Sokszor halljuk, hogy a pénz nem
boldogít. Ez igaz! Azt azonban nem teszi hozzá senki, hogy a pénz, ezzel a
kapzsiság és az irigység a legnagyobb méreg, amely fertőz, beteggé tesz, lelket
rombol, hazátlanná tesz, és végül megöl…
Ha körülnézünk a világban, és saját, kárpát-medencei magyar „portánkon”, azt látjuk, hogy a magyar közéletet, a Kárpát-medence magyarságának összetartását felőrölte, megmérgezte a pénz és a hatalomvágy, az erkölcstelenség, és a mindezt leplező hazudozás. A sokhoz több kell szemlélet elvette a politika és társadalom erkölcsi érzékét, hitét és nemzeti elkötelezettségét. Teret adott a folyamatos és egyre növekvő gyűlölködésnek, az ellentétek sarkításának. A kevéssé művelt, lelkét vesztett társadalmi réteg, ismét – mint 1919-ben –, ölni is képes lenne az anyagi haszon, a hatalom megszerzésének az érdekében. Gondolkodásra képtelenné teszi a politikát, s ezzel a társadalmat is a pénzimádat és a hatalomvágy. Ebben a lelki, politikai, hitbéli és társadalmi káoszban vergődik ma Magyarország népe, a Kárpát-medence magyarsága. Ha ez így marad, és nem látunk mást, mint a gyűlölködést és az erkölcstelenséggel együtt járó hazudozást, akkor a magyarság is ebek harmincadjára kerül, akárcsak Nyugat-Európa. Ha nem vesszük elő azt az erkölcsi, hitbéli és szellemi muníciót, amely ezer éven keresztül megtartotta „sok viszály után” is ezt a nemzetet, akkor nincs jövő, bárki ígéri is a további boldogulást, a saját gazdagodása és pártja érdekében. Ugyanis, nemzetben már nem tudnak gondolkodni a milliárdossá lett politikai vezetők, a vállalkozók, akik az egyszerű ember verejtékéből halmozzák a javaikat. Mert a számolatlanul ömlő pénz, egy másik dimenzióba vitte ezeket az embereket. Abban a másik dimenzióban semmi nem számít. Nincsenek erkölcsi korlátok, nincs emberiesség, szeretet, alázat, tolerancia. Ám, ezeknek az ellenkezője olyan természetes a számukra, mint a levegővétel. Tehát, az európai és a magyar politika, a társadalommal együtt ebben a szemléletben és ebben a létben halálra ítéltetett. Nincs tovább
Mit lehet tenni a megsemmisülés ellen?
Első sorban vissza kellene térni ahhoz
a szellemiséghez, amely a 2010-es választás győztes éjszakáján elhangzott.
Akkor, egy nyolc évig nyomorgatott társadalom megbízást adott annak a politikai
közösségnek, amely tiszta és logikus, emberi hangon elmondott irányt jelölt
meg, kellő alázatot és a nemzeti érdekek mindenek fölötti szem előtt tartását
ígérte. Nem beszélt új arisztokráciáról, nem voltak tervben olyan ügyek,
amelyeket évtizedekre akart volna titkosítani, keresztény országot kívánt
építeni, és hittük, hogy nem hagy senkit az út szélén. Az ígéretek javarészt
megvalósultak, folyamatosan megvalósulnak, ám mind a belpolitika, mind az
európai politika alapjaiban megváltozott. E változásokat azonban nem minden
esetben követték jó irányba a hazai változások. A demokrácia nevében megszűnt a
rend, a következetesség, s egyre inkább az látszik, hogy az ígéretek ellenére,
az uniós követelményeknek vetjük alá magunkat. Így a kötelező oltások, az
egészségügyi vészhelyzet, a WHO mindenhatósága, a sebtében hozott iskolai
telefonos intézkedés, a digitális nevelés erőltetett bevezetése és az állampolgárok
teljes, digitális személyi ellenőrzése, a műanyagflakonokra kiszabott +50 ft-os
teher, valamint az ezzel járó további nehézségek, a kötelező és sok esetben
káros szűrővizsgálatok bevezetése, gyógyszerek, gyógynövények betiltása, és ezernyi
más, az állampolgárok súlyos hátrányára hozott uniós parancsvégrehajtás nem
egyezik a magyar társadalom elvárásaival.
Hiszen, azt vesszük észre, hogy minden,
a nyugati országokban már bevezetett, ostoba, elviselhetetlen intézkedés,
nemzeti színű zászlóba csavarva megjelenik Magyarországon is. A kételyek pedig,
már össztársadalmi káoszba csapnak át, mert kétségek között vergődve, olykor csalódottan
tart ki – nem lévén más választása –, a Fidesz szavazó amellett a párt mellett,
amelynek bizalmat adott. Sok esetben ez a bizalom – kissé átalakulva – már csak
azért áll fenn, mert a jövőtől, a háborútól és a migrációtól való félelemben
nem lát más kiutat a polgár. Nem is láthat, mert nincs alternatíva. Hazaárulók,
véres történelmet írt egykori kommunisták és utódaik, erkölcstelen, liberális,
a teremtés logikájával ellenkező szemléletű fiatalok, vallásellenes senkik és
haszonleső hazudozók közül nincs kit választani.
Azt is rossz megtapasztalni, hogy a
Fidesz kommunikációja sem egyezik ma már a 2010-es, szakértelemmel irányított
médiával. Félművelt emberek ostoba elgondolásai jelennek meg a nemzeti
médiában, fűszerezve a proli, trágár stílussal, és rendelésre írnak olyan
cikkeket, sajtóanyagokat, amelyek a realitástól olyan messze vannak, mint ama
bizonyos lerészegedett Makó vitéz Jeruzsálemtől. Világosan látszik tehát, hogy
valami kisiklott, valami rossz irányba halad azóta, hogy fiatalított a Fidesz.
Azóta, amióta hatalmas összegekkel megvehetővé vált a félművelt, bizonyos
tekintetben pedig, teljesen műveletlen, de magáról különösen sokat tartó,
nemzetinek nevezett médiairányítás.
Az ember, a választópolgár számára
sincs értelmes lehetőség. A gyűjtögetés, a vagyonhalmozás vagy a mindennapi
élet keserves biztosítása a két alternatíva. Az okokat itt is könyvnyi adattal
lehetne alátámasztani, kezdve a hozzá nem értő, embertelen és pénzimádó állami
cégvezetőktől, a szabadjára engedett vállalkozók arcátlanságáig, és a sokszoros
adók kivetéséig.
Pedig, lehetne másképp is!
Lehetne „tabula rasa”-t csinálni a politikai
életben. Akire csak rávetül a visszaélés, a jogtalan haszonszerzés, az erkölcstelen
életmód – sokak által ismert vagy feltételezett – árnyéka, azt el kell
távolítani a politikából. Véget kell vetni a hazudozásnak, a takargatásnak és a
jogot is arra kellene használni, amire való. A hazai joggyakorlás ámokfutásának
is véget kellene vetni, hogy a jog ne csak annak legyen a privilégiuma, aki meg
tudja fizetni. És ne változtassunk azon az elkötelezettségen, amely korábban
keresztény országról szólt, de ma, csak a keresztény kultúrára épülő országról
beszél. Minden legyen világos, fekete vagy fehér. Ne kapaszkodjuk álmokba,
ígéretekbe és feltételezésekbe, hanem abba a sok ezer esztendőbe, amely a
magyarság múltja, és jövője is egyben. Mert nemzeti muníciónk bőven lenne, ha a
magyarság eredetének, létének, kutatását végre ismét hozzáértő, elkötelezett,
magyar, keresztény emberekre bíznák.
Van tehát teendőnk, és bár, káosznak látjuk a körülöttünk lévő világot, számunkra, magyarok számára semmi sincs veszve. Csupán még „barlangok mélyén, kutak oldaljárataiban, lefalazott pincékben és lelakatolt ládákban” tartjuk azokat a szellemi, lelki és erkölcsi fegyvereket, amelyek, valóban szuverénné teszik ezt a nemzetet a Kárpátok gyűrűjében, és kimentik a mai, erkölcstelen és hitevesztett kor, mérgező, pénzszagú, bűzös mocsarából…
Stoffán György