A kampány számomra fölösleges volt. Hiszen, aki ebben az országban él immár 68 éve, annak nem kérdés, hogy elmegy-e választani és, hogy kire adja a voksát. Mindenkinek van egyéni oka és indoka arra, hogy hová húzza be azt a bizonyos mindent eldöntő X-et.
Nekem is vannak indokaim, van okom arra, hogy hogyan döntök.
Voltak utasítások, amelyeket nem lehet visszavonni és megváltoztatni, mert
azokat a szüleim hagyták rám, ők igazítottak el már apró gyermekkoromtól fogva.
Aztán, ahogy teltek az évek egészen világossá váltak az addig is betartott
utasítások, az az életszemlélet, amelyet észrevétlenül kaptam meg, de olyanná
váltak bennem, mint a lélegzetvétel. Nem lehet másképpen élni – csak úgy és
annak megfelelően.
Édesanyám egy alkalommal, a 2018-as választás előtt azt
mondta: „Inkább eszem mindennap rántottlevest, csak ezek ne jöjjenek vissza!” Akkor
volt 90 éves…
És ez a mondat kísér, amikor elindulok a szavazófülke felé. „Csak
ezek ne jöjjenek vissza…” - pedig
készülnek visszajönni. Készülnek eladni mindent, mint tették annyiszor a
történelem során. És ma már ezernyi más aljasságra képesek, mert megfizetik
őket azok, akik a magyar nemzetet már a pozsonyi csata óta igyekeznek
megsemmisíteni. Igaz, azt nem tudják, hogy mi nem egyedül vagyunk, és ez az
ország István Úr felajánlása óta nem függ emberi akarattól, mert van királynőnk…
A 2026-os választás nem pártokról szól, nem önfényező
hazugokról, nem hazaárulókról, nem ígéretekről, hanem tényekről és a nemzet
megmaradásáról. A tények mégha olykor túlzón felnagyítjuk is őket, nem
eltörölhetők, hiszen a szemünk előtt van mindaz, amit a nemzet elért egy jó
vezetéssel, egy kiváló kormányfővel. A másik oldalon habzószájú, alulművelt,
pénzimádó, hazaáruló vicsorít és várja a saját győzelmét, várja, mikor vetheti
rá magát arra az országra, amelyhez semmi köze nincs és nem is volt.
Ma tehát nem egy pártra, hanem a nemzetre kell szavazni, a
megmaradásra, a további fejlődésre még akkor is, ha látunk kivetnivalót, ha
látunk hibákat az elmúlt 16 évet illetően. Mert a hibákat ki lehet javítani, de
a nemzetvesztés örök. A nemzetvesztőkkel pedig nem lehet kesztyűs kézzel bánni,
ahogy eddig tettük, mert azt gondoltuk, hogy a proli házmesterrel is lehet
Mozartról beszélgetni… Nem lehet! És ez a hiba Antall József óta ott emészti a
nemzeti gondolatot… Talán, a mostani kampányból megtanultuk, mi a teendőnk a
haza-, és nemzetárulókat illetően. Most azonban nem ez a legfontosabb, hanem
az, hogy a nemzetre, a hazára szavazzunk még akkor is, ha utána „mindennap rántott
levest kell is ennünk… Csak ezek ne jöjjenek vissza újra”…
Vasárnap eldől… én azonban maradok annál az utasításnál,
amit gyermekkorom óta viselek és megtartok. A hazámra fogok szavazni április
12-én…
Stoffán György