Vasárnap megszólalt a két templom
harangja is, ami felháborította, hiszen hajnali fél tízkor már felébresztette a
misére szólító kongatás és mire visszaaludt volna, az istentisztelere is
harangozni kezdtek. Ettől kezdve a gazdag városi személyes ellenségének tartotta
a papot és a lelkészt, a híveket, a presbitériumot és mindent, ami a faluban
nem az ő elképzelése szerint történt. Megvette hát a harangot is, hogy az többé
ne ébressze föl hajnali fél tízkor. Kérésére még a harangozót és a sekrestyést
is kirúgta a plébános, a református lelkészt pedig, ő maga zavarta el, mert az
továbbra is harangozott és hallani sem akart a harang eladásáról. Így a presbiterek
is egymásnak estek, pedig a lelkészük nem akart rosszat. A gazdagnak meggyőződése
volt, hogy csak az a jó, amit ő gondol és ebben nem tűrt ellentmondást.
Egy napon, amikor a két házzal arrébb lévő kisboltba gyalog volt kénytelen elmenni, elé került egy meglehetősen nagy tehénlepény, amelyet az utolsó pillanatban sikerült ugyan átlépnie, de megcsúszott és beletenyerelt. Ettől olyan haragra gerjedt, hogy ellenségének kiáltotta ki a tehénlepényt, és még veszekedni sem volt rest, a szegény, otthagyott lepénnyel. Mindennek elmondta ott helyben, majd a boltocskában is arról mesélt, hogy akár bele is léphetett volna, s az a tehénlepény voltaképpen az életére tört és személyesen ennek okán esett ki a tehén seggéből. Aki élt és mozgott, annak reggeltől-estig a tehénlepényről beszélt ő is és az egész családja. Egy velük azonos szinten lévő ellenséget emlegettek, amiért, ha a tehénlepény értette volna, nagyon büszkének kellett volna lennie. Ám, a tehénlepény csak egy darab szar, így semmit nem érthetett abból, amit gazdagék meséltek róla. Sokan álltak a tehénlepény pártjára, mert azt hitték, hogyha gazdagék ennyit beszélnek róla, akkor bizonyára félnek is tőle. Mások, gazdagéknak adtak igazat és helyeselték, hogy úton-útfélen a tehénszarról esik szó. A gondolkodni tudókat viszont zavarta a tehénlepény reklámozása. A falu összezavarodott. Az emberek egymásnak estek, és még azok is nagyképűen, saját botorságukhoz ragaszkodva vádolták egymást, akik az igazukat próbálták megmagyarázni. A gazdag ennek ellenére nem tűrt ellentmondást, nem volt hajlandó a bölcs és jó tanácsokat elfogadni, és továbbra is naphosszat hirdette, hogy létezik egy tehénlepény, amelyik ellene támadt. Részletesen, napjában sokszor elmesélte és elmeséltette ugyanazt; – hogy a tehénlepény miként kerülhetett az útra, hogyan esett le úgy a földre, hogy jól szétterülhessen a lába előtt, de azt is folyamatosan hangoztatta: a tehénlepényről feltételezni tudja, hogy esetleg még a házába is beköltözne, mert hát ellenség…
Ez a tehénlepény szakasztott olyan, mint a politikus, aki a saját hazáját árusítja. Bele is lehet lépni, meg lehet rajta csúszni, büdös is, de ha jön egy jó eső, akkor belemosódik majd a földbe, vagy széttapossa egy arra járó teherautó. Volt, nincs tehénlepény! Ha azonban a gazdag nem reklámozta volna, hogy létezik ez a bizonyos tehénlepény – ott a kisbolt előtt –, akkor a kutya sem tudott volna róla, s nem lenne ember, aki vitatkozna egy tehénlepény létjogosultságáról. Az pedig végképp érthetetlen, hogy a gazdag és a családja miért tartotta a tehénlepényt önmagával egyenrangúnak, ellenségének akkor, amikor a tehénlepény éppen olyan büdös és gusztustalan, mint a többi gané, ami nem kerül közvetlenül a gazdag ember útjába. Annak köszönhetően, hogy a gazdag – akit sokan nem szerettek a faluban –, és az egész családja, ismerősei, valamint a jólfizetett hírvivői mind-mind a ganét reklámozták, a falu polgármestere – mert ő sem szerette a lopásai miatt vele kellemetlenkedő gazdagot –, üveg alá helyeztette a faluban található egyetlen tehénlepényét. A megyei önkormányzat utcát neveztetett el róla minden környező településen és a gané végleg bekerült a megyeháza dísztermébe és ott árasztotta tovább a szagát. Mert a reklám – ha értenek hozzá –, bizony sokat számít. Még ha rossz is…
Egy svájci paraszt, egyszer így fogalmazta meg a fenti mese tanulságát: „Ha a tehénszart egyik kezedből a másikba teszed, vagy más-más tehénét szagolod, az éppen olyan büdös marad. Két dolgot kell megjegyezni: ne vedd föl és ne lépj bele! Akkor sem te, sem más nem veszi észre, hogy egyáltalán létezik… mert tehénszar mindig volt és mindig lesz.”
Stoffán György