Először, úgy jó harminckét esztendeje találkoztam a nevével: Kocsi György. Ő volt az egyik példakép a kommunista korszak keresztény ellenállói között. Havasy Gyula atya, a néhai nagysápi plébános, hatalmas energiával, részletességgel és tudással összegyűjtött dokumentumkötetében, a „Magyar katolikusok szenvedései 1944-1989” címűben sokszor említi Kocsi Györgyöt. A könyv szerkesztésében, adatgyűjtésben és a kiadás költségeinek összegyűjtésében való segítségemet kérte Gyuszi atya, s ekkor olvastam ki a máig őrzött kéziratot, s szerettem meg akkor ismeretlenül is a fiatal papot, akinek az egyenessége, elvhűsége és a kor józan megítélése azóta is iránymutató a számomra. A könyv 156. oldalán arról ír Havasy Gyula, hogy 1987 tavaszán három plébános megtagadta a kommunisták által követelt hűségesküt: Kocsi György, dr. Vincze József és Galla Gábor. A 222. oldalon Mohos Lászlót idézi a szerző:
Mohos László régi barátja Kocsi György nagyatádi
káplán. Kocsi kispap korában is kapcsolatban
állt Bulányi Györggyel. Ezért az AEH
1980-ban meg akarta akadályozni pappá szentelését. Csak szeminarista kollégáinak tiltakozása után szentelték fel.
Mohos László a fegyveres szolgálat megtagadása miatt töltötte 34 hónapos börtönbüntetését Baracskán. A káplánnak megtiltotta
a börtönigazgató Mohos látogatását, mert rossz hatással van rá fogva tartása idején.
Mohos beadványt intézett a Büntetés Végrehajtó Bizottság Országos
Parancsnokságához: „Baracskára 1983. május 5-én kerültem. A négy
engedélyezett látogató közé felvettem Kocsi Györgyöt is. Kocsi többször meglátogatott másfél év alatt. Ellene
kifogás nem volt. 1984. október 28-i beszélőmet követő harmadik napon megfenyítettek, mert Kocsi
György kilétét
eltitkoltam.
További sérelmeim: üzemmérnöki képesítésemnek megfelelő munkahelyemről – ahol minden hónnapban jutalmat kapum, ahonnan augusztusban jutalom-eltávozásra mehettem 9 napra – nehezebb munkahelyre helyeztek. Ez a retorzió igazságtalan. December 13-án tárgyalásom alatt a felügyelet tiltott tárgyakat talált nálam a zárkában: hegyes kés, szex fotók, jehovista kiadvány. Én katolikus vallású vagyok. Ezen tárgyakhoz semmi közöm sem volt. A tiltott tárgyakért 10 napi magánzárkára ítéltek”... (Mohos László)
Kocsi György magánlevelet írt Mohos Lászlónak. A börtönigazgatóság
lefoglalta a levelet és annak tartalmát közölte a veszprémi püspökkel is. Kocsi György, püspökéhez írt levélben
megállapítja, hogy a sérelmesnek minősített mondat: „szegény
pápa nem normális már” nem tőle származik. Ahogy annak idején Bulányi
György írásait is meghamisították. Ugyanakkor
az Új Ember szerkesztősége
nyilvánosan bírálta
lapjában (1984. okt. 21.) a Hittani Kongregációnak dokumentumát a felszabadítási
teológiáról. Ha államérdek megkívánja, szabad, sőt kell
bírálni a pápát. (Kathpress, 1985. márc.
18,)
1985 tavaszán Kocsi Györgynek püspökével való ellentéte – felfüggesztéssel
való fenyegetés – az
ENSZ Emberi Jogok Bizottságához került.
Valószínű emiatt Szendi püspök
abbahagyta fenyegetéseit. (Kocsi György.)
A 235. oldalon azt írja Havasy Gyula, hogy 1981 nyara elején Kocsi György
Bokor Közösséghez tartozó káplánnak nem engedték, hogy megtartsa előre
meghirdetett beszédét.
1986. május 14-én, Nagyatád határában – ahol évek óta káplánként működött
–, elvették a jogosítványát egy évre és 8000 forintra büntették, mert egész nap
egy deci bort fogyasztott miséi alatt. Sem a szonda, sem a vérvétel nem mutatott
ki alkoholt! A rendőrség azt tanácsolta, hogy ezután kólával misézzen. A
faluban azt terjesztették el, hogy a pap négykézláb mászott ki a Trabantjából.
A jogosítványt két hónap múlva visszakapta és a rendőrfőnököt elhelyezték…
A további oldalakon is sokat szerepel e könyvben Kocsi Gyuri atya. Harcolt
Szendi Józseffel, akit Zadravecz püspök szentelt pappá, de aki veszprémi püspöki
székét rettegve féltette a kommunistáktól, s ezért Gyuri atyát ostorozta, mert nem
volt hajlandó felesküdni a kommunista államra. „Elkésett bátorság” című,
1989-ben kelt írásában Kocsi György atya irányt mutatott a magyar egyház megújításához
és a kommunista kollaboráns egyházi vezetők lelkiismeretvizsgálatához.
A számomra nagybecsű könyvet, Havasy Gyula atya végül kiadta. Kapott is érte
hideget-meleget, hiszen darázsfészekbe nyúlt a kiadás idején. Több, mint harminc
év telt el azóta, és e könyv mindinkább aktuálissá vált, hiszen a magyar katolikus
fiatalság sem ismeri már azoknak a nevét, akiknek köszönheti katolikus léte megmaradását,
a magyar katolikus egyház kommunista diktatúrából való átmentésének embertelen,
nehéz munkáját, az ezzel járó szenvedéseket és az elszenvedőket. Elhatároztam
tehát, hogy a könyvet újra kiadom. Összesen két partnerem volt ebben a hatalmas
munkában: Kocsi György atya és a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Horváth-Lugossy
Gábor.
Ám, közben, ahogy ezt itthon, Magyarországon megszokhattuk, a keresztény értékmentés és az egyháztörténelem feltárása mindig nagy akadályokba ütközik. Horváth-Lugossy Gábort, a nem keresztény-magyar szellemiségű Kásler ex-miniszter kirúgta. A „Magyar Katolikusok szenvedései” című, az MKI-ban tárolt könyvmennyiséget minden bizonnyal bezúzatta, ugyanis az MKI új, Kásler-irányította vezetése baloldali, és mint ilyen, ebből a könyvből nem küldtek ki iskoláknak, egyetemeknek, senkinek… a könyv eltűnt. Persze, az is lehet, hogy mindössze kisstílűség az oka a könyv eltüntetésének, hiszen a volt főigazgató, Horváth-Lugossy Gábor írta a könyv második kiadásának előszavát… Ilyenné válik a hatalom vakította, nagyratörő, buta ember. Kocsi György is az ilyenek ellen harcolt fiatal kora óta, mert nem tudta elfogadni a kommunista erkölcsnélküliséget, a csak szavakban hirdetett, tettek nélküli kereszténységet.
Most, hetvenedik születésnapján, sokan eljöttek a „piarok” Piarista utcai gimnáziuma kápolnájába, hogy együtt imádkozzanak korunk egyik olyan hősével, akinek a hősies kiállás, az elvhűség, a hit olyan, mint a levegővétel: természetes és éltető. A Bokor Közösség tagjai, a barátok, az ismerősök és Zamárdi hívei örömmel hallgattuk a prédikációt, amelyben épp úgy mosolyra derítette Gyuri atya a megjelenteket, mint az utána következő agapén. A remek, ünnepi délután, az anekdotázás, a jókedv, a Krisztushoz való hűség és a hetven esztendős Gyuri atya ünneplésével telt, s ez, feltöltődést, vidám hangulatot és reményt adott. Hiszen, volt egy ünnepi délután, amelyet egy értékes, tudós pappal, egy hitben és magyarságban irányt adó emberrel tölthettünk a világ zajától és szennyétől „távol”… Budapest belvárosának egy olyan pontján, ahol az ember mindig otthon érzi magát…
Stoffán György