelősségre vonást, még a hazaárulás tekintetében is. Ha pedig a mai Nyugatot vesszük górcső alá, akkor láthatjuk, hogy a Nyugat mai helyzetét és az emberi normalitás ellen küzdő szervezeteket egyetlen hálózat, a kilencven országot magában foglaló Progresszív Szövetség fonja be. Ezt a szövetséget tartják a kezükében a lázadó, genderista civilszervezetek, amelyeket pedig az ismert spekuláns szervezete irányít. Így épül fel a kommunista piramis, amelynek tagja számos magyarországi párt, és az Uniós vezetők többsége. Hiszen Sargentitni vagy Timmermans is kommunista gyökerű pártok tagjai. Tehát, a kommunista ideológiáról, mint megszűntről, mint csak a múltban létezőről beszélni sem politikatörténetileg, sem történészileg nem lehet. Tehát, a jelen drámájának, a jelen tragédiájának is egyetlen oka a kommunizmus, hiszen a Progresszív Szövetség aknamunkája és az ebben résztvevő pártokat irányító szervezetek alakítják ma is Európa megsemmisítését.

Visszatérve a kommunizmus történelmi és egyben visszafordíthatatlan rombolására, Magyarországon két alapvető dolgot kell említenünk: az egyházi iskolák, katolikus szervezetek és a hitoktatás felszámolását, valamint a szerzetesrendek feloszlatását, működési engedélyük megvonását. Ennek a két intézkedésnek a következménye az oktatási rendszer drámai helyzete, az oktatás és a tananyag színvonalának súlyos hiányosságai, és a tanári anarchia, amely az emberi butaságot, az erkölcstelenséget és a tanterv egységének hiányát tükrözi, valamint máig engedi a politikai befolyást az iskolákban.

A másik intézkedés. a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása volt, ami az egészségügyet, a tanítást és a tanárképzést, az ifjúság erkölcsi és hazafias nevelését a nullára vetette vissza. Ez is visszafordíthatatlan folyamat, mert már nincs kivel pótolni a kommunisták által gyárudvarok söprésére, kőtörésre vagy halálra ítélt tudósokat és az ő tudásukat. 1950-ben megszakadt egy olyan történelmi folyamatosság, amely életben tartotta a szellemi létet Magyarországon. Mind a kommunizmusban, mind pedig az azt követő és máig tartó liberális világban egyetemeinken egy furcsa ideológiai fertőzés támadja az ifjúságot, s valójában egy liberális cselédkönyvet kapnak, nem diplomát. Nem tudást kapnak, hanem szakbarbári felkészítést, hiszen a humán vagy latin műveltség súlyos hiánya a rossz helyesírásig bezárólag felismerhető.

Ehhez még a különböző kommunista és liberális intézkedések, züllesztések is hozzáadandók, mint a zene, a művészettörténet vagy a filmesztétika tantárgyak elhagyása, szűkítése, amelyek a léleknevelés, léleképítés alapjai voltak. Ezeknek a hiányát nem pótolja, nem akarja pótolni egyetlen oktatási kormányzat sem. Az ép testbe ép lélek is kellene, de a lélek fejlesztéséhez a fenti tantárgyak szükségesek… Tehát, máig ható és állandó, az a rombolás, amelyet a kommunista diktatúra 1947-ben és 1950-ben végrehajtott.

Ma, amikor a kommunizmus bűneiről és áldozatairól beszélünk, emlékezünk, akkor voltaképpen arról beszélünk, amiben élünk. Mert igazából nincs már kommunizmus, de a nem létező demokrácia fogalom feloldó mocsarában vergődünk, mert a kommunizmust nem tiltottuk be, nem kerestük meg és nem ítéltük el a bűnösöket… mellébeszélünk és folytatjuk mindazt a történelemhamisítás alapján, amit a marxi történettudomány magként elvetett. Nem lehetünk büszkék nagyjainkra, nem állíthatunk szobrot az emlékükre, és nem beszéljük ki az igazságot… mert hazugságban kell élnünk. Ergo: mi magunk is áldozatai vagyunk e vörös eszmének, s mi magunk tesszük áldozattá az utódokat is, amikor beletörődünk mindabba, amiben mi magunk, rendszer-váltottan, nemzeti keresztény kormányt támogatva élünk… Mert a rendet, a hazafiságot, a nemzeti függetlenséget nem sikerült még visszaállítanunk.  S amikor azt olvassuk, hogy a májusi választáson múlik Magyarország jövője, léte, megmaradása, akkor egészen csalódottan kell befejeznem megemlékező soraimat… hiszen amit Clemenceau, Rákosi és Kádár nem tudott megtenni, azt májusban megteheti Timmermans és Juncker, Sargentini és Merkel…  Tehát, a kommunista négyes fogat… a 21. század Európájában.

Ne beszéljünk tehát egy lezárt korszak áldozatairól, mert ha igaz a fenti állítás, miszerint májusban dől el egy ezer éves nemzet sorsa, akkor nyugtázhatjuk: mi magunk vagyunk, lehetünk a kommunizmus – utolsó – áldozatai…

Stoffán György

Dobrev Klára mentelmi joga, és a szalonfasizmus…

Vannak a demokráciának nevezett anarchiának érdekes és felettébb kifizetődő mozzanatai, amely(j)ek legfőbbképpen a választások idején bújnak elő a patkányly(j)ukakból.

Ily(j)en úri huncutságok manapság – az EU-választások előtt –, sokkal nagyobb mértéket öltenek, és ezerszer pofátlanabbá teszik az érdekelteket, kivált az oly(j)anokat, akik nem csupán a képviselői j(ly)avadalmazásért, de a ráj(ly)uk váró igazságügyi atrocitások megoldásaként is szeretnének bekerülni a mentelmi j(ly)og vasfüggönye mögé. Deutsch Tamás meglátása miszerint az egykori magyar first lady is hasonló okokból (is) kapta meg a listás hely(j)et a DK-tól. És ez még nem is lenne nagy baj(ly), hiszen Ferkó a vénülő menyecskét lapátra teszi, és még j(ly)övedelmez is. Hiszen a vénülő naccságákat le kell cserélni – mondta korábban. És példát is mutat. Ám, az korántsem oly(j)an vicces, hogy egy pártelnök a saj(ly)át feleségét j(ly)elölteti, miközben a legj(ly)obb emberét, Niedermüller Petykát, aki a hazaárulás és a magyargyűlölet baloldali mintapéldánya, ily(j)en lelketlenül kirakj(ly)a a brüsszeli bársonyszékből, amely(j)be már csaknem belenőtt a szerencsétlen. Igen, kell a mentelmi j(ly)og, mert ganyé van az Apró-Dobrev-klán palacsintáj(ly)ában, és mint céges aláíró, Dobrev elvtársnő listás hely(j)en volna Kalocsán, egy j(ly)ó kis tárgyalás után. A pofátlanság és az önutálat is j(ly)átszik ebben a DK-s választásban, hiszen a klán keresztmamáj(ly)át, Klárát a szegények miatti aggódása, és az egyesült Európa melletti hősies kiállása indította a nehéz, és megpróbáltatásokkal j(ly)áró pénzszerzési akcióra, az uniós j(ly)elöltségre. Persze egyik állítása sem felel meg a valóságnak, hiszen, ha a szegények miatt aggódna, akkor felhívná telefonon Mészáros Lőrincet és megkérdezné, hogy ő hogyan csinálja a szegények támogatását, s, ha kielégítő választ kapna, akkor adna milliárdos vagyonából – (amely(j)et nem feltétlenül tisztességes úton szerezhetett –, a rászorulóknak, a szegényeknek és a ly(j)ukas zokniban tüntető elvtársainak. De nem ad, csak aggódik. Az Európai Egyesült Államok emlegetése pedig, nem j(ly)ó omen a hazai választók előtt, mert ellentétben a bulgár matrónával, nekünk, magyaroknak a saj(ly)át haza és a nemzet e pillanatban fontosabb, mint a j(ly)unkeráj(ly). A Gyurcsány-Apró-Dobrev-klán mostani döntése tehát, minden kommunista-liberális-hazafiatlan magatartást magában foglal, amit 1919. óta ettől a szánalmas, de egyben veszély(j)es eszmeiséget gyakorló vörös maffiától megtapasztalhattunk. Az apró bulgár naccsága tehát megy Brüsszelbe, amíg ki nem kéri onnan az ügyészség, Ferkó új(ly)íthat, és ismét hatalmas dohányt kaszálhat a kommunista banda… mert hát demokrácia van abban az unióban, amelyben az ottani legfőbb ügyésznek egy román bukott bűnözőt (Kövesi kisasszony) jelölt az Európai Bizottság.

(Alább már nem alkalmazom az MSZP-LMP-Momentum-Lyobbik etc… hejesírási szabájait!)

A másik érdekessége e választási kampánynak, hogy az antiszemitizmus – a szocialista szalonok hatalomvágy-antiszemitizmusa – ma már nem bűn, és az imént emlegetett Ferit, aki egy üldözöttől konfiskált villában tengeti szegényes életét, egyáltalán nem zavarja a rasszista, antiszemita trágyán sarjadzott Jobbikkal való együttműködés. Karácsonynak e választási kampány érdekében a Mazsihisz is megbocsájtotta a zsidó-listázást pártoló kijelentését, de a náci és cigányozó párttársak is jó partnernek bizonyulnak az ellenzéki, kommunista-liberális összeboruláshoz, meggyalázva ezzel milliók tragikus pusztulását.

A külföldi partnereik is hasonló „jellemű” ócska gazemberek, hiszen hatalomvágyukban és Orbán-gyűlöletükben akár zsidók és cigányok ezreit is feláldoznák. Ugyanis, ma már nem számít sem zsidó, sem cigány, sem ember, sem asszony. A szavazatokat ma már nem az eddig hazug szimpátiával, és az emberi jogokra hivatkozva védett cigányoktól és zsidóktól várják, hanem az új európai hatalomra jutás reménységétől, azaz, a migránsok tömegétől…

Idejutott Európa, idejutott a kommunista-szocialista-liberális ellenzékiség és idejutott a Mazsihisz is. Még mindig nem merem hangosan kimondani, hogy nincs lejjebb. Hiszen Apró Antal munkássága után, vagy a Szent II. János Pál elleni merényletben való Dobrev-érintettséget, és a 167 milliárdos metrós csalás-lopást követően tényleg indokolt volna kétkedni a baloldal még mélyebbre süllyedésének lehetőségében… de Magyarország az ellenzékből a legromlottabbat kapta. Olyat, amelynek az emberi élet, a magyarság, a zsidóság vagy épp a cigányok léte és biztonsága mit sem ér, ha őket az idegen kasszából jól megfizetik… és ez a kassza lehet akár moszkvai, akár brüsszeli. Nekik mindegy!

Azonban a nemzeti oldal tanult a múltból, s bár vannak szarvas hibái, mégis képes arra, hogy megvédje azt a kevés jussát, amely még megmaradt itt, a Kárpát-hazában, a magyargyűlölet és a száz éve tartó holocaust után is. S talán nem is olyan drámai ez a gyűlölet, amely körülvesz bennünket kívülről és belülről egyaránt. Mert a nagyarányú, a mérhetetlen elvakult gyalázkodó magatartás egy pillanat alatt átfordulhat az ellenkezőjére, és Magyarország, mint Európa legősibb nemzete megmentheti a kereszténységet, az európai kultúrát, és eltakaríthatja az immár két évszázada és harminc esztendeje tobzódó romboló liberalizmust. Mindössze két dolog van, amit fel kell ismerni: A hit és az imádság jelentőségét, valamint az összetartás erejét. S e felismerés megkezdődött, pont a fentiekben írtak által. Hiszen, ha nem látunk ellenpéldát, akkor nem látjuk a veszélyt sem. Ezekből pedig ma bővelkedünk, és általuk erősödünk is. A sorsunk tehát a mi kezünkben van, az övékben pedig a saját sorsuk… amely cseppet sem irigylésre méltó…

Stoffán György      

Gondolatok a tűzeső előtt… avagy Sargentini mint etalon

Már csak ülök egy kávéház teraszán itt Európában, kortyolgatom a nedűt, és várom a tűzesőt, amely a jelek szerint nemsokára megérkezik valamilyen formában. Ugyanis az ember mindig kiharcolja magának, hogy néhány pofon vagy majdnem teljes kiirtódás terhe mellett újrakezdhesse azt, amit sikeresen tönkretesz… de nem tanul. Ha a bibliai időkről olvasok, látom, hogy sanyarú szellemiségű, erkölcsileg teljesen lerombolt, liberálisnak becézett betegesen aberrált korunknak is volt korabeli megfelelője, és kapott is érte rendesen az ember. Hol "egy kis" özönvíz, hol mindent elpusztító tűzeső formájában, mert az alapvető parancsokat semmibe vette és eltávolodott Istentől… Csakúgy, mint ma. S, ha az egyik oldal magatartása felismerhető a jelenben, akkor nem kell sok idő ahhoz, hogy jelentkezzék a másik magatartás, azaz az ember maga által és önmaga ellen kiharcolt büntetése. Ha úgy tetszik: az erkölcs és a hit regenerálásának ideje, eseménysorozata.

Ülök a kávéház teraszán, és kortyolgatva a kesernyés, mégis csodás ízű nedűt. Nem várok már semmit a mai világtól, csak a még rosszabbat, a még degeneráltabbat, mint például a gyermekpornó liberalizálását, amelyet ma már egyes filmek szabadon – kissé azért visszafogottan – mutatnak be és szoktatják hozzá a népeket. S gondolom ez az utolsó csepp lesz abban a pohárban, amely drámai következményekkel járó büntetést hoz hamarosan. Mert nem elég, hogy az „anyák” megölik magzataikat, de akik megszületnek, ők is a beteges liberális aberráció áldozataivá lesznek nyolc-tíz évesen… korán bekövetkező halálukig. Mert a világ átértékelődött. A normális ma már büntetendő, a hazug és erkölcstelen pedig európaivá vált, követendő lett, normálissá nyilvánították.

Olyan világ ez, ahol szemenszedett hazugságokat mondanak bele az ember képébe, szemrebbenés nélkül, és a hazugságot politikai szinten igazsággá emelték... Erkölcstelenség és hazafiatlanság, keresztényellenesség és sátánizmus dühöng a világban, amely majd egy hatalmas robbanással ér véget - szerintem - hamarosan… s kezdhetünk elölről kőbaltákat gyártani… amiket majd egy rátermett tigrisbőr-kaftános ősember forgalmaz… és minden kezdődik elölről.

Nos lesz, ahogy lesz. Az emberiség mindig tűr, ha kap egy kis kényelmet, jólétet, s ha a politikusok a fülébe súgnak valami ostoba hazugságot… mert a népek nagyon hisznek a politikusoknak, akik a hiszékenységet kinevetik ugyan, de remekül élnek belőle. A polgár meg nem szól, ha bajt lát, mert neki nem szabad szólnia. Ezt szokta meg. „Nehogy baj legyen – jobb a békesség…” – mondják, miközben kilakoltatják, elveszik a pénzét minden szolgáltatás nélkül és ezer év alatt sem évül el a banki tartozása. Erősen fogyunk, de az abortusztörvényen nem lehet változtatni, mert akkor az aberráltak hőzöngenek, s akkor sem lehet szót emelni, ha a Vatikán feje a bevándorlást meghamisított krisztusi tanításokkal alátámasztva akarja elfogadtatni azzal a néppel, amelyet a bevándorlók épp lefejezni készülnek…

Szóval az a világ, ahol Sargentitni asszony az igazmondás etalonja, az nem számíthat másra, mint ama bizonyos tűzesőre, vagy a szintén bibliai vízözönre, amelyben az Ararát tetején kikötött bárka volt az egyetlen menedék… de ezt akarjuk. Ezért dolgozott az emberiség – civilek, katonák, papok és főrendek – évszázadokon keresztül… hogy végül a kőműveskanál is kiessen a kőműves-kezekből, hiszen a tűzesőt vagy a vízözönt a kőművesek sem élik túl. Ám, korántsem biztos, hogy csak ez a két erkölcsöt és embert „regeneráló módszer” van Isten kezében. 

Ne is találgassunk… Egyetlen dolog bizonyos: ami ma folyik a világban, és amit ma döbbenten látunk, de tűrünk nap-mint nap, az nem mehet már sokáig. Rohanunk egy leszakadt vasúti hídon a halálba. S talán már a mozdonyvezető is feladta a fékezés lehetőségét… vagy az is tiltva van a számára, hiszen ellenkezik… az aberráltak eszméivel, mert sértő lehet – a híd és a szakadék alapvető jogait illetően…

Ülök a teraszon és kávét kortyolgatva várok… előttem a tömeg imádkozik kis szőnyegeken, lefoglalva a város főútját és főterét… a harang helyett valaki artikulátlanul ordít a mikrofonba… 

Gyönyörű ez az Európa! Akárcsak maga Sargentini kisasszony…

Stoffán György