Van az úgy, hogy az egyszerű, magyar ember leánya csak szemlélődik. Éli a szürke, tevékeny hétköznapjait és látszólag nem érdekli az, ami körülötte zajlik. Ám, ez nem így van. Egyszerűen csak hagyja, hogy beigazolódjanak a gondolatai.
Az
idei, március idusát megelőző események beindították azokat a bizonyos fogaskerekeket…
Mindenki találgatta, mi lesz a talán túlságosan is elhíresült kegyelmi ügy
hozadéka, ami egy pillanatra megingatni látszott a kormány iránti bizalmat is.
Levonva a tanulságot, tisztán látszik, hogy a legnagyobb problémát nem a
kegyelem megadása jelentette, hanem a kezdettől hibás kommunikáció. Megbukott e
téren, az utóbbi hetekben szinte a teljes magyar sajtó, sőt, a politikum is,
legyen az jobb vagy baloldali.
Lássuk
hát sorjában az eseményeket, és az elkövetett baklövéseket, amit aztán Magyar
Péter koronázott meg március 15-én, a kissé Robespierre-re, Leninre és Rákosi Mátyásra
egyszerre hajazó, Andrássy úti beszédében…
A
bonyodalom ott kezdődött, hogy az Elnök Asszonyt kérdőre vonta a média egy
olyan kegyelmi döntés okán, amely hónapokkal azelőtt történt, ám, egészen
véletlenül csak most bukkantak rá. Nem is merné feltételezni senki emberfia,
hogy addig ezt az információs „bombát” talonban tartották…
Egyszerre
hördült fel a nép, hiszen éppen a pedofília elleni szigorú küzdelmet várta el a
hatalmon lévőktől. Elnök Asszony, ahogyan erre valószínűleg számítottak is
páran, beszaladt a gondosan felállított csapdába, megtagadva a magyarázatot
azon a bizonyos sajtótájékoztatón. A baloldali sajtó gyorsan és keményen
reagált, meglepően gyorsan, amíg a jobboldal – a média és a kormány – napokig
hallgatott. Akarva akaratlanul felmerült sokakban, hogy Novák Katalint és vele
együtt Varga Juditot, akit az ügy szerencsétlenül magával rántott, maga a
kormány írta le, de legalábbis karba tett kézzel nézte a napokig tartó
agonizálást. Pár nap elteltével életjelet adott ugyan magáról a jobboldali
sajtó is (rossz nyelvek szerint vezényszóra), ám, próbálkozásaik olyannyira
vérszegényre sikerültek, hogy az edzett, kormánypárti szavazók is komolyan
megrémültek, hiszen addigra Novák Katalin és Varga Judit lemondott, a baloldali
média pedig már a kormányt vádolta. Őszintén
bevallom, ekkora befektetés fejében többet vártam volna az agyondicsért kollégáktól
és mivel eléggé szigorú vagyok, ha rajtam múlik, néhányan biztosan állás nélkül
maradtak volna.
Ekkor
robbant be Magyar Péter a Partizánba, amely annyira jókor jött, mint a sivatagban
az eső. Hosszú, őszintének tűnő beszélgetés volt, ahol úgy mesélt mindenről,
hogy közben alig mondott el valamit. Gyakorlatilag, csupán annyit, amennyit már
a sarki fűszeres is tudott, álmából felkeltve. Sokan feltették akkor a kérdést,
miért éppen a Partizán? Erre is megvolt a megfelelő válasz: „máshol nem beszélhetett
volna”. Ez azonban nem teljesen igaz. Ritka ugyan, de van még hazánkban párt-független
médium, ám, az efféle megkeresésre, független, jobboldali újságírók kérdésére Magyar
Péter egyáltalán nem reagált. Ez ab ovo gyanússá tette. Lépten-nyomon tetten érhetőek
a hazugságai ezen kívül is, vagy ha finomkodni szeretnék, enyhén szólva, ellentmondásos
figura, hiszen ígérte az őszinte vallomást, mégsem lett belőle semmi; zavarták
a hatalmon lévők túlkapásai, de éveken át cinkosan hallgatva, aktívan szolgálta
azt; kijelentette, hogy nem alapít pártot, nem száll be a politikába, de már mozgalmat
alapított. Aztán következett a felhívás, utcára csődítette március 15-én a népet.
Mondhatnánk, hogy akárcsak Petőfiék, de a beszédet hallgatva inkább a francia
elődök jutnak eszünkbe. Az előkészületeket látva már világossá vált, hogy nem
spontán szerveződésről van szó, hiszen vagyonba kerülő stáb gondoskodott
mindenről. Ám, a beszéd mindennél nagyobb bizonyítéka volt annak, hogy Magyar
Péter az új eszköz ugyanazoknak a kezében, akik évszázadok óta a vesztünkre
törnek. Volt abban tengernyi közhely és tömény liberalizmus, szabadság,
egyenlőség, testvériség egymással nem összeegyeztethető hangoztatása, de Istent
teljesen kizárta. Megszületett hát, az új Magyar Péter-i, echte magyar, de kicsit
internacionalista, sorosista etc... liberális
mozgalom, amely kis hazánknak éppen úgy hiányzott, mint a régi közmondásban szereplő
ablakos tótnak a hanyatt esés.
Magyar
Péterben tehát, egy olyan új lehetőséget vélt felfedezni a nemzetközi liberalizmus
nem létező világhatalmi vezető teamje, amely talán maga köré vonhatja a
jobboldalban és a baloldalban egyaránt csalódott választókat, a magyar nemzeti irigység
megszállottjait, a „mondjunk rosszat másokról” hatalmas civilszervezet tagjait.
Magyarán: Magyar egy nem szelektív hulladékgyűjtő, hanem megbízói által mindenkit
egy karámba terelni akaró „jó pásztor”. Csakhogy, a megbízók ugyanott rontották
el, mint az összes többi, ellenzékinek nevezett, megfizethető, magyarellenes söpredék-vezér:
nem ismerik a magyar néplélek rezzenéseit, s azt gondolják, hogy Petőfivel és néhány
megsárgult kottájú slágerrel még mindig hatni tudnak. Pedig nem!
Lehet
ilyen-olyan szellemiséget hazudva próbálkoznia a magyar-, és keresztényellenes
világvezetőknek, lehet nemzeti zászlókat lobogtatva hazát árulni, s lehet nemzeti
célokat mantrázva, nagy ívű beszédeket tartani. A magyar néplélek nem dől be
ezeknek. Mert a magyar nemzet lelke tiszta és nemes lélek, amely megérzi a hazugságot,
megérzi a gyűlöletet, de megérzi a szeretet is. Magyar ügyében viszont
megérezte a haszon szeretetét, a hazug, előre megírt és Magyar által
felolvasott szövegek idegenségét. Persze, legárulóbb jel azoknak a névsora,
akiket Magyar partnerként emlegetett.
Hála
Istennek tehát, a Magyart beszervezők még mindig nincsenek a helyzet magaslatán,
így Magyar csak ablakon kidobott pénz – ismét… ugyanazokkal a hibákkal és
ugyanazokkal a hazugságokkal, mint az összes többi párt és szervezet, ellenségeink
oldalán, Dobrevtől Toroczkaiig… Mert, a nemzetnek nem érdeke és nem
célja a gyűlölködés és az árulás támogatása. Voltaképpen Magyart meg is
dicsérhetnénk azért, hogy a kormány és Orbán Viktor iránti közbizalmat egy
újabb árulással megerősítette. És még csak nem is a mi pénzünkbe került! Igaz,
Magyar fellépésének Fidesz erősítő eredményét, a magukat jobboldalinak képzelt,
jól fizetett, új nemzeti propagandisták igyekeztek szakmailag meglehetősen ostobán
lerontani… de nekik sem sikerült!
Március idusa megmaradt olyan ünnepnek, amelyen megünnepelhettük Magyar Péter üstökösként berobbanó, de hulló csillagként kihunyni látszó fényét, amely egyszerűbben, a kínai népünnepélyek lampionjaihoz is hasonlítható. Budapesten ezúttal sem lett liberális, vörös, kormánybuktató forradalom.
Czeglédi
Andrea