A győztesekben – ahogy ez már lenni szokott –, a bosszúállás, a revans vágyának tüze él, és az öröm, ami előre láthatólag négy évig remek megélhetést biztosít, és az ellenfél teljes megsemmisítésének lehetőségét kínálja fel. Persze, mind a vesztes, mint a győztes szent esküt tesz a nép mellett. A vesztes arról szónokol, hogy megvédi a szavazóit, újjászervez, megerősödik és visszajön, de ez csak annyira igaz, mintha egy totálkáros autó slusszkulcsát tekergetnénk a kormány alatt. A győztes is felesküszik, miszerint mindenkit képvisel majd, minden magyart… de ez sem igaz!
Eldőlt tehát a következő négy év milliomosainak és elszegényedő politikusainak a sorsa. Az, hogy ki mennyit tart be, vagy tud betartani az ígéretekből, az a jövő zenéje… Ám, aligha változik az eddigi, 36 éves trend ebben a kérdésben. Senki, semmit nem tart be, hiszen a demokrácia a nép számára addig tart, amíg bedobja a szavazólapot az urnába! Visszahívni senkit nem lehet…
A magyar választás csak egy kutyakomédia, amelynek a lényege a hataloméhség, a pénzimádat, a politikai bosszúállás. Hiszen egyetlen párt sem kezdte azzal a kampányt, hogy nemzetközi szinten legalább a párizsi békeszerződést ki-, és felülvizsgáltatná, noha a nemzeti érdek itt kezdődik!
Senki nem foglalkozott a nagyváradi premontrei prépostság drámai sorsával, és akiknek ez lett volna a dolguk, azok csupán egy gyurcsányista RMDSZ-esre és a románpárti váradi püspök mellébeszélésére hallgattak. Az igazság senkit nem érdekelt, a magyarellenes ügy senkit nem háborított fel, a premontrei apát kilakoltatása 900 év után nem érte el az ingerküszöböt. Inkább tudomásul vette vesztes és győztes, hogy „jóvan az úgy!”
Micsoda aljas árulás, micsoda nemzet-, és keresztényellenes magatartás ez? Mit akarunk mi Istentől, hogyan merjük emlegetni Mária országát, amikor a magyar politikum hagyja veszni a magyar értékeket? Miért csak üzlet vagy kampánycél a határon túli magyarság? Nincs-e szégyenérzete a magyar választási vesztesnek és győztesnek, amikor az ártatlan szerzetesre, az apátra és híveire a templomában tör rá száz felfegyverzett román csendőr, Szent László városában?
Ha nincs ott Toroczkai László pártelnök és főtiszteletű Tőkés László püspök úr, akkor a románok elvezetik a misét tartó papot, s talán jól el is verik a híveket… akik csupán az apátra bízott 900 éves Váradhegyfoki Premontrei Prépostságot akarták az igazság mezsgyéjén megmenteni!
És nem lehet arra hivatkoznia sem a vesztesnek, sem a győztesnek, hogy nem akarnak beleszólni a román belügyekbe, mert ez a törvénytelenség ellenkezik mind a román, mind az uniós törvényekkel. És a magyar politikum hallgat. Ahogy hallgat a Gyulafehérvári érsek, és hallgat a bukaresti nuncius, de hallgat a feljebbvaló, a bukaresti érsek is… A magyar választások vesztesei és győztesei egy követ fújnak a magyar és keresztényellenesség e nagyváradi bizonyítékában, egyetlen párt kivételével, amelynek a nevét leírni is bűn manapság, noha valóban az egyetlen párt, amely védi a magyar értékeket, a magyar erkölcsöt, a magyar kereszténységet – egyedül, maroknyi képviselővel a választások után.
Köszönet ezért a párt elnökének, akinek - mint e sorok írójának is -, a lelkéig hatolt az a román viselkedés, amely a misét, a konszekrációt megzavarva, betört a premontreiek templomába…
Köszönöm Laci!
Köszönöm a kitartásodat, köszönöm a példamutatásodat, köszönöm a hűségedet! Nehéz és fárasztó vizsga volt ez a részedről. Olyan vizsga, amelynek okán most nyilvánosan megkövetni vagyok köteles Téged, mert mint politikusnak, nem hittem Neked. Azonban kedd óta ez megváltozott. Neked, a magyar keresztény embernek, a magyar, keresztény politikusnak, aki egy nap alatt millióknak bebizonyította a szavatartását, aki nagyváradi ígérete szerint tájékoztatta a magyar médiát, és felkérte mind a bukott, mind a nyertes politikusokat a váradi premontrei ügy rendezésére… Isten áldjon mindezért!
Stoffán György