Excellenciás Miniszter Úr!
Jobboldali, nemzetben gondolkodó, keresztény emberként, íróként és újságíróként úgy érzem, kötelességem megszólítani Önt, mint az általam is tisztelt közszereplőt, kormánytagot, magyar minisztert. Nagyra becsülöm azt a nyílt és őszinte magatartást, amellyel kiáll az emberek elé, és a legpóriasabb, legellenségesebb stílusú kérdésre is kiegyensúlyozottan, emberi módon válaszol. Értékelem azt is, hogy néhány, át nem gondolt kormányintézkedést Ön a józanész mezején, nyilvánosan korrigál vagy bírál, ezzel is tompítva azt a feszültséget, amely a belpolitikát és a társadalmat egyaránt, meglehetősen lobbanékonnyá teszi. Azonban egy valamit Ön sem engedhet meg magának: ez pedig a trágárkodás, amely mára – sajnos –, a nemzeti oldalon is természetessé vált. Televíziós, beszélgetős műsorokban, szinte folyamatosan elhangzanak olyan szavak és kifejezések, amelyeket kultúrember sem társaságban, sem magánbeszélgetésekben nem használ. A műveletlen proli nyelvezetet nem lehet az „úgy mondom, ahogy felénk mondják” önvédelmi mondattal kiegyensúlyozni. Szomorú lenne, ha az Ön környezete ilyen környezet volna.
A trágárkodás, a trágárkodó személy intelligenciáját, műveltségét és méltóságát semmisíti meg a hallgatóság előtt, súlytalanná téve egyben a mondanivalót is. Nincs is szükség az efféle stílustalanságra, amelyet ismert „fősodor-újságírók” nap, mint nap, magukénak érezve gyakorolnak a televíziók stúdióiban. Lassan odajutunk, hogy ki sem sípolják a trágár beszédet, mert „az már beleivódott a közbeszédbe”. Ez azonban téves felfogás. A kulturált magyar közbeszédbe, a kiművelt emberfők nyelvezetébe, és a keresztény szellemiségbe – merthogy keresztény állam lennénk, amelynek Ön az egyik minisztere –, nem fér bele, a „félrevezetés”, az „átverés”, a „megtévesztés” a „kitolás” - etc… szinonimájaként a trágár szóösszetétel, amelyet Ön – remélem csak pillanatnyi, féktelen indulatának tudhatóan – használt.
Kérem Önt, Miniszter Úr, ne ereszkedjen le a városszéli olajpadlós kocsmák szellemi szintjére, stílusába. Még akkor se engedje szabadjára mondandóját, ha ezt Önök felé a kocsmában így mondják.
Nagy elődei; Baross Gábor, Ordódy Pál, Gróf Szapáry Gyula, Gróf Mikó Imre, Péchy Tamás, Gróf Széchenyi István, Báró Kemény Gábor vagy Gróf Tisza Lajos, minden bizonnyal elképednének azon, hogy egy magyar miniszter, az őt megválasztó nép előtt, nyilvánosan trágárkodik. Kérem, ne tegye többé! Mert lehet, hogy egy bizonyos társadalmi rétegnek tetszik a „jól megmondó” miniszter-kép, ám van még ebben az országban olyan polgár, aki sokkal inkább értékelné a művelt emberfők retorikáját, stílusát, miniszteri méltóságát. Ön méltó erre, és mint eddigi szereplése bizonyítja, alkalmas is ebben a kusza politikai világban a magyar miniszterek hagyományos, művelt stílusát gyakorolni, folytatni.
Legyen Ön annak a társadalmi rétegnek a megbecsült minisztere, amely társadalmi réteget nem az 5. számú pártkönyv tulajdonosa testesít meg, hanem olyan példaképei vannak, akik a nemzetet méltósággal képviselték. Miniszter Úr! Ön is legyen példakép, elsősorban kollégái és a társadalom előtt, és ne kelljen a gyerekek fülét befogni, még akkor sem, ha Ön nyilvánosan arról beszél, hogy a Strabagnak sikerült az egész kormányt, így Önt és az Ön minisztériumát is átvernie. Ugyanis ez nem Önöket minősíti, hanem a Strabag erkölcstelenségét bizonyítja…
Kívánok Önnek további sikereket, és kérem, fontolja meg a fentieket, saját méltóságának és hitelességének a megőrzése, valamint a Magyar Kormány méltósága érdekében!
Tisztelettel
maradok:
Stoffán
György
író,
újságíró