Mintha egy hatalmas bolondházban volna az ember ma, Magyarországon és Európában… vagy mintha egy Rejtő Jenő által megrajzolt kikötői kocsmában telnének a napjaink, de semmiképpen sem abban az országban, ahol jó száz esztendeje még az erkölcs és a becsület volt a két legfőbb erény.
Mert
mit is látunk ma magunk körül? Ha belenézünk a híroldalakba, fellapozzuk a különböző
európai és hazai internetes közléseket, joggal megborzadunk. Néhányan. Ugyanis,
nem vagyunk már sokan azok közül, akik néhány éve még elképzelhetetlennek
tartottuk volna mindazt, amit most látunk, amiben élni vagyunk kénytelenek. A
nyugati világ vezetői halálba akarják küldeni fiatal polgáraikat, lerombolva
szeretnék látni mindazt, ami Európát azzá tette, amiről ma még az épített emlékek,
könyvtárak tanúskodnak. Szellemi és lelki rombolás folyik az élet minden területén,
s ezt az európai vezetők a fejlődéssel, a tudománnyal, a szabadsággal és az emberi
jogokkal igyekeznek alátámasztani, miközben gátolják a fejlődést, hiszen háborúba
öntik a megtermelt javakat, megszüntették a szabadságot, az emberi jogokat, és
a tudományt is egy olyan világ kialakítására használják, amely halált és rabságot
teremt a világon minden egyes ember számára. Magyarán: potenciális bűnözők,
gyilkosok és elmebetegek vezetik a világot.
A
nép válasza erre, a néma tűrés. Igaz, jól szervezetten, mintha spontán
megmozdulás volna, kimennek a traktorosok Európa minden országában, trágyával
jól összemocskolják a városokat, majd hazamennek… Ott állnak Brüsszelben az
Unió székházánál, de nem teszik meg azt a lépést, amelyet ötszáz-millió európai
elvárna tőlük… és az ötszáz-millióból senki nem csatlakozik hozzájuk. Mert őket
nem szervezte be a nagy szervező, s önállóan nem tudnak gondolkodni. Tehát,
hőzöngő, de szófogadó rabszolga lesz mindenki Európában és a világon mindenütt.
Ágyútöltelék, kiirtandó felesleg, annak érdekében, hogy a nem létező világhatalom tervei megvalósulhassanak. Igazi békepártiak nincsenek, csak a szavakban. Közben, minden politikus tartja a tenyerét a háborúból befolyó véres jussért, hiszen ma, minden gazdaság érintett a háborús profitban. Ki így, ki úgy, de ebből a bűnből senki nem maradhat ki, mert egy évszázad alatt úgy épült ki a világgazdaság, hogy egyszerre sározódik be minden résztvevő. A szövetségek, szervezetek, uniók, mintegy odaláncolják az emberiségellenes bűnöket elkövető világhatalomhoz az összes politikust, pártot és kiszemelt végrehajtót. Kit ilyen, kit olyan színekben, nemzeti vagy nemzetközi elkötelezettséget hazudva, és aszerint átverve a népeket, hogy a népek mit akarnak hallani. Sátáni kor ez, sátáni résztvevőkkel, sátáni következményekkel. Háborúval és halállal, teljes pusztulással. Bizonyára nem ez az első ilyen végzetes kor az emberiség léte óta. Csak kár, hogy pont nekünk kell átélni, végigszenvedni és hallgatni a hazudozást, de titkon még hinni a krisztusi ígéretekben…
A
nemzetközi politikán kívül, nekünk, magyaroknak még van egy külön keresztünk ebben
az aljas, erkölcsét vesztett, embertelen világban. Ez a kereszt nem más, mint az,
hogy valamiképpen meg akarjuk tartani azt, ami csak a miénk: a keresztény magyarságot,
aminek a nagy részét már eltüntette a politika az elmúlt kerek nyolcvan esztendőben,
de még maradt annyi, amennyihez érdemes ragaszkodnunk. Ám, ezt a keveset is
igyekeznek megszüntetni, összezavarni, hazudozva és erkölcstelenül megsemmisíteni.
Az ellenség oldalán hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, és mindig van egy-egy új ember, aki vállalja a káoszt, az anarchia generálásának a feladatát. Erre a másik oldal is reagál, de nem a kellő modorban és nem az elvárásoknak megfelelően. Mert itt is hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, miközben cinikus és lenéző stílusban kommunikálnak. A rosszul levezényelt ál-botrány után, most egy, még rosszabbul levezényelt, és még nagyobb botrányt okozó cirkuszt generáló árulássorozat készülődik, miközben ünnepelne is az ország, de ebben az ünneplésben ugyanazok akarnak megint forradalmat szervezni, akik Európában 1848-ban is megszervezték azt. Talán a szándék sem változott: eltörölni minden maradék értéket, emberi érzést, hitet, nemzettudatot és erkölcsi normát. A társadalom így, még jobban szanaszét szakad, tehát, még labilisabbá válik a talaj a lábunk alatt, s még nagyobb esélyünk van arra, hogy belesüllyedjünk abba az európai mocsárba, amelyből nincs kiút. Azt, hogy kik, miért most, hogyan és mennyi pénzt áldozva erre szervezik a várható káoszt, pontosan nem tudni. A "cirkuszra" adott válaszok is éppen olyan zavarosak, etikátlanok, mint az azt kiváltó Magyar-ügy, és ráadásul ezek a válaszok, még a nemzeti méltóságot is nélkülözik.
Persze, ma már „úriemberséget”,
méltóságot nem várhatunk el egyik oldalról sem, mert azt, egyrészt nem is érti a kiüresedett
társadalom – az ellenzékről nem is beszélve –, másrészt nincs is kitől ilyesmit elvárni…
Gróf Széchenyi István, Gróf Teleki Pál, Csernoch János, Klebelsberg Kuno, Zadravecz István és sok más példaképünk országa, ma szomorú képet mutat, és még remény sincs rá, hogy ebből a szomorú képből egy esetleges restaurálás újra azt hozza elő, amilyennek eleink egykor megfestették… Mert ma, értő restaurátor sincsen! Mindenki csak ráken valami olcsó festéket erre a szakad vászonú képre, majd kéri a kenés árát, mert minden kenés hatalmas pénzt hoz… az eredeti kép pedig, lassan teljesen eltűnik… a vászonnal, a festőállvánnyal, a palettával és az ecsettel együtt. Senki nem tudja majd, hogy ahol állt az a festőállvány, rajta a fantasztikus képpel, ott egy bámulatosan szép műterem volt valamikor, amelyben igazi értékek születtek… amíg meg nem jelent a képkereskedő... és fel nem vásárolta az egészet, az éjszakai portástól a teremőrön át, a festőművészig.
Stoffán
György