Az „előmászott generáció” védelmében

 

Nem hagy nyugodni az a meglehetősen bunkó stílusban előadott, cinikus és képzelt felsőbbrendűségtől bűzlő néhány igaztalan mondat, amelyet „tanult kollégám” préselt ki magából, „jobboldali, keresztény, nemzeti”, de inkább csak a szánalmas megélhetési acsarkodó szellemisége szerint, nem gondolva az általánosítás bumerángjára. Hiszen, a Fidelitas is ez a generáció:

 – „Előmászott egy generáció, akinek tényleg életében az volt a legnagyobb nehézsége, hogy hétvégén melyik koncertre menjen, meg hogy »hol fogok tanulni: Berlinbe menjek vagy Amszterdamba?« Meg hogy micsoda mocskos diktatúra van itthon. Hát már kábítószerezni sem lehet, mert a szemét, mocskos Orbán-kormány üldözi a dílereket – ez volt életük legnagyobb baja”

A fenti mondatokkal az a baj, hogy általánosít. Egy kisebbségi, újgazdag mentalitást próbál rákenni a mai magyar ifjúság egészére, ami önmagában is botorság és igaztalan vádaskodás csupán. Ha nem a szerencsejáték szeretete és a pártkönyvecske alacsony száma határozná meg fennhéjázó mivoltát, hanem tanítana valamelyik iskolában, akkor valóban tisztában lehetne a leszólt ifjúság valós helyzetével, amely nem az ő elit látásmódját igazolná, hanem valami egészen mást. Habár nem is lenne fontos, hogy tanítson. Elég volna észerevenni a hétköznapi emberek, gyermekek problémáit, létét. Ám, az a közeg, amelyben ő él, erre képtelen. Ugyanis ma, az egykori proletár társadalmi rétegből kinőtt, elitnek nevezett, többnyire kulturálatlan újgazdagok, nem látják és nem is akarják látni, hogy az ő gazdagodásukkal paralel, hogyan süllyedt le a társadalom többi része. Nem látják, hogy milyen súlyos mulasztások tornyosultak fel az elmúlt harminc év oktatáspolitikájának drámai hibáiból, a hülyeneveléssé süllyedt oktatáspolitikából, ahol a közismereti tárgyak nem számítanak, és a gyermeklélektan már ismeretlen fogalom a most végző pedagógusok előtt.

Az elmúlt harmincöt évben felszámolták a közösségeket, s nem támogatták kötelező módon a cserkészetet sem, amely életre neveli a fiatalokat, közösséget biztosít számukra, és egy kulturális közeg részesei lehetnek a cserkészmozgalomban résztvevők. A közösségek hiánya ártó és veszélyes a fiatalok számára, mert ha nincs szervezett kultúrközösség, akkor kialakul az utcán nevelkedettek közössége, s ezek legtöbbnyire a társadalmi normáktól erősen eltérő életmódot tükröz.

Az a kisebbség, amelyet „tanult kollégám” említett a vele készült interjúban, leginkább az újgazdag prolik gyermekeiből áll. A lázadó, de jó körülmények között élő fiatalokkal sem az elmúlt harminc évben, sem az utóbbi tizenhat évben nem törődött senki. Nem szerveztek közösségeket, nincsenek már délutáni szakkörök, foglalkozások, a tanár együtt bagózik az iskola előtt a diákkal, nincs tisztelettudás, viselkedni sem tanítják meg a gyerekeket, és a rendet sem tanulják meg, mert a jó oktatáspolitika a statisztikai adatokban kell, hogy megnyilvánuljon, nem pedig az oktatás és a gyermekekkel való foglalkozás eredményességében. Úgy pedig, végképp nem lehet tanulni és tanítani, ha a sérült, speciális foglalkozást igénylő gyermekeket a nem sérültek közé sorolják. Így sem a sérült, sem a nem sérült gyermek nem kapja meg a számára fontos ismeretanyagot. Ez a probléma leginkább az általános iskolákat sújtja.

A kolléga ostobaságát és tudatlanságát az is igazolja, hogy Berlint, Amszterdamot emlegeti a továbbtanulási igényként, és általánosítja is az összes botor és igaztalan megállapítását. Megjegyzései gyalázatosak.

Ugyanis, eszerint nem tud azokról a gyermekekről, akik minden nyáron dolgoznak, hogy tehermentesítsék a szülőket, akik kisebb testvéreikre vigyáznak a tanulás mellett, hogy a szülő dolgozhasson. És ezernyi kis hősről és hőstettről sem tud a politikából remekül élő publicista azt az „előmászott generációt” tekintve, akikről lenézően, sértődötten és látszólag a kormányt védve beszélt. Ezek a fiatalok vagy a szülőnek segítenek, vagy az ingyen jogsi gyakorlati oktatására gyűjtenek, hiszen a tizenegyezer forintos óradíjat sem tudja minden család állni, esetleg nyelvvizsgára gyűjtenek, hiszen ennek a díját is előre le kell tenni… Esetleg használt autóra rakosgatnak félre. Igen, vannak olyanok is, akik elmennek egy fesztiválra, koncertre, ám előtte végigdolgozzák a nyarat.   

Pedig… ezek a mai fiatalok – bárhonnan nézzük –, az elmúlt harminc és az elmúlt tizenhat év eredménye. Az értékeivel, a hőzöngésével, a tanulásával, a magára hagyottságával, a rossz vagy jó körülményeivel együtt. Mert ezzel a generációval senki nem törődött néhány cserkészvezetőn, lelkészen és papon kívül, a harácsoló és a kapzsi politikai mindennapokban.  

„Tanult kollégám” cinikus és visszataszító véleménye elmondásakor néhány dolgot elfelejtett. Az a fiatal generáció, amelyet általánosítva besorolt az „előmászott generáció” primitív kisebbségbe, nem is sokára ott áll a patikában a pult másik oldalán, hogy kiszolgálja a nagyarcú, vén megmondó embert, ő lesz az orvos, aki gyógyítja, s ő lesz az öregotthonban is, ahol a pelenkát cseréli róla. Mert hála Istennek kevés az olyan fiatal – s ők is inkább a kolléga köreiből – akik olyanok, amilyennek leírta őket… Hiszen, minden bizonnyal ezt látja a saját köreiben. Ideje volna az interjú ostobaságaiért és sértő, igaztalan állításokért bocsánatot kérni!

Stoffán György